Délmagyar logó

2017. 09. 21. csütörtök - Máté, Mirella 11°C | 17°C Még több cikk.

Vita az elmaradt fizetésekről

Tegnap sem tisztázódott, mikor juthat hozzá elmaradt másfél havi fizetéséhez a csongrádi fogyatékosotthon kivitelezésén dolgozó Paxton Kft. tíz helybeli munkása. A fővállalkozó Délépítő szerint az eddig elvégzett munkákért fizettek a Paxtonnak, a fővárosi cég ügyvezetője viszont ezt vitatja.
Továbbra sem lehet tudni, mikor kaphatja meg elmaradt bérét a csongrádi fogyatékosotthon építésénél munkát vállaló fővárosi Paxton Kft. tíz helybeli dolgozója. Az építőipari vállalkozás ügyvezetője lapunk tegnapi számában arra hivatkozott, hogy az ágazatot sújtó körbetartozás őket is elérte. Az elmúlt évben több vidéki iskolaépítésen dolgoztak, munkájuk ellenértékét csak részben kapták meg, emiatt 200 milliós kintlévősége keletkezett a cégnek. A szorult helyzet megoldását a fővállalkozó Délépítő Rt. mintegy hetvenmillió forintjától várja a fizetésképtelen Paxton, Kerek István szerint ugyanis a kisréti beruházáson elvégzett munkáért ennyi jár nekik.

– A teljesített munkákat mi már kifizettük – jelentette ki lapunknak Koreck Ferenc. A Délépítő Rt. vezérigazgatója hozzátette, valóban találkozót beszéltek meg jövő hét elejére Kerek Istvánnal, a csongrádi szemle eredménye azonban nincs összefüggésben a Paxton követelésével, hiszen az összeget már átutalták. Koreck Ferenc szerint az említett hetvenmilliós tétel csak akkor jár a budapesti vállalkozásnak, ha a hátralévő munkákat is elvégzi. A kivitelezés lemaradásáról szóló vélemények kapcsán hangsúlyozta, megítélésük szerint nincs késésben az építkezés, ahogy a szerződésben szerepel, szeptemberre be fog fejeződni.

A Paxton ügyvezetője viszont továbbra is fenntartja korábbi álláspontját. Kerek István érdeklődésünkre elmondta, a tíz helyi munkásukon kívül több Kisrétben foglalkoztatott alvállalkozójuknak és beszállítójuknak is tartozik cége, de amint lehetőség nyílik rá, rendezi a számlákat és az elmaradt fizetéseket.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csongrádot is elérte az építőiparra jellemző körbetartozás

Másfél havi fizetésével tartozik tíz csongrádi munkavállalójának a Paxton Kft., amely… Tovább olvasom