Délmagyar logó

2017. 07. 24. hétfő - Kinga, Kincső 21°C | 34°C Még több cikk.

Zöldség, stratégia

Csanytelek - A nagybani piacokról és a mezőgazdaságban rejlő lehetőségekről is szó esett egy csanyteleki fórumon.
– Lezárult a termálvíz kálváriája. Nem volt egyszerű. A „zöldek" mindig nagyon aggódnak a vidékért, de nem tesznek érte semmit. A csatát még a tárcán belül is meg kellett vívni – jelentette ki Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára tegnap egy csanyteleki fórumon. A környékbeli termelőket azért hívták össze, hogy tájékoztassák őket a mezőgazdaság jövőjéről, illetve a dorozsmai nagybani piac működéséről. Utóbbiról az államtitkár elmondta: egy éven át ellenőrizték a nagybanikat. Az, hogy a felvásárlók kiszorítják az őstermelőket, a politikus szerint részben azért van, mert a gazdák nem emelnek szót a nepperek ellen, nem közösítik ki őket maguk közül. Hangsúlyozta azt is, hogy a kormány előtt van a zöldségágazat stratégiája, az idén kezdődött hétéves uniós ciklusban kiemelten figyelnek a kertészetre.

Zöldség, stratégia. Fotó: Králik Emes (galéria)

Valóban bővíteni kellene a létesítményt, reagált egy véleményre a dorozsmai piac igazgatója, Papp Róbert. Azt is szeretnék, ha a dugók elkerülése érdekében a kereskedők és a termelők külön úton járnának be, a jelenlegi nonstop nyitva tartásnál jobbat pedig egyelőre nem tudnak. Mártonffy Béla, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) elnöke szerint új korszak kezdődik a mezőgazdaságban, eddig nem volt még példa olyan komoly stratégia kidolgozására, mint amit a következő uniós ciklusban szeretnének végrehajtani. Farkas Sándor országgyűlési képviselő azt nevezte az ágazatot érintő legnagyobb eredménynek, hogy megszűnt a termálvíz visszasajtolásának kötelezettsége. A politikusok a csanyteleki fórum előtt ellátogattak a felgyői Grow Group Palánta Kft. telepére.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Külön sort kérnek a késztermék-árusok

Csongrád - Tovább olvasom