Csongrád megye - A három, januárban állami fenntartásba került megyei kórház főigazgatói közül kettő beadta pályázatát intézménye további vezetésére, a makói direktor nem nyilatkozik. Hogy vannak-e ellenfeleik, és ha igen, kik és mennyien, arról nem ad felvilágosítást a pályázatokat elbíráló
GYEMSZI.
Csongrádon és Makón nincs nyilvános vécé, Hódmezővásárhelyen és Szentesen viszont működik, ráadásul kulturáltak a körülmények. A megyeszékhelyen több bezárt az utóbbi években, de még maradt a belvárosban.

Szeged - Többségünk egy égőcseréhez is lekapcsolja a biztosítékot – félünk az áramtól. Az EDF DÉMÁSZ munkatársai helikopterről keresik a hálózati hibákat, majd feszültség alatt szerelik a 20 kilovoltos légvezetéket. Velük tartottunk.

Kistelek, Maroslele és a romániai Zsombolya önkormányzata is részt vesz egy olyan összefogásban, amelynek a végeredménye az lesz, hogy egészséges élelmiszert ehetünk olcsón, és helyi ízeket kóstolhatunk. Maroslelén például tökmagolaj üzem épült.

Csongrád megye - Május 21-éig lehet benyújtani a 2011-es személyijövedelemadó-bevallásokat. A nagy roham most is az utolsó héten várható. A NAV pénteken és szombaton könyvtárakba helyezi ki ügyfélszolgálatait, hogy segítsen az adózóknak.

Csongrád megye - Idén valamivel több mint 6000-en vehetnek részt a közfoglalkoztatásban Csongrád megyében. A nettó havi bérek változatlanok. 6–8 órát lehet vállalni az országos, a kistérségi és az önkormányzati programokban.
Csongrád megye - Az éllovas Bordány nyolc gólt szerzett, a Székkutas is nyert, az FK 1899 Szeged ikszelt Csengelén, miközben Szőregen a hazaiak ugyancsak nyolc találatig jutottak a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság 28. fordulójában.

Csongrád megye - A Szeged környéki kistelepülések többségéhez még nem épült ki közvetlen kerékpárút. A Bajai úton a ruzsai elágazásig és Klárafalva előtt is csak néhány kilométeres szakasz hiányozna a bringások biztonságos közlekedéséhez.
Csongrád megye - Nem vesznek fel tiszteletdíjat, költségtérítést a Csongrád Megyei Cigány Önkormányzat tagjai. 400 ezer forintjukból civil rendezvényeket támogatnak – és nem értik a Jobbik bírálatát.
Csongrád megye - Az Országos Polgárőr Szövetség és a Magyar Vöröskereszt együttműködési tervet dolgozott ki az idősek életkörülményeinek és biztonságérzetének javítására.

Csongrád megye - Dócon évek óta nincs program május elsején, Balástyán nagyjából minden évben ugyanazt kapják a helyiek.
Csongrád megye - Mi az intézményfenntartó központ feladata? Miért volt szükség megismételni az iskolaigazgatói pályázatokat? – kérdeztük B. Nagy László kormánymegbízottat.
Csongrád megye - A választmány vezetőség választásai demokratikusan, a párt alapszabályának megfelelően kerültek megtartásra, s a megyében működő jobbikos szervezetek között békétlenség nincs.
Csongrád megye - A kereskedelemben, gyógyszertárakban, postán, általában a szolgáltatási szektorban dolgozók rosszabbul járnak július 1-jétől. Változást hoz a műszakpótlékokban az új munka törvénykönyve.
Csongrád megye - A labdarúgó megyei II. osztály rangadóját az FK 1899 Szeged nyerte, amely 3–1-re múlta felül a listavezető Bordányt.
Csongrád megye - A mentők is beszállnak Szegeden a betegszállításba – ők pótolják átmenetileg a keddtől leálló céget. Elsejétől a fuvarok koordinálását is az Országos Mentőszolgálat végzi – a megyében Szegedről osztják szét a munkát.
Szeged - Passzívak a képviselők, napirend előtt és a napirendhez sem szólnak hozzá. Mindent elfogadtak, új főjegyzőt válaszottak, és már mennek is.
Csongrád megye - Legkésőbb 2013. július 1-jén bevezethetik az elektronikus útdíjat. Egyelőre csak a 3,5 tonnánál súlyosabb teherjárművekkel fizettetnének az autópályákon és a főutakon. Személyautóval további fél évig maradhat a matricás rendszer a gyorsforgalmi utakon.

Csongrád megye - Rendkívüli közgyűlésen vonnák meg a bizalmat a jelenlegi elnöktől és elnökségtől a Jobbik szegedi alapszervezetének névtelenségbe burkolózó tagjai, akik szándékukat a párt országos elnökségének és választmányának levélben jelezték. A pártigazgató szerint komolytalan a kezdeményezés. Több konfliktus feszíti a radikális szervezetet az utóbbi időben.
Április 24-e Szent György Napja, a rendőrség ünnepe. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság immár 21. éve színes programokat szervez a lakosság számára is. Idén sem lesz ez másként, e jeles dátum alkalmából a rendőrkapitányságok megnyitják kapuikat az érdeklődők előtt.

Csongrád megye - A sorkatonaságot helyettesítve az iskolákban katonai ismeretek oktatásával nevelné fegyelemre és hazafiasságra a fiatalokat a kormány. A diákok még fegyverhasználatot is tanulnának.

Csongrád megye - Egy tévedés akár egyévnyi fizetésébe is kerülhet az orvosnak – az egészségügyi törvény tervezett módosítása akár ezt is eredményezheti. A vényírási rend megsértésének szankcionálása mellett az ingyenes fogászati ellátásra jogosultak körének szűkítésétől is pluszpénzt remél a kormányzat, de drágulhatnak a gyógyászati segédeszközök is.
Csongrád megye. Félidejéhez érkezett a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Együtt a biztonságért pályázata.
