Délmagyar logó

2018. 11. 21. szerda - Olivér 3°C | 8°C Még több cikk.

108 éves a Délmagyarország - tekintsen vissza velünk izgalmas múltunkra!

108 éves a Délmagyarország - tekintsen vissza velünk izgalmas múltunkra!
Ma 108 éves a Délmagyarország, a vidéki napilapok doyenje. Aki követi a delmagyar.hu oldalunkon az archív feltöltéseket, az tudja, Panek Sándor kollégánk rendszeresen fejest ugrik a 108 év betű- és cikktengerébe, ahonnan soha nem tér vissza kincsek nélkül. Mai születésnapunkra is ő hozta fel azokat az ajándékokat, amelyeket ezennel átnyújtunk hűséges olvasóinknak.
Ünnepi ihletettségünkben Wass Albert ismert sorai járnak a fejünkben: „A víz szalad, a kő marad." És már fogalmazzuk is át a sorokat: Az idő szalad, a Délmagyarország marad. Száznyolcadszor is. Aki követi a delmagyar.hu oldalunkon az archív feltöltéseket, az tudja, Panek Sándor kollégánk rendszeresen fejest ugrik a 108 év betű- és cikktengerébe, ahonnan soha nem tér vissza kincsek nélkül. Mai születésnapunkra is ő hozta fel azokat az ajándékokat, amelyeket ezennel átnyújtunk hűséges olvasóinknak. Természetesen mai tipográfiánknak megfelelően, újraszedve – kivéve József Attila Tiszta szívvel című versét és az 1944-ben elhurcolt kollégáinkért aggódó felhívást. A megsárgult, megkopott sorok, így, érintetlenül a legélesebbek.
A korabeli fotókat a Móra Ferenc Múzeumnak és a Somogyi-könyvtárnak köszönhetjük. És még egy születésnapi hír: újranyomtuk a Délmagyarország első számát: 1910. május 22. A faximile, azaz hasonmás kiadáshoz Ön is hozzájuthat a Délmagyarország mai számának 7. oldalán jelzett módon.

Juhász Gyula jubileumi ünnepe

Juhász Gyula és vendégei. Közöttük: Kosztolányi Dezső, Szabó Lőrinc, Babits Mihály, József Attila, Móra Ferenc. A teljes névsor: www.juhaszgyula.delmagyar.hu. Fotó. A Somogyi-könyvtár helyismereti gyűjteményéből

Ezer ember jelent meg vasárnap délelőtt 11 órakor a Belvárosi Moziban, ahol a modern magyar irodalom vezető nagyságai jöttek össze Juhász Gyulát ünnepelni, huszonötéves költői jubileuma alkalmából. Soha még olyan áhitatos csönd és olyan felmagasztosult hangulat nem ült a Belvárosi Mozi helyiségében, mint ezen az irodalmi ünnepen.

Móra Ferenc, az ünnepelt szegedi irótársa és barátja, nyitotta meg az előadók sorát. Egy csokor friss mezei virágot hozott a költőnek, amely legjobban szimbolizálja az ő lelki és testi életét. A meghatottság és az öröm szavai voltak Móra Ferencéi és a közönség szűnni nem akaró tapsorkánnal jutalmazta őket.

Babits Mihály, Juhász Gyula osztályostársa állott ezután az előadó asztal mellé.

– Lám, te megelőztél valamennyiünket – beültél jókor az első padba, és mikor becitáltál engem és leültettél szépen magad mellé ... én ugy néztem rád, mint kis diák néz a nagy diákra, aki már évek óta vitézkedik a kollégiumban – és egy kicsit még ma is evvel a tisztelettel nézek rád, te kedves, te okos és komoly nagy diák! Mert te már nagyon sokat tudtál akkor, amit nekünk csak lassan kellett jól; tudtad, hogy mi minden nem érdemes itten, tudtad, hogy milyen szomorúság magyarnak születni s milyen keserű nálunk a dicsőség ize, tudtad, hogy jobb megülni mozdulatlan, talán a búbos kemence mellett, melyről énekeltél, „megférnek a jó emberek", távolmaradni a vásártól nekünk, akiknek minden érintés fáj.

– Emlékszel-e Szegedre, erre a Szegedre, ahová most visszajöttem érted annyi sok év után; ahol akkor egy darabig együttéltem veled, hosszú sétákban a Tiszaparton, amikor Nietzschéről beszéltünk és Arany Jánosról, Baudelaire-ről és Csokonairól; emlékszel-e Nagyváradra, a Holnapra, ahol először hoztad néhány darabomat, meg se kérdeztél, világ szeme elé, kipellengéreztél a világ előtt, magad mellett abban a könyvben, ami ugy szólt akkor, mint a faltörő érczengése a régi kapukon?
(...)

Kosztolányi Dezső Juhász Gyula költészetéről mondotta el gyönyörű tanulmányát, amelyben többek közt a következőket mondotta:

– Koszorút hozok erdei vadnefelejtsekből, sötét árvácskákból. Kezemben azonban reszketnek a virágok s mielőtt átnyújtom, majdnem leejtem az ünnep küszöbére. Nemcsak azért, mert testvérem az, akit ünnepeinek, az Alföld gyermeke, kivel egy a vérem és kenyerem, levegőm és emlékem, nemcsak azért, mert a szeretet elfogódottá tesz, nemcsak azért, mert pályám egyszerre kezdődött az övével s az idő komoly kondulása eszembe idézi, hogy fölöttem is elröpültek az évek, hanem azért is, mert tudom, hogy ez a költő mindig szerette a vágyat, mely a végtelen felé nyílik, határ nélkül és rettegett a beteljesülés nagy pillanatától.

– Gyengédtelenség lenne tehát mesgyét szabni annak, amit egynek tudott mindig és elhatározni azt, amit mi érzünk iránta. Ő most is fiatal. Neve fiatalemberek meleg szivébe van bezárva. Másrészt az ő fiatalságára, a huszonöt év előttire nem is tudnék emlékezni. Valószínűleg ő sem. Nem volt fiatalsága. Ugy érkezett közénk, megszenesedett reményekkel, a szilaj, visongó garaboncások társaságaban, hogy öregnek vallotta magát s első dala, husz éves korában az volt, hogy elmúlt az ifjúsága. Később felkerestem őt az Ipar-utcában, szegedi elefáncsont-tornyában, mely ennek a városnak legmagasabb épülete s itt szintén a letűnt dolgokat emlegette. Aztán felkeresett ő is, hónapos szobámban, hosszú, rejtélyes évek után megmegjelent a budapesti aszfalton, napfényes időben esernyővel, esőben esernyő nélkül s mindig fehér harisnyában, mint a halottak, de ott is, akkor is a multat siratta, mely távolról már szépnek tetszett. Csakhogy egy idő multán csoda történt. A fiatalok megvénültek. Juhász Gyula azonban nem vénült meg. Ugy látszik, neki van valami arkánuma.

Majd igy végezte be szavait:

– De halkan beszéljünk, ne zavarjuk a passzió e világát ünnepi hangokkal. Nem rátartozik, hanem miránk, hogy maradandót alkotott s könyvei az óriás könyvtárak azon a részén állanak, melyekben visszatérnek a korok a halhatatlanság utcájába. Most pedig el is némulok. Emlékezem egy mozdulatára. Mikor a budapesti közkórházban feküdt, mellén a sebbel, ágya fejéhez léptem, vigasztaló szókat próbáltam mondani, mint már ilyenkor szokás, ő azonban magához ölelte a jegestömlőt, sebéhez szorította, mintha védelmezné kétségbeesését, az egyetlen kincsét, attól félve, hogy ezt is elrabolják. Ne vegyük el tőle most sem.

Legyen övé a fájdalom és a dal.

Juhász Gyula, az ünnepelt költő állott ezután szólásra.

A meghatottság erőt vett rajta most, mikor babérkoszorus ünnepe van és csak dalolni akart. Két gyönyörű verset adott elő s a közönség tízperces tapsorkánnal tüntetett mellette. Végül az üdvözlések következtek. Dr. Szalay József kerületi rendőrfőkapitány, az Otthon Irók és Hírlapírók Köre és a Dugonics-Társaság képviseletében köszöntötte Juhász Gyulát és átnyújtotta neki az Otthon 50 000 koronás adományát. Miklós Jenő a Pátria klub és a Magyarság üdvözletét és adományát hozta, Tölgyes Gyula a Magyarországi Újságírók Egyesülete, végül Móra Ferenc a szegedi újságírók jókívánságait tolmácsolta.

A jubileumi ünnepség egy órakor ért véget. A fővárosi vendégeket dr. Szalay József látta vendégül ebédre, délután pedig Eidus Bentián fogtechnikus hívta meg őket. Babits Mihály és felesége és Kosztolányi Dezső pünkösd hétfőjén is itt maradtak és Tapéra rándultak át, ahol Nyilassy festőművészt látogatták meg. A fővárosi irók kedden reggel utaztak el Szegedről.

(Szeged, 1923. május 23., 2. oldal. A Délmagyarország 1920. augusztus 15. és 1925. között Szeged címen jelent meg.)

Sorakozó a szegedi városháza előtt

Rendőrségi kerékpárosztag 1927-ben. Fotó: A Móra Ferenc Múzeum gyűjteményéből
Rendőrségi kerékpárosztag 1927-ben. Fotó: A Móra Ferenc Múzeum gyűjteményéből
Szeged, 1925. március 25., 5. oldal

TIZENÖT TISZAI FÜRDŐZŐT BÜNTET MEG A RENDŐRSÉG – RÖVID USZÓRUHA ÉS TRIKÓ MIATT

A strandbiztos a legszigorúbban ellenőrzi a tiszai erkölcsöket

Ismeretes, hogy a szegedi államrendőrség a strandszezon kezdetén a legszigorúbb rendszabályokat léptette életbe a tiszai fürdőzés terén. Szinte korlátozzák ezek a rendelkezések a pihenni és üdülni vágyók nyaralását és olyan uj rendet teremtettek meg, amilyenre az egész világon alig akad példa.

A külföldön számos helyen vannak sokszorosan látogatottabb fürdőhelyek. mint a szegedi strand, de a külföldi rendőrségek nem tartották sehol sem szükségeseknek ezeket a szigoru és az erkölcsöt megőrző rendelkezéseket.

A rendőrség ugyanis elsősorban korlátozza a nők és férfiak tiszai fürdőzését, amennyiben egyes fürdőkben csak külön külön szabad fürdeni. A férfiaknak az egész testet betakaró fürdőruhát kell viselniök és igy csónakázás közben nem is vehetnek napfürdőt... A rendelet ezután eltiltotta a nőknek a trikó viselését, a mélyebb dekoltázsokat, (a bálakban nem rendszabályozták meg a kosztümök kivágásait). Másik intézkedés a női fürdőruhák hosszáról szól, — mig ezekkel szemben igen üdvös és elismerésre méltó az ezután következő intézkedés. A szegedi rendőrség ugyanis a gyakori balesetek miatt szigorúan eltiltotta a Tisza átuszását.
A rendőrség olyan komolyan veszi hivatását a strand megrendszabályozása ügyében, hogy külön strandbiztosságot állított fel; kirendelt egy rendőrfogalmazót, akinek a B-listák és a fokozott munka idején nincsen más dolga, minthogy sorra járja a tiszai fürdőket és kontrolálja a nőket és férfiakat.

A strandok megrendszabályozása olyan energikusan történik, hogy a strandbiztos mintegy tizenöt esetben tett bejelentést fürdőruhák, trikók és elvétve átuszások ügyében. Ez a tizenöt strandoló, férfiak, nők, bakfisok a közeli napokban kerülnek a rendőrbiró elé. Értesülésünk szerint a kihágási biró az első esetben még csak büntetőparancsot fog kiadni a strandolók ellen az erkölcs megvédése jegyében, ami annyit jelent, hogy azok, akiknek rövid volt a fürdőruhájuk, csekély 75.000 koronát tartoznak büntetésként lefizetni. Ismételt, illetve „súlyosabb" esetekben azonban ez a büntetés félmillió koronáig emelkedhet fel.

A Tiszán tehát rendet csinál a rendőrség, ezentúl motorcsónakon fogja ellenőrizni a strandbiztos a tiszta erkölcsöket és a fürdőruhák hosszuságát. Szigoruan fognak megbüntetni mindenkit, aki trikóban fürdik és azt, aki csak nadrágot használ felső dressz helyett, vagy aki átussza a Tiszát.

(Délmagyarország, 1925. augusztus 14., 5. oldal)
30 dekagramra emelte a munkások zsírkvótáját a közélelmezési tanács

Szeged. A közélelmezési tanács kedden délben dr. Somogyi Szilveszter polgármester elnöklésével ülést tartott. Ábrahám Mátyás javasolta, hogy a zsír havonkinti és fejenkinti 30 dekagramos fejkvótáját emeljék föl havi negyven dekagrammra. A közélelmezési tanács a javaslathoz hozzájárult. Elhatározta még a közélelmezési tanács, hogy megkezdeti a várost káposzta árusítását. Az árusítás megkezdését a főzelékfélék hiánya tette szükségessé. A határozat értelmében káposztát csak a raktárhelyiségekből lehet vásárolni és kilója 1 korona 44 fillér lesz.

(Délmagyarország, 1918. január 9., 6. oldal)

Vendéglő a Kék Macskához

A vidám nevű vendéglő előtt a tulajdonos és az alkalmazottai pózolnak. Szeged, 1940


„HALOTT FELTÁMADÁSI" TÖRTÉNET BALÁSTYÁN

Szélpál Józsefné megmozdult a ravatalon

A felsőtanyai Balástya lakosságát napok óta különös „halott feltámadási" história tartja izgalomban. Balástya 276. szám alatti nádfedeles tanyaházban lakott Szélpál József gazdálkodó 45 éves feleségével. Az asszony mindig egészséges volt, a betegséget csak hírből ismerte.

Meglepetésként hatott azután az a hir, hogy Szélpál Józsefné szombaton este hirtelen rosszul lett és meghalt. – Előzőleg még megfejte a tehenet, aztán vajat köpült – mesélte könnyezve Szélpál József –, amikor hirtelen a szivéhez kapott és azt se mondta, hogy: jaj. A holttestet vasárnap reggel felravatalozták. Szombat éjszaka siratós asszonyok búslakodtak mellette, nikkel huszfillérest tettek a szemére és vasárnap már a tisztaszoba közepén feküdt a holtteste. A halál oka: szívszélhűdés –, állapította meg a halottkém és semmi akadálya sem volt a hétfő délutáni temetésnek.
Még boldog békeidők... Térzene a Széchenyi téren, a városháza előtt 1936-ban. Három évvel később tört ki a második világháború.
Még boldog békeidők... Térzene a Széchenyi téren, a városháza előtt 1936-ban. Három évvel később tört ki a második világháború.Fotó: A Móra Ferenc Múzeum gyűjteményéből
A rokonokat, jóbarátokat és a szomszédokat hétfő délelőtt azután nagy meglepetés érte. A felravatalozott és ünneplőbe öltöztetett halott, amikor hozzátartozói a legjobban sirlak: hirtelen megmozdult a koporsóban. A huszfilléresek kiestek a szeméből és a keze köré csavart rózsafüzér is megcsörrent.– Hun vagyok? – szólt a sírból jövő hang.

A rokonok megdermedve állottak a koporsó melleit, majd kimenekültek a szobából. Az áradat Szélpál Józsefet is elragadta, aki szintén kiugrott a csoda láttára. Künn az udvaron az asszonyok a kezüket tördelték és sűrűn vetették a kereszteket. Valaki a lovasrendőrökhöz futott. Ezalatt felriadózták az egész környéket és néhány férfi állig felfegyverkezve be is hatolt a csoda színhelyére.

Szélpál Józsefné még mindig ott feküdt a ravatalon, szeme nyitva volt és mélyen lélekzett.

Lassanlassan a rokonok is beszállingóztak a szobába, az asszonyt kivették a koporsóból és ágyba fektették. Az orvosi vizsgálat során kitűnt, hogy a 43 éves asszony szivszélhüdést kapott, ami azonban nem volt halálos. Szive működött, amit azonban hozzátartozói nem vettek észre. Szélpál Józsefné néhány nap múlva elhagyhatja betegágyát.

(Délmagyarország, 1929. január 29., 3. oldal)
 
 

Paradicsomos kutya

Nem vendéglői étlapról vettük ezt az ételfélét. Ilyen csemegét még az ostrom alatt Parisban, vagy a diktatúra alatt Budapesten sem tálaltak fel. A paradicsomos kutyát Árvay Ferenc kihágási bíró aktáiból szedtük elő. Ott jutott kellemetlen összeköttetésbe a kutya a főtt paradicsommal. Történt pedig, hogy a városi sintér egy védtelen kutyuskát erősen üldözőbe vett. A kutyuskának volt annyi esze, hogy tudja, mit akar vele a sintér és menekülni igyekezett üldözője elől. Szaladt, futott, loholt az utcákon és tereken keresztül, a sintér pedig utána. A kutyuska aztán gondolt egyet, nagyot és merészet. Beszaladt egy udvarba, onnan egyenesen a konyhába, onnan még egyenesebben egy hatalmas üstbe, amelyben paradicsomok leve rotyogott. Szegény kutyuska beugrott a vörös paradicsomba és mire a sintér utolérte, már kilehelte sokat zaklatott lelkét. A sintér bánatosan megállt a paradicsomos üstnél, a paradicsom tulajdonos-nője azonban nem állt meg, hanem egyenesen Árvay biróhoz szaladt, követelni, hogy a sintért kötelezze a használhatatlanná vált paradicsom árának megtérítésére. Árvay bíró nem tehetett egyebet, minthogy az asszonyt keresetével rendes birói útra utasította.

(Délmagyarország, 1919. október 4., 4. oldal)
 
Amikor a sértett lebeszéli a tolvajt hogy ellopja a tyúkjait

Sövényháza. Ilyen is van. Nemrégiben Sövényházán történt, hogy Nagy Józsefné éjszaka felkelt, hogy a tűzre tegyen, mert hideg volt a szoba. Közben kinézett az ablakon át az udvarra és látta, hogy egy sötét alak zsákkal a vállán kifelé igyekszik. Utána kiáltott, megállította. Az illető, Tóth István beszédbe elegyedett az ablakon át az asszonnyal. A zsákban a tyúkok mozogtak és így Nagyné megtudta, hogy az illető ép most lopta el a tyúkjait. Kérlelni kezdte, hogy ne vigye el a tyúkokat, mert azokra magának is szüksége van. Tiz perc alatt sikerült Tóthot lebeszélni arról, hogy elvigye a tyukokat. De eljárás indult ellene és hétfőn Habermann Gusztáv törvényszéki bíró Tóthot 4 hónapi fogházra itélte. Tóth már sokszor volt büntetve, azért kapott súlyos büntetést.

(Délmagyarország, 1934. március 24., 4. oldal)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A nap, amikor a szovjetek elfoglalták Szegedet

A nap, amikor a szovjetek elfoglalták Szegedet
DélmagyArchív 1944: Levél született Szeged polgári feladásáról és egy maroknyi szervezett munkás a… Tovább olvasom