2015.01.22. 22:10
Szebb himnuszt a magyar rögről nem írtak
DélmagyArchív 1930: Song of the Wheatfields, vagyis Ének a búzamezőkről. Móra Ferenc gyönyörű regénye, amit értett a New York Times is.
1930-ban az Egyesült Államokban angol nyelvre fordítva adták ki Móra Ferenc Ének a búzamezőkről című regényét. Talán azt a művét, amelyről legkevésbé gondolnánk, hogy az amerikai közönség megérti. Két héttel a megjelenés után a New York Times Nobel-díjas szerzőkhöz hasonlította Mórát.
Móra Ferenc Ének a búzamezőkről című regénye 1927-ben jelent meg. Szegedi könyv: a nehéz sorsú alsótanyai faluról szól, de olyan lírai finomsággal és olyan megértő módban ábrázolva az emberi gyengeséget, amit az amerikaiaknak aligha volt mihez hasonlítaniuk.
A Délmagyarország 1929-ben adta hírül az amerikai magyar sajtóra hivatkozva, hogy Mórának e legnagyobb sikerű könyvében „a szegedi búzamezők illatát viszi át a szél az Óceánon túlra".
Móra Ferenc a lapnak elmondta, hogy a regényt két amerikai magyar író fordítja; egyikük nevét még nem is tudta kívülről. Utolérhetetlenül mórásan így nyilatkozott lapjának:
Sajnálom szegényeket, valószínűleg sok bajuk lesz az alsótanyai nyelvvel, de hát legalább újra megtanulnak munka közben magyarul káromkodni, ha már odakint elfelejtették volna.
A fordítás 1930 áprilisára elkészült, s a kiadó az őszi könyvszezonra készítette elő. A regény a magyar könyvpiacon is számos kiadást megért, és, ahogyan az újság mondja, nem volt szüksége „politikai segítségre, kormánypárti vízumra".
Móra Ferenc elmondta: arról értesítették, hogy a kiadó igazgatója döntött az őszi megjelentetésről, mert megtetszett neki a regény, és az amerikai piacon a jelenős műveket ősszel adták ki. A Vanity Fair magazin már fotót is kért Móra Ferenctől, hogy ismertetőt írjon a megjelenés alkalmára. Ő azonban kételkedett a sikerben:
Az igazat megvallva, az Éneket nem tartom igen alkalmasnak az amerikai közönség számára, mert hangulata az amerikai mentalitáshoz viszonyítva túlságosan pesszimisztikus. Ez a pesszimizmus ugyan a magyar miljőben felolvad kissé, mert még a halál, az öngyilkosság is szelid, magyaros derűvel keveredik, de nem tudom, hogy ezt a miliőt hogyan lehet az angol fordításban érzékeltetni.
A könyv 300 oldalon, elegáns barna vászonkötésben jelent meg. Belső oldalán nyárfákkal szegett búzamezőt ábrázoló képpel és Móra Ferenc életrajzával, melyben az írót a szegedi múzeum igazgatójaként, régészként, liberális gondolkodóként és népszerű magyar íróként mutatták be.
1930. november 15-én, megjelenése után 2 héttel a New York Times is írt Móra Ferenc regényéről, olyan terjedelemben, amilyent csak a legnagyobb művek kaptak. A lap a regényt két Nobel-díjas parasztregénnyel sorolta együvé. Pedig az író nem várt jó fogadtatást, „mert a regényben minden jószándék rossz véget ér s a legbecsületesebb emberek pusztulnak el s ez aligha az amerikaiak szájaíze szerint való heppyend".
A cikkből mégis az derült ki, hogy az amerikai kritikus értette Móra Ferencet! Felemlítette megértő humorát, felfedezte, hogy a Móra stílusában bemutatott szegedi paraszt legfeljebb agyafúrt bizalmatlanságában hasonlít Knut Hamsun norvégjához. Mert Móra Ferenc a legőszintébb rokonszenvvel rajzolta meg portréjukat, s az ő parasztjainak kifejezetten egyéni jelleme van.
A könyvet 1931-re már Londonban is kiadták, és éppen készült a német fordítás, majd 1933-ban a holland is. 1934-ben a Nemzeti Színház készített darabot Móra Ferenc művéből, s az előadást az ország számos színházában, köztük Szegeden és Makón is bemutatták. A regényből Szőts István gyönyörű filmet készített 1947-ben. Móra Ferenc 1934. február 8-án hunyt el. A Délmagyarország másnapi lapszáma 5 oldalt szentelt legnevesebb munkatársa búcsúztatására (1., 2., 3., 4., 5.)
