Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 7°C | 22°C Még több cikk.

A pincelakások napfényes városa

DélmagyArchív 1924-1951: Milyen lenne, ha 2 méterrel a föld alatt lakna, lakásában feltörne a talajvíz, és innen egy tüdőbajos családdal költöztetnék össze 25 négyzetméteren?
1927-ben a 130 ezer lakosú Szegeden a belterületi lakosság egytizede nedves helyiségekben vagy pincelakásokban élt. Amikor 1927-ben a város felmérette a helyzetet, Szegeden összesen 3170 pincelakást és nedves lakást írtak össze.

A belterületi lakók egytizede egészségtelen lakásban élt. Délmagyarország 1928. január 15.
A belterületi lakók egytizede egészségtelen lakásban élt. Délmagyarország 1928. január 15.


Dr. Jung Sándor tisztiorvos jelentése 1927-ből:

  • Jung Sándor tisztiorvos felmérése Szeged ropssz lakásairól (1927).
    Jung Sándor tisztiorvos felmérése Szeged rossz lakásairól (1927).
    E lakásokban 10661 lakó élt, közöttük 3580 gyerek.
  • Az összeírt lakások közül 622 egyetlen helyiségből állt, ami hálószoba, gyerekszoba, konyha volt egyben.
  • Az egészségtelen lakások közül 790 szuterénlakás volt, melyekből 493 teljesen nedves volt; 1731 pedig földszinti lakás, amelyek közül 5201 volt egészen nedves.
  • 343 pincelakás volt Szegeden, amelyek közül 223 nedvesedett át teljesen.
  • 1236 olyan lakás volt, ami a mennyezetig nedves volt, 572 lakásban pedig 1,5 méternél magasabbra szivárgott a víz.
  • 157 lakás padozata másfél méterrel volt az utca szintje alatt, 37 esetben pedig 2 méterrel laktak a föld alatt.

Vagonlakásból a vályogviskókba

A város lakásínsége az első világháború alatt leállt építkezések és a Trianon után Szegedre menekült mintegy 6000 bácskai és erdélyi magyar elhelyezése miatt vált súlyossá. A háború végére rohamosan szegényedő szegedi lakosok és az 1920 óta vagonokban lakó menekültek lakáshoz juttatása rendkívüli feladat volt a város számára.

A szegénységben senki sem nézte, hogy a külterületi házhelyeken nehezen összetákolt vályogházak megfeleltek-e az építési szabályoknak. Gyakran hiányzott a helyes alapozás és szigetelés, így a vályogházak hamar összeomlottak a tavaszi belvíz idején, s ha nem, szigetelés híján egészségtelenül nedvesek maradtak.

A tavaszi belvíz idején házak dőltek össze Szegeden. Délmagyarország 1924. április 5.
A tavaszi belvíz idején házak dőltek össze Szegeden. Délmagyarország 1924. április 5.

Szegeden ekkoriban még sok utca húzódott alacsony szinten, feltöltésükkel pedig nem bírt egyszerre a város. 1924 tavaszán az esőzések és a belvíz miatt Alsóvároson, Rókuson és Felsővároson annyi vályogház dőlt össze, hogy a város kaszárnyákban keresett helyet a fedél nélkül maradottaknak. Kiköltöztetni azonban még az életveszélyes házakból sem tudtak senkit, mert a város képtelen volt elhelyezni a lakókat.

Berzenczey Domokos városi főmérnök 1924-ben úgy nyilatkozott, hogy Szegednek legalább 2000 üres szükséglakás kellene ahhoz, hogy minden szabálytalan építésű házból biztos fedél alá kerüljenek. A város épített ugyan 120 kis alapterületű lakást és 60 szükséglakást, ez azonban „csak egy csepp volt a tengerben", látható eredmény nélkül.

A viszonylag olcsón bérelt nagy alapterületű városi bérlakásokért ráadásul már akkoriban jókora lelépési pénzeket fizettek, így szokszor olyanok laktak nagy bérlakásokban, akiknek nem kellett ekkora.

"Fontosabb volt előbb Fogadalmi templomot építeni"

Dr. Krausz József főorvos küzdelme a pincelakások ellen. Délmagyarország 1926. május 23.
Dr. Krausz József főorvos küzdelme a pincelakások ellen. Délmagyarország 1926. május 23.

A pincelakások nagy száma Szeged lakáshelyzetének még régebbi, az 1879-es nagy árvízig visszanyúló problémája volt. Az árvíz utáni rendezés ugyanis azon alapult, hogy az utcákat víz-biztos szintre töltsék fel. Az újjáépítés során azonban a városnak mintegy kétharmada része feltöltetlen maradt. Kijelölték az új utcákat, de a város, anélkül, hogy a feltöltést elvégezte volna, rendeletben hagyta meg, hogy minden utcát egy „eszményi" nívóra kell feltölteni.

A folyamatos lakásínségben azonban, a város nem kérte számon a lakásépítőkön a szabályzatot, így a házak a régi utca szintjéhez igazodtak. A későbbi feltöltés az addig félig-meddig földszintinek számító lakásokat egyszerre pincelakássá változtatta. 

Ezért a feltöltést rendszerint mind a háztulajdonos, mind a földszín alatt lakó bérlő ellenezte. Előbbi azért, mert kevesebb lakbért tudott kérni, utóbbi pedig azért, mert egészségtelenebb lakás lett az addig sem egészséges lyukból.

A Délmagyarországban dr. Krausz József főorvos, törvényhatósági bizottsági tag már 1926 óta bírálta az utcafeltölteseket. A képviselő indítványát 1926 májusi közgyűlés tárgyalta, s ennek hatására készült el 1927-ben az egészségtelen lakások felmérése.

Sehol a világon annyi nedves, dohos, gyilkos pincelakás nincs, mint Szegeden.

Krausz József a kövkező években tovább hangoztatta javaslatait

A lakásépítés a városi ellenzék állandó témája volt az 1920-30-as évek fordulóján. Elsősorban a kis lakások tömeges építését kérték számon. Czibula Antal A gazdag város szegénysége című monográfiájában (Juhász Gyula írt róla recenziót a Délmagyarországban) ezt mondja:

A legelső dolog, aminek a megépítéséhez hozzákezdtek, a fogadalmi templom volt. A város hatósága ezt találta a legsürgetőbben megalkotandó városi műnek. (...). Ebben az időben a háborús romok még mindenütt láthatók voltak, ebben az időben a város minden intézménye még elhanyagoltabb volt, mint valaha. Ekkor volt az, hogy az emberek marhavagonokban laktak, mert más fedél alatt nem akadt hely, ahol fejüket lehajthatták volna; ekkor volt az, hogy a lakásos emberek nagy része egészségtelen környezetben élt és tegyük hozzá, hogy a gyengébbje el is pusztult a zöldhínáros és bűzlő árkok mentén; ekkor volt az, hogy a lakásnélküliek sorfalat állottak a lakáshivatal ajtaja előtt és néha-néha ostromot is intéztek ellene; és végül ugyanekkor volt, hogy mikor ráérő idejükben sétálni indultak az emberek, a pincék mélységes, napfénytelen mélységéből köhögés nesze hangzott fel s ekkor eszméltek rá, hogy a patkányok birodalmában is emberek, más néven adóalanyok, élnek. (Szeged története 4.)

1927-ben újragondolták a városi építési szabályzatot, amelyben kötelezővé tették a bitumenes vízszigetelést. Rendeletet hoztak arra is, hogy a feltöltetlen utcákon az új házakat már csak erre a bizonyos eszményi szintre lehetett építeni. A feltöltetlen utcákon épített házak azonban a háztulajdonosok egy új divatját alakították ki: a lakásként kiadott pincét. Kogutowicz Károly, a szegedi egyetem földrajzi intézetének vezetője még 1938-ban is így írt erről:

(...) Szeged egyik nevezetessége a föld-színe feletti pince, amelyet természetesen lakásnak használt a szegény nép és értékesített a háziúr. Ez második forrása az egészségtelen pincelakásoknak és a tüdőbaj szégyenletes pusztításának. (Szeged története 4.)

Feltöltési munkák a Mars téren. Délmagyarország 1931. január 22.
Feltöltési munkák a Mars téren. Délmagyarország 1931. január 22.


1930-31-ben a gazdasági válság miatt Szegeden is megugrott a munkanélküliség. Ekkor már az utcák feltöltése kapóra jött, hiszen így sok embernek tudott néhány pengős ínségmunkát adni a város. 1931 januárjában a Mars teret , februárjában a rókusi és móravárosi utcákat, nyáron a Csillag teret kezdték feltölteni. 1930-ból, egy Somogyi-telepi (ma Petőfi-telep) olvasó leveléből kitűnik, milyen volt egy feltöltés.

Száz élet nyomorog, köhög, didereg az odúkban

1934-ben 235 egészségtelen pincelakást számoltak össze Szegeden. Ezek közül 15 helyen a talajvíz is feltört, ezért itt ki kellett költöztetni a lakókat. A város ekkor (időt és energiát nem kímélve) felhívta a kiköltözötteket, hogy mielőbb nézzenek új lakás után. A tulajdonosokat pedig arra kellett kérni, hogy ne adják ki ismét a talajvizes helyiségeket.

1934-es felmérés a pincelakásokról. Délmagyarország 1934. október 14.
15 lakásban a talavíz is feltört. Délmagyarország 1934. október 14.


A város hiába tervezte, hogy a talajvizes lakások lakóit szükséglakásokba költözteti, ezek annyira megteltek, hogy némelyikben 3 család is lakott.

A Délmagyarország 1931. március 3-án – valószínűleg Magyar László tollából – szívszorító riportot közölt a Cserepes sori szükséglakásokról (folytatása itt olvasható). A vágóhíd melletti városi szükségházban 20 darab 5x5 méteres, mellékhelyiségek nélküli szobában 23 család élt. Élt?

A lélekszám pontosan nem is állapítható meg, mert nagyon sok a gyerek, csecsemőtől a felserdültig minden korú, úgy hozzávetőleges becslés szerint száz élet nyomoroghat, köhöghet és didereghet ezekben az odúkban.

Az egyik helyre éppen egy új családot próbáltak beköltöztetni, de a tulajdonos elutazott és bezárta az ajtót. A márciusi hidegben az újonnan érkezők két kisgyerekkel lepakoltak a ház előtt és „várták a jószerencsét", ami nem jött. Végül, este 11-kor az egyik szükséglakó szánta meg őket (4 gyerekkel és feleségével élt az odúban), kockáztatva, hogy a jövevények az ő lakásában ragadnak. Az egyik kicsi egész éjjel köhögött, nemrég adták ki a kórházból, ahová tüdőgyulladásával került.

Riport a Cserepes sori szükséglakásokról. Délmagyarország 1931. március 3.
Riport a Cserepes sori szükséglakásokról. Délmagyarország 1931. március 3. Itt folytatódik.


Két újabb családot is vártak, egyiknek egy tüdőbajos asszony mellé, másikukat egy másik beteg asszonyhoz kellett volna költöznie.

A másik lakásban rossz szemű iparos lakik. Valamikor önálló mézeskalácsos volt, ma kegyelemből boltiszolga az egyik üzletben. Rámutat a feleségére. Vézna, vértelen arcú.
- Valóságos gyerek. Harmincöt kiló. Minden éjjel rosszul van. A melle fáj. Köhög, sokszor hány.

Az összeköltöztetéseket Somogyi Szilveszter polgármester később visszavonta, amikor értesült a Délmagyarországtól, hogy különböző nemű beteg emberek laknának együtt.

1936. április 1-jén a Délmagyarország vezércikkírója azon mérgelődött, hogy a minisztérium üres lakásoknak számolta a nagy nehezen kiürített szegedi pincelakásokat, és erre hivatkozva Szeged kedvezőtlenebb építkezési adókedvezményt kapott, mint Budapest.

1937-ben Begavári Back Bernát, Szeged dúsgazdag felsőházi képviselője még mindig ugyanazokat a számokat ismételte parlamenti beszédében, amelyeket az 1927-es felmérés kimutatott.
 

A boldog TSZ-tag reménytelen pincelakásból érkezett. Délmagyarország 1951. augusztus 5.
A boldog TSZ-tag reménytelen pincelakásból érkezett. Délmagyarország 1951. augusztus 5.


Nem csoda, hogy a pincelakásból a Cserepes sori szükséglakásba költöztetett Dudás Mihály egykori napszámos később, 1951-ben a téeszesítéssel elégedettebb volt, mint korábbi életkörülményeivel:

(...) egyik lakásban, ahol laktunk, feljött a víz. Tudja, olyan pincelakás volt, ahol ezelőtt a dolgozók laktak. Kerestünk utána másik lakást. Találtunk is, de mikor a „nagyságos úr" házigazda megtudta, hogy hat gyerekem van, majd elájult s persze nem adta ide számunkra a lakást. Kint laktunk azután a Cserepes soron, a szükséglakásokban. De nyomorúságos élet volt!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mit tesz a férfi, ha röhögnek a menyasszonyán?

DélmagyArchív 1930: Ez a férfi nem azt tette. A műfogsor szerepe a házasságban. Tovább olvasom