Délmagyar logó

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 0°C | 6°C Még több cikk.

Aki hazavitte, hozza vissza Aulich Lajos csontját!

DélmagyArchív 1910-1932: Az aradi vértanúk csontjai után évekig kutattak, mégis véletlenül kerültek elő. Az aradi mézeskalácsos nagyapja tudta jobban, hol volt a vesztőhely. Özvegy Steiner Ferencné családi kriptájában 40 évet töltöttek a csontok Aradon.
1910-ben ásatásokat kezdtek az aradi vértanúk csontjainak felkutatására. Annyi volt ismert, hogy tizenhármuk közül hat tábornok tetemét a családtagoknak sikerült elszállítania Aradról, a többiekről azonban senki sem tudta hol lehetnek elhantolva.
 
Az október 6-i hajnalon fél hatkor golyó általi halállal halt Lázár Vilmos ezredes, Dessewffy Arisztid tábornok, Kiss Ernő tábornok, Schweidel József tábornok, hat óra után pedig kötél általi végezték ki Pöltenberg Ernő, Török Ignác, Lahner György, Knézich Károly, Nagysándor József, Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János és Vécsey Károly tábornokokat.
Barabás Miklós litográfiája.
Barabás Miklós litográfiája.

A kivégzés után a családtagoknak a hóhér lefizetésével sikerült megszerezniük Damjanich, Lahner, Leiningen-Westerburg és Vécsey holttestét. A sortűz által megöltek közül a kis mélységben elföldelt Kiss Ernő tetemét később ásták ki, Dessewffy Arisztid maradványait pedig a megtorlások korszakában csak egy évvel később sikerült megszerezni, és akkor is csak lopva, kettőbe vágva és ládákba csomagolva lehetett hazaszállítani.
 
Megtalálták Lázár Vilmos és Schweidel József maradványait. Délmagyarország 1913. október 21.
Megtalálták Lázár Vilmos és Schweidel József maradványait. Délmagyarország 1913. október 21.

Nem tudtak azonban semmit Lázár Vilmos és Schweidel József, valamint Török Ignác, Nagysándor József, Aulich Lajos, Poeltenberg Ernő és Knezich Károly sírjáról. A beszámolók szerint az előbbi két agyonlőtt tábornokot az aradi vár sáncárkában temették el, a többieket pedig a Vesztőhelyen. Olyan feltételezések is voltak, hogy az osztrák hóhér a bitófák mellől valahová elrejtette a felakasztott tábornokok testét, mivel pénzt remélt a családtagoktól.
 
Az 1910-es ásatásokat a feltételezett aradi vesztőhely környékén kezdték meg, de ott hosszas kutatás után sem találtak csontokat. 1911-ben a Délmagyarország már arról adott hírt, hogy a hadügyminiszter engedélyezte az aradi vár területén is az ásatásokat. Báró Hazai Samu miniszter feltétele annyi volt, hogy a kutatás diszkrét legyen: ha fellelik a holttesteket, azokat minden ünnepélyesség nélkül szállítsák el.
 
Az új kutatás 1912-ben hozott eredményt. A sáncárokban találtak két csontvázat, amelyeket a nagy esőzés miatt nem tudtak bolygatni. 1913-ban újrakezdték a feltárást és ekkor már Bartucz Lajos antropológiai vizsgálata megállapította , hogy valóban Lázár Vilmos és Schweidel József maradványairól van szó.

A csontvázak guggoló helyzetben voltak, úgy mint a hóhér annak idején a gödörbe dobta őket. Amikor a csontvázak tisztán állottak, Lakatos Ottó két paptársával imádkozott és beszentelte a csontokat. A kiemelés munkálja estig el fog tartani, azután díszes faládában a kultúrpalotába viszik a csontokat és mindaddig ott tartják, amíg a többi vértanúk csontjait sikerül összeszedni. Azután a vesztőhelyen mauzóleumot építenek és abba helyezik el a vértanúk csontjait.

A többiek hollétéről azonban teljes bizonytalanság uralkodott.  1912-ben felröppent ugyan a szenzációs hír, miszerint 13 férfi katona holttestét találták meg az aradi vesztőhelytől nem messze, ezek azonban nem lehettek a tizenhármak maradványai, mivel közülük már csak hetet kerestek. A közhangulatra jellemző, hogy a csontokat megtaláló katonák teljes hittel élték bele magukat, hogy a vértanú tábornokok maradványai kerültek elő.
 
1912 végére az 1881-ben épült aradi emlékobeliszk környékét is felásták, de a bitófán meghalt hősök csontjait nem találták meg. 
Móra Ferenc írása az aradi emlékhely első emlékművéről. Délmagyarország 1929. október 6.
Móra Ferenc írása az aradi emlékhely első emlékművéről. Délmagyarország 1929. október 6.

Móra Ferenc egyik 1929-es tárcájában beszéli el, hogy az emlékoszlop helyén 1867-ben, vagyis a kiegyezés évében egy aradi dalárda-találkozó résztvevői egy 13 ágú száraz eperfát állítottak fel. Ez volt az aradi vértanúk első emlékműve. A dalárdisták közül valakinek eszébe jutott, hogy menjenek ki meglátogatni a Vesztőhelyet. Találtak is néhány öreg szélmolnárt, akik 18 évvel a kivégzések után még meg tudták mutatni a szomorú helyszínt (mint később kiderült: tévesen), a dalárdisták pedig Barabás Béla képviselő apjának kertjéből kivitték a különös alakú eperfát, elénekelték a Szózatot és a Himnuszt, és „mindenkinek tele lett a szeme könnyel". A későbbi obeliszk erre a helyre épült, de a környékén hiába kutattak a feltételezett sírok után.
Előkerültek a bitófák és az 5 vértanú tábornok csontjai. Korabeli fotó: Keipp Mária
Előkerültek a bitófák és az 5 vértanú tábornok csontjai. Korabeli fotó: Keipp Mária

1932 tavaszán azonban egy közeli híd töltési munkálatai során csontok kerültek elő. Már a munkások arra gondoltak, hogy a bitófákat és az 5 tábornok eltűnt sírját találták meg. Az Aradi Közlöny újság cikkéből kiderül, milyen az, amikor egy nép emlékezetében megőrződnek a hősök:

Pünkösd hétfőjén néhány lelkes magyar vezetésével folytak az ásatási munkálatok. Még a munkások is lelkesedésből, díjmentesen dolgoztak. Barthel Ernő aradi mézeskalácsos vetette fel azt a gondolatot, hogy ezen a helyen lehetnek a kivégzés nyomai. Barthel emlékezett nagyatyjának, Pfinster ácsmesternek elbeszélésére, aki annak idején azt mondotta, hogy rossz helyen végzik a kutatásokat, mert a kivégzés sokkal közelebb történt a várhoz és ő annak idején a fahídról nézte végig a szomorú aktust. Ez a fahíd nem a régi Maros-híd, hanem a régi temesvári út egyik áteresz-hídja lehetett, mint a mostani megállapításokból kiderült. Barthel Ernő közölte észrevételét Kara Győző tanárral, akihez tegnap csatlakozott Pataky Sándor festőművész és Záray Jenő tanár. Adamovics, a gátépítés munkavezetője verbuválta össze a munkásokat, akik önként és díjmentesen vállalkoztak a kutatásra. (Ficzay Dénes: A vértanúk sírja; Az Aradi Közlöny 1932. májusi beszámolói a 95-ik oldaltól olvashatók. )

Az ásatásokat az aradiak kíváncsisága és lelkesedése kísérte, ami időnként nem tett jót a kutatásnak. Aulich homlokcsontját például az egyik kíváncsiskodó elemelte a maradványokat tartalmazó fonott vesszőkosárból, úgy kellett utána üzenni az újságon keresztül, hogy valóságos kegyeletsértés, amit tett, és mielőbb „származtassa vissza" Aulich Lajos tábornok csontját.
 
Hamarosan előkerültek Nagysándor József és Knézich Károly, majd a többi tábornok maradványai is, mellettük pedig a bitófák. A maradványok közül egyeseket addigra már a szántóföldön dolgozó ekék bolygatták meg.

Leszámítva a román sajtót, amely vitriolos cikkeket jelentetett meg, mindenki bizonyos volt: megtalálták az aradi Golgota helyszínét. De mi történt ezután!
 
Két hét múlva az ásatást vezető aradi Kara Győző irodalomtanár lakásán megjelent egy román nyomozó és egy törvényszéki orvos, majd egy hónap múlva egy rendőrkomisszár is. A román hatósági végzés szerint a csontokat azonnal vissza kellett temetni és az ásatásokat be kellett szüntetni. A tanárnak annyit sikerült elérnie, hogy a már kiásott csontokat nem a helyszínen temették vissza, hanem az aradi temetőben özvegy Steiner Ferencné családi kriptájában helyezték el (ott, ahol egyébként Vécsey tábornok üres koporsója is állt). Beszámoló az Aradi Közlönyből: 

Az aradi vértanúk 83 esztendővel testi haláluk után ismét megkapták a karhatalmi eszkortot. Kara professzor Ionescu doktorral és Faur komiszárral megjelölte az egyes vértanúk csontjait tartalmazó ládákat, s a magyar tudós és a szomorú kötelességet teljesítő két román hatósági ember megindult Nagysándor József, Knézich Károly és Aulich Lajos tábornokok tetemeivel, rendőri kocsin az aradi temető, Steinerék kriptája felé. Nem volt pap, nem volt temetés; egy magyartanár, egy román komiszár, hatósági orvos és rendőrök asszisztenciája mellett raktározták el a vértanúk csontjait egy idegen kriptában, a kálvária legújabb stációjára.

Az ásatásokat egy év múlva sikerült befejezni, a maradványok azonban évtizedekig különböző aradi helyeken, többek között az köztemetői kriptákban maradtak.
 
Jelenleg 11 aradi vértanú tábornok maradványa nyugszik az aradi obeliszk mellett 1974-ben kialakított kriptában. Kiss Ernő a vajdasági Eleméren, Dessewffy Arisztid a felvidéki Margonyán van eltemetve. Egyikük sem nyugszik a Trianon utáni Magyarország határain belül.
A Maros árvize miatti töltésmunkák során találták meg a Vesztőhelyet. Korabeli fotó: Pataky Sándor
A Maros árvize miatti töltésmunkák során találták meg 1932-ben a Vesztőhelyet. Korabeli fotó: Pataky Sándor

Felhasználtuk Ficzay Dénes: A vértanúk sírja című összeállítását.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Amit egyszer a tápaiak elhatároztak...

Amit egyszer a tápaiak elhatároztak...
DélmagyArchív 1924: ... nincs az a szegedi szakértő, aki azt megváltoztassa. Hrabali történet a… Tovább olvasom