Délmagyar logó

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 15°C | 27°C Még több cikk.

Aki Olyan, Amilyenek A Szegediek Sosem Tudnának Lenni

DélmagyArchív 1935: Lopva hiteleztek Radó úrnak, nehogy az asszonyok megtudják. Nagyot könnyített a szegediek zsebén.

Radó Simon 1935 májusában érkezett Szegedre. Soha senki nem hallott róla azelőtt, ő pedig svédországi edzőként, feltalálóként, és nyugati stílusú életművészként mutatkozott be. Hiába volt jelentéktelen külseje, pontosan olyannak látszott, amilyennek egy nagyvonalú világfit elképzeltek a világot nem látott, Szegedre ragadt polgárok.

A nagy európai érkezett Szegedre

Radó úr egy csapásra maga köré gyűjtött egy csapatnyi, önértékelési zavartól szenvedő férfit Szegeden. Azt hirdette magáról, hogy Svédországban dúsgazdag, a találmánya ezreket ér, és rövidesen nagy pénzeket küldenek neki. Ennek alátámasztására szórta a pénzt, egész társaságoknak fizetett éjjeli kávéházi mulatságok során. Hogy még meggyőzőbb legyen, követőinek is fényes gazdagodást ígért, de cserébe egy ideig nem kért semmit.

Emiatt aztán, ahol Radó úr fizetett, ott Radó úr beszélt. Még a legóvatosabb fizetőpincért is leszedte a lábáról, s Radó úr szegedi pályája csúcsán követői biztosak voltak abban, hogy megérkezett Szegedre Az, Aki Olyan, Amilyenek A Szegediek Sosem Tudnának Lenni.
 

Klamár Gyula cikke Radó úrról. Délmagyarország 1935. augusztus 20.
Klamár Gyula cikke Radó úrról. Délmagyarország 1935. augusztus 20.

Radó urat ünnepelték. A kávésok megmutogatták őt kedvesebb vendégeiknek, a főpincérek lábujjhegyen jártak körülötte, a cigányok csak neki húzták. Volt néhány kedves szokása, amelyet még a békeidőkből mentett át a mai sivár világba. Így például a bankót felébe tépve dobta oda a prímásnak, bankóval gyújtott rá a cigarettájára és más hasonló.

Radó úr találmányát ketten is megvásárolták, anélkül, hogy utánajártak volna, valóban bejegyzett volt-e. A találmány egy cigarettavég-elfojtó készülék volt. A vétel híre elterjedt, és megnövelte a Radó úrnak szívesen hitelezők számát. Pontosan akkor, amikor épp késlekedett néhány napot az a nagyobb összeg, amit már várt.

A számlát sosem fizette, éjszakai lumpolásai után kétszeres számlát írt alá, a pincérek úgy gyűjtötték ezeket a Radó-féle ígérvényeket, mint az aranyat. Radó úr pedig levelezett, sürgönyzött a nagy pénzek után és ügyesen csak közvetett úton terjesztette, hogy most már megérkezik az összeg.

A konyhai vitákban bukott el Radó úr nimbusza

Három hónapon át sikerült fenntartania imázsát. Azután azonban szinte egyszerre vesztette el mindenki a türelmét. A változás kovásza természetesen az volt, hogy odahaza az asszonyok megelégelték a Radó úrnak nyújtott összegeket. A férjek ezután egy ideig csak dugva hiteleztek Radónak, de aztán betelt a pohár.

Radó úr a menekülésben is elsőrangú tervet eszelt ki. Eljátszotta, hogy egy ékszert tud megváltani Pestről, de el kell menni érte. Persze, nem ő maga ment el (ez volt a terv lényege), hanem legsürgetőbb hitelezőjét küldte el a reggeli vonattal, vagyis pontosan az ellenkezőjét tette, amit a gyanakvók vártak.

A hitelező elment, Radó úr pedig – ugyancsak elment. Amikor a hitelező sürgönye megérkezett, hogy Radó mondja meg pontosabban a címet, mert nem találja az ügyvédet, egyszerre sokan mentek Radót megkeresni. A szélhámos azonban addigra már elutazott az első vonattal. Szép meséiből egy rojtos nyakkendő maradt vissza Szegeden.

Radó urat körözik. Délmagyarország 1935. augusztus 22.
Radó urat körözik. Délmagyarország 1935. augusztus 22.


Radó ellen teljes országra szóló körözést adtak ki. Összesen 3-4 ezer pengőnyi összeget csalt ki Szegeden, jópár hitelezőtől. Kiderült, hogy leveleire a válaszokat ő maga írta meg és pesti ismerőseivel adatta postára.

Ahogy az lenni szokott, Radó úr egyben tükröt is tartott az óvatlan, de számító hitelezőknek. Közülük többen is beperelték a szálhámos fő hitelezőjét, mivel, mondták, ennek nyomán hitték megbízhatónak Radót.

A hatóságok valószínűnek tartották, hogy Radó már átszökött Erdélybe. Az első értelmes ötlet a károsultak részéről az volt, hogy magánnyomozót fogadtak és e célra közösen adták össze a pénzt.
 

A sztori a lebukás után is sztori. Délmagyarország 1935. szeptember 1.
A sztori a lebukás után is sztori. Délmagyarország 1935. szeptember 1.


Eltűnése után egy hónappal Radó úr megszólalt a Délmagyarországban:

Szombaton hír érkezett Radótól. Azt üzente szegedi barátainak, hogy továbbra is higgyenek benne, nem csaló ő, csak a rosszindulat áldozata. Mindenkit ki fog elégíteni — üzente —, csak időt adjanak arra, hogy találmányait értékesítse . . . Címét azonban elfelejtette megüzenni.

Látja, mi lett belőlem?

Tíz nappal később a Délmagyarország tudósítója látta Radót Budapesten kéregetni. Az Oktogonon találkozott vele:

— Két nap óta nem ettem, ne sajnáljon uram, egy meleg kávéra valót tőlem... — mondotta szánalomra méltóan.
A következő pillanatban észrevette, hogy kit is szólított meg és elrestelte magát:
— Látja, hogy mi lett belőlem? Napok óta nem ettem, nem aludtam. Nem is bírom tovább ezt az életet, lemegyek Szegedre és jelentkezem... Csak a pénzemet várom. Ugyanis eladtam Svájcnak egyik találmányomat... Jó néhány ezer svájci frank üti majd a markomat.
Levelet húzott elő a zsebéből és azzal gesztikulált.
— Itt írják, hogy küldik a pénzt, mihelyt alkalom adódik rá. Tud erre a levélre egy pengőt folyósítani? Nem bánja meg, busásan visszakapja...
Mi tagadás, Radó úr megkapta a pénzt — és ezzel a szegedi becsapottak száma eggyel emelkedett.

Csak a lett menyasszony volt igaz: egy kofa, akit elhagyott

Az ügy pereskedést hagyott maga után Szegeden.  Előbb egy szegedi főpincér megnyerte a polgári pert Radó úr barátja és fő hitelezője, egy jeles szegedi iparos ellen. Néhány hónappal később egy makói kereskedő még nagyobb összegért perelte az iparost.

Az elhagyott menyasszonynak lett volna pénze. Délmagyarország 1936. január 9.
Az elhagyott menyasszonynak lett volna pénze. Délmagyarország 1936. január 9.


Kiderült, hogy Radó úr barátja már a második volt, aki megvette Radó úr találmányát. Mikor kiderült, hogy egyszer már eladta, azt állította, Vilnában élő menyasszonyától 4000 dollárt tud szerezni, csak a pénzt el kell hozni. Az iparos ezt a mesét is elhitte. Futárt fogadtak, aki el is ment talányos menyasszonyhoz. Radó úr előzőleg azt állította, hogy a nő csak akkor küldi el neki a 4000 dollárt, ha a futárral azt is megüzeni neki, hogy azonnal elveszi feleségül.

És a futár meg is találta a nőt, aki egy vilnai kofaasszony volt, és a név hallatán szitokáradatot zúdított a távoli Radóra, aki úgymond, kifosztotta őt és megszökött tőle. A futár üres kézzel tért vissza, mire Radó őt hibáztatta, mert „egy szent embert kellett volna a pénzért küldeni, annak az asszony mindjárt átadta volna".

Radó Simont 1937 tavaszán tartóztatta le a rendőrség Budapesten, ahol éppen az Üdvhadsereg tagjának adta ki magát. Az 55 éves férfi szegedi tárgyalásán állította, hogy nem volt mese a 16 ezer dolláros lettországi örökség, sem pedig a lyukas gyűszűnek kinéző cigarettaoltó találmány.

A tárgyaláson kihallgatták szegedi pártfogóját, a villamossági kisiparost is, aki - a tanulságot Murphy is megirigyelné - azt vallotta, hogy nem érzi magát becsapva, mivel a találmány megérte az 1600 pengőt, amit érte fizetett.

Radó úr újra Szegeden. Délmagyarország 1937. április 13.
Radó úr újra Szegeden. Délmagyarország 1937. április 13.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ilyen kis részegségért szégyen volt orvost hívni

DélmagyArchív 1928: Meg aztán orvos még soha nem volt a házukban. Alkoholmérgezésben meghalt a 12… Tovább olvasom