Délmagyar logó

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 14°C Még több cikk.

Amikor még sorban álltunk a jégért

DélmagyArchív 1910-1967: Ön bizonnyal nem aggódna, ha azt hallaná, hogy felemelték a jég árát. Nagyanyáinknak ez rossz hír volt.
Ma már bele sem gondolunk, hogyan oldották meg elektromos hűtőszekrény nélkül az élelmiszerek hűtését akár 50 évvel ezelőtt is. A korabeli háztartásoknak és vendéglátó helyeknek nyáron hetente háromszor be kellett szerezniük a jeget, s emiatt a jég gyártása évtizedeken át komoly üzlet volt a városokban.
 
Elindult a kibővített jéggyár. Délmagyarország 1910. augusztus 19.
Elindult a kibővített jéggyár. Délmagyarország 1910. augusztus 19.
Az első szegedi városi műjéggyár a közvágóhídon működött, a mai Szabadkai úton és az 1910-es évek elején már a magán háztartásokba is kocsin szállította jeget. A városi tanács éppen a Délmagyarország megindulása idején határozta el az üzem kibővítését.  A közönség nyári jégigénye akkora volt, hogy az üzemnek folyamatosan fokoznia kellett a gyártást. Jégárusítással addig is foglalkoztak magánvállalkozók Szegeden, de ők a természetes jeget gyűjtötték szalmával bélelt jégvermekbe, és innen értékesítették a meleg időben. Ennek azonban egészségügyi kockázatai voltak, az 1910-es évek koleraveszélye miatt több helyen megtiltották a Tisza jegének kitermelését.
 
A háború idején a jéggyár termelése is akadozott, hol a szén, hol a hűtéshez szükséges ammónia fogyott el. A termeléshez a város kibérelt egy magán üzemet is.
Jéghordót keresnek a téli jég kihordására. Délmagyarország 1922. május 20.
Jéghordót keresnek a téli jég kihordására. Délmagyarország 1922. május 20.
Jég nemcsak a vágóhídnak és a háztartásoknak kellett, hanem valamennyi húsiparos üzletnek, vendéglőnek, kocsmának, kávézónak, és mindenekelőtt a város egészségügyi intézményeinek. Az 1920-as években a városi üzemen kívül több magánvállalkozás, például a Pick üzem és a villamosokat üzemeltető Villamos-vasút Részvénytársaság is gyártott jeget.
 
Ha eszünkbe jutna irigykedni nagyanyáink hagyományos háztartására, próbáljuk ki egyszer hűtőgép helyett jégdarabokkal berakott szekrénykében tárolni az élelmiszert. Ezt az eszközt olyan sokáig használták eleink, hogy a jégszekrény név ráragadt a későbbi hűtőgépekre is. Egyajtós és kétajtós kivitelben lehetett kapni, egyik rekeszébe jeget kellett törni, másikba pedig az ennivaló került.
 
Jégszekrény.
Jégszekrény.
Emiatt a jégvásárlás egy átlagos háztartás rendszeres teendőjének számított. Szegeden kezdetben 2 jeges lovaskocsi szállított a magánfogyasztóknak, később ezt már gépkocsival oldották meg, amiből az 1950-es években 4 üzemelt. Az 1960-as években születetteknek még lehet emlékük a vállukra rongyot terítő, jéghasábokat szállító jegesemberekről. A jegesember hetente többször érkezett és kiáltására vedrekkel mentek az utcára a háziasszonyok. A jeges csákányával darabokat tört el a hasábból vagy kampós vassal megragadva vállára vetett és a lakásba vitt egy egész tömböt. Voltak háztartások, ahol nem is jégszekrényben, hanem újságpapírral, forgáccsal szigetelt pléhedényben tartották a jeget, amelynek közepén vödörben volt a hűtenivaló.
 
Jégre tehát szükség volt, és hiánya nyaranta rendre előkerülő téma volt a Délmagyarországban. 1928-ban írta a lap, hogy a városi jéggyár a rekkenő hőségben képtelen volt teljesíteni szállításait. Az újszegedi strandok teljesen jég nélkül maradtak, a szegedi cukrászdákban megolvadt a fagylalt és a vendéglőkben langyos sört szolgáltak ki.
 
Az eset miatt tiltakozó vendéglátós küldöttség ment a városházára. Úgy gondolták, minden baj forrása az a rendelet, amely akkorra már egészségügyi okokból tiltotta, hogy a vendéglátó helyek tiszai jeget használjanak fel.
 
A rendeletet azonban 1934-ben megerősítették. Tilos volt természetes jeget háztartásoknak eladni, de még bejelentés nélkül tiszai jeget gyűjteni is. A gyűjtőhelyeken megvizsgálták a víz bakteriológiai összetételét, s a szabály azt is tiltotta, hogy a jeget szállítás közben a földre tegyék vagy a küszöbön hagyják.
Akadozott a jégygyári üzem. Délmagyarország 1928. augusztus 1.
Akadozott a jégygyári üzem. Délmagyarország 1928. augusztus 1.

A Délmagyarországból 1929-ben kiderült, hogy a szegedi városháza udvarán (ma is látható) kút elmés hűtőrendszert rejtett, amelyet jéggel kellett megtölteni, és a kifolyó vizet ez hűsítette. A kifolyócső mögötti kőmedencét minden reggel jéggel töltötték meg, ez pedig lehűtötte a csapból folyó vizet.
 
A nagy kereslet miatt a jég ára is kényes téma volt. Emelése közvetlenül növelte a kávéházak, vendéglők árait, mivel a tejet, húst hűteni kellett. 1930 júniusában a városi jéggyár (a Délmagyarország szerint bejelentés nélkül, puccsszerűen) egy pengővel, 3,6 pengőre növelte egy mázsa jég árát. A húsiparosok és a vendéglősök erre azonnal tiltakozó nagygyűlést szerveztek, és magán jéggyártási tervekbe kezdtek.

Két hét múlva már annyira rossz volt a helyzet, hogy Budapestről kellett jeget hozatni Szegedre, mert csődöt mondtak a szegedi jéggyárak. 
Jégáremelés tiltakozással.1930. június 8.
Jégáremelés tiltakozással. Délmagyarország 1930. június 8.

A magas jégár két évig tartott, amikor is a város a közvágóhídon újra üzembe helyezte régi jéggyárát, és 1 pengő 20 fillérért kezdte dömpingszerűen árusítani a jeget. Ekkor viszont a műjéggyárosok küldöttsége jelent meg a városházán és az alacsony árat kifogásolta, mondván, hogy ennyiért nem lehet jeget gyártani, a város az adófizetők pénzén dotálta a saját jéggyárait.
 
A jégipar komoly forgalmat bonyolított le tavasztól őszig. Szegeden az 1930-as évekre már több magán jéggyár is működött és mellettük 1938-ig nyaranta üzemelni kezdett a városi jéggyár is; ennek hasznos nyári jégár letörő szerepe is volt. 1936-ban a piac biztosítása érdekében a városházán még az is felvetődött, hogy adóztassák meg a természetes jég kereskedelmét. (A jégadó minden bizonnyal a bizarr adónemek csoportjába került volna, ha megvalósul.)
 
A második háború után a jéggyártást is államosították, de a technológia nem változott. Elektromos háztartási  hűtőszekrény ugyan már az 1930-as évek közepe óta létezett, de Magyarországon ennek gyártása csak az 1950-es évek közepén indult el. Az első, ammóniával hűtő eszközök azonban drágák voltak, így a jeges még az 1960-as évek végéig kiabált az utcán.
Jelentés a jégellátásról. Délmagfyarország 1960. június 10
Jelentés a jégellátásról. Délmagyarország 1960. június 10.

Jéghiány - 1967-ben. Délmagyarország 1967. augusztus 24.
Jéghiány - 1967-ben. Délmagyarország 1967. augusztus 24.

A jéghiány persze az ötvenes években is téma volt: amikor beköszöntött a meleg idő, a Bocskai utca 5. szám alatti (2010-ben lebontott) jéggyár előtt sorokban álltak az emberek. 1957-ben tudtatta egy hír, hogy egy júliusi napon 200 ember perzselődött a Bocskai utcai sorban. Augusztusban pedig a Délmagyarország intézte el a jéggyárban (az „intézés" e korszak öröksége), hogy a kismamák soron kívül kaphassanak jeget. 1959-ben írta a Délmagyarország, hogy a városi tanács 4 jégkihordónak adott működési engedélyt, a kapuig házhozszállítás pedig 2 forint 60 fillérbe került. Ettől az évtől kezdve a vágóhídon (a régi városi üzemben) ismét beindult a lakossági jéggyártás.
 
1960. júniusában egy-egy jegeskocsi naponta 50-60 tábla jeget hordott ki a megrendelőknek, de az a melegedéssel ez napi 100 jégtömbre nőtt. 1966 júliusában arról számolt be az újság, hogy a Bocskai utcában már nem volt sorállás, és a jégszállítása sem akadozott – az otthonokban megjelent a fridzsider, a kádári időszak jóléti szimbóluma. Ennek ellenére még 1967-re is jutott egy mérges olvasói levél, amely a jéghez jutás nehézségeit ostorozta.
Jégárus a pesti Lehel téren. (mienkahaz.blog.hu)
Jégárus a pesti Lehel téren. (mienkahaz.blog.hu)

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Igaz történet a romantikus sztorikról

Igaz történet a romantikus sztorikról
DélmagyArchív 1912: Dögöljetek, nyomorultak! - mondta az anya, mert a lányai nem lettek kitartottak.… Tovább olvasom