Délmagyar logó

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 0°C | 6°C Még több cikk.

Angyal suhant át a törvényszéki termen

DélmagyArchív 1932: A bírák szemében is könny ült, amikor boldog karácsonyt kívánt az elítélt vak kisfia.
1932. december 23-án, karácsony előtt a szegedi bíróságon Molnár István röszkei napszámos perét tárgyalták; megpróbálta felgyújtani sógora, Szabó Illés tanyáját. A lángokat gyorsan eloltották, nem esett kár az épületben. A bírósági tárgyalás valójában nem is ezért lett emlékezetes. A Délmagyarország tudósítója Klamár Gyula volt (lásd: Lengyel András - Közkatonái a tollnak), s bizonnyal az ő érzékenysége is benne van a beszámolóban.

Karácsonyi történet. Délmagyarország 1932. december 24.
Karácsonyi történet. Délmagyarország 1932. december 24.

Molnár István tehát egy éjjelen addig forgolódott ágyában, míg kiment, és egy szál gyufát gyújtott sógora házának tetője alá. A nagy, csendes ember nem is tagadta tettét, de a fogházban már sírva várta az ítéletet, hiszen otthon népes családot hagyott, akik vele is a legnagyobb szegénységben tengődtek – nemhogy nélküle.

A tárgyaláson megjelent Molnár István felesége is, a földműves hároméves, vakon született kisfiával.

Molnár elmondta, hogy sógora, Szabó Illés jómódban élt a szomszédságukban, de az örökségükből nekik jogosan járó 720 pengőből mégis kiforgatta őket. Hiába követelte a pénzt a gazdag rokontól, az csak nem akarta odaadni. Addig mérgezte a lelkét a sérelem, amíg egy éjjel hirtelen elhatározásból gyufára gyújtott.

A bíróság a lehető legkevesebb, 2 éves fegyházbüntetést szabta ki, Molnár István pedig belenyugodott.

Ekkor, ebben a nehéz pillanatban a földműves világtalan kisfia meghajolt és hangosan így szólt: - Boldog karácsonyt kívánok…

És ahogy fáradt kis arcával és szeme helyén a két sötét gödörrel odaállt a nagy terem közepére, angyal, karácsonyi angyal suhant be a terembe és hófehér szárnyával megérintette a szíveket. A bírók pénztárcájuk után nyúltak, az ügyész arca is ellágyult és hulltak az ezüst pengőcskék a kisfiú markába.

A hallgatóság szipogott, zsebkendők kerültek elő a zsebekből, Molnár István is törölgette szemét, s még a bírák is elfordultak egy pillanatra.

Az öreg bírósági teremőr aprópénzt dugott a kisfiú kezébe. Az ügyész megengedte, hogy az elítélt odaüljön felesége mellé, falatozzon és beszéljen a gyerekkel. A hallgatóság ezután a folyosóra özönlött utánuk, munkanélküli, szegény emberek vették elő pár fillérjüket.

A soron következő vádlott, mielőtt bement volna a terembe, pénzt dugott a kisfia kezébe; viharvert csavargók, öreg, fáradt emberek, kendős asszonyok, falusi szegények könnyezve vették körül a kisfiút, aki ott ült édesanyja ölében és nyújtogatta kezét. Három sapkás fiatalember is ott álldogált: az egyik pénzt, a másik cigarettát, a harmadik egy darab csokoládét nyújtott Molnárék felé.

Egy asszony elemózsiás kosarat bontott, kacsasült került elő („szemet kapott a szomszéd kacsája, nekünk adták a húsát"), Molnár István könnyezve evett, mintha fájna neki valami belül. A kisfiú pedig „apja arcán babrált és ujjai odaértek" könnyes arcához.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem értették egymás szavát, mégis világgá mentek

DélmagyArchív 1925: Ezért induljon világgá! Az osztrák nyomdászfiú beleszeretett a szegedi… Tovább olvasom