Délmagyar logó

2017. 01. 20. péntek - Fábián, Sebestyén -9°C | 0°C Még több cikk.

Igenis, Kegyelmes Úr, lebontjuk a Palánkot!

DélmagyArchív 1926: Sétáljanak el a sebészeti klinikához, ott született Juhász Gyula költő...
Szeged legrégibb városmagjának utcái tűntek el, amikor 1926-ban lebontották a Palánk déli részét. A Délmagyarországban egyszerre nem volt már több apróhirdetés az Ipar utcából, a Szív utcából, a Szekfű utcából és az Árpád utcából, s utcástól lebontották Juhász Gyula szülőházát. Helyükön modern egyetemi klinikák épültek.
A Palánk utcái Szeged 1889-es térképén.
A Palánk utcái Szeged 1889-es térképén.

A Palánk, vagyis a múzeum, a Vár utca, a Kelemen és Zrínyi utca, valamint a Tisza Lajos körút által határolt terület egykor Szeged egyik városmagva volt, amelyet palánk és kettős árok vett körül (Lásd: Bálint Sándor vagy Cs. Sebestyén Károly leírását). Kis utcáit többé-kevésbé megkímélte a nagy árvíz, de az 1879 után kialakuló sugárutas-palotás Szeged 30 évvel később már elmaradottnak, düledezőnek érezte a városnak ezt a részét.
A Palánk látképe 1882-ben (Letzter-fotó). A Móra Ferenc Múzeum fotógyűjteményéből.
A Palánk látképe 1882-ben (Letzter-fotó). A Móra Ferenc Múzeum fotógyűjteményéből.

Az árvíz utáni rendezésben a Palánkra is voltak a tervek. 1913-ban, a Fogadalmi templom építésének kezdetére a város felbecsültette az összes palánki házat. Azt tervezték, hogy a templom elkészülte után a teljes Palánkot kisajátítják, minden házat lebontanak, és újraparcellázzák, majd értékesítik az egész területet.
A Palánk házai a félbemaradt Fogadalmi templom mellett 1916-ban, Kerny István fényképén. A Móra Ferenc Múzeum fotógyűjteménye.
A Palánk házai a félbemaradt Fogadalmi templom mellett 1916-ban, Kerny István fényképén. A Móra Ferenc Múzeum fotógyűjteménye.

A Délmagyarország 1913. július 6-i számában egyenesen egy új városközpontról álmodozott egy cikk. A felsőbb leányiskolától a szemkórházig emeletes paloták szegték volna be a teljes Tisza-partot. Ennek a pesti Duna-partot idéző Tisza-partnak egy tér lett volna az ékessége, azon a részen, ahol a Fogadalmi templomtól a Tisza-partig a Palánk állott.
 
A cikk a modernizálást sürgető kortárs szemével így látta a Palánkot:

A régi palánki városrész ma éppen olyan kolonc a városon, mint amilyen volt hajdanán a vár. A rideg kőhalmot, a várat teljesen eltüntették a föld színéről és pompás parkot létesítettek a helyén; csak így lehetett ezt a területet a modern városi élet keretébe beleilleszteni. A belváros öreg részével ugyanezt kellene tenni. Ezek a kis házak, a Szegfű utcaiak, melyek közül némelyikben már csak az isten kegyelme tartja a lelket, radikális városrendezési program nélkül még ötven-hatvan évig fognak a helyükön megállani.
Mert a régi emberek megrögzött konzervativizmusán nem fog ki semmi. Ezenkívül a telekspekulációnak némi reménye is integet feléjük. Az emberek tehát állnak szilárdul rozzant kis házikóikban, mint a kőszikla és egy világért nem adnák fejüket semmiféle nagyobb tervre, vagy építkezésre.

Eltelt 10 év, a Fogadalmi templom építését 1923-ban újrakezdték és a város ezután is modernizálási problémaként nézett a múltat jelképező Palánkra. A Délmagyarország 1925. július 4-én arról adott hírt, hogy a város a Palánk északi részét (a Somogyi utca és az akkor még a Tiszáig futó Oroszlán utca közötti részt) le akarja bontani, hogy bérházakat építsen.

A Palánk sorsát mégsem a városi tanács terve, hanem Klebelsberg Kunó kultuszminiszter döntése és az egyetemépítés pecsételte meg.
Az Ipar utca és Erzsébet rakpart sarka 1926-ban. A Móra Ferenc Múzeum fotógyűjteményéből.
Az Ipar utca és Erzsébet rakpart sarka 1926-ban. A Móra Ferenc Múzeum fotógyűjteményéből.

Az 1921-ben ideiglenesen Szegedre költözött egyetemet a város akkor tudta megtartani, ha megfelelő áldozatot hozott az elhelyezésére. Ezért a szegedi tanács különösen elkötelezett volt az új egyetemi helyszín keresésében. Eleinte még az is felmerült, hogy a város legszebb zöldterületeit, a Stefániát vagy az újszegedi ligetet adja át a célra. Mire a három évig tartó előkészítés végső szakaszába ért, három helyszín maradt a listán:
 
  • Újszegeden a Temesvári körút, ahol az egyetemi épületek egy tömbben épülhettek volna fel. Ennek hátránya volt a feltöltésre szoruló, mélyen fekvő terület, valamint az, hogy nem volt közművesítve.
  • A Mars tér, ami közművesítve volt ugyan, de a környékben gyártelepek voltak, a téren pedig kaszárnya állt.
  • A Palánk, a Templom tér és a Tisza-part, majdnem a vasúti híd vonaláig,  ahol legalább 60 háztelket kellett ugyan kisajátítani, viszont egyúttal a városrész rendezését is meg lehetett oldani.
Korábban beszéltek a Kálvária térről, a Gedó kert melletti szabad területről, valamint a közúti és a vasúti híd közötti újszegedi partszakaszról is, de ezeket gyorsan elvetették. Somogyi Szilveszter polgármester (aki bizonnyal a városházát is odaadta volna, annyira fontos volt neki az egyetem letelepítése) előbb az újszegedi ligetet, majd a Mars teret tartotta megfelelő helyszínnek. Nyilvánvalóan nem nála volt a döntés, hanem Klebelsberg kultuszminiszternél, de az ő szándékát nem ismerte a város.
Klebelsberg Kunó döntése. Délmagyarország 1926. március 24.
Klebelsberg Kunó döntése. Délmagyarország 1926. március 24.

1926 februárjában a Délmagyarország benfentesektől úgy tudta, Klebelsberg Kunó kultuszminiszter választása Újszegedre esett. Klebelsberg már döntött, írta az újság, de senki sem tudta, hogyan.
 
Klebelsberg 1926 márciusi szegedi látogatásán derült ki, hogy sem a távoli Újszegedet, sem a kaszárnyás, gyártelepes Mars teret nem tartja alkalmasnak, hanem választása az akkori Templom térre, az éppen elkészülő Fogadalmi templom környékére esett. Érve az volt, hogy így megoldódik a zegzugos utcákból és víz előtti vityillókból álló városrész rendezése is.
Somogyi Szilveszter polgármester kitüntetést vesz át Horthy Miklós kormányzótól az egyetemi építkezések alapkőletételi ünnepségén Szegeden.
Somogyi Szilveszter polgármester kitüntetést vesz át Horthy Miklós kormányzótól 1926-ban, az egyetemi építkezések alapkőletételi ünnepségén Szegeden.

Természetesen mindenki sietve csatlakozott a miniszter véleményéhez és Szegeden egyszerre divat lett a Templom tér körüli egyetemi épületek témáján fontoskodni. Juhász Gyula, úgy is mint érintett, hiszen szülőházát készültek lebontani a teljes Ipar utcával együtt, a maga részéről megírta Kultuszpali című jegyzetét, ami máig érvényes emléket állít e fontoskodásnak.
 

Kultuszpali azóta, mint az árnyék Schlemilt, úgy követi nyomról-nyomra, körbe körbe, állomásról áldomásra Klebelsberget. Szerzett magának erre a célra egy testhezálló aktatáskát, egy keretes pápaszemet és ha a magyar kultúra minisztere valamelyik torony vagy tető tövében felbukkan, kultuszpalink azonnal ott terem és legalább kőhajításnyira követi lépteit és utánozza mozdulatait. Időnkint véletlenül elhalad a miniszter előtt, mélyen megemeli kalapját és lámpaláztól remegő hangon rebegi:
— Legalázatosabb szolgája, kegyelmes uram!

 
Juhász Gyula Verse a Délmagyarországban. 1926. június 20.
Juhász Gyula verse a Délmagyarországban. 1926. június 20.
A kegyelmes úr pedig 1926. március 24-én bejelentette: hacsak a kisajátítások költsége nem lesz túlságosan magas, a Fogadalmi templom körül és a Tisza-parton épülnek fel az új egyetemi épületek. A szegedi közgyűlés elé is ez a javaslat került, és hamarosan már az építkezés megkezdéséről beszéltek.
 
1926 tavaszán megkezdődött a palánki házak kisajátítása. A tulajdonosok egy része gyorsan megegyezett a várossal. Magasabb árat lehetett kapni, ha a tulajdonos maga gondoskodott a házban lakó bérlők elhelyezéséről és üresen, lakó nélkül adja át az épületet. A tulajdonosok másik része azonban még sokáig alkudozott  és petíciózott. Végül sikerült elérniük, hogy az 1913-ban elvégzett értékbecsléshez képest ne 6000-szeres, hanem 8-9000-szeres szorzóval vegye meg a város a telkeket, így már mindenki kötélnek állt. (1928-ra egyetlen ház maradt, amit rendőri segédlettel, végrehajtás keretében kellett bontani: a Nyikos nővérek háza a Boldogasszony sugárút sarkán.)
 
Nyár derekára a Palánk jóformán kiürült, a házakat bontani kezdték. A Délmagyarországban árverési hirdetmények jelentek meg, a házak mellett a helyszínen értékesítették az építőanyagot. Később a lebontott házak tégláit a Csillag téri szükséglakások céljára használták, s az is felmerült, hogy a táblabíróság plusz emeletét ebből az anyagból építsék meg.
 
Kevesen ismerték fel, hogy a bontással szegényebb lesz a város. Cs. Sebestyén Károly néprajzos muzeológus közéjük tartozott, ebben az időben írta tanulmányát A szegedi Palánk címmel.
 
A múlt pedig, mintha üzenni akart volna: bontás közben csontvázakat találtak az Ipar utcában. Nem derült ki, hogy törökkori maradványok voltak-e vagy a Szent Demeter templom közeli temetőjét bolygatták meg.
 
Az egyetemet mindenki akarta, a város modernizálását is, mégis sajnálni lehetett a Palánk utcáit és sikátorait. Nem pusztán a házak és emlékek eltűnése volt szívbemarkoló, hanem az, hogy az utcák, ezek a szívós történeti emlékek nyom nélkül tűntek el.
Az épülő sebészeti klinika a Fogadalmi templom tornyából (1927). A háttérben a vasúti híd látszik
Az épülő sebészeti klinika a Fogadalmi templom tornyából (1927). A háttérben a vasúti híd látszik. Forrás: Fortepan 
Templom téri kilátás 1928-ban a sebészeti klinika tetejéről. A Móra Ferenc Múzeum fotógyűjteménye.
Templom téri kilátás 1928-ban a bőrklinika tetejéről. A Móra Ferenc Múzeum fotógyűjteménye.

A Délmagyarországban a 26 éves Magyar László írt 3 részes riportot a többszáz éves Palánk pusztulásáról (elsőmásodikharmadik):

Most aztán egy egész városrész fölött kondult meg a lélekharang, a legrégibb városrész, a Palánk fölött. Az igazat megvallva — nem kár érte; alacsony, roskadozó viskók, lábtörő hepe-hupa, barátságtalan sikátorok tűnnek csak el lebontásával, hogy helyet adjanak az egyetem klinikáinak, amely mégis csak dísze lesz a Tisza partjának. De azért csak elfacsarodik az ember szíve, ha végigbandukolja ezeket a furcsa, ittfelejtett sikátorokat, elnézi az öreg, kopott köveket, a különös formájú, ódivatú házikókat, amelyekben szegedi jellegzetesség maradt meg és annyi szegedi álom szövődött.

E riportok egyikében Magyar László ellátogatott az Ipar utca 13. alá, ahol Juhász Gyula édesanyjával lakott a hátsó udvari kislakásban, s Juhász néni felidézte azt az időt, amikor kislánykorában a Petőfi Zoltánka kosztosdiák volt náluk.
Ipar utca 13. Juhász Gyula szülőháza. Magyar László linóleummetszete. Délmagyarország 1926. június 27.
Ipar utca 13. Juhász Gyula szülőháza. Magyar László linóleummetszete. Délmagyarország 1926. június 27.

Az utolsó szegedi gombkötő lánya és unokája kénytelen-kelletlen elhagyják a régi házat, a régi, meghitt, emlékeket őrző szobákat, az öreg barackfát és a muskátlis virágágyat. De még nem tudják, hogy hol, merre találnak új otthont. Bíznak abban, hogy a város polgármestere számukra is juttat majd lakást az új városi bérházban.
— Kétszobás kellene — mondja Juhász Gyula édesanyja —, mert Gyuluskám csak egyedül tud aludni. 

Parobek Alajos: Juhász Gyula szülőháza. Forrás: Somogyi-könyvtár.
Parobek Alajos: Juhász Gyula szülőháza. Forrás: Somogyi-könyvtár.

Néhány nappal korábban Juhász Gyula versben siratta el a régi házat a Délmagyarország 1926. június 20-i számában. Versét annak a Parobek Alajos festőművésznek ajánlotta, aki a régi házat is megörökítette.
 
1926. október 10-re a Palánk utcái már eltűntek a lebontott házakkal. Ugyancsak Magyar László meséli, hogy Juhász Gyula gyakran visszajárt emlékeit idézni a régi házhoz, amikor bontani kezdték. Egy alkalommal, akár a mesékben, nagyapja hajdani inasa állott elé, és így szólt:

— Juhász úr kérem, nem tudom, emlékszik-e még rám. Én voltam az öreg Kálló Antal [a költő nagyapja] inasa, itt voltam akkor is, amikor ez a ház épült. Tessék majd vigyázni, a kapu alá egy bögrét rejtett el a mester, pénzeket és írást is rakott bele. Elő kell annak most kerülni.

Meglódult a költő képzelete: talán aranypénzek lehettek a bögrében, titkos régi tudás az írásban. Azontúl még gyakrabban járt ki a bontáshoz, megismerkedett a munkásokkal, s várta, hogy elérjenek a kapuig. És valóban a bögrét megtalálták, bár Juhász Gyula épp nem lehetett ott a nagy percen. Megüzenték neki az örömhírt. Ettől annyira izgatott lett, hogy egyedül nem is mert a Palánkra menni, társat vett maga mellé.
 
A zománcos cserépbögréből 3 rézkrajcár került elő, 1849-ből, 1859-ből és 1861-ből egy-egy. Az írás pedig szinte teljesen elenyészett, a nagy árvíz ellepte, csak néhány hamuszínű foszlány maradt belőle. De a költő így is boldogan fogadta a leletet.
 
A meséket azonban akkor már csákányok írták a Palánkon. A bontásvezető elvette Juhász Gyulától az ősi hagyatékot, és így szólt: — Ez kérem a városé, a hatóság rendelkezik vele.  Végül, amikor a krajcárokat látták, Somogyi polgármesternek kellett intézkednie, hogy a költő megkaphassa a bögrét a 3 rézkrajcárral. 
Palánki mese a 3 krajcárról. Délmagyarország 1926. október 20.
Palánki mese a 3 krajcárról. Délmagyarország 1926. október 20.

Juhász Gyula és édesanyja az Ipar utca lebontása után az akkori Fodor utcában kapott lakhelyet. Ez az utca 1945 óta a költő nevét viseli (a tanács 1941-ben elutasította, hogy utcát nevezzenek el róla).
 
A Délmagyarország 1944-ben felkereste az akkor már 82 éves Juhász nénit, aki leányával együtt lakott a Kelemen utcában. Úgy emlékeztek, az egykori Ipar utca 13. szám alatti kis ház helyére a sebészeti klinika északi-nyugati oldalfala került.
Tímárház a Szekfű utca és Erzsébet rakpart sarkán 1926 körül. A Móra Ferenc Múzeum fotógyűjteményéből.
Tímárház a Szekfű utca és Erzsébet rakpart sarkán 1926 körül. A Móra Ferenc Múzeum fotógyűjteményéből.

(Több kép a Palánk utcáiról: Simoncsics János - Fári Irén: Palánk: Szeged belvárosa egykor.)

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Helytelenül van-e a dóm tornyán a Szózat verssora?

Helytelenül van-e a dóm tornyán a Szózat verssora?
DélmagyArchív 1926: A hideg verejték lepte el a mérnököket, amikor kiderült, hogy Vörösmarty másképp… Tovább olvasom