Délmagyar logó

2018. 10. 21. vasárnap - Orsolya 10°C | 17°C Még több cikk.

Két gyermek fúlt a Vértóba a tanári vadászaton

DélmagyArchív 1911-1923: A felelősség drámája. Evezni nem tudott, a vadászzsákmány miatt mégis csónakba ült a gyerekekkel. Főigazgatóként zárta pályáját.
1911. október 28-án két 10 év körüli gyermek fúlt a szegedi Vértóba, miközben egy vadászgató tanár lelőtt szárcsáját próbálták kiszedni az ingoványból. Dr. Lippay György tanár az eset idején 36 éves volt, 10 éve tanított a szegedi főgimnáziumban, s magának is hasonló korú gyermeke volt.
Az első híradás a tragédiáról. Délmagyarország 1911. október 29.
Az első híradás a tragédiáról. Délmagyarország 1911. október 29.

Az esetet a szegediek nehezen tudták megemészteni, a vizsgálat azonban kimondta: Lippay nem volt felelős a két gyerek haláláért. A tanár tovább tanított a szegedi főgimnáziumban, 1920-tól 1928-ig pedig a szegedi királyi tankerületi főigazgató tisztségét viselte, s 1939-es haláláig a szegedi katolikus értelmiségi élet egyik vezetője volt.
 
Mi történhetett? Fatális baleset, ami minden tanár rémálma? A bajban gyáván viselkedő férfi? A válságos helyzetben tehetetlen kétbalkezes értelmiségi? Az alsóbb néposztály gyerekeit gondatlanul felügyelő tanár? Önző felnőtt, akinek a vadászzsákmánya fontosabb volt, mint  a gyerekek biztonsága?
Dr. Lippay György a szegedi főgimnázium 1907. évi tablóján osztályfőnökként. Forrás: Radnóti Miklós Gimnázium.
Dr. Lippay György (1875-1939) a szegedi főgimnázium 1907. évi tablóján osztályfőnökként. A kaposvári főgimnáziumból került Szegedre 1900-ban. Forrás: Radnóti Miklós Gimnázium.

Egy tanár felelőssége


Nézzük a szomorú történetet. (Itt folytatódik.) Azon a délutánon Lippay György vadászgatni indult Szeged határába, de nem volt szerencséje. Késő délután volt, mire visszaindult, s a rókusi Vértónál tartott, amikor két szárcsa repült el fölötte. (1911-ben a tó területe kétszerese volt a mainak, és annyira elhanyagolt állapotban volt, hogy a környékben koleraveszélytől tartottak).

Lippay György a szárcsák után lőtt, és talált. A vergődő madarak a tónak egy nehezen megközelíthető részén estek az ingoványba. A tanár elfutott a tóparton lakó Barát János házához, ahol csónakot látott kikötve. Amikor azonban beleült, kiderült, hogy nem tudja irányítani, a ladik körbe-körbe forgott vele. Alig tudott visszaevickélni a partra.
 
A tanár ügyetlensége mulatságos volt, Barát János megmosolyogta Lippayt és mellé engedte két gyermekét, Józsefet és Etelt, akik tudtak a csónakkal bánni. Talán némi fizetséget is reméltek. Amikor azonban a gyermekek elirányították a csónakot a zsákmány helyszínére, viharossá erősödött a szél. A viharban a kislány kínlódott a csónak irányításával.
 
Lippay elbeszélése szerint a kislány erőlködés közben felállt a csónakban, s ekkor egy nagy hullám felborította a ladikot. A kisfiú elmerült a vízben. A tanár a kislánnyal a csónakba kapaszkodott egy ideig, amíg egy következő hullámban a lány is elmerült. Lippay Györgynek sikerült a partra vergődnie. Ő értesítette a rendőrséget.
Felelős-e Lippay György? Délmagyarország 1911. október 31.
Felelős-e Lippay György? Délmagyarország 1911. október 31.

A Délmagyarország első híradása tárgyilagosan számolt a tragédiáról, a tudósító együttérzett a tanárral, akinek ilyen "végzetes kalandban" volt része. Talán az olvasók hatására, a következő lapszám azonban már szokatlanul élesen vetette fel a köztiszteletben álló tanár felelősségét (itt folytatódik).  Ezek voltak az újság kérdései:
 
  • Lippay György tanár volt, akinek lehetett tapasztalata a gyermekek lélektanáról és munkabírásáról. Hogyan bízhatta akkor két kisgyermekre a döntést és az irányítást egy kényes helyzetben, amikor pedig tisztában volt azzal, hogy sem evezni, sem úszni nem tud?
  • A vihar nem jöhetett olyan nagy gyorsasággal, hogy a tanár ne tehette volna meg egy felnőtt tapasztalatával a kellő intézkedéseket. Miért folytatták akkor az utat?
  • Hogyan bízhatta hármójuk sorsát a kitörő vihar közepette arra, hogy egy 10 év körüli kislány küzdjön a csónakkal?
  • Lippay György nem volt elvakult vadász, mégis miért ragaszkodott a zsákmány megtalálásához, s miért nem mérte fel, hogy a gyermekek a remélt fizetség miatt vakmerők lettek és nem tudtak jól dönteni?
  • Valójában a Vértó a tragédia helyszínén nem volt mélyebb egy felnőtt magasságánál. A tanár miért mulasztotta el azt, ami nemcsak tanárként, de férfiként és felnőttként is kötelessége lett volna: a gyermekek mentését? 
A vízbefúlt kisfiú holttestét rövidesen megtalálták a Vértóban. Temetését dr. Lippay György fizette, s egy koszorút is küldött a kis sírra: “Barát Józsikának – részvétem jeléül".
 
A történet már eddig is torokszorító. A rendőrségi vizsgálat közepette azonban a Délmagyarország helyszíni tanúk szájából elképesztő változatát közölte a történetnek. A lap szerint az eset után nem sokkal vadászok jártak a helyszínen, s szerintük nem volt viharosnak nevezhető a tragédia idején fújó szél. Szerintük egy vadászembernek feltétlenül kellett, hogy legyen annyi jártassága, hogy egy csónakot elvezessen a sekély vízen. Kétséges, mondták, hogy a tanárnak ne lett volna annyi ítélőképessége, hogy a két gyerek nem fog elbírni a csónakkal. A gyerekek szerepe inkább az lehetett, hogy kiszálljanak a csónakból és az ingoványról elhozzák a szárcsákat, ez pedig veszélyes volt.

A megbecsült konzervatív polgár


A Délmagyarország valószínűleg túllőtt a célon. Ilyen közvetlenül korábban aligha vádoltak meg az úri osztályhoz tartozó személyt. A feltételezést nem lehetett bizonyítani, és valójában nem is illett egy olyan tanárra, aki népszerű volt a főgimnáziumban, ahol a latin irodalom révén hazaszeretetre, hősiességre és erkölcsre tanította a fiatalokat.
 
Talán nem véletlen, hogy a Délmagyarországban ezután nem jelent meg több hír az esetről, még arról sem, hogy dr. Lippayt nem találták felelősnek a két gyermek haláláért.
 
Dr. Lippay György visszatért korábbi életébe. ​Két hónap sem telt el, és főúri vadászaton vett részt Deszken, a szegedi katolikus kör főtitkáraként püspököket köszöntött, bálokat szervezett. Tanárként viszont a diákokkal szemben megértő pedagógusok közé tartozott a konzervatív szellemű főgimnáziumban. Ellenezte például, amikor az iskolából diákokat akartak kitenni, mert mulatóhelyen találták őket. ​
Lippay György kinevezése. Délmagyarország 1919. szeptember 17.
Lippay György kinevezése. Délmagyarország 1919. szeptember 17.

1920-ban Lippay György a Horthy-féle nemzeti gondolat mellett kötelezte el magát, a Friedrich-kormány pedig kinevezte a főgimnázium igazgatójának, majd a szegedi tankerület főigazgatójának. E minőségében az ő hatásköre alá tartozott az összes szegedi középiskola és az érettségik ellenőrzése. (1925-ben ő volt az a tankerületi főigazgató, aki hazafias okokból kicsapásra ítélte Krausz János diákot, mert egy önképzőkörön Ady költészetét tartotta igazabbnak Gyóni Gézával szemben.)
Dr. Lippay György írása a latin oktatásról.
Dr. Lippay György írása a latin oktatásról.
A Lippay Györgyről szóló híradások a Délmagyarországban a szegedi katolikus közösség szervezőjét, a kaszinó tagját, a megbecsült konzervatív polgárt mutatták be. 1920 és 1928 között ő volt a Szegedi Magyar Királyi Állami Klauzál Gábor Főgimnázium (a mai Radnóti gimnázium) igazgatója, s az iskola ezalatt is nagy hírű intézménye volt a városnak.

Karja a saját életét mentette...

Az élet azonban nem hagyta ennyiben. Egy volt tanítványa kezével nyúlt Lippay György után 1923 nyarán.
 
E tanítvány, Magyar László 1900-ben született, 1910 és 1918 között a szegedi főgimnáziumban tanult, s ott is érettségizett. 1923 májusától a Szeged napilap 22 éves újságírója lett (a Délmagyarországot éppen betiltották), miután makói szerkesztőként József Attila verseit is közölte. Történetesen Lippay Györgynél tanult és tett érettségit, sőt, azt is elmondhatta magáról, hogy a tanár együttérzően átsegítette a szóbeli érettségi egy nehéz pillanatán. Ha a sors kezét keressük, Magyar éppen annyi idős volt, mint a csónaktragédiában meghalt Barát-testvérek lettek volna.
 
Történt, hogy 1923 júniusában a szegedi piarista gimnáziumban érettségi elnökként dr. Lippay György kíméletlenül kitett néhány végzőst – puskázásért. Az újság szerint meg is fenyegette az érettségizőket, hogy “a többiek a szóbelin kerülnek sorra", s akkora volt a feszültség, hogy egy diákot szívgörccsel a klinikára kellett szállítani.
 
Magyar László eléggé eltúlozta az esetet (8 helyett csak 2 diákot küldött el Lippay, és a rosszullétből is hamar felépült a diák), ezért a tankerületi főigazgató valószínűleg kioktató hangú levelet írt neki. Magyar pedig, aki 1911-ben már Lippay iskolájának tanítványa volt, válaszul megírta másnapi cikkét, amelyben az érettségiről kitett két diák ijedelmét a két cserbenhagyott gyerekéhez hasonlította. A tanítvány 12 év után felidézte a teljes tragikus történet.
A múlt árnyai. Délmagyarország 1923. június 16.
A múlt árnyai. Délmagyarország 1923. június 16.

Csak ketten voltak most is, mint akkor régen, az Úr 1911-ik esztendejében, október huszonnyolcadikán, szombaton, alkonyatkor, a Vértó viharos hátán, egy rozoga lélelkvesztőn: két ártatlan emberpalánta, Barát Józsika és Barát Etelka, az egyik nyolc, e másik kilenc esztendős. Ott ült a ladikban Lippay György tanár úr is, a vállán a kétcsövű vadászfegyver. Az alig nyakigérő pocsolya hátán pedig, amely a haragos szélben talán tengernek álmodta magát, két golyóérte szárcsamadár himbálózott. A vadász a zsákmányát akarta elérni, evezni nem tudott, a két gyerek csengő rézkrajcárosok reményében vállalkozott arra, hogy a zsákmányhoz segítse. Aztán elsötétült a világ, a vihar megkapta a félig elmerült csolnakot és bömbölése szivettépő segélykiáltásokat harsogott túl.
Barát Józsika és Barát Etelka szeme riadtan meredt még egyszer az erős vadászra, talán bocsánatkérés is volt ebben az utolsó tekintetben, talán azt mondták a tágra nyilt, rémült szemek, bocsáss meg, hogy nem vihetünk el még sem a zsákmányodig, de látod a viz nem enged, le fogja karunkat, nem bírjuk tovább az evezőt, inkább maradjon a tied az a néhány rézkrajcár is ... A vadász görcsösen kapaszkodott a felborult lélekvesztőbe és karja a maga életét mentette. Aztán eltűnt a két gyerek, a fölkorbácsolt víz elnyelte remegő testüket, a vadász pedig partot ért.

 Ki-ki eldöntheti, etikátlan volt-e a tragédia felidézésével válaszolni a szigorú vizsgabiztosnak. 

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Két régi nagy tél Szegeden

Két régi nagy tél Szegeden
DélmagyArchív 1929, 1942: A Tisza jegén olyan forgalom volt, mint az utcán. Az emberek farkasokat is… Tovább olvasom