Délmagyar logó

2018. 11. 14. szerda - Aliz 8°C | 15°C Még több cikk.

Két régi nagy tél Szegeden

DélmagyArchív 1929, 1942: A Tisza jegén olyan forgalom volt, mint az utcán. Az emberek farkasokat is láttak átkelni, mert ufók akkor még nem voltak.
Szegeden 1929-ben volt a XX. század leghidegebb februárja, 1942 januárjában pedig máig fennálló rekordot állított be a hideg. Mindkétszer annyira hideg volt, hogy befagytak a kutak, a Tiszán gyalogösvényeket jártak maguknak az emberek, és még a jégpálya is kiürült.

1929 telén egész Európában szibériai idő volt. Annyira, hogy a párizsi zálogházak visszaadták a takarókat, és a városban melegedőkályhákat állítottak fel az utcákon. Budapesten két szakasznyi rendőr kellett, hogy megfékezzen 5000 embert, akik egy ismeretlen adományaként kiosztott ingyenszén miatt gyűltek össze a pályaudvaron.

1942 januárjában az időjárás előrejelzési hírek teljesen hiányoztak a Délmagyarországból, mert a háborús Európában szünetelt a meteorológiai hírszolgálat. Csak a háborús hírekből lehetett értesülni az orosz tél erejéről.
Havas tél a Kárász utcán (1940). Shvoy Kálmán altábornagy fotója az SZTE Klebelsberg egyetemi könyvtár gyűjteményéből.
Havas tél a Kárász utcán (1940). Shvoy Kálmán altábornagy fotója az SZTE Klebelsberg egyetemi könyvtár gyűjteményéből.

1929 - 1,25 méteres jégpáncél a Tiszán

A Gizella tér a hó alatt (1940). Shvoy Kálmán felvétele a SZTE Klebelsberg egyetemi könyvtár gyűjteményéből.
A Gizella tér a hó alatt (1940). Shvoy Kálmán felvétele a SZTE Klebelsberg egyetemi könyvtár gyűjteményéből.

1929-ben a nagy hideg február elején, éppen a farsangi báli szezonnal kezdődött. A csúcsponton, 1929. február 11-én, hétfőn hajnalban mínusz 23,5 C fokot mértek Szegeden.

Február 7-én (-12,8C fok éjjel) a Délmagyarország arról tudósított, hogy a Tisza félméteresre fagyott, és teljesen biztonságos volt rajta a közlekedés. Annyira, hogy egy idő után az emberek gyalogösvényeket alakítottak ki rajta. A reggel munkába igyekvők nem a hídon, hanem a Tisza jegén keltek át.

A Délmagyarország szerint a hóval fedett Tisza hátán olyan erős volt a forgalom, mint egy-egy utcán. Még egy kerékpáros is megjelent a jégen, s a vadkacsák ijedten rebbentek szét a szokatlan jármű elől.
Úgy jártak a Tiszán, mint az utcákon. Délmagyarország 1929. február 7.
Úgy jártak a Tiszán, mint az utcákon. Délmagyarország 1929. február 7.

A Tiszán amúgy nem volt mindennapos a jégen közlekedés. Még a hidegebb napokon sem fagyott be teljesen a víz és akkor is ugyanolyan veszélyes volt rámenni, mint mostanában.
 
Két héttel korábban, 1929. január 22-én például a jég még nem bírt meg egy embert, amit egy különös történet is szemléltetett. Egy munkás véletlenül leejtette szekercéjét a hídról. A Tisza már fagyott volt,  a munkásember pedig nem nézheti tétlen, hogy szerszáma odavesszen, ezért úgy döntött, kötélen leereszkedik a hídról és visszaszerzi a szekercét. Csakhogy, odalent kiderült, hogy nincs elég ereje visszamászni, a jég pedig nem elég vastag ahhoz, hogy megbírja, ezért a tűzoltóknak kellett kimenteniük szorult helyzetéből.
A legöregebb halászok sem emlékeztek ilyen vastag jégre. Délmagyarország 1929. február 12.
A legöregebb halászok sem emlékeztek ilyen vastag jégre. Délmagyarország 1929. február 12.

De még a fél méteres jég sem volt elég. 1929. február 11-re (-13,5 fok nappal, -23,5 fok éjjel) annyira hideg lett Szegeden, hogy a Tiszán kétszeresére vastagodott a jégpáncél. A halászok szerint a hideg már az alvó halakat fenyegette. Sűrű közökben lékeket vágtak a folyón, és eközben kiderült, hogy a jég egyes helyeken 1,25 méter vastag. A legöregebb halászok sem láttak még ekkora jeget.
 
A külvárosi házak kertjeit ellepték az erdőkből behúzódó varjak, és nem is Szegeden lennénk, ha nem terjedt volna el, hogy Felsőtanyán farkasokat láttak.
 
A vízvezetékek befagyását akkoriban is meg kellett előzni, de a korabeli polgár valamiért ezt a csapok nyitva hagyásával akarta elérni. Emiatt a vízfogyasztás felszökött a nyári hónapok szintjére. Mivel vízóra még nem volt a fogyasztóknál, a város igyekezett küzdeni a jelenség ellen.
 
A külvárosokban azonban a kifolyó kutakat nem lehetett elzárni, ott nem volt magasnyomású vezeték, s az emberek az utcai kutakra vagy saját kerekeskútjaikhoz jártak vízért. Mivel mindkettő befagyott, a városi mérnökségnek állandó munkája volt a javítással.

A lap jelentése szerint Szegeden nem fagyott meg senki az utcán! Egyetlen farsangozóról tudtak, akit észhez kellett téríteni. Másnapról már jelentettek egy halálesetet: egy Rákóczi utcai istállóban szívszélhűdésben meghalt, majd megfagyott egy koldus, aki oda menekült a hideg elől.

Budapestről viszont másnap szomorú történetről adott hírt az újság: egy idős házaspár férfitagja halálra fagyott a lakásuknak szolgáló fabódéban, ahová harapós kutyáikat vitték be, hogy így melegedjenek. Az idős emberek napok óta nem ettek, mert asztalukon a kenyér csonttá fagyott és nem bírtak felkelni ágyukból.
 
Kedden, február 12-én (-13,6 fok nappal és -18,3 fok éjjel) megindult a hóesés. Kogutowicz földrajzprofesszor a Délmagyarországban megmagyarázta a szokatlanul hideg időjárást és megnyugtató prognózist adott. 1929-ben Magyarországon Kecskemétnél mérték a leghidegebbet, -33 C fokot.

Baj volt viszont, hogy a piacokra nem mentek ki az árusok, és ezért a városi üzletek szemfüles kereskedői megemelték az élelmiszerek árát. Tojást például csak a korábbi ár kétszereséért lehetett kapni.

A Délmagyarországban több olvasó követelte, hogy a tanfelügyelőség tegye későbbre az iskolakezdést, mert reggel 8 óra előtt túl hideg van a kicsiknek. A hideg miatt a MÁV beszüntette az egyik szeged-budapesti gyorsvonatpárt, valamint egy kiskunfélegyházi és egy hódmezővásárhelyi vonatot, mávosan fogalmazva a “túligénybevett személyzet szolgálatának lehetővététele" érdekében.
 
Szerdán, február 13-án (-9,7 fok nappal és – 15,1 fok éjjel) hajnaltól havazott, és persze késni kezdtek a vonatok. A tanfelügyelőség szünetet rendelt el a tanyai iskolákban, a belterületi iskoláknál pedig a fenntartóra bízta a döntést. A Délmagyarország hatására a tanfelügyelő engedélyezte, hogy a tanítást 8 óra helyett 9.30-kor kezdjék.
 
A jótékonysági farsangi bál sem úgy ment, ahogyan szokott:

Menyasszonyommal együtt elmentünk és lefizettük az 1.50 pengő beléptidíjat. Bent a teremben zord hideg fogadott bennünket, cigányt nem láttunk, ellenben fizettünk valami levelezőlapért 20 fillért és mert kegyetlen hideg volt a teremben, egy liter bort hozattunk. Nem tudni miért, — két litert fizettettek velünk. Azután nem tudtunk táncolni, mert a két cigány egy jól fűtött másik szobában szórakoztatott két urat. Nagy könyörgésre hozzánk is átjöttek, de egy csárdás után azonnal tányéroztak. Ilyen volt a jótékony farsangi bál.
Tisztelettel: Egy mulatni vágyó ifjú

Ehhez képest voltak súlyosabb problémák is; a szegedi hajléktalanok egy farkasordító éjszakájáról számolt be Klamár Gyula 1935. február 14-iki riportja:

A falhoz tapadva, sírva, nyögve jutnak el egy kocsmához, ahová szinte beesnek. Rengeteg hasonló ember ül már a falak melletti lócákon, alig fogyaszt valaki. A kocsmáros ennélfogva mogorván és nem titkolt haraggal fogadja a jövevényeket. Ezek mintegy csodára várva benyúlnak a zsebükbe, mintha pénz volna ott, de mivel csodák nem történnek, üresen húzzák ki a kezüket és szégyenkezve lerogynak a lócára.

1942 - Máig élő hidegrekord Szegeden

És még hidegebb is jött. Délmagyarország 1942. január 24.
És még hidegebb is jött. Délmagyarország 1942. január 24.

1942 januárjában több hétig volt szibériai hidegben a Dél-Alföld. Január 8-tól 3 hétig volt éjjel-nappal fagypont alatt a hőmérséklet Szegeden, az átlaghőmérséklet mínusz 15 fok körüli lehetett. Január 23-án -24,2 fok volt, január 25-én pedig a hideg elérte a -29,1 fokot. Azóta is ez a szegedi hidegrekord. Még a korcsolyázáshoz is túl nagy volt a hideg .

A Délmagyarország megkereste az utcán posztoló rendőrt és a tökmagárus asszonyt, akik persze fáztak, de tudták, hogy az orosz fronton sokkal hidegebb van. És délebbre is hideg volt: e hideg napok alatt történt az újvidéki vérengzés, amelyet Cseres Tibor Hideg napok című regénye (és Kovács András filmje) dolgozott fel.

A dermesztő hidegben csak az mozdult ki az utcára, akinek igazán fontos volt. Olyan hideg volt, hogy még a jégpályák is kiürültek. A kutak és vízvezetékek ezúttal is befagytak, és a városi mérnökségnek ezúttal is a vízcsorgató fogyasztókkal kellett foglalkoznia.
2-3 méteres torlaszokat emelt a hófúvás Szeged környékén. Délmagyarország 1942. január 29.
2-3 méteres torlaszokat emelt a hófúvás Szeged környékén. Délmagyarország 1942. január 29.

A durva hideget 1942. január 25-én minden átmenet nélkül enyhülés és nagy hóvihar váltotta Szegeden. Egy nap alatt 20 fokot melegedett a hőmérséklet. A hó miatt megszűnt a Felső Tisza-parti villamosközlekedés (ezt a vonalat a Bertalan-híd építésekor zárták le). Minden vonalon leálltak az autóbuszok és leállt a kisvasút is. A pesti vonat négyórás késéssel érkezett meg.

Január 28-án hatalmas hófúvás alakult ki, ami miatt továbbra sem lehetett közlekedni. A Szeged környéki községeket és a tanyavilágot teljesen elvágta a hó. A hóekék elakadtak, a gépeket ellepte a hó. A Kiskundorozsmára küldött segélycsapatok megsegítésére újabb segélycsapatokat kellett kiküldeni. A kisvasút majdnem egy hétig állt.
A XX. század két leghidegebb tele. (MTI)
A XX. század két leghidegebb tele. (MTI)

Itt az új jégkorszak? Khm...

Az 1929-es nagy hideg idején a Délmagyarország korát megelőzve eljátszotta a mai internetes tartalmak öreg trükkjét: címében felvetette, hogy nem közeledik-e Európa egy új jégkorszak felé, a cikk témája pedig az volt, hogy ez marhaság.
Új jégkorszak? Délmagyarország 1929. február 13.
Új jégkorszak? Délmagyarország 1929. február 13.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hol korcsolyáztunk száz éve Szegeden?

Hol korcsolyáztunk száz éve Szegeden?
DélmagyArchív 1910-1948: Már nem lópofacsonton korcsolyáztunk, de az egyetlen kiegészítő… Tovább olvasom