Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Szegedi professzorok szakmunkás bérlistákon

DélmagyArchív 1947: Mit akarnak, így Révai, Cromwell kegyetlenebb volt, és ebből lett az angol demokrácia!

1947 februárjában a Magyar Kommunista Párt felszólította Szeged nagyobb gyárait, hogy bérlistájukra vegyenek fel egyetemi tanárokat. Straub F. Brunó biokémikust és Bartucz Lajos antropológust a kendergyár, Rédei László matematikust a gázgyár, Kalmár László matematikust a gyufagyár, Korpássy Béla kórbonctan egyetemi tanárt pedig a lemezgyár kellett, hogy alkalmazza.
 

Egyetemi kutatók munkásbéren. Délmagyarország 1947. február 21.
Egyetemi kutatók munkásbéren (A "Koppány" név helyesen: Korpássy). Délmagyarország 1947. február 21.


A háború alatt Szegeden az egyetemi épületek (Budapesthez képest) viszonylag épen maradtak, a kutatás azonban a pénzhiány miatt nehezen indult újra. A kommunisták megjelölt célja „a tudomány önzetlen, demokratikus harcosainak" kisegítése volt „a megélhetésükért vívott mindennapi bajaikból".

A kétes kezdeményezés a "Munkások a tudósokért - tudósok a munkásokért" elnevezésű mozgalomból nőtt ki, amelyet 1946 tavaszán a kommunista párt budapesti VIII. kerületi szervezete indított el. A szovjet logikájú akcióban nem államérdekből következő projektszerű újjáépítésről volt szó, hanem arról, hogy a „munkásság" felújítja a háború után megrongálódott egyetemi kutatóhelyeket, az egyetemek pedig "cserében" megnyitják kapuikat a „munkásosztály" előtt. Esti tagozatot szerveztek (1947. október), dolgozók iskoláját indítottak, illetve egy előkészítő év után nagyszámú munkást vettek fel a különböző szakokra. Ekkor, 1946. december 1-én jelent meg az Élet és Tudomány első száma is.

A gyakorlatban a kommunista párt az egyetemi újjáépítést is felhasználta arra, hogy befolyása alatt tartsa a tudomány területét. 1950-ig nagyarányú tudományos elitváltás zajlott le, de már 1947-ben tudható volt: előre jutni csak a kommunisták révén lehet majd. 1947-ben Szent-Györgyi Albert is elhagyta az országot, pedig ő a demokratikus újjáépítés érdekében nemzetgyűlési tisztséget vállalt és a szovjetekkel kompromisszumot keresett.

Ez az időszak stratégiaválasztás elé állította a kutatókat (közülük azokat, akik nem akadtak fenn az igazoló eljárásokon). Bíró Judit és Székely Mária "A tudomány újjáépítése 1945-1950" című tanulmányában így ír ezekről a stratégiákról:

Az új tudományos elit persze továbbra is kulcspozíciót tölt be a társadalmi reprodukcióban, és tanárként/tudósként kontrollálja a szimbolikus tőkefelhalmozási folyamatot. Viszont legfőbb feladata a politikai hitrendszer közvetítése. Igaz, van, aki rájön: közvetítői funkciót el lehet látni kívülálló stratégiával is. Ennek megfelelően maszkot ölt, és vállalja a szövetséges mitikus szerepét és kommunikációs rítusokat teljesít. Aki viszont a teljes azonosulást, a belülállást választja, az politikai reprezentánssá lesz: beilleszkedik az állami politikai szisztémába, s ettől kezdve értelmiségi identitását elsősorban a politikai értékek jelölik ki. 

E kommunikációs rítusokra hamarosan szükség is lett. A kommunisták a "támogatásért" cserében megfelelő nyilatkozatokat vártak el (A Délmagyarország 1947. február 23-i számában itt és itt olvashatók). A gyári bérlistás akció során a Délmagyarország végiglátogatta a nehéz helyzetben lévő professzorokat és megkérdezte tőlük, hogyan fogadták a gyári bérezést. Nincs információnk arról, hogy Lőkös Zoltán újságíró ferdített-e a nyilatkozatokon, de valószínűbb, hogy a neves kutatók a kommunisták számára felvett maszkot mutatták meg az olvasónak, ami többüknél humanista rokonszenvet, és nem politikai elkötelezettséget fejezett ki.
 

Az akciónak látszania is kellett. Szegedi professzorok nyilatkozatai (folytatás itt). Délmagyarország 1947. február 23.
Az akciónak látszania is kellett. Szegedi professzorok nyilatkozatai (folytatás itt). Délmagyarország 1947. február 23.
  • Bartucz László: "Különösen az az örvendetes, hogy éppen a munkásság részéről indult ki az a felismerés, hogy nehéz helyzetben élő tudósok megsegítésével előre vigyék tudományos életünket. Ez is mutatja, hogy a magyar munkásságban mennyi intelligencia és belátás van."
  • Kalmár László: "Ezentúl büszkén fogom viselni tiszteletbeli szakmunkás címet és remélem, nem leszek méltatlan rá. A Szovjetunióban igen megbecsülik a tudósokat, ezért is örültem, amikor meghallottam, hogy a magyar munkásság pártja: a Magyar Kommunista Párt ugyancsak segíteni akar tudósainkon."
  • Rédei László: "Mindig mesterkéltnek tartottam a kategorizálást szellemi és testi munkás között. Az a véleményem, hogy egy-egy szakmunkás sokszor jobban végez szellemi munkát, mint az úgynevezett értelmiségi rétegnek jelentős hányada. Ez a mostani akció azonban biztosan még közelebb hozza a két csoportot egymáshoz."
  • Straub F. Brunó: "Nem lepett meg, hogy a Magyar Kommunista Párt ilyen akciót indított, mert mindenki, aki a haladó értelmiséggel az ország felemelkedésén dolgozik, tisztában van azzal, hogy különösen a kommunistapárti munkásság az a réteg, amely leginkább szem előtt tartja a tudomány jelentőségét és ennek megfelelően mindent elkövet a tudományos élet, valamint a tudósok megsegítésére. Természetesen mégis jóleső érzéssel töltött el, hogy meggyőződésünket ezzel a gyakorlati ténnyel is bebizonyítottnak látjuk."
  • Korpássy Béla: "Nagyon őszintén örültem ennek a nagy kitüntetésnek, hogy én is rákerültem erre az előkelő listára [ti. a társak miatt előkelő]. Szeretném az ezáltal kapott összeget nem személyes jutalomnak tekinteni, hanem az intézet tudományos munkájának biztosítására fordítani."

1947. március 1-jén a Szegedi Kendergyár levélben értesítette az MKP nagyszegedi vezetőségét, hogy elfogadja a párt javaslatát és Straub F. Brunó egyetemi tanárt felveszik a gyári bérlistára. Természetesen ebből is cikk lett a kommunista Délmagyarországban.
 

Egyetemi kutatók a dolgozók színházában. Délmagyarország 1947. április 19.
Egyetemi kutatók a dolgozók színházában. Délmagyarország 1947. április 19.


Hasonló táncrendet kellett járni 1947. április 19-én is, amikor a szegedi nagyüzemi dolgozók a kommunista párt szervezésében meghívták a szegedi egyetemi tanárokat egy Mozart operaelőadásra a színházba.  

A Délmagyarország szerint ezzel is bizonyítékát adták a tiszteletnek, amit a szellem emberei iránt éreznek (értsd: nem kell félni a kommunistáktól). De ennek az akciónak is látszania kellett a nyilvánosság előtt. Ezért a lap újságírója ismét végiglátogatta a professzorokat.

A színházi előadáson mindegyik professzor a munkások kultúrszomját emelte ki, és az újságírók szerint a dolgozónak is felemelő érzés volt a professzorok „hálás megértése". Ez az egymásra találás a résztvevők (munkások és kutatók) részéről valóban lehetett jóhiszemű, de a kommunista párt részéről szovjet mintájú kommunikációs manőver volt.
 

Révai József, a kommunisták kultúrideológusa. Délmagyarország 1945. augusztus 17.
Révai József, a kommunisták kultúrideológusa. Délmagyarország 1945. augusztus 17.


Révai József kommunista központi bizottsági tag (1944. november 19-től 1945 áprilisáig a Délmagyarország szerkesztője) már 1945-ben azt hangoztatta, hogy az értelmiség fél a néptől, pedig „egyetlen politikai és társadalmi átalakulás sem ment végbe anélkül, hogy a nép ne vitte volna bele a küzdelembe előítéleteit, hogy ne lett volna túlzó, erőszakos és durva":

Cromwell Angliájának forradalma a mi jelenlegi forradalmunknál sokkal túlzóbb, durvább és kegyetlenebb volt és ebből lett a mai angol demokrácia.

Révai másik feltevése az volt, hogy a magyar értelmiséget bűntudat tölti el, mert 25 éven át a Horthy-rendszert támogatta. De majd változni fog, fejtette ki Révai, amikor a munkás-parasztság nagyobb csoportjai kerülnek az egyetemekre.
 

Tanácsok az értelmiségnek. Délmagyarország 1946. április 21.
Tanácsok az értelmiségnek (a címbe hibásan került a "verekedni" szó; helyesen: "vezekelni"). Délmagyarország 1946. április 21.


A jelszó az lett, hogy az értelmiségnek önvizsgálat keretében le kell küzdenie régi előítéleteit. Straub F. Brunó (Szent-Györgyi Albert utóda, a Szegedi Biológiai Központ első főigazgatója) nyilatkozta a Délmagyarországnak:

Elsősorban a középosztálybeli értelmiségnek és a polgárságnak kell választania két lehetőség között. Nem kell vezekelni, nem kell nyilvánosan meakulpázni, csak leküzdeni az előítéleteket és becsületesen megfogni a szerszámot, a tollat, a munkát. Akkor kiküszöböltük a félreértéseket és elkerüljük a fájdalmas megoldásokat.

(...) És még egyet: ne higgye senki, hogy őrá nem hatott a múlt rendszer, hogy nincs kidobni való salak életfelfogásában. Én sem hiszem magamról.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

102-es Dandár Jánoska

DélmagyArchív 1928: Végül szegedi polgár lett a háború keresztfia, az ismeretlen gyermek. Tovább olvasom