Nem kell sofőr

2019.12.25. 06:00

Három nap alatt átszelte egész Amerikát egy önvezető kamion (videó)

Biztonsági okokból volt ugyan a fedélzetén személyzet, két mérnök, de egyetlen egyszer sem kellett átvenni a géptől a vezetést.

Forrás: Shutterstock

Három napon át ment – csakis az emberi személyzet miatt megszakításokkal a hatalmas járgány –, s összesen 2800 mérföld (4506 kilométer) utat tett meg. A Kaliforniából Pennsylvaniaba tartó hűtőkocsi éppenséggel vajat szállított.

A Plus.ai szoftvercég fejlesztette rendszer érzékelőkre, kamerákra, radarokra és LIDAR (fénydetektáló) technológiára támaszkodott: a számítógépes látás természetesen mesterséges intelligencia vezérelte.

Forrás: Plus.ai

Az autonóm – önvezető – teherautózás a nagy távolságok legyűrésével jelentős megtakarítást eredményezhet. Az, hogy a kísérletet ilyen biztonságosan végrehajtották, igazolja, hogy a technikai fejlettség eljutott arra a szintre, amikor már kereskedelmi méretekben lehet gondolkozni a szállításban az önvezető autózásról.

Sokan játszanak még ezen a pályán

Autonóm autók, pontosabban önvezető kamionok fejlesztésével foglalkozik például a Daimler, az Uber és a Tesla is.

A Plus.ai startup cég, valamint a többi gyártó óriási piacot látnak az olyan hatalmas távolságokkal rendlekező országokban, mint az USA és Ausztrália. Ráadásul az előbbiben sofőrből krónikus munkaerőhiány tapasztalható.

Borítóképünk illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!