Equifax-botrány

2020.02.11. 17:27

Kína: nincs közünk több mint százmillió amerikai adatainak ellopásához

Forrás: Shutterstock

Keng Suang külügyi szóvivő azt hangoztatta, hogy Kína eltökélt védelmezője a kiberbiztonságnak,

a kormány és a hadsereg pedig sosem venne részt internetes kereskedelmi lopásokban.

Az Egyesült Államok a kínai haderő négy tagja ellen emelt összesen kilenc rendbeli vádat hétfőn. Washington szerint a Kínai Néphadsereg tagjai 2017-ben behatoltak az atlantai székhelyű Equifax hitelbíráló számítógépes rendszerébe és 145 millió amerikai társadalombiztosítási adatait és más, rendkívül érzékeny, a többi között amerikai kereskedelmi információkat loptak el.

A négy kínai katona amerikai információk szerint a kínai hadsereg egyik kutatóintézetében dolgozott.

„Ezeknek az adatoknak gazdasági értékük van, és eltulajdonításukkal a tolvajok jelentős mértékben segítették a mesterséges intelligencia fejlesztésével kapcsolatos kínai programot” – jelentette ki hétfőn William Barr amerikai igazságügyi miniszter.

Christopher Wray, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója még pénteken arról beszélt egy konferencián, hogy

Kína „komoly fenyegetést” jelent, mert „élen jár a legújabb innovációk ellopásában”.

Wray szerint Kína a mezőgazdaságtól az orvostudományig, a gazdaság legkülönbözőbb ágazataiból gyűjt információkat a hagyományos hírszerzés eszközeivel és kibertámadásokkal.

Az Equifax kedden megköszönte az amerikai hatóságok támogatását és arról biztosított mindenkit, hogy a jövőben jobban fogja védeni a felhasználók adatait. „A kiberbűnözés az egyik legnagyobb fenyegetés, amellyel országunknak szembe kell néznie” – olvasható a cég közleményében. A vállalatok számára ez állandó küzdelmet jelent, hiszen a kiberbűnözők műszaki jártassága is egyre jobb – tette hozzá az Equifax.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!