Szurkolói ovációt sugározna

2020.05.23. 18:00

Számítógéppel teremtenének hangulatot a zárt kapus meccseken

Az ötlet a Premier League vezérigazgatójáé, aki így hangolná az angol labdarúgó-bajnokság zárt kapus mérkőzéseit.

Forrás: Shutterstock

Richard Masters közölte, már vizsgálják annak a lehetőségeit, hogyan javíthatnának a televíziós élményen júniustól, amikor a koronavírus-járvány miatt nézők nélkül folytatódik a bajnokság.

Hozzátette, a végső döntést a klubok és a műsorszolgáltatók bevonásával hozzák majd meg. Konkrétumokat egyelőre nem árult el, de jelenleg

napirenden van a szurkolók ovációjának sugárzása felvételről, illetve számítógépes programmal generált szurkolók kivetítése is a stadionban lévő üres székek helyett.

A múlt hétvégén újraindult német Bundesliga mérkőzéseinek közvetítésén egyértelműen érezhető volt a szurkolók távolléte, a kommentátorok hangján kívül csak a játékosokat lehetett hallani.

A Premier League törekvése nem egyedülálló

Az Aarhus GF a Zoom nemzetközi videóplatformmal együttműködésben egy olyan digitális újítással készül a dán bajnokság újraindítására, amelynek segítségével futballmérkőzésre emlékeztető hangulatot teremthet zárt kapus rendezés esetén is. A stadionban számos kivetítőt helyeznek el, amelyeken a rajongók láthatók majd meccsnézés közben.

Vagyis nem csak ők nézhetik a televízióban a találkozót,

a játékosok is láthatják a drukkereket, és hallhatják, amint otthonról bíztatják őket.

A Ferencváros stadionjában több ezer szurkolói bábut helyeznek majd el. A drukkereknek a saját képüket fel kell tölteniük az internetre, hogy virtuálisan ott legyenek az FTC bajnoki mérkőzésein.

Az angol bajnokságot – amely eredetileg május 17-én zárult volna – márciusban függesztették fel a járvány miatt, de a brit kormány a hónap elején megnyitotta a lehetőséget a profi sport újraindulásához.

Zárt kapus mérkőzésekkel így a Premier League is folytatódhat, a tervek szerint júniusban, a csapatoknak még 9-10 mérkőzésük van hátra.

Borítóképünk illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!