Pécsi Tudományegyetem

2022.05.22. 06:00

Szemkamerás kutatással vizsgálták a fiatalok vásárlási szokásait

Az egyetemisták reggelizéshez szükséges termékek vásárlásával kapcsolatos szokásait vizsgálták szemüvegbe épített, a szem mozgását követő kamera segítségével a Pécsi Tudományegyetem (PTE) közgazdaságtudományi karán.

A vizsgálatokat az intézményegységben korábban létesített, a fogyasztói magatartások kutatásával foglalkozó központ, a „the CoRe lab” végezte el.
   
A mobil szemkamerával végzett vizsgálatok eredményei kapcsán Németh Péter, a kutatás egyik vezetője közölte: fiatal koruk ellenére a vizsgált személyeknek nagyon fontos a környezetvédelem és az egészségtudatos életmód, ennek megfelelően válogatták ki a megvásárolni kívánt termékeket.

Ezt támasztja alá még az is, hogy az üzletek értékelésénél az első két szempont a kínálat és a minőség volt, csak harmadik helyen szerepelt az ár, tehát fontos számukra, hogy amit vesznek, az jó minőségű legyen.

A kar még 2020 januárjában közölte az MTI-vel, hogy A fogyasztói magatartások kutatásával foglalkozó központ kezdte meg működését a Pécsi Tudományegyetemen és a „the CoRe lab” munkatársait egyebek mellett szemüvegbe épített, a szem mozgását követő kamera is segíti.

Az eszközpark lehetővé teszi, hogy például mobil és stabil szemkamerás méréseket is végezzenek, valamint virtuális valóság technológiákat is alkalmazzanak a kutatások során.

A szemkamerás kutatási módszer alapja az a jelenség, hogy az ember folyamatosan mozgatja a szemét. Ezeket a mozgásokat a kamera rögzíti, ebből pedig számos faktor kiderül, valamint következtetni lehet továbbiakra is.

A vizsgálatokban azért nyújt nagy segítséget a szemkamera, mert a vásárlói magatartásformának nagy része nem tudatos, illetve, ha valaki kezdetben próbál a kamera jelenlétére figyelni, egy idő után szinte teljesen elfelejti az eszközt.

A kutatási módszer egy nagyáruház átrendezése során is hasznosulhat, hiszen a vásárlói attitűdöknek megfelelően történhet a polcok kialakítása.

Borítóképünkön a szemkamera (Forrás: the CoRe lab)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!