Digitália

2023.09.05. 06:00

Ez a robot azt hiszi, „az emberiség leváltása szórakoztató lesz”

A ma záruló berlini IFA a világ legnagyobb és legrégebb óta tartó szórakoztató elektronikai kiállítása. 1924 óta működik, és például anno itt mutatták be az első televíziót.

MW

Képünkön a mesterséges intelligencia által vezérelt Desdemona nevû robot a Yaya Labs cég standján

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Clemens Bilan

Az esemény legfontosabb technikai hírei között szerepelt, hogy a Samsung elindította a következő generációs Bluetooth-ot, amely lehetővé teszi, hogy többen is csatlakozzanak mondjuk ugyanahhoz az okostévéhez – de sok szokatlan és vad eszközt is bemutattak.

Itt van például Desdemona nevet kapott háromlábú robotnő, aki egy élő beszélgetésen mondta bele a kamerákba, hogy „az emberiség leváltása szórakoztató lesz”, előkerült a videójáték-mellény, amely utánozza a a lövés érzését, és többek között akadt egy bőrönd-tévé is.

Desdemona, a háromlábú

Desdemonát a Hanson Robotics gyártja, és a híres, 2017-ben szaúd-arábiai állampolgárságot kapott Sophia droid „kistestvérének” tartják.

Szépnek nem mondanánk, de állítólag okos: a SingularityNET mesterséges intelligencia-cég által készített, ChatGPT-hez hasonló nagy nyelvi modell segítségével válaszol a kérdésekre.

A gyártó azt reméli, hogy a robotból – aki állítólag szeret táncolni – popsztár lesz.

„Alig várom, hogy többet megtudhassak az itteni zenei és szórakoztató világról, és bemutathassam néhány mozdulatomat.” – felelte Desdemona egy kérdésre. Mikor a robotok hatalomátvételéről faggatták, közölte:

Nem tudom, a robotok mikor veszik át az irányítást, de nagyon várom, és szerintem roppant szórakoztató lesz.

Majd hátborzongatóan érzelemmentes hangon hozzátette: – Talán ma délután (lesz a hatalomátvétel)? Vagy két perc múlva? Miért ne?!

Meglőttek!

Aki el akarja terelni gondolatait a Desdemonával folytatott beszélgetésről, átmehet például a videójátékok részlegébe, ahol felpróbálhat egy high-tech mellényt.

A „harci kiképzési szimulátorrendszernek” nevezett koreai Epin cég „metaverse” lövöldözőjét mellényekkel szállítják, amelyben a játékos érzi a golyó becsapódását. Kivetítővel és VR-headsettel párosítva is működik: pontosan azt az ütést imitálja a felsőtestünkön, mintha golyóálló mellényben kapnánk egy mellkaslövést. Jól hangzik?

Tévé a bőröndben

Sokak szerint az egyik különösebb ötlettel, a táskában (kisebb bőröndben?) hordozható tévével az LG koreai elektronikai óriás rukkolt elő.

A StanbyME Go 1000 dollárba kerül, 27 hüvelykes képernyője van, és bármilyen szögben elfordítható.

1080-as LCD-képernyővel, valamint HDMI-bemenettel rendelkezik a videólejátszók vagy játékkonzolok csatlakoztatásához, akkuja három órán át bírja, használható autóban vagy a szabad ég alatt. Előre telepített stream szolgáltatásokkal érkezik, köztük van a Disney+, a Netflixt és az Apple TV.

Robotcsaposok és baristák

Az Észtországban kifejlesztett Yanu vendéglátó-rendszer a világ csaposait és baristáit fenyegeti, mivel képes reagálni az ügyfelek jelenlétére, lehet nála fizetni és kitölti az italt.

Nem csak gint és tonikot szolgál fel, hanem képes egyedileg azonosítani az ügyfeleket, amint közelednek a bárpulthoz, és érintőképernyős rendszeren keresztül fogadja a fizetéseket.

Yanu robot óránként akár 100 italt is kiszolgál.

A rivális robot-csaposokkal ellentétben csak néhány órát vesz igénybe a munkába állítása a gyártó szerint.

A dél-koreai Supernova startup által tervezett HUENIT robotkar képes kávét főzni, és irodai feladatokra is ráteheti a kezét, beleértve a 3D nyomtatást is.

A HUENIT robotkarjába épített mesterséges intelligencia kamera arcokat és tárgyakat képes felismerni, és az alkalmazásvezérléshez Bluetoothon keresztül párosul az okostelefonokkal.

Kőből készült TV

Az IFA-show a múlt század legkorábbi tévéadásait láthatták – idén pedig a német Loewe tévémárka mutatott be kőből készült tévét.

Az Iconic TV – amelyet kőfelületekkel, köztük márvánnyal, gyémántporral és elefántcsonthomokkal mutattak be – valójában Syno-Stone anyagból készült, amely szilárd, hűvös és nehéz, mint a kő.

Mivel teljesen újrahasznosítható anyagból készült, vélhetően másik kőtévét készíthetünk a tévénkből, ha ezt meguntuk. 55 hüvelykes és 65 hüvelykes változatban kapható, 4K OLED kijelzővel.

AI kisállat felismerő

Aggódott valaha amiatt, hogy a macskája valójában nem az Ön macskája? Itt a megoldás: a koreai Petnow alkalmazás kutya- és macskafelismerővel rendelkezik.

A cég szerint a kutyák orra olyan egyedi, mint az emberi ujjlenyomat: az alkalmazás képes felismerni mind a kutyák, mind a macskák orrát, így azonosítani tudjuk kedvenceinket.

Ha egy állat elveszett, a megtaláló Petnowban azonosíthatja, és visszaadhatja a gazdinak.

Változtassuk magunkat metaverzum-lénnyé

A koreai R2MIX metaverzum karakterét a saját arckifejezéseink vezérlik valós időben. A cég lenyűgöző 3D-s „metaverzum” avatarát valós időben lehet irányítani.

A cég technológiája mesterséges intelligencia által vezérelt avatarokat is lehetővé tesz, olyan virtuális világokba, amelyekben az emberek és a mesterséges intelligencia találkoznak.

Az AI-avatarok a ChatGPT-t használják a képernyőn megjelenő kérdések megválaszolására, az ember által vezérelt változatok pedig „szinkronizálják” az ajkak mozgását a szavainkkal.

A gyártó elsősorban azoknak a videókészítőknek szánja a szolgáltatást, amelyek „digitális emberek felhasználásával szeretnének videótartalmat létrehozni”.

Vízen úszó TV

A Sylvox bemutatott egy 15 hüvelykes Android televíziót (vagy inkább tabletet), ami képes lebegni a vízen, és teljesen vízálló.

Forrás: Sylvox

Beépített Google TV-vel rendelkezik, és kitámasztóként is működő fogantyúval rendelkezik.

A Sylvox vízálló modelleket gyárt, amelyeket kültéri vagy fürdőszobában való használatra terveztek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!