Digitália

2023.10.24. 14:00

A vártnál alacsonyabb díjemelésre számíthatnak a Vodafone-előfizetők

A változás a vállalat lakossági és kisvállalati ügyfeleit érinti.

MW

Forrás: Shutterstock

A várakozásokkal ellentétben a Vodafone Magyarország a KSH fogyasztói árindex alapján meghatározott inflációkövető 22,01 százalékos díjkorrekció helyett jelentősen kedvezőbb, mindössze 15,4 százalékos díjkorrekciót alkalmaz a publikus tarifákat használó lakossági és kisvállalati ügyfelek havi előfizetési díjainak esetében.

A vállalat emellett bejelentette, hogy ezen ügyfelek számára nyújtott egyes kedvezmények mértéke is 15,4 százalékkal emelkedik majd 2024 márciusától. Az érintett ügyfelek a decemberi számlalevelekkel együtt kapnak hivatalos tájékoztatást a tarifákat és a kedvezményeket is érintő díjváltozásról.

Az elmúlt hónapok kedvező gazdasági hatásainak köszönhetően – így az infláció csökkenése, vagy a hírközlési szolgáltatókat terhelő közműadó, illetve a távközlési pótadó fokozatos kivezetése –, továbbá az ügyfelek anyagi terheinek mérséklése érdekében váratlan lépést tett a Vodafone Magyarország. A vállalat ugyanis a várakozásokkal ellentétben az előző évi fogyasztói árindex – a díjkorrekció tárgyévét megelőző naptári év augusztus 31. napja és az azt megelőző naptári év szeptember 1. napja közti időszak átlaga – alapján számított 22,01 százalékos díjkorrekció helyett kedvezményes, 15,4 százalékos díjkorrekciót alkalmaz majd a publikus tarifákat használó lakossági és kisvállalati ügyfelek havi előfizetési díjában.

Most először fordul majd elő, hogy az inflációkövető díjkorrekciót a szolgáltató nem a januári, hanem a 2024. márciusi előfizetői számlákban aktiválja majd. Ráadásul a vállalat a díjkorrekcióval megegyező mértékben, azaz 15,4 százalékkal növeli a lakossági és a kisvállalati szegmensben az előfizetők által igénybe vehető egyes kedvezmények mértékét is. Mindezeknek köszönhetően a Vodafone Magyarország éves szinten közel 40 százalékkal mérsékli a lakossági és kisvállalati ügyfelek anyagi terheit a 22,01 százalékos automatikus díjkorrekcióhoz képest.

A Vodafone a hazai távközlési szolgáltatók közül elsőként reagált a külső gazdasági tényezők kedvező alakulására.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!