krimibe illő

2020.10.08. 22:24

A michigani kormányzó elrablására irányuló összeesküvést lepleztek le

A nyomozás során kiderült, a gyanúsítottak kormányzati tisztségviselők és rendfenntartó erők ellen is életet veszélyeztető akciókra készültek.

Forrás: Shutterstock

A michigani kormányzó, Gretchen Whitmer demokrata párti politikus elrablására irányuló összeesküvést lepleztek le – jelentette be a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) csütörtökön.

Az emberrablást egy 13 tagú csoport készítette elő, és terveik szerint még a november 3-i elnökválasztás előtt végrehajtották volna. A 13 gyanúsítottat letartóztatták. Közülük heten a Wolverine Watchmen nevű, szélsőjobboldali milicista csoport tagjai.

Nem csupán a kormányzó elrablását tervezték, hanem a michigani törvényhozás épületének megtámadását is.

Dana Nessel, michigani igazságügyi miniszter sajtókonferenciát tartott, amelyen bejelentette azt is, hogy a nyomozás során kiderült, a gyanúsítottak kormányzati tisztségviselők és rendfenntartó erők ellen is életet veszélyeztető akciókra készültek.

A sajtótájékoztatón részt vett Andrew Birge, szövetségi kerületi ügyész is, aki közölte hogy hat letartóztatott ellen már meg is történt a szövetségi vádemelés, és ha bizonyítást nyer, hogy el akarták rabolni Whitmer kormányzót, akkor akár életfogytig tartó börtönbüntetésre is ítélhetik őket.

Mint elmondta: a szövetségi nyomozók hosszú idő óta figyelték a csoportot, és akkor léptek közbe, amikor egyik találkozójukon robbanóanyagok „beszerzésének” finanszírozásáról tanácskoztak.

A Wolverine Watchmen milicia hét tagja ellen további vádat is emeltek: a gyanú szerint megsértették a Michiganben érvényben lévő terrorellenes törvényt is. A csoport egyes tagjai egyébként a közösségi médiában nemtelen támadásokat intéztek Gretchen Whitmer ellen.

Whitmer „beteg” és „aljas” embereknek nevezte ezeket az összeesküvőket.

Az elmúlt hónapokban az FBI több feljegyzésben figyelmeztetett arra, hogy a választások előtt az erőszak eszközeihez folyamodó szélsőséges mozgalmak komoly veszélyt jelenthetnek a választási folyamatra.

Kiemelték azt is, hogy a koronavírus-járvány miatti feszült belpolitikai helyzet, valamint külföldről eredő dezinformációs kampányok tovább súlyosbíthatják e veszélyeket.

Ugyanezt megerősítette Christopher Wray FBI-igazgató is a szeptemberi kongresszusi meghallgatásán.

Wray akkor a szélsőséges, a fehér felsőbbrendűség eszméjét hirdető csoportok veszélyeire hívta fel a figyelmet.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!