Időszámításunk előtti

2021.08.10. 11:22

Lenyűgöző dologra bukkantak régészek Kínában

A világ legrégebbi, mintegy 2500 éves pénzverdéjére találtak rá a közép-kínai Honan tartományban.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Kínai régészek szénizotópos kormeghatározással állapították meg, hogy

a bronzöntödében az időszámításunk előtti 640 és 550 körül kezdhettek egységesített fémpénzt készíteni, ezzel a ma ismert, legrégebben működő pénzverde a világon a Hszinhua kínai állami hírügynökség beszámolója szerint.

A korábban feltért, legősibb pénzérméket a mai Törökország területén találták és nagyjából az időszámításunk előtti 7. századra datálják őket.

Az öntöde Honan mai székhelye, Csengcsou város nyugati részén feltárt egykori település romjai között került elő.

Az ásatás helyszínén további, az érmekészítéshez kapcsolódó leletet – egyebek mellett kész érméket valamint érmeöntéshez használt mintákat – is találtak. A régészek emellett több olyan, nagy méretű gödröt is feltártak, amelyeket a bronzöntéskor keletkezett hulladék lerakására használtak. Az egyik ilyen gödörből két kész fémérme került elő.

A tudósok szerint az érmék az időszámításunk előtti 770 és 476 között tartó, úgy nevezett Tavasz és ősz korszakban, valamint a Hadakozó fejedelemségek korszakában (időszámítás előtti 475-221) lehettek használatban fizetőeszközként, ezzel Kína legrégebbi fém érméinek egyikei.

Az ásatást végző kínai régészcsoport a Cambridge Egyetem Antiquity című régészeti folyóiratában megjelent cikke szerint a pénzverdét az időszámításunk előtti 8. században bronzöntödeként egyéb fémtárgyak – egyebek mellett fegyverek – készítésére használták és csak mintegy egy évszázaddal később kezdték meg ott az érmék készítését. Kiemelték:

a történészek még mindig nem tudták meghatározni, hogy pontosan mi volt az oka a pénzérmék felbukkanásának. Egyes elméletek szerint az adás-vételeket próbálták a pénz bevezetésével megkönnyíteni, míg mások szerint az adóbeszedés miatt kezdték használni az érméket.

A pénzverdének is helyet adó Kuancsuang-romok egy időszámítás előtt 800 körül, a Nyugati Csou dinasztia idején épült település maradványai. A települést a jelenlegi ismeretek alapján időszámításunk előtt 450 körül elhagyták. A romok között egyebek mellett bronzöntödék, fazekasműhelyek, valamint csontokat megmunkáló mesterek műhelyei kerültek elő.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!