Vészjelzés

2021.11.10. 09:51

Az emberszabásúakhoz hasonlóan esnek pánikba a méhek is

A szakemberek először tudták dokumentálni, ahogyan a méhek hangjelzéssel figyelmeztetik egymást a veszélyre.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Figyelmeztetik fajtársaikat a gyilkos lódarazsak jelenlétére a házi méhek. A szakemberek először dokumentálták a hangosan és nagy tempóban kiadott jelet, amely hasonlít az emberszabásúak és a madarak riasztásához, vészjelzéséhez és pánikkiáltásához.

A massachusettsi Wellesley College kutatója, Heather Mattila és munkatársai indiai méhek (Apis cerana) zümmögéseit és mormogásait rögzítették mikrofonnal olyan fészkeknél, amelyeket lódarazsak támadtak meg. Vietnamban a helyi méhészeknél összesen 1300 percnyi zümmögést rögzítettek, majd 30 ezer jelet izoláltak. Elemzéseik eredményéről a Royal Society Open Science című tudományos lapban számoltak be.

Az eredmények alapján a méhek folyamatosan kommunikálnak egymással. Ha nem volt jelen ellenséges támadó, a háttérzaj nyugodt volt. Ha azonban megjelent egy ázsiai óriás lódarázs (Vespa mandarinia) a fészek bejáratánál, úgynevezett kakofón hangok jelentkeztek.

Az állatok hangosan és nagy sebességgel adtak ki gyakori, sziszegő hangokat, megállásra utasító jeleket, valamint egy csak most dokumentált hangot, amelynek a kutatók a ragadozóelhárító füttyhang nevet adták.

Miközben a dolgozók kiadták ezeket a hangokat, fajtársaik gyülekezni kezdtek, hogy felállítsák a védelmet a betolakodóval szemben. A védelmi repertoárjukba tartozik, hogy a fészek bejáratát trágyakupacokból származó fekáliával kenik be. Máskor teljesen körbe veszik az ellenséget, amíg az a méhkupac közepén a hőségtől vagy fulladás következtében el nem pusztul.

Borítóképünk illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!