Megtisztítják a folyót

2022.09.08. 18:00

Elindult a bodrogi PET Kupa

Címkék#PET kupa

Elindult csütörtökön a harmadik alkalommal megszervezett Bodrogi PET Kupa, amelynek keretében öt pethajós csapat és jelentős kenus különítmény tisztítja a folyó Sárospatak és Olaszliszka közötti szakaszát.

Önkéntesek eveznek a Bodrogon az első bodrogi PET Kupa megnyitója után Sárospatakon 2020. szeptember 10-én

Forrás: MTI

Fotó: Vajda János

A Technológiai és Ipari Minisztérium 30 millió forinttal támogatja a PET Kupát, hiszen a kezdeményezés révén nemcsak elméletben, hanem a gyakorlatban is megvalósul a körforgásos gazdaság - mondta el ünnepi köszöntőjében Keszthelyi Nikoletta helyettes államtitkár a III. Bodrogi PET Kupa megnyitóján.

A politikus a civil kezdeményezést méltatva kiemelte, hogy 

a PET Kupa Magyarországon is divatossá tette a vízpartok tisztán tartását célzó akciókat. 

Kitért arra, hogy a kormány is sokat tesz a környezetvédelemért és a természeti értékek megóvásáért, olyan kezdeményezéseket indított el, mint a Tisztítsuk meg az Országot! projekt, a TeSzedd! akció és a Hulladékradar applikáció, amelyek sokat segítenek az illegális hulladéklerakók felszámolásában. Hozzátette: "mindez kevés lenne az ilyen civil összefogások nélkül, illetve a társadalmi együttműködés, az önkormányzatok, a hatóságok együttműködése nélkül".

Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő (Fidesz-KDNP) köszönetet mondott a résztvevőknek és a támogatóknak, és kiemelte: "megpróbáljuk a turizmus gyöngyszemévé tenni a Bodrogot". Ehhez szerinte a kerékpárutak kiépítésében óriásit lépett előre a térség az elmúlt 5-10 év alatt, de fontos feladat a Tisza, a Bodrog és a Hernád tisztán tartása is.  

Révész Máriusz, a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára a megnyitón elmondta, ő maga is részt vesz a hulladékgyűjtésben, és mivel szerinte a jövőben is nagy szükség lesz a PET Kupára, államtitkárságuk a következő évben újabb akciók támogatását kezdeményezte. Megjegyezte, javasolták egy középiskolások számára kiírandó verseny megszervezését, ami szintén szívesen támogatnának.

Aros János, Sárospatak polgármestere 

a résztvevők munkáját méltatta, hiszen nélkülük nem lehetne a Bodrog folyót megtisztítani. 

A polgármester megelőző munka fontosságát hangsúlyozta, hiszen ha a hulladék kezelésében változást tudnának elérni, megelőzhető volna a nagy mennyiségű szemét felhalmozódása.

Molnár Attila Dávid, a PET Kupa társalapítója Magyarország vizeinek megóvásának fontosságáról beszélt, valamint örömét fejezte ki, hogy az alacsony vízállás ellenére hajózható a Bodrog.

A III. Bodrogi PET Kupa egy hulladékgyűjtő verseny, amelyen idén öt pethajós csapat és jelentős kenus különítmény tisztítja a folyó Sárospatak és Olaszliszka közötti szakaszát. A rendezvény szerdán a pillepalack hajók építésével vette kezdetét, a verseny csütörtökön, 13 órakor indult el a sárospataki híd körüli területek megtisztításával.

Péntektől Bodrogolaszi és Sárazsadány érintésével tisztítják a folyót a résztvevők, majd szeptember 11-én délután Olaszliszkán érnek célba. A vízi hulladékgyűjtést a Bodrog menti településeken tájvédelmi és kulturális programok kísérik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!