2013.04.22. 22:09
˝Zárkózott vagyok, ezért utazgatok˝
Hirtelen felindulásból választ magának úti célt a szegedi Oláh Lajos. Kambodzsát és Vietnamot a nővére ajánlotta neki, Grúziába a csecsenek és a Kaukázus miatt ment.
Elvégezve a középiskolát a szegedi [namelink name="Oláh Lajos"] éppen csak beiratkozott az egyetem orosz szakára, és kiment Angliába a nővére után pénzt keresni. Nem földi hívságokra szórta el a megspórolt összeget, hanem Közép-Ázsiába vágyott, ott is leginkább Üzbegisztán iránt érzett megmagyarázhatatlan vonzódást. Nővére viszont azt tanácsolta: mivel lehet, hogy életében többé nem lesz ennyi pénze, menjen messzebbre, például Vietnamba. Megvette hát a repülőjegyét oda-vissza. Nem tudta pontosan, mit is akar megnézni egy hónap alatt Kambodzsában és Vietnamban, abban volt biztos, hogy nem a turistaparadicsomokba vágyik. Ezért fordulhatott elő vele, hogy egyik kambodzsai buszútján a mellette ülő fotózta, mert nem látott még fehér embert. Kambodzsai élményeit Ázsia legnagyobb templomvárosa, az egykori Khmer Birodalom központja, Angkor-Wat koronázta. – Az egész ország hangulata fogott meg. Láttam én fotón banánfát, de helyben megnézni egy banán- vagy kávéültetvényt, az más – idézi fel a 24 éves fiatalember, mi fogta meg a Távol-Keleten.
– Más az ottaniak hozzáállása az élethez. Igaz, az is gyorsan kiderült, hogy két lábon járó pénzeszsáknak néztek. Nem számoltam össze, hány kilométert tettem meg, hány várost láttam. Azt sem állítanám, hogy kalandor lennék, inkább hirtelen felindulásból indulok el.
Egyetemi tanulmányai alatt Grúziába ruccant ki. – Egy vodkagőzös éjszakán, gyanítom, belebotlottam egy repülőjegyet árusító internetes oldalba. Azért valószínű, mert reggelre ott volt a visszaigazolás, és már nem volt visszaút. Potom pénzért elutaztam Tbiliszibe. Régi vágyam volt, hogy lássam a Kaukázus hatalmas hegyláncát – kezdi mesélni másik útjának történetét. – A Kaukázus úgy jött, hogy még Londonban kaptam egy könyvet a csecsenekről, és kíváncsi lettem rá, hogy élnek. A fővárostól félnapi autóútra ott magasodnak a hegyek Kazbegi városánál. Egyébként tévedés, hogy a hegyi emberek mogorvák. Hallatlanul kedvesek az ottaniak, szívélyesen vendégül láttak. Találkoztam egy négyfős baráti társasággal, meghívtak vodkázni, sörözni, csináltak egy szendvicset, és kikérdeztek, honnan jövök. De találkoztam egy fickóval, amikor már kezdtem eltévedni, aki házat épített, és a szomszéd faluba ment cementért. Őt az érdekelte, mennyibe kerül nálunk a kenyér, cigi, benzin. Bár az is megesett, hogy Fehéroroszországgal kevertek össze bennünket, máskor meg svédnek néztek.
Lajos elismeri, őt is elfogta az aggodalom, amikor megvolt a repülőjegye, de akkor már késő volt, csak nem válthatta vissza. Mivel a családja aggódik idehaza, nekik jelez a távolból, annyit szokott írni: még élek. – Szeretek egyedül barangolni, mert ha magam vagyok, nem kell alkalmazkodni senkihez. Az is mókás tud lenni, ha kiülök Kambodzsában egy délutánra a folyópartra, gyerekek lepnek meg, angolul barátkozunk, nézegetik a digitális fényképezőgépemen a felvételeket, közben egy rendőr khmer nyelven magyarázza nekik, mit látnak pontosan – meséli utánozhatatlan élményei közül. – Valószínűleg társasággal nem akadnék össze olyan figurákkal, mint amilyenekkel szerencsém volt találkozni. Igazából én felettébb zárkózott vagyok, és külföldre azért megyek, mert erőltetni akarom, hogy nyitott legyek, és ezt a helyzet meg is hozza. A kinti hozzáállásom számos furcsa helyzeten segített át. Azt is tudom közben, hogy észnél kell lenni, sokkal óvatosabb vagyok, ha egyedül utazom. Most egy kiállításszervező cégnél hasznosítom a nyelvtudásomat, a környező országokba szólít a munkám.
