nincs megállás

2020.04.11. 18:14

A járvány idején is segít a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat

A bajba kerülő, rászoruló gyermekek, családok és intézmények segítésére mintegy 30 millió forintot adományoztak, valamint 55 családnak tárgyi adományokkal segítettek.

Forrás: Shutterstock

A koronavírus-járvány ideje alatt is segít a rászoruló gyerekeknek a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat. A szolgálat közleményében azt írta, hogy a kuratórium és a felügyelőbizottság határozatai szerint

a szolgálat átvállalja 33 hátrányos helyzetű, beteg, magyarországi és határon túli gyermek műtéti költségeit több mint kilencmillió forint értékben, negyvenkét számítógéppel segíti a távoktatást, háromszáznál több gyermek táborozási kérelmét támogatja több mint hétmillió forinttal, és további egymillió forint értékben intézményi kérelmeket is támogatott.

A döntés alapján a szolgálat tizenhárom családnak különböző adományokkal – például kerekesszék, élelmiszer – segít, a Safer Internet Programot távoktatásban folytatja, válaszol a távoktatással kapcsolatos gyakorlati és jogi kérdésekre, valamint állami kórházaknak segít védőfelszerelésekkel a járványhelyzet leküzdésében – tették hozzá.

Tájékoztattak arról is, hogy a szolgálatnál továbbképzésben részt vevő gyógypedagógusok, gyógytornászok, parasporttérnerek, pszichológusok oktatása is változik: az írásbeli elméleti vizsgákat szintén távoktatásban oldják meg, a gyakorlati képzéseket egyelőre elhalasztják.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat az elmúlt harminc évben több mint egymillió gyermeknek nyújtott segítséget. A szolgálat intézeteiben január-márciusban 1126 terápiát, fejlesztést végeztek, több mint 11 millió forint értékben – olvasható a közleményben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!