A Magyar Televízió Közalapítvány Kuratóriumának elnöksége szerdán nem hozott döntést az idei dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság közvetítési jogainak esetleges értékesítéséről.

A Puskás Ferenc Stadionban ma 20 órakor (Sport1) barátságos labdarúgó-mérkőzést játszik egymással Magyarország és Románia válogatottja. A mieink ezzel a találkozóval készülnek a szeptemberi, sorsdöntő két hazai, a svédek, valamint a portugálok elleni világbajnoki selejtezőre.
Ausztrália hivatalosan is bejelentette, hogy megpályázza a 2018-as, illetve 2022-es labdarúgó világbajnokság rendezési jogát.
Makó - Makó és kilenc közeli falu jelentős részben pályázati támogatásból szeretne több mint 200 millió forintot költeni buszvárók felújítására.

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) fegyelmi bizottsága pénteken meghallgatta az olasz Marco Materazzit a vasárnapi világbajnoki döntő 108. percében történt esettel kapcsolatban, amikor is a francia Zinedine Zidane a provokációját követően szándékosan mellkason fejelte őt.

Marco Materazzi beismerte, hogy a vasárnapi labdarúgó világbajnoki döntőben provokálta Zinedine Zidane-t, aki ezután mellkason fejelte őt, így a kiállítás sorsára jutott.

Zinédine Zidane megerősítette, amit egy angol bulvárlap már korábban közölt: az olasz Materazzi anyját és húgát sértette meg a döntőn. Zidane szerint Materazzi háromszor ismételte meg a durva szavakat.
Főbe lőtte magát és életveszélyesen megsebesült a Mr. Világbajnokságnak is nevezett berlini főtisztviselő.
A hatvannégy éves Jürgen Kiessling irányította a német fővárosban a labdarugó világbajnokság ügyeit, ő volt itt a főszervező.

Újabb és újabb találgatások látnak napvilágot arról, hogy mi történhetett a labdarúgó-világbajnokság vasárnapi döntőjében, amikor a francia csapatkapitány, Zinedine Zidane mellkason fejelte az Marco Materazzit. A legfrissebb hírek szerint az olasz védő Zidane vasárnap kórházba szállított, beteg édesanyját szidta.
Raymond Domenech úgy véli, a francia csapat megérdemelte volna a győzelmet, hiszen szerinte az olasz csapat egyetlen lehetséges megoldásként csak a tizenegyesekre játszott.

Fantasztikus hangulattal és izgalommal zárult Szegeden, a Széchenyi téri labdarúgó-világbajnoki szurkolói klub. A zárónapon közel háromezeren foglaltak helyett. A drukkerek nagy része az olaszoknak szurkolt, és a büntetők után igazán boldogok lehettek.
Egyik edző sem tudott elmenni a vb-döntő utáni nyilatkozataikban Zinedine Zidane érthetetlen brutalitása mellett; Marcello Lippi egy karrier bizarr befejezéséről beszélt, de természetesen az aranyérem okozta mámorról is szólt.
A finálé hosszabbításában kiállított francia klasszis értékelésénél nem vették figyelembe a sportszerűtlen jelenetét.
Oliver Kahn német kapus a szombat esti Németország-Portugália vb-mérkőzés után bejelentette, hogy visszavonul a válogatottságtól.

Tizenegyesrúgásokkal szerezte meg Olaszország a világbajnoki címet, miután a rendes játékidőben és a hosszabbítás után is 1-1-re végzett Franciaországgal szemben.
A német Miroslav Klose 5 góllal lett a 2006-os VB gólkirálya.

Vasárnap 20 órától Berlinben rendezik a labdarúgó világbajnokság döntőjét. A két résztvevő európai gárda Olaszország és Franciaország.

Németország felszabadult második félidei játékával, Bastian Schweinsteiger 2 góljával és Oliver Kahn kitűnő teljesítményével 3-1-re legyőzte Portugáliát.
Brit újságírók meglesték és dohányzáson kapták Zinédine Zidane-t, a francia válogatott irányítójá középpályását.
Ítéletidő tombolt az éjjel Berlinben: viharos erejű szél és zivatar zúdult a német fővárosra, helyenként özönvízszerű esővel.
Remélem, férfitársaim már alig várták, hogy a vébén tapasztalható „kupihelyzetről” is alaposan körüljárt képet kapjanak. Nos, az elődöntők utáni meccs-csendben jutott némi idő arra, hogy körülnézzünk a témakört illetően.
Az utolsó két nap is tartogat izgalmakat Szegeden, a Széchenyi téri labdarúgó-világbajnoki szurkolói klubban. Holnap este a döntő előtt, 18 órakor a Groovehouse ad ingyenes koncertet.

Az argentin Horacio Elizondo vezeti az olasz-francia döntőt a labdarúgó-világbajnokságon. A német-portugál bronzmeccsen a japán Kamikava Toru fújja a sípot.
