 |
| Az olasz hívek méltán boldogok. Fotó: Segesvári Csaba |
A délutáni Samsung-kupa kispályás focitorna után – amelyet a Fürdőzokni nyert a Charlton és az O'Neill Team előtt – este hat órakor a Groovehouse együttes lépett fel Szegeden, a Széchenyi téri labdarúgó-világbajnoki szurkolói klubban. Amint Judy köszöntötte a közönséget, elkezdett esni. A fohászok eső Istenhez meghallgattattak, a második szám után elállt az eső. Becsukodtak az ernyők, megtelt a tér.
A több mint egy hónapos fociőrület Szegeden is tetőfokára hágott. Mindenki a döntőt várta. Kékmezes fiatalok foglaltak helyet a sörpadok között. Az olaszok voltak többségben. Totti, Del Piero mezek feszültek rajtuk. „Nyerünk! Érzem!" – nyilatkozott egy sándorfalvi fiatalmber, Feri. „1982-ben születtem, abban az évben világbajnok lett Olaszország. Most is az lesz!" A környékén helyet foglaló társak helyeslően bologattak. „Csak lassan a testtel" – jött a válasz egy Zidane mezben a sörét kortyolgató úrtól.
A 7. percben éppen ő intett át a fejüket fogó olasz drukkereknek. Jelzett, hiszen a franciák megszerezték a vezetést. „Nem kaphatunk ki! Nem!" – tette össze a kezét Éva, akinek a kedvence Totti.
„Nehéz lesz! Pedig az olaszoknak szorítok" – nyilatkozta Hüvös Gábor, a Tisza Volán Focisuli 1996-os korosztályának a trénere. – Hajnalban értünk haza egy nemzetközi tornáról – folytatta a beszélgetést a fiatal szakember –, nyertünk három korosztályban.
Egy gombostűt nem lehetett leejteni a Pick Szeged szervezésében zajló vb-klubban. „Ezért hoztuk létre az egészet. Megérte a sok-sok szervezőmunka. Örülünk, hogy az embereknek több mint egy hónapon át szórakozási lehetőséget biztosítottunk!" – nyilatkozta az egyik főszervező, Rea Attila, a Pick marketingese a félidő közepén. És ekkor robbant a tér. Egyenlítettek az olaszok! Rázták az öklöket rendesen. Az egyik anyuka még a kisfiát is felemelte, hogy az ismétlést jól lássa a kissrác.
„Nyerünk!" – egy idősebb férfi szólt a társához.
„Ne!" – szólt aggodva egy tízfős csoport, amikor Perrotta lentmaradt a földön. „Szeretjük, nemcsak Lippi kedvence, hanem a mienk is!" Két perc múlva már a kezüket emelték a magasba, majd visszaültek a helyükre. Nem lett újabb olasz gól, csak kapufa... „Reszkessetek!" – szólt oda Totti Zidane-nak. Nem Berlinben, hanem Szegeden, a vb-klubban. Fűzték egymást a drukkerek. A Széchenyi téren is olyan volt a hangulat, mint Németországban. Mindenki barát volt, a foci összehozta az embereket. „Éljen a foci" – ordította a szünetben Nagy László, aki mindkét csapatnak szurkolt.
A félidőben nagy küzdelem alakult ki. A téren a szokásos kérdezz- felelek játék zajlott. Ismét a vb-hivatalos labdájáért, a Teamgeist-ért. Ezután a sör (is) játszotta a főszerepet. A második félidő elején felpattantak a francia hívek – nem voltak sokan –, gall helyzeteket láthattak. „Mi nyerünk, nem ti!" – szólt át Nagy Vince az olasz híveknek. Ő a franciákkal szimpatizált „Még óvodás koromban szerettem meg őket, Platini volt a kedvencem, azóta vagyok oda a játékukért" – folytatta az amúgy amatőrszinten futballozó drukker. „Grande, grande!" – volt eredeti olasz szurkoló is. Marco Torinóból érkezett. Mosolygott. Kávét ivott. Este fél tízkor. Felesége, Maria csöndben ült.
„Irány gyorsan sörért!" Ebből kitalálhatják: jött a hosszabítás, újabb betárazás következett. Ki nyeri a vb-t? Ezt még Turján György, a Debrecen és a Makó volt labdarúgója sem tudta megmondani. „Az olaszoknak szurkolok!" – árulta el a szegedi nevelésű labdarúgó. „Ez nem normális! Ilyet! Még jó, hogy abbahagyja!" – fogalmaztak tömören az olasz hívek, miután a nagy „Zizou-t" kiállította a játékvezető. „Itt tizi lesz, az dönt!" – érzékeltette a meccs kimeneletét egy francia nemzeti színekre festett arcú fociőrült. Igaza lett. És a fantasztikus tűzijáték alatt szomorkodhatott.