"„Tehát úgy kellene valamilyen módon kezdeni. Ez bármelyik felület, tehát, érdekes az, amikor megpróbálja befolyásolni a döntéshozókat bármivel (...) akár kupiba elvinni stb.” – ecsetelte elgondolásait Laborc Sándor.
„Én magamtól is, gondolom, hogy csinálhatok ilyet a későbbiekben, mert kuplerájban is érdekelt vagyok. Készüljön-e felvétel például?” – érdeklődött Portik. Az elhárítás akkori főnöke ezt jó megoldásnak tartotta"
Az MSZP választási győzelmét kívánta elősegíteni a kormányváltástól rettegő egykori olajbűnöző, Portik Tamás, aki 2008 nyarán leleplező információkat ígért a Gyurcsány-kormány titkosszolgálati főnökének. Egyebek mellett ez derül ki azokból jegyzőkönyvekből, amelyek titkos minősítését a belügyminiszter kezdeményezésére néhány órával ezelőtt feloldották. A dokumentumok a Laborc Sándor és Portik Tamás két fővárosi találkozóján elhangzottak anonimizált leiratát tartalmazzák. mno.hu/belfold/az-mnohu-megszerezte-a-laborcportik-talalkozok-leiratait-1156227
A szocialisták a támadók oldalára álltak, és szembehelyezkedtek Magyarországgal, különös tekintettel Göncz Kingára.
"Mellettem ült Oplatka András, Svájcban élő magyar származású újságíró, a Neue Zürcher Zeitung volt munkatársa, aki tárgyilagos és mérsékelt álláspontjáról ismert. Göncz Kingát és társait hallgatva egy idő után nem bírta tovább, s megdöbbenve azt mondta nekem, hogy az, amit a magyar szocialisták művelnek itt az EP-ben az országukkal szemben, arra egyetlen országban sincs példa. Európai és világtapasztalata alapján nem látott még olyat, hogy egy párt így támadja meg a saját országát. (Megjegyzem, nem sokkal később a szocialista EP-képviselők egy Magyarország-ellenes határozat kidolgozásában is jeleskedtek.)"
Nos, honfitársaim, ez jutott nekünk itt, Európa közepén. Eörsi Mátyás, volt magyar parlamenti képviselő szerint országa Európa közepén, az EU kilencéves tagjaként nem más, mint rothadó góc. Nem túlzás ez, Eörsi úr? mno.hu/belfold/eorsi-matyas-mint-olyan-1150111
Felfüggesztett börtönt kér az ügyészség Bene László volt országos és Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitányra a 2006-os őszi zavargások miatt
Bene Lászlót két ügyben találhatják bűnösnek: az egyik, hogy 2006. október 23-án a rendőrök nem viseltek azonosítójelvényt, a másik pedig az, hogy nem indította meg a rendőri visszaélésekkel kapcsolatos vizsgálatokat. Gergényi Péterre – aki másodrendű vádlott –, továbbá Dobozi Józsefre, a volt Rendészeti Biztonsági Szolgálat parancsnokára elöljárói intézkedés elmulasztása miatt kér felfüggesztett börtönt az ügyészség.
vélemény:Megvertek két nőt Rákoskeresztúron, akik a Fidesznek gyűjtöttek aláírást a rezsicsökkentési kampányhoz.
Csónakosék voltak a zsidó-keresztény kultúra nevében, a Hit gyülekezete és az ATV támogatásával?
Vagy inkább olyanok, akik már rájöttek, hogy a Kész Átverés Show áldozatai lettek.
Az általad preferált liberális bolsik a rezsi költség helyett az aláírásgyűjtőket verik le.
A valóság... "A háziasszony lemegy a pékségbe.
- Jó napot! Kérek egy kiló kenyeret.
- Jó napot kívánok Asszonyom. Parancsoljon, 290 Ft.
- Ne mondja, tegnap még 260 Ft volt.
- Ja, miközben magának 10%-al csökkentették a rezsijét, nekem annyival felemelték.
Én fizetem az Önét, ön meg az enyémet. Kvittek vagyunk."
vélemény:Megvertek két nőt Rákoskeresztúron, akik a Fidesznek gyűjtöttek aláírást a rezsicsökkentési kampányhoz.
Csónakosék voltak a zsidó-keresztény kultúra nevében, a Hit gyülekezete és az ATV támogatásával?
Vagy inkább olyanok, akik már rájöttek, hogy a Kész Átverés Show áldozatai lettek.
Az általad preferált liberális bolsik a rezsi költség helyett az aláírásgyűjtőket verik le.
vélemény:Megvertek két nőt Rákoskeresztúron, akik a Fidesznek gyűjtöttek aláírást a rezsicsökkentési kampányhoz.
Csónakosék voltak a zsidó-keresztény kultúra nevében, a Hit gyülekezete és az ATV támogatásával?
Vagy inkább olyanok, akik már rájöttek, hogy a Kész Átverés Show áldozatai lettek.
Megvertek két nőt Rákoskeresztúron, akik a Fidesznek gyűjtöttek aláírást a rezsicsökkentési kampányhoz.
Csónakosék voltak a zsidó-keresztény kultúra nevében, a Hit gyülekezete és az ATV támogatásával?
vélemény:Ha bebizonyosodik, hogy Stohl hazudott, megint a rácsok mögé kerülhet
Kétlem, hogy rágalmazásért lecsuknák,
Nagy bajban van a korábban Stohlt és Damut is védő sztárügyvéd
Szerző: hvg.hu
Két ügyfele letétbe helyezett pénzével nem tud elszámolni Ruttner György az ügyészség szerint. Három bűncselekménnyel gyanúsítják a sztárügyvédet, 60 millió forintot keresnek rajta.
Ruttner Györgyről tavaly decemberben derült ki, hogy anyagilag kilátástalan helyzetbe került, olyannyira, hogy már az öngyilkosság gondolata is megfordult a fejében. Azt állította: uzsorásoktól vett fel hitelt, és a pénzről színlelt letéti szerződés készült. Már több mint félmilliárd forintot visszafizetett, mégsem tudott szabadulni az adósságától.
Jó ideje árusítja ceglédberceli hatalmas kúriáját is, amelyben többek között lovarda is van, de nem talál rá vevőt.