TELSTAR:Én csupán azt nem értem, hogy nekünk, magyaroknak (és különösen egy ellenzéki párt vezetőjének) miért kell mindenbe beleugatni? Főleg olyasmibe ami abszolúte nem ránk tartozik? (#10. Szerző: TELSTAR 2008-08-24 - 08:53 ó.)
Jaroszlav Simov cikkében idézi a legfrissebb közvélemény-kutatási adatokat, amelyek arról tanúskodnak, hogy a magyarok teljes mértékben csalódtak a kormányzó Fideszben és az ellenzékben is. Szakértők attól tartanak, hogy Magyarországon ismét tömeges zavargások lesznek, mint hat évvel ezelőtt - írta.
Simov emlékeztetett, hogy Gyurcsány Ferenc kormányzása katasztrófába vitte a szocialista pártot, amely csúfosan megbukott a választáson az Orbán Viktor vezette Fidesszel szemben. Most azonban "a Fidesz ugyanezen az úton halad" - meredeken esik népszerűsége, miközben a választók általánosan csalódtak, mert nem tudta kivinni az országot a mély gazdasági válságból.
Az újjáválasztásának bebiztosítására törekvő miniszterelnök a nemzeti érzelmek húrjain játszik, a magyar szuverenitás védelmezőjeként tünteti fel magát az Európai Unió diktátumával szemben. De a vitatott reformok mellett "ellene dolgozik a gazdasági válság is, a nem teljesített ígéretek is (például az egymillió új munkahely létrehozása) és annak a kockázata, hogy jobboldali radikalizmusba csap át, amitől Európa és a választók is félnek" - mutatott rá Simov, hozzáfűzve, hogy az ellenzék képtelen kihasználni a kormányzó párt nehézségeit.
öregvegyész: Én úgy látom napról-napra labilisabb a világ helyzete. Nagyon alattomos történések vannak. Mi magyarok meg...... majd csak lesz valahogy állapotban reménykedhetünk, mint már annyiszor.
Én úgy látom napról-napra labilisabb a világ helyzete. Nagyon alattomos történések vannak. Mi magyarok meg.......majd csak lesz valahogy állapotban reménykedhetünk,mint már annyiszor.
papen:89 előtt még olyan egyértelműnek látszott minden. Talán egyszer jön majd az usa és amerika lesz itten minden.
Szegény apósom jegyezte meg, hogy ha tudta volna, hogy 89 után mi jön, nem lett volna olyan lelkes.
Node ebben a kérdésben az a véleményem, hogy az usa és az oroszok egykutya. Érdekli is őket valamelyik nép szuverenitása...
A Kreml jogi alapot épít a tekintélyelvű kormányzáshoz - A nyári szünet előtti utolsó ülésnapon az orosz parlament fontos napirendi pontokat tárgyalt. A képviselők gyorsított ütemben szavazták meg azt a három törvényjavaslatot - a civil szervezetekről (NGO), a rágalmazásról és az internetről -, amelyek a rezsim belső szabályainak merevítését, egyben pedig mindazoknak a megfélemlítését és megosztását célozzák, akik tevékenyen szemben állnak a rezsimmel. ...
Én csupán azt nem értem, hogy nekünk, magyaroknak (és különösen egy ellenzéki párt vezetőjének) miért kell mindenbe beleugatni? Főleg olyasmibe ami abszolúte nem ránk tartozik?
Elendur:Minden éjjel hallom a gépeket
A jenkik büntetik a szerbeket,
Hízik a dollár fialnak a rubelek
A piacon csillognak a fegyverek
Minden éjjel hallom a gépeket
Mennek délre ledobni a terhüket
Olajérdek, drogok, fegyverek
Keresnek a gazdagok, temetnek a szegények.
Hát figyelj! Nyisd ki jól a füledet
A következő talán a miénk lesz,
Hogy élünk, vagy elégünk
Azt a hatalom mondja meg.
Mindig így volt mindig így lesz,
Adnak vesznek idegen érdekek.
Hogy élünk vagy elégünk,
Azt a hatalom mondja meg.
Minden éjjel hallom a gépeket
Viszik a halált távoli népeknek,
Kis helyi háborúkon ember!
A nagyhatalmak kötnek üzletet,
Minden éjjel hallom a gépeket
Ki a hunyó? Azt nem mondom meg
Vagy az útját a titkos pénznek
Ötvenet Moszkvának, ötvenet a Wall Street-nek
Hát figyelj! Nyisd ki jól a füledet
A következő talán a miénk lesz,
Hogy élünk, vagy elégünk
Azt a hatalom mondja meg.
Mindig így volt mindig így lesz,
Adnak vesznek idegen érdekek.
Hogy élünk vagy elégünk,
Azt a hatalom mondja meg.
Szívből szól a vers mindenkihez ebben a kiélezett világban.
Minden éjjel hallom a gépeket
A jenkik büntetik a szerbeket,
Hízik a dollár fialnak a rubelek
A piacon csillognak a fegyverek
Minden éjjel hallom a gépeket
Mennek délre ledobni a terhüket
Olajérdek, drogok, fegyverek
Keresnek a gazdagok, temetnek a szegények.
Hát figyelj! Nyisd ki jól a füledet
A következő talán a miénk lesz,
Hogy élünk, vagy elégünk
Azt a hatalom mondja meg.
Mindig így volt mindig így lesz,
Adnak vesznek idegen érdekek.
Hogy élünk vagy elégünk,
Azt a hatalom mondja meg.
Minden éjjel hallom a gépeket
Viszik a halált távoli népeknek,
Kis helyi háborúkon ember!
A nagyhatalmak kötnek üzletet,
Minden éjjel hallom a gépeket
Ki a hunyó? Azt nem mondom meg
Vagy az útját a titkos pénznek
Ötvenet Moszkvának, ötvenet a Wall Street-nek
Hát figyelj! Nyisd ki jól a füledet
A következő talán a miénk lesz,
Hogy élünk, vagy elégünk
Azt a hatalom mondja meg.
Mindig így volt mindig így lesz,
Adnak vesznek idegen érdekek.
Hogy élünk vagy elégünk,
Azt a hatalom mondja meg.
papen:89 előtt még olyan egyértelműnek látszott minden. Talán egyszer jön majd az usa és amerika lesz itten minden.
Szegény apósom jegyezte meg, hogy ha tudta volna, hogy 89 után mi jön, nem lett volna olyan lelkes.
Node ebben a kérdésben az a véleményem, hogy az usa és az oroszok egykutya. Érdekli is őket valamelyik nép szuverenitása...
Az nem csak ha összeugranak bizony mi döglünk meg mert van annyira okos mind a kettő, hogy ütközőzónán kezd csapást mérni. A lengyelek is legénykedhetnek mert mire az ott elhelyezett csapásmérőket kilövik addigra mindnyájan megdöglenek a válasz csapástól ami nem New Yorkra fog irányulni
89 előtt még olyan egyértelműnek látszott minden. Talán egyszer jön majd az usa és amerika lesz itten minden.
Szegény apósom jegyezte meg, hogy ha tudta volna, hogy 89 után mi jön, nem lett volna olyan lelkes.
Node ebben a kérdésben az a véleményem, hogy az usa és az oroszok egykutya. Érdekli is őket valamelyik nép szuverenitása...