Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő később elolvasom ikonokkal!

Szeged - delmagyar.hu

2014. 07. 28. hétfő - Szabolcs

Még több

Keresés a témakörben: (a hozzászólások szövegében)

2005.03.30. - 795 hozzászólás KÖLTÉSZET- kedvenc idézetek RSS Később elolvasom

#795. Szerző: .suhym. 2010-06-16 - 07:20 ó.
Heltai Jenő : Szabadság

Tudd meg szabad csak az, akit
Szó nem butít, fény nem vakít,
Se rang, se kincs nem veszteget meg:
Az aki nyíltan gyűlölhet, szerethet,
Alázatot lenézi, meg nem óvja
Nincs letagadni, titkolni valója.
Tudd meg: szabad csak az, aki
Ha neve nincs is, mégis valaki
Vagy forró, vagy hideg , de sose langyos
Tüzet fölöslegesen nem harangoz
Van mindene, ha nincs is semmije
Mert nem szorul rá, soha senkire
Nem áll szemébe húzott vaskalappal
Mindig kevélyen szembenéz a Nappal,
Vállalja azt, amit jó társa vállal
És győzi szívvel, győzi vállal.
Helyét megállja mindig mindenütt
Többször cirógat, mint ahányszor üt,
De megmutatja olykor, hogy van ökle
Szabad akar maradni mindörökre.
Szabadság! Ezt a megszentelt nevet
Könnyelműen, ingyen ajkadra ne vedd.
Tudd meg szabad csak az, aki
Oly áhítattal mondja ki
Mint istenének szent nevét a jó pap.
Szabad csak az kit nem
rettent a holnap
Ínség veszély, kit meg nem tántorít.
És lelki béklyó többé nem szorít.
Hiába őrzi porkoláb s lakat,
Az sosem rab, ki lelkében szabad.
Az akkor is ha koldus, nincstelen
Gazdag, hatalmas, mert bilincstelen.
Ez nem ajándék. Ingyen ezt nem adják,
Hol áldozat nincs , nincs szabadság.
Ott van csupán, ahol szavát megértve
Meghalni tudnak, s élni mernek érte.
De nem azért dúlt érte harc,
Hogy azt csináld amit akarsz
S mindazt, miért más robotolt
Magad javára letarold.
Mert szabadabb szeretnél lenni másnál.
A szabadság nem perzsavásár.
Nem a te árud. Milliók kincse az
Mint a reménység, napsugár, tavasz,
Mint a virág, mely dús kelyhét kitárva
Ráönti illatát a szomjazó világra.
Hogy abból jótestvéri jusson.
Minden szegénynek ugyanannyi jusson
Míg több jut egynek, másnak kevesebb
Nincs még szabadság, éget még a seb
Amíg te is csak másnál szabadabb vagy
Te sem vagy még szabad, te is csak...
Gyáva rab vagy.

#794. Szerző: madártej 2010-06-07 - 20:34 ó.
"Vitéz katonáim ámulva figyeltek
Miképpen ülöm meg én a nagy ünnepet
Ugyanazon napon Urban és Nibruban,
Mámoritalt iván mindkét palotámban."
(Sulgi babiloni király)

#793. Szerző: .suhym. 2010-06-07 - 17:50 ó.
“Nem tudom mi a sorsod, de egy dolgot tudok: csak azok lesznek igazán boldogok, akik keresték és megtalálták hogyan lehet másokat szolgálni.”
(Albert Schweitzer)

#792. Szerző: .suhym. 2010-06-06 - 06:33 ó.
"Szeressük embertársunkat: vagy azért, mert jó, vagy azért, hogy jó legyen."
(Szent Ágoston)

#791. Szerző: .suhym. 2010-06-04 - 07:01 ó.
#790. Szerző: .suhym. 2010-06-04 - 06:48 ó.
#789. Szerző: madártej 2010-06-01 - 07:32 ó.
"Fortes creantur fortibus et bonis..."
(Horatius)

#788. Szerző: .suhym. 2010-06-01 - 07:11 ó.
"A gyűlölet gonoszságot terem, s a gonoszság az élet ellensége." (Wass Albert)4

#787. Szerző: madártej 2010-05-31 - 10:57 ó.
" A jó paripából soha ki nem fogytam,
Ezt lépésre, amazt futásra tartottam,
Emezt nyergeltettem, ha parádéroztam,
A mint szükségem volt rendre változtattam.
Fekete paripám volt spanyol országból,
Szürke Erdélyből jött, pej pedig Moldvából
Aranyszínűt farkút vettem egy basától
Többi volt a magyar lovaknak javábul."
(Amade László, XVIII.Sz.)

#786. Szerző: .suhym. 2010-05-30 - 16:46 ó.

"A világ helyzete sohasem reménytelen, mert sohasem azokon múlik, akik nem hisznek az életben, hanem azokon, akik hisznek benne." (Hamvas Béla)

#785. Szerző: .suhym. 2010-05-23 - 06:19 ó.
kattintson a képre a nagyobb mérethez Dsida Jenő - Pünkösdi várakozás

Kész a világ,
Feszült ünnepi várás
Tereng felette.
Halotti csend. Csak néha néha
Sóhajt az Isten Lelke.
Kimérve minden pálya
Megtöltve minden lélek-lámpa,
Ahol csak úr a lét...
De jaj, sötét van,
Mélységes, iszonyú sötét!
A zordon tömeg-árnyék
Némán zokogva kering útjain,
S csak egyet tud és egyet érez...
Most váratlanul vágyón megvonaglik
És felzúg Istenéhez:
Betelt az idő!
Sugarat, fényt, színt adj nekünk,
Mert epedünk!
Fényesség nélkül oly sivár az élet!
Nagy alkotónk, oh mondd ki szent igédet
Legyen világosság!...
És ismétlik mindig erősebben
A felviharzott étheren keresztül
És felharsan az egek harsonája
S a végtelennek zsolozsmája zendül
Zsibongva, zsongva...
És nagy szavát az Úr - kimondja!

#784. Szerző: .suhym. 2010-05-23 - 06:02 ó.
Ady Endre: Szent Lélek ünnepére

Mikor a basa-rózsák voltak itt
Fejedelmi virágok,
Loptunk idegen kertekből is
A templomért,
Hogy a templomban virágosan
Lássuk egymást,
Leányok, fiuk, nyugtalanok,
Mert csak a templomban
Ének, ima és beszéd mellett
Láttuk igazán egymást.

Hajh, Szent Lélek,
Be, ifju lehettél akkor
S az ákácok is ifjak lehettek:
Micsoda Pünkösdök voltak akkor.

Dehogy, a mai Pünkösdök
A szépek és igaziak.
Nem kell templom, minden templom
S ugy kiván a pünkösdi király,
Hogy tudja, mire vágyik,
Hogy tudja zavarosból
Gyönyörüen kibontva,
Ki az, akit meztelenitve
Ujféle virágokkal
Tele és teleszór.
És sokkal szebb azóta
Az élet, a vágy és a lemondás is,
Mióta templom minden
S nem a pöf basa-rózsák
Ákácok, rózsák, semmik
Az igazi virágok,
Fejedelmi virágok.

Minden, minden és minden,
Templom, templom és templom,
Lyányok, lyányok és lyányok,
Szeretlek és szeretlek és szeretlek.

#783. Szerző: madártej | Előzmény: (#780) .suhym.
2010-04-30 - 12:37 ó.
.suhym.:OFF

okz63!

Ez egy irodalmi topic, ezen tényt légy oly kedves szem előtt tartani, ha egyáltalán érted mit takar az "irodalom" szó, mert beírásaid ennek az ellenkezőjéről tanúskodnak.:((
Miért kell neked minden topicot tönkre vágni?

ON

Népi költemény beleférhet?
"Szomszéd uram, elgyüttem én magáhon,
Gondoltam most éppen magát találom.
Mondom is a bajomat, hogy mi kéne:
Olyan rúd, amelyik jól fölérne.
Nagy munkába kezdött velem a férje,
Rúd köll ahhoz, de az üvét gyöngéllem.
Szomszéd uram, ha tud adni, hogyha lel,
Adjon olyat, ami neköm mögfelel.
Van egy rudam, úgyis ritkán használom.
Szépasszonytul egy csöppet se sajnálom.
Csak az a baj, nem is tudom merre áll,
Gyűjjön kedves, nézze, hátha rátalál.
Elmöntünk a szomszédommal a kertbe,
Mind a kettőnk azon vót, hogy möglelje,
A fák alját, bokrok közit bejártuk,
De a rúdnak csak a helyit találtuk.
Diószüret volt minálunk vasárnap,
Ráztuk a fát, zörögtek a faágak.
Szomszéd uram rudat adni nem tudott,
A sok dió azért mégis lehullott."
(Sóshalom-Hmvhely, 1953.)

#782. Szerző: okz63 | Előzmény: (#780) .suhym.
2010-04-30 - 11:53 ó.
.suhym.:OFF

okz63!

Ez egy irodalmi topic, ezen tényt légy oly kedves szem előtt tartani, ha egyáltalán érted mit takar az "irodalom" szó, mert beírásaid ennek az ellenkezőjéről tanúskodnak.:((
Miért kell neked minden topicot tönkre vágni?

ON

Úgy emlékszem, forrást is megjelöltem, nem pedig a kisujjamból szoptam az idézetet, hanem a neten találtam és nagyon tetszett, ezért ollóztam be.
Néha érteni is kéne, mi van odaírva, nem pedig fikázni.
Mellesleg lehet, hogy Szolzsenyicin írta, de a tiédnek is inkább egy politikai topikban volna a helye, nem gondolod?
No téma lezárva, idézgessünk inkább!

#781. Szerző: .suhym. 2010-04-30 - 09:29 ó.
Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin a kommunistákról

“A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek! Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak szermélyes boldogulása így kívánja.”

#780. Szerző: .suhym. 2010-04-30 - 09:28 ó.
OFF

okz63!

Ez egy irodalmi topic, ezen tényt légy oly kedves szem előtt tartani, ha egyáltalán érted mit takar az "irodalom" szó, mert beírásaid ennek az ellenkezőjéről tanúskodnak.:((
Miért kell neked minden topicot tönkre vágni?

ON

#779. Szerző: okz63 2010-04-28 - 15:44 ó.
8 alapszabály egy képviselőnek

1. Sose higgyél magadnak, mert lelkiismeret furdalásod lesz.
2. Csak olyat ígérj meg, amit utólag cáfolni tudsz.
3. Ha bonyolult kérdéssel találkozol, állj hozzá korruptan.
4. A gyerek- és nyugdíjas simogatás ingyen van, de csak tanúk jelenlétében csináld!
5. Mindegy, melyik párt tagja vagy, ha át is ülsz egy másikba, ugyanaz marad a munkahelyed.
6. Ha tévéközvetítés van, vegyél feltűnő nyakkendőt, hogy felismerjenek a választókörzetedben. Ha nem mutat a kamera, kiabálj be valami csúnya szót, hogy rádmenjen.
7. Csak olyan témához szólj hozzá, ami nem igényel szakértelmet, viszont lehet benne személyeskedni.
8. Nem elég tisztességesnek látszani, négy év alatt valahogy a családról is gondoskodni kell.

#778. Szerző: okz63 2010-04-28 - 15:26 ó.
A szavazás

Azért szavaztam félre, mert...

A képviselőknek két fontos feladatuk van:
"nem hozni számlát a költségtérítéseikről"
és a "Szavazás".

Ez a tevékenység a végsőkig igénybe veszi a parlamentlakók szellemi kapacitását, így nem csoda, hogy MINDIG történik valami, ami azt eredményezi, hogy ezek a túlhajszolt, kizsigerelt, egész nap étlen-szomjan, vérszabadság olvasás és parlamenti felszólamlások által megkínzott, szánnivalóan szerencsétlen lények a kritikus pillanatban mellényúlnak, és félreszavaznak. Három gombot kellene megkülönböztetniük, de bináris lények lévén nem tudnak megbírkózni az IGEN, NEM, és TARTÓZKODOM gombok hármasával.[5] A félreszavazás speciális esete, amikor valamelyik kolléga helyett szavaznak. A főbb indokok:

* Megbotlottam és ráestem a szavazógombjára.
* Éppen lapozott az újságjában, és a szemével megkért, hogy a szükséges időpotban nyomjam meg helyette.
* Pont ugyanolyan színű gomb volt, mint az enyémek.
* Nem is vettem észre, hogy rossz helyre ültem.
* Nem tehetek róla, hogy hat ujjam van. A hatodik átlógott...
* A fejemben a Hangok azt mondták. Tessék itt a fülhallgatóm: pártfegyelem vagy pártfegyelmi.
* Benéztem a pad alá, mert azt hittem Monica Lewinsky tevékenykedik oly bőszen odalent, de csak Zombi Anyó volt az. Hát csoda, hogy ijedtemben mellényúltam?!
* Az ellenséges képviselők egyike szerzett egy vudu babát, és annak úgy mozgatta a kezét, hogy félreszavazzak.

Az eredményeket látva örülhetünk, hogy a parlamenti képviselők többsége jogász, történész, vagy közgarázdász, és nem sebész vagy légiirányító. Némileg érthető, hogy a parlamentlakók többsége liftekben leli halálát: annyi gomb közül választani?! Ha egyszer bekeverednek, soha többé nem jutnak ki élve!

#777. Szerző: okz63 2010-04-28 - 15:23 ó.
A közönséges poltiticus (Politicus vulgaris) könnyen megismerhető öltönyéről, miközben fészekről-fészekre száll.[2] Igen jellegzetes fajtajegy az, ahogy mozgás közben – a bluetooth korában is – egy telefont szorít a füléhez. A megkérdezett vezető etológusok szerint ezzel a viselkedéssel azt a látszatot szeretné kelteni a tapasztalatlanabb újságírókban, mintha éppen akkor hívták volna és emiatt nem tud nyilatkozni, illetve válaszolni az őt érintő kínos kérdésekre.[3] Speciális alfaja a parlamenti képviselő.
A parlamenti képviselő a közönséges politikus (Politicus vulgaris) esszenciája, a csúcsmodel. Amint azt a filmekből tudjuk, aszteroidaeső, cunami vagy vulkánkitörés esetén a költők[3] és a tudósok mellett a parlamenti képviselőket kell elsőként az óvóhelyre menekíteni.[4]

#776. Szerző: okz63 2010-04-28 - 15:17 ó.
A politikus

A politikus egy különös lény, aki átmenet a vadtulok és a homo sapiens között, evolúciós szempontból valószínűleg ezek kereszteződésével jött létre. Más megfogalmazásban olyan bűnöző, aki éppen aktuális eltávját a Parlamentben tölti.

Az emberi társadalom – ahogy szerencsétlen toleranciája miatt annyi minden mást is – sajnos önként tudomásul vette ennek a virulens élőlénynek mind létét, mind életformáját. Akkor kezdődött minden baj.

Forrás: Unciklopédia


#775. Szerző: .suhym. 2010-04-28 - 14:22 ó.
Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin a kommunistákról

“A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek! Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak szermélyes boldogulása így kívánja.”

#774. Szerző: .suhym. 2010-04-04 - 06:17 ó.
Juhász Gyula: Húsvétra

Köszönt e vers, te váltig visszatérő
Föltámadás a földi tájakon,
Mezők smaragdja, nap tüzében égő,
Te zsendülő és zendülő pagony!
Köszönt e vers, élet, örökkön élő,
Fogadd könnyektől harmatos dalom:
Szívemnek már a gyász is röpke álom,
S az élet: győzelem az elmúláson.

Húsvét, örök legenda, drága zálog,
Hadd ringatózzam a tavasz-zenén,
Öröm: neked ma ablakom kitárom,
Öreg Fausztod rád vár, jer, remény!
Virágot áraszt a vérverte árok,
Fanyar tavasz, hadd énekellek én.
Hisz annyi elmulasztott tavaszom van
Nem csókolt csókban, nem dalolt dalokban!

Egy régi húsvét fényénél borongott
S vigasztalódott sok tűnt nemzedék,
Én dalt jövendő húsvétjára zsongok,
És neki szánok lombot és zenét.
E zene túlzeng majd minden harangot,
S betölt e Húsvét majd minden reményt.
Addig zöld ágban és piros virágban
Hirdesd világ, hogy új föltámadás van!

#773. Szerző: Drakón 2010-04-03 - 12:16 ó.

#772. Szerző: .suhym. 2010-04-02 - 12:36 ó.


Wass Albert: Nagypénteki sirató

Elmegyünk, elmegyünk, messzi útra megyünk,
messzi út porából köpönyeget veszünk...
Nem egyszáz, nem kétszáz: sokszáz éves nóta.
Így dalolják Magyarhonban talán Mohács óta.

Véreim! Véreim! Országutak népe!
Sokszázéves Nagypénteknek
soha sem lesz vége?

Egyik napon Tamás vagyunk,
másik napon Judás vagyunk,
kakasszónál Péter vagyunk.
Átokverte, szerencsétlen
nagypéntekes nemzet vagyunk.

Golgotáról Golgotára
hurcoljuk a keresztfákat.
mindég kettőt, soh'se hármat.
Egyet felállítunk jobbról,
egyet felállítunk balról,
s amiként a világ halad:
egyszer jobbról, egyszer balról
fölhúzzuk rá a latrokat.
Kurucokat, labancokat,
közülünk a legjobbakat,
mindég csak a legjobbakat.

Majd, ahogy az idő telik,
mint ki dolgát jól végezte:
Nagypéntektől Nagypéntekig
térdelünk a kereszt alatt
húsvéti csodára lesve.
Egyszer a jobbszélső alatt,
másszor a balszélső alatt,
éppen csak hogy a középső,
az igazi, üres marad.

Nincsen is keresztfánk közbül,
nem térdel ott senki, senki.
A mi magyar Nagypéntekünk
évszázadok sora óta
évszázadok sora óta
ezért nem tud Húsvét lenni.

Így lettünk országút népe,
idegen föld csavargója,
pásztortalan jószág-féle.
Tamással hitetlenkedő,
kakasszóra péterkedő,
judáscsókkal kereskedő.
Soha-soha békességgel
Krisztus-Úrban szövetkező.

Te kerülsz föl? Bujdosom én.
Én vagyok fönt? Bujdosol Te.
Egynek közülünk az útja
mindég kivisz idegenbe.

Bizony, jól mondja a nóta,
hogy elmegyünk, el-elmegyünk,
messzi nagy utakra megyünk.
Messzi nagy utak porából
bizony, köpönyeget veszünk.

S ebben a nagy köpönyegben,
sok-sok súlyos köpönyegben
bizony pajtás, mondom Néked:
rendre, rendre mind elveszünk.

#771. Szerző: .suhym. 2010-02-19 - 19:16 ó.



"- Én népem! múltba vagy jövőbe nézz:
Magyarnak lenni oly bús, oly nehéz!...
De túl minden bún, minden szenvedésen,
Önérzetünket nem feledve mégsem,
Nagy szívvel, melyben nem apad a hűség,
Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség."
(Sajó Sándor)

#770. Szerző: kjano 2009-07-01 - 11:34 ó.


Galántai Tibor

Szeretem Szegedet,

Fényeit árnyait

Hajnalfénybe fürdő

Tiszaparti fáit.

Szeretem a napfényt

Nikor reám ragyog.

Szeretem a szellőt

Mit a Tisza adott.

Szeretem, szeretem, szeretem Szegedet!

*

Szeretem a Tiszát

A magyar Alföldnek

Szép szőke leányát

Hű társát Szegednek.

Szeretem vízének

Titkos borzongását,

Megszületett álmok

Varázsos csodáját.

Szeretem, szeretem, szeretem a Tiszát!

**

Szeretem a földet

Népemnek otthonát,

Ezt a drága kincset;

A szép magyar hazát.

Szeretem a falvak

Konduló harangját,

Bus magyar nótáknak

Titkos nagy bánatát.

Szeretem, szeretem, szeretem a hazát!

***

Szeretem Szegedet,

Szeretem a Tiszát!

Szeretem népemet,

Szeretem a hazát!

2009 junius 08

#769. Szerző: No.6-Sy 2008-02-27 - 11:33 ó.
Babits Mihály

INTELEM VEZEKLÉSRE

Mivel e földön jónak lenni oly nehéz
erényeid elhagynak mint az ifjuság,
de bűneid utánadjönnek, mint a hű kutyák
s ha netán elfáradva az uton leülsz,
mind köribéd telepszik és arcodba néz
nyugodtan, mintha mondanák: »Nem menekülsz!« -
s ha néha egyet bottal elkergetsz és messzeversz,
kicsit hátrábbhuzódik, és ha nem figyelsz,
megint előjön, kezed nyalja, s mintha már
lelked belső helyein és zugaiban
kotorna nyelve ragadósan, sikosan,
és érzed már hogy többé nem kergetheted
s nem verheted hacsak magadat nem vered
verd! verd! ezer bűn nyelve lobog benned mint a tűz
és lelked már nem is egyéb mint ez a tűz:
te csak a bűnök teste vagy, mely lábon jár
s viszi és rejti mint legmélyebb lényegét
s önbelsejét, az önzést és rossz vágyakat,
mint a bélpoklos poklát mely benne rohad
és őt is elrohasztja viszi mint az őrület
vak égését, ezt a sivár belső tüzet
amelyben minden bölcs erő és fiatal
erény ugy illan el, mint tűzben az olaj,
légbe leng fel és híg egek felé enyész -
mivel e földön jónak lenni oly nehéz!


#768. Szerző: No.6-Sy 2008-02-03 - 10:52 ó.
HAIR (zeneszöveg)

Drótsáv

Drótsáv… bezártság…
Őrség…sötétség…
Ólomgolyó… parancsszó…
Vasajtó,…zászló…

Elrepülnék, elrepülnék, elrepülnék…
Elrepülnék, elrepülnék, elrepülnék…

Felszállok az égbe, s tovább.
Már látom a fényben az Úr angyalát.
Álmom segítsd, szélként repítsd.
A földről fel az űrbe, nyiss ajtót.
Hol nem hallok többé, vezényszót.
Szállok tovább, hol a szó már nem bánt.
Túl nagy kincs a lelkem, hogy elvegyék tőlem.
Csak álmokban él, ki ébren fél.
Így menekül el, mert élni kell.

Ébredj...lépkedj...sorakozó...zászló...
Ásás...kúszás...mászás...céltűz...céltűz...

Álmomban már láttam őt, felhőkön járt.
Láttam már a teremtőt, a karjába zárt.
Karjában ölelet, hát hogy tudnék lőni?
Azt mondta szeress, hát hogy tudnék ölni?
Hogy merik ezt megtenni, ez ördögi vezényszó.
Hogy tudnám megölni, aki Istentől való?
Mi a válasz rá, hogy miért fogjak fegyvert?
Ki bocsátja meg, hogy ember öl embert?
Hogy lőjek rád testvér, olyan vagy mint én?
Testedben vér, szép vagy épp úgy, mint én.
Ragyog a szemünk, a lelkünk ébred.
Hiszed-e még, hogy örökké élhetsz?


#767. Szerző: .suhym. 2008-01-28 - 19:50 ó.
Itt a folytatás: Bencze Imre: Édes, Ékes Apanyelvünk (Részlet)


Százados a bakák iránt szeretetet tettetett,
reggelenként kávéjukba rút szereket tetetett.

Helyes-kedves helység Bonyhád, hol a konyhád helyiség.
Nemekből vagy igenekből született a nemiség?

Mekkában egy kába ürge Kába Kőbe lövet,
országának nevében a követ követ követ.

Morcos úr a hivatalnok, beszél hideg s ridegen,
néha játszik nem sajátján, csak idegen idegen.

Szeginé a terítőjét, szavát részeg Szegi szegi,
asszonyának előbb kedvét, majd pedig a nyakát szegi.

Elvált asszony nyögve nyeli a keserű pirulát:
mit válasszon? A Fiatot, fiát vagy a fiúját?

Ingyen strandra lányok mentek, előítélettől mentek,
estefelé arra mentek, én már fuldoklókat mentek.

Eldöntöttem: megnősülök. Fogadok két feleséget.
Megtanultam: két fél alkot és garantál egészséget.

Harminc nyarat megértem,
mint a dinnye megértem,
anyósomat megértem...
én a pénzem megértem.

Hibamentes mentő vagyok.
Szőke Tisza pertján mentem:
díszmagyarom vízbe esett,
díszes mentém menten mentem.

Szövőgyárban kelmét szőnek: fent is lent meg lent is lent.
Kikent kifent késköszörűs lent is fent meg fent is fent.
Ha a kocka újfent fordul fent a lent és lent is fent.

Hajmáskéren pultok körül körözött egy körözött,
hajma lapult kosarában meg egy tasak kőrözött.

Fölvágós a középhátvéd, három csatárt fölvágott,
hát belőle vajon mi lesz: fasírt-é vagy fölvágott?

Díjbirkózó győzött tussal,
nevét írják vörös tussal,
lezuhanyzott meleg tussal,
prímás várja forró tussal.

Határidőt szabott Áron: árat venne szabott áron.
Átvág Áron hat határon, kitartásod meghat, Áron.

Felment, fölment, tejfel, tejföl; ne is folytasd, barátom:
első lett az ángyom lánya a fölemás korláton.

Földmérő küzd öllel, árral;
árhivatal szökő árral,
ármentő a szökőárral,
suszter inas bökőárral.

Magyarország olyan ország hol a nemes nemtelen,
lábasodnak nincsen lába, aki szemes: szemtelen.
A csinos néha csintalan, szarvatlan a szarvas,
magos lehet magtalan, s farkatlan a farkas.
Daru száll a darujára, s lesz a darus darvas.
Rágcsáló a mérget eszi, engem esz a méreg.
Gerinces, vagy rovar netán a toportyánféreg?

Egyesben a vakondokok "vakond" avagy "vakondok".
Hasonlóképp helyes lesz a "kanon" meg a "kanonok"?

Nemileg vagy némileg? - gyakori a gikszer.
"Kedves ege-segedre" - köszönt a svéd mixer.
Arab diák magolja: tevéd, tévéd, téved;
merjél mérni mértékkel, mertek, merték, mértek.

Pisti így szól: kimosta anyukám a kádat!
Viszonzásul kimossa anyukád a kámat?
Óvodások ragoznak: enyém, enyéd, enyé;
nem tudják, hogy helyesen: tiém, tiéd, tié.

A magyar nyelv - azt hiszem, meggyőztelek Barátom -
külön-leges-legszebb nyelv kerek e nagy világon!

#766. Szerző: .suhym. 2008-01-27 - 16:18 ó.
"Örvendj a hóvirágnak, az ibolyának és a búzavirágnak. Az erdő csöndjének. Ha egyedül vagy: annak, hogy egyedül lehetsz. Ha nem vagy egyedül: annak, hogy nem kell egyedül légy. Vágyódj arra, amit a holnap hoz, és örvendj annak, ami ma van."
/Wass Albert /

#765. Szerző: .suhym. 2008-01-26 - 09:52 ó.
Bencze Imre: Édes, Ékes Apanyelvünk (Részlet)


Kezdjük tán a jó szóval: tárgy esetben jót,
ámde tó-ból tavat lesz, nem pediglen tót.

Egyes számban kő a kő, többes számban kövek,
nőnek "nők" a többese, helytelen a "növek".

Többesben a tő nem tők, szabatosan tövek,
amint hogy a cső nem csők, magyar földön csövek.

Anyós kérdé: van két vőm, ezek talán vövek?
Azt se tudom, mi a "cö"? Egyes számú cövek?

Csók - ha adják - százával jő, ez benne a jó;
hogyha netán egy puszit kapsz, annak neve "csó"?

Bablevesed lehet sós, némely vinkó savas,
nem lehet az utca hós, magyarul csak havas.

Miskolcon ám Debrecenben, Győrött, Pécsett, Szegeden;
amíg mindezt megtanulod, beleőszülsz, idegen.

Agysebész, ki agyat műt otthon ír egy művet.
Tűt használ a műtéthez, nem pediglen tűvet.
Munka után füvet nyír, véletlen se fűvet.

Vágy fűti a műtősnőt. A műtőt a fűtő.
Nyáron nyír a tüzelő, télen nyárral fűt ő.

Több szélhámost lefüleltek, erre sokan felfüleltek,
kik a népet felültették... mindnyájukat leültették.

Foglár fogán fog-lyuk van, nosza, tömni fogjuk!
Eközben a fogházból megszökhet a foglyuk.
Elröppenhet foglyuk is, hacsak meg nem fogjuk.

Főmérnöknek fő a feje - vagy talán a fője?
Öt perc múlva jő a neje, s elájul a nője.

#764. Szerző: No.6-Sy 2008-01-22 - 09:05 ó.
Radnóti Miklós

NEM TUDHATOM...

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.

Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.

1944. január 17.


#763. Szerző: No.6-Sy 2008-01-19 - 18:45 ó.
Kosztolányi Dezső

Hajnali dal

Aranyos szárnyon repül a hajnal
ragyogó bárddal űzve az éjet...
...Tűnnek a rémek, messzire, halkan...
Itt van a hajnal! Itt van az élet!

Lobogó lángként száll a szerelmem,
ifju szivemben rémeket éget...
Égi gyönyörtől reszket az ajkam...
Itt van a hajnal! Itt van az élet!


#762. Szerző: kjano 2008-01-18 - 12:30 ó.
Valami...
Valami édes, valami fájó
Borús merengés
Ugy elfog néha, mikor az úton
Mellettem elmész...

Ugy, ugy szeretnék visszafordulni
S nézni utánad -
Nem szabad. S könnyem, érzem elönti
Bús szempillámat.

Valami édes, valami titkos
Égi sejtés száll:
Valami súgja, hogy te is épen
Arra gondoltál.

Gyóni Géza

#761. Szerző: kjano 2008-01-18 - 10:38 ó.
kattintson a képre a nagyobb mérethez Bennem élsz
Nem látlak téged,
De érzem a közelséged.
Nem hallak,
de a hangod még él bennem,
Mondd, mit kéne tennem,
hogy elfogadj,
hogy megtalálj,
hogy elragadj,
s a szívedbe zárj?!
Tolnai Viktória

#760. Szerző: No.6-Sy 2008-01-14 - 16:15 ó.
Conrad Ferdinand MEYER

IL PENSIEROSO

Műhelye szögletében olvasott
Michelangelo; már sötétedett
s szeme előtt összefolyt a betű...
Ekkor osont be az álmodozó
Julián, az a Medici, aki
tudta, mi a bú. Azt hitte, maga
van csak. Leült, állát kezébe rejtve,
s lecsüggesztette fejét. Igy ült
szótlanúl a márványszobrok között,
melyek némán csillogtak a homályban,
és mormogva beszélgetett velük;
s titkon hallgatta Michelangelo.
"Nem gyávaság, s nem is abból fakad,
ha az ember, a végre várakozva,
bizalmatlan földi sorsa iránt,
hisz a boldog se tudja, mi jöhet
s válhat tűrhetetlenné... Irigyellek
benneteket, fájdalmatlan kövek!"
Elment, majd, később, szinte észrevétlen
eltűnt az életből. Telt az idő
és síremléket rendeltek neki
Michelangelónál, s hozták, ami
kép s emlék arca vonalaival
még előkerült róla. Ilyenek
voltak, mondták, a vonásai. A
mester kezével mindent félretolt:
"Nem kell! Láttam, hogy ült s gondolkozott,
és ismertem a lelkét. Ez elég."

Szabó Lőrinc

#759. Szerző: .suhym. 2008-01-08 - 08:32 ó.
Csoóri Sándor: Farsang napi kutyabál

De érdekes volna,
ha kutyabál volna,
s farsang napján
minden kutya
bálba kutyagolna.
Nagy kutya is,
kis kutya is,
kit csíp még a bolha is.

Komondor kényelmes,
lassú táncot ropta,
Puli Pali csárdást,
ahogy meg van írva;
sötét szőre, bozontja
a szemébe lógna.
Csau csacsacsázna,
a foxi bokázna,
a többi vén kutya meg
leülne a hóba.

#758. Szerző: No.6-Sy 2008-01-06 - 11:11 ó.
kattintson a képre a nagyobb mérethez József Attila

KÖNNYŰ, FEHÉR RUHÁBAN
Ignotus Pálnak

Mindent, mi nem ennivaló,
megrágtam és kiköptem.
Magamtól tudom, mi a jó
s hogy egyremegy, szappangolyó,
vagy égbolt van fölöttem.

És tudom, mint a kisgyerek,
csak az boldog, ki játszhat.
Én sok játékot ismerek,
hisz a valóság elpereg
és megmarad a látszat.

Nem szeretnek a gazdagok,
mig élek ily szegényen.
Szegényeket sem izgatok,
nem állok én vigasznak ott,
ahol szeretni szégyen.

Megalkotom szerelmemet...
Égitesten a lábam:
elindulok az istenek
ellen - a szívem nem remeg -
könnyű, fehér ruhában.

1937. jún.


#757. Szerző: kjano 2007-12-18 - 16:23 ó.
kattintson a képre a nagyobb mérethez Babits Mihály:
A felnőtt karácsony

Mit akarsz? Hová sietsz? Talán
azt várod hogy a fal aminek nekirepülsz
mint gyermekjátékot rugója, visszadob
utadnak elejére ahelyett
hogy az Idő fenéktelen
gödrébe suhintana?

Karácsony csenget a szörnyű télben.
Alig hallom csengését. Sárga
arcokat látok a hóverésben
s koldus kezeket reszkedni, ujjaikon
kékül a gyűrűk nyoma, s torkomat
fojtja az ünnepek kalácsa.

Nézd ezt a kort amelynek legnagyobb
s elérhetetlen éden-álma hogy
enni legyen kinek-kinek
elég! nézz a gonosz nyájra mely
naiv báránykora multán
nem vél többé magáról semmi jót.

Nem kell neki szalag és csengő.
A gyermek megnőtt s szép játékjait
elrugta. Nézd, milyen üres ünnep ez!
A szív hideg és kemény mint a föld.
Tudjuk már hogy ölni s halni születtünk.
Nézd a bedugult időt s hazug tereket:

a földet mely a sírok rothadását
s csontok pőreségét takarja,
s az eget, a Mennyek csillagos
homlokzatát, a kivilágított
Potemkin-frontot, mely mögött
nincsen még levegő sem…

#756. Szerző: No.6-Sy 2007-12-18 - 10:53 ó.
John Keats

La Belle Dame sans Merci

Mi lelhetett, szegény fiú?
Magadba bolygasz, sáppadón. -
Madár se zeng már, kókkadoz
a nád a tón.

Mi lelhetett, szegény lovag?
hogy arcod bánattal csatás? -
A mókus csűre tellve, kész
az aratás.

A homlokodon liliom,
lázharmat, nedves fájdalom:
s arcod szegény rózsája is
fonnyad nagyon.

Egy hölgyet láttam a mezőn,
szépnél szebbet, tündérleányt:
a haja hosszú, lába hab
és szeme láng.

Kötöztem néki koszorút,
kösöntyüt, illatos övet:
s lám, édesen nyögell felém
és rám nevet.

Lépő lovamra ültetém,
szemem egész nap rajta volt:
ő tündérnótát énekelt
s felém hajolt.

Majd gyűjtött manna-harmatot,
vadmézet s ízes gyökeret
s szólt idegen nyelven, talán
azt hogy szeret.

És tündérbarlangjába vitt
és sírt, nagyon, sóhajtozott:
s én négy csókkal vad, vad szemét
lezártam ott.

S álomba dúdolt engemet
s akkor álmodtam - jaj! talán
utolsó álmom - a hideg
domb oldalán.

Sok királyt láttam, herceget,
arcuk sápadt, szemük írígy,
s szóltak: "La Belle Dame sans Merci
büvölt el így!"

És láttam éhes ajkukat
szörnyű intéssel nyilni rám:
és fölriadtam a hideg
domb oldalán,

És jaj! ezért időzöm itt
magamba bolygva, sáppadón:
bár nincs madárdal, s kókkadoz
a nád a tón.

Babits Mihály

#755. Szerző: No.6-Sy 2007-12-13 - 09:18 ó.
Victor HUGO

NÉMELY LÉLEKBEN

Némely lélekben, úgy, mint a fák közt szunnyadó
tóban, egyszerre két dolog is látható:
az ég, mely fényeit s felhőit tündökölve
festi rá az alig rebbenő víztükörre
s az iszap, a komor, rút, alvó, lomha mély,
hol nyüzsgő, fekete csúszómászó-had él.

Rónay György

#754. Szerző: No.6-Sy 2007-12-11 - 15:12 ó.
ADY ENDRE

A SION-HEGY ALATT

Borzolt, fehér Isten-szakállal,
Tépetten, fázva fújt, szaladt
Az én Uram, a rég feledett,
Nyirkos, vak, őszi hajnalon,
Valahol Sion-hegy alatt.

Egy nagy harang volt a kabátja,
Piros betükkel foltozott,
Bús és kopott volt az öreg Úr,
Paskolta, verte a ködöt,
Rórátéra harangozott.

Lámpás volt reszkető kezemben
És rongyolt lelkemben a Hit
S eszemben a régi ifjuság:
Éreztem az Isten-szagot
S kerestem akkor valakit.

Megvárt ott, a Sion-hegy alján
S lángoltak, égtek a kövek.
Harangozott és simogatott,
Bekönnyezte az arcomat,
Jó volt, kegyes volt az öreg.

Ráncos, vén kezét megcsókoltam
S jajgatva törtem az eszem:
„Hogy hívnak téged, szép, öreg Úr,
Kihez mondottam sok imát?
Jaj, jaj, jaj, nem emlékezem.”

„Halottan visszajöttem hozzád
Én, az életben kárhozott.
Csak tudnék egy gyermeki imát.”
Ő nézett reám szomorún
S harangozott, harangozott.

„Csak nagyszerű nevedet tudnám.”
Ő várt, várt s aztán fölszaladt.
Minden lépése zsoltár-ütem:
Halotti zsoltár. S én ülök
Sírván a Sion-hegy alatt.


#753. Szerző: kjano 2007-12-11 - 11:26 ó.
Reményik Sándor: Gyógyíts meg!

Én Istenem, gyógyíts meg engemet!
Nézd: elszárad a fám,
A testem-lelkem fája...
De épek még a gyökerek talán.
A tompa, tunya tespedés alatt,
Gyökereimben: érzem magamat,
És ott zsong millió melódiám.
Én Istenem, gyógyíts meg engemet!
Hiszen - nem is éltem igazában.
Csak úgy éltem, mint lepke a bábban,
Csak úgy éltem, mint árnyék a fényben:
Rólam gondolt roppant gondolatod
Torz árnyéka képen.
Egy kóbor szello néha-néha
Valami balzsam-illatot hozott.
Akkor megéreztem: ez az élet,
S megéreztem a Te közelléted, -
S maradtam mégis torz és átkozott.
Én Istenem, gyógyíts meg engemet.
Én szeretni és adni akarok:
Egy harmatcseppért is - tengereket.
S most tengereket látok felém jönni,
És nem maradt egy könnyem - megköszönni

#752. Szerző: kjano 2007-12-11 - 09:24 ó.
FALUDY GYÖRGY: Francois Villon balladái
/részlet/

"Francia vagyok Párizs városából,
mely lábom alatt a piszkos mélybe vész,
a most méterhosszan lógok egy nyárfaágról,
és nyakamon érzem, hogy seggem mily nehéz"

#751. Szerző: No.6-Sy 2007-12-11 - 08:40 ó.
kattintson a képre a nagyobb mérethez NEMES NAGY ÁGNES

MILYEN HÁT?

Milyen hát a szerelem?
Tested szóba zárva?
Nem Kőmíves Kelemen
bivaly falú vára -
tömör vagy, és végtelen,
mint az Úr az ostyán,
határtalan ékszerem:
szógyűrűm borostyán.

1946. november 11.

#750. Szerző: kjano 2007-12-10 - 17:24 ó.
kattintson a képre a nagyobb mérethez Faludy György
2002 Szerelmes vers Kovács Fannynak

A sokadik. Elfeküdtünk az ágyon
mezítlenül. Átfogtam fél karommal
és azt reméltem: nagyon kellemes lesz
egy csipetnyi, szokványos unalommal.


De több volt. Bal melle fölé hajoltam.
Mihez hasonlít, tűnődtem. Talán
korál díszítés, erdei eperszem,
vagy még bimbós, parányi tulipán?


Csupán egy pillanat s egy új világba
léptem. Elájultam vagy ébredek?
Köröttünk csend. Kék, őrült vadvirágok
kezdtek forogni homlokom megett.


Nem parfümöd, de bőröd aromája
söpör el mindent. Nem marad velem
se baj, se gond, se félelem, se bánat,
se múlt, sem emlék, csak e szerelem.
Egymásba csomagolva csak mi ketten
élünk e földön. Összenő a vállunk,
utat tévesztünk a másik hajában
és egymás köldökénél meditálunk.
Elmehetsz tőlem és itt maradsz nálam
egy szál hajaddal fogaim között.
Árnyékodat használom takarónak.
Egy szót se szólj; minden titkunk közös.
Sokan vannak, kik erről mit se tudnak,
vagy nem akarják hallani, pedig
egyedül ezt nevezem szerelemnek
a lepedőnktől fel az egekig.

#749. Szerző: No.6-Sy 2007-12-10 - 11:15 ó.
Francois VILLON

A SZÉP FEGYVERKOVÁCSNÉ PANASZA ÖREGSÉGÉBEN
Les Regrets de la belle Heaulmiére dans sa Vieillesse

Hallom, hogy kesereg a vén
fegyverkovácsné, azt kívánja,
hogy mint tavasza idején,
bár volna megint ifju lányka:
"Rút vénség alattomos átka,
de hamar meghoztad a vészt!
Ki szán? S ha lehettem ilyen árva,
mért ne fogjak magamra kést?

Eltűnt szépségem, ifjuságom,
mely diadalt adott nekem
papon, kalmáron és diákon;
mert nem volt egykor senki sem,
kinek (bár másnap bánta) nem
repűlt pénze, mint pelyva,
ha neki adtam kegyesen
azt, ami koldusnak se kell ma.

Sok férfit elutasitottam
- szánom-bánom ma sírva! - mert
bolondul lelkembe fogadtam
egy szép és ravasz sihedert,
és egész szivem érte vert,
bárhogy hivtak a többiek;
pedig ő folyton ütlegelt
s csak a pénzemért szeretett.

Hajamnél fogva ráncigált,
földre tiport, úgy rugdosott.
Szerettem, bármit is csinált,
és ha egy csókot kért, legott
feledtem minden bánatot.
Rühes disznó, hogy falta számat!
Ölelt!...most rossz gebe vagyok;
s az életem? Bűn és gyalázat.

Ő meghalt, több, mint harminc éve,
s én itt vagyok, vénen, csunyán.
Hogy fáj a most s a hajdanán!
Elnézem, meztelen, sovány
testem mily aszott, fekete,
milyen beteg - és igazán;
majdnem megőrülök bele.

Hova lett az ívelt szemöldök?
A sima homlok, szőke haj?
Nagy szememből a huncut ördög
észvesztő incselgése? Jaj,
áll és orr, mely szoborra vall,
s a pici fül, s a többi sorban,
arcom szép vonalaival
ajkam pirossága hol van?

Ékes vállamat hol keressem?
S karcsu karom, finom kezem,
izmos derekam s büszke mellem,
mely valaha oly édesen
ringott becéző kezeken?
S széles csipőmet, s a kemény
combok között a szerelem
házát a kis kert közepén?

Mi maradt? Ősz haj, ráncos homlok,
csupasz szemöldök, hűlt szemek,
(pedig hány gazdag esze bomlott,
lesvén kacagó tüzüket!);
orrom ijesztő görbület,
fülem konya és csupa szőr;
arcom fakó, vánnyadt s fityeg
államon, ajkamon a bőr.

Ez a véged, emberi szépség!
Kéz és kar sorvad úntalan;
púposra tört a vállam, és két
kiszáradt emlőm odavan;
úgyszintén csípőm, derekam.
A többi, pfújj! Combocska már
a combom és egész magam
vékonyka mint egy pipaszár.

Igy siratjuk a régi jó
időket, szegény, vén banyák,
kuporogva, egy-egy rongycsomó,
a gyatra tűznél, mit a fák
kérge s a rőzse ingyen ád.
Kora tűz korán ellobog -
Szépek voltunk és ostobák!
Ez a sorsotok, asszonyok!"

Szabó Lőrinc

#748. Szerző: .suhym. 2007-12-10 - 07:00 ó.
folytatás:

Morcos úr a hivatalnok, beszél hideg s ridegen,
Néha játszik, nem sajátján, csak idegen idegen.
Szeginé a terítőjét, szavát részeg Szegi szegi,
Asszonyának előbb kedvét, majd pedig a nyakát szegi.
Elvált asszony nyögve nyeli a keserű pirulát:
Mit válasszon: a Fiatot, fiát vagy a fiúját?
Ingyen strandra lányok mentek, Minden előítélettel mentek,
Estefelé arra mentek, Én már fuldoklókat mentek.
Eldöntöttem megnősülök, fogadok két feleséget.
Megtanultam, hogy két fél alkot és garantál egészséget.
Harminc nyarat megértem, mint a dinnye, megértem,
Anyósomat megértem, én a pénzem megértem.
Hiba mentes mentő vagyok, Szőke Tisza partján mentem,
Díszmagyarom vízbe esett, Díszes mentém menten mentem.
Szövőgyárban kelmét szőnek. Fent is lent, meg lent is lent.
Kikent-kifent késköszörűs lent is fent meg fent is fent.
Ha a kocka újfent fordul: fent a lent és lent is fent.
Hajmáskéren pultok körül körözött egy körözött,
Hagyma lapult kosarában, meg egy adag kőrözött.
Fölvágós a középhátvéd. Három csatárt fölvágott.
Hát belőle vajon mi lesz? Fasírt-é vagy fölvágott?
Díjbirkózó győzött tussal, Nevét írják vörös tussal,
Lezuhanyzott meleg tussal, Prímás várja forró tussal.
Határidőt szabott Áron, Árat venne szabott áron.
Átvág Áron hat határon, Kitartásod meghat Áron.
Felment - fölment, tejfel - tejföl, ...Ne is folytasd barátom!
Első lett az ángyom lánya a fölemás korláton.
Magyarország olyan ország, hol a nemes nemtelen,
Lábasodnak nincsen lába, aki szemes szemtelen.
A csinos néha csintalan, szarvatlan a szarvas,
Magos lehet magtalan, s farkatlan a farkas.
Daru száll a darujára s lesz a darus darvas.
Rágcsáló a mérget eszi, engem esz a méreg.
Gerinces vagy rovar netán a toportyán féreg?
Egyesben a vakondokok vakond avagy vakondok?
Hasonlókép helyes lesz a kanon meg a kanonok?
Némileg vagy nemileg? Gyakori a gikszer.
'Kedves egesz seggedre!' köszönt a svéd mixer.
Arab diák magolja: 'tevéd, tévéd, téved,
Merjél mérni mértékkel, mertek, merték, mértek.'
Pisti így szól: 'Kimosta anyukám a kádat!'
Viszonzásul kimossa anyukád a kámat?
Óvodások ragoznak: 'Enyém, enyéd, enyé',
Nem tudják, hogy helyesen: tiém, tiéd, tié.
A magyar nyelv, remélem meggyőztelek barátom,
Külön leges-legszebb nyelv, kerek e nagy világon.

#747. Szerző: .suhym. 2007-12-10 - 06:59 ó.
Bencze Imre: Édes, ékes apanyelvünk
Lőrincze Lajosnak és Grétsy Lászlónak

Kezdjük tán a jó szóval: Tárgy esetben jót.
Ámde tóból tavat lesz, nem pediglen tót.
Egyes számban kő a kő, többes számban kövek.
Nőnek nők a többese, helytelen a növek.
Többesben a tő nem tők, szabatosan tövek,
Aminthogy a cső nem csők, magyarföldön csövek.
Anyós kérdé van két vőm, ezek talán vövek?
Azt se tudom mi a cö, egyes számú cövek?
Csók - ha adják - százával jó, ez benne a jó.
Hogyha netán egy puszit kapsz, annak neve csó?
Bablevesed lehet sós, némely vinkó savas,
Nem lehet az utca hós, magyarul csak havas.
Miskolcon, ám Debrecenben, Győrött, Pécsett, Szegeden,
Mire mindezt megtanulod, beleőszülsz idegen.
Agysebész, ki agyat műt, otthon ír egy művet.
Tűt használ a műtéthez, nem pediglen se tüvet.
Munka után füvet nyír, véletlen sem fűvet.
Vágy fűti a műtősnőt. A műtőt a fűtő.
Nyáron nyír a tüzelő, télen nyárral fűt ő.
Több szélhámost lefüleltek,
Erre sokan felfüleltek,
Kik a népet felültették,
Mindnyájukat leültették.
Foglár fogán foglyuk van.
Nosza tömni fogjuk.
Eközben a fogházból megszökhet a foglyuk.
Elröppenhet foglyuk is, hacsak meg nem fogjuk.
Főmérnöknek fáj a feje, vagy talán a fője?
Öt perc múlva jő a neje, s elájul a nője.
Százados a bakák iránt szeretetet tettetett,
Reggelenként kávéjukba rút szereket tetetett.
Helyes, kedves helység Bonyhád, hol a konyhád helyiség.
Nemekből, vagy igenekből született a nemiség?
Mekkában egy kába ürge Kába kőbe lövet,
Országának nevében a követ követ követ.



.

#746. Szerző: No.6-Sy 2007-12-08 - 16:02 ó.
Victor HUGO

ALKONYRA HAJLIK

Alkonyra hajlik már az évszak,
nő a homály, fogy a derű,
a dombra hűvös-szárnyu szél csap,
fél a madár, fázik a fű.

Augusztus küzd az őszi haddal;
nem ringat jégmadárt a hab;
egy percet elveszít a nappal,
és egy sugárt a pirkadat.

Némán tapad a mennyezetre
a légy, mint akit csapda zár,
s mint földre hullott hópehelyke,
apránként olvad szét a nyár.

Nemes Nagy Ágnes

#745. Szerző: kjano 2007-12-07 - 17:16 ó.
János Árpád

Ne álmodj kedves, mert fájni fog
Hozzád, Neked, teérted
Szólok én most:


Érzem, hogy Téged még a tűz hevít.
Ha esdve mondanám ugyan mit ér az?
A szép szó is elszáll ezért leírom
Az írás, ha sokszor olvasod, segít.
Ne hívd a jövőt mely mindenki sorsa
És hívja, várja gyermek, férfi, nő.
Szépre álmodják! S az máris itt van,
És nem veszik észre, hogy múlik az idő.
Az álmok valóra sose válnak,
Amíg álmodjuk őket, minden csodaszép.
Az ébredéskor miénk a valóság,
S amire vágytunk szappanbuborék.
Míg él az ember a vágy is benne él.
Előbb vulkán, majd szunnyadó parázs.
De a vágyat csak megálmodhatod.
Igaz sosem lesz, mert nincs olyan varázs.
Az élet szép, az élet gyönyörű,
De szebbre, jobbra álmodni ne merd
Arra nincs és nem is lesz semmi ok!
Mert jobb a valóság, amit átélsz!
Ne álmodj kedves, mert fájni fog.
Maradj az élet kegyetlen tengerén!
Abban higgy és ott kitartón evezz:
Aki az álmok taván hajózik,
Az előbb-utóbb mind a mélybe vesz.
Nekem most menni kell.
Hogy szerettelek, érzed és tudod,
De örökségül még egy jótanács:
Ne álmodj kedves, az ébredés fájni fog.

#744. Szerző: kjano 2007-12-07 - 17:08 ó.
Szerelem?

Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Elrévedezni némely szavadon,
Mint alkonyég felhőjén, mely ragyog
És rajta túl derengő csillagok.

Én nem tudom, mi ez, de édes ez,
Egy pillantásod hogyha megkeres,
Mint napsugár ha villan a tetőn,
Holott borongón már az este jön.

Én nem tudom, mi ez, de érezem,
Hogy megszépült megint az életem,
Szavaid selyme szíven símogat,
Mint márciusi szél a sírokat!

Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.
Ha balgaság, ha tévedés, legyen,
Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!

#743. Szerző: No.6-Sy 2007-12-06 - 19:08 ó.
kattintson a képre a nagyobb mérethez Victor HUGO

AMIT A HEGYEN HALLANI
(részlet)

...

"Egyik az óceán szava: fény! diadal!
A csevegő habok himnusza volt e dal;
másik a föld felől áradt ki a világba,
ez volt az emberek szomoru mormolása;
s e nagy hangversenyen minden hullámtaraj
és minden ember is külön hang és moraj.

Így, mint mondtam elébb, a roppant tengerekből
a hang békés, vidám dallamot zengetett föl,
úgy pengve, mint Sion hárfás templomai,
s a teremtett világ szépségét hirdeti.
A boldog harsogás szellőben vagy viharban
az ég felé csapott, győztesen, szakadatlan,
és minden hab, melyet Isten igáz le csak,
ha társa elcsitult, felkelt s dalra fakadt.
Mint hajdan Dániel vermében az oroszlán,
fel-felhördült a víz, s juhászodott, mogorván,
s én láttam, hol az ég alkonyi lángban ég,
a színarany sörény fölött Isten kezét.

Közben, míg zúg a víz fönséggel harsonázva,
a másik hang, akár riadt mén horkolása,
akár pokol-kapun rozsdás sarok-perem,
akár az ércvonó vashúru hangszeren,
csikorgott; s könny, panasz, szidalom egyre-másra,
végső kenet tora, keresztség tagadása,
és kiközösités, káromlás, zagyva kín,
csapongott, verdesett a hang hullámain,
ahogy a völgy ölén csapatostul kerengve
fekete madarak csapongtak estelente.
Mi hát e zaj, amely visszhangzik százfelé?
Jaj! ez a föld szava s a síró emberé.
Testvérek! - szólt e két hallatlan hangu szózat,
mely újul szüntelen és ismét szerteporlad,
melyet örökkön át hallgat az örök ég,
s - TERMÉSZET! - mondta ez, és az: EMBERISÉG!

Hosszan tűnődtem ott, mert szellemem hü szárnya
nem volt még sohasem ily szélesen kitárva,
ködömben sohasem világolt ennyi nap;
álmodtam a hegyen, és néztem egyre csak
a mély örvénybe le; a hullám eltakarta;
aztán a végtelen örvénybe: önmagamba.
És kérdeztem: vajon az ember mire jut,
vajon hol itt a cél, vajon hol itt az út,
a lélek mit tegyen, s mi jobb: tenyészni? élni?
s miért vegyíti az Úr, ki könyvét maga érti,
ebben a végzete nászban örökkön át
az emberi sikolyt s a természet dalát?"

Nemes Nagy Ágnes

(A kép: K. Hokusai The Great Wave at Kanagawa)

#742. Szerző: kjano 2007-12-02 - 09:37 ó.
Ady Endre: Elbocsátó, szép üzenet
"Törjön százegyszer százszor-tört varázs:
Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor,
Ha hitted, hogy még mindig tartalak
S hitted, hogy kell még elbocsáttatás.
Százszor-sujtottan dobom, ím, feléd
Feledésemnek gazdag úr-palástját.
Vedd magadra, mert lesz még hidegebb is,
Vedd magadra, mert sajnálom magunkat,
Egyenlőtlen harc nagy szégyeniért,
Alázásodért, nem tudom, miért,
Szóval már téged, csak téged sajnállak."

#741. Szerző: .suhym. 2007-12-02 - 08:38 ó.
Juhász Gyula: Karácsony felé



Szép Tündérország támad föl szíremben

Ilyenkor decemberben.

A szeretetnek csillagára nézek,

Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,

I1yenkor decemberben.

... Bizalmas szívvel járom a világot,

S amit az élet vágott,

Behegesztem a sebet a szívemben,

És hiszek újra régi szeretetben,

I1yenkor decemberben.

És valahol csak kétkedő beszédet

Hallok, szomorún nézek,

A kis Jézuska itt van a közelben,

Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,

S ne csak így decemberben.



#740. Szerző: No.6-Sy 2007-09-20 - 14:53 ó.
kattintson a képre a nagyobb mérethez Útravalóul Polcz Alaine-nek:

Walter de la MARE

MINDENEK MÚLÁSA

Nagyon öreg az erdő;
s ha március szelén
pattantja bimbait
a kökény,
szépségük oly öreg -
Óh, tudod-e mily
vad századokba nyílik
vissza a gólyahír?

Nagyon öreg a patak;
s a csörge víz, amely
azúr egek hidegen alvó
bérceiről indult el,
annyit jött-ment, tapasztalt
volt-nincs utakon,
hogy minden cseppje bölcs,
mint Salamon.

Nagyon öreg az ember;
álmaink édeni
meséivel Éva üzen
s a csalogányai;
életünk: susogó pillanat
s ha napunk elköszönt,
amaranth-mezőt terít szét
az álom és a csönd.

Szabó Lőrinc

#739. Szerző: No.6-Sy 2007-09-16 - 21:03 ó.
Kosztolányi Dezső

KÖNYÖRGÉS AZ ITTMARADÓKHOZ

Ha meghalok majd, mélyre ássatok
gyarló valómban meg ne lássatok,
ködként inogjon eltűnt társatok,
s nekem, szegénynek, megbocsássatok.

Ne nézzétek karomat-térdemet,
csak szándokom és ne az érdemet,
mi vérzik és fáj most mellem megett,
azon lehet akkor megmérnetek.

Önváddal és mérgekkel olykoron
vertem magam füstös-boros toron,
mindig a kín volt ólmos ostorom,
mindig magány a mély monostorom.

Vétkeztem itt s vétkeztek ellenem,
bár senki úgy, mint lázadt szellemem,
az sarkantyúzott szünös-szüntelen,
s ezért vagyok én bűnös-büntelen.

De a komor szemet el nem birom,
örök gyehenna lesz attól sirom,
nézd, fél a lelkem, mint hulló szirom,
legyen az irgalom az én biróm.

Azzal, mi biztos és szilárd-igaz,
holtomban új halálba taszitasz,
aki halandó, folyvást botlik az,
számomra csak a kétes a vigasz.

A kancsal emlék szépitsen tovább,
mint hold, mely a felhőkön oson át,
s széthordva megbocsátó mosolyát,
ezüstté büvöl minden pocsolyát.


#738. Szerző: No.6-Sy 2007-09-13 - 15:53 ó.
Oscar Wilde

A Readingi fegyház balladája

Skárlátszínû fegyverkabát
Nincs rajta, mint elõbb,
Mert vér és bor csorgott kezén,
Úgy is fogták el õt,
Az ágyában gyilkolta meg,
Kit szeretett, a nõt.

Fegyencek közt járt, szürke-rossz
Darócruhát kapott;
Fejébe kis sportsipka volt
S ment fürgén, vígan ott;
De nem láttam embert, ki igy
Bámulta a napot.

Nem láttam még embert, ki így
Nézett ama darab
Kék sátorrongyra, melyet itt
Égboltnak hív a rab
S minden felhõre, mely ezüst
Vitorlával halad.

Más szenvedõkkel jártam én
Az udvar más körit;
Töprengtem ép, miért lehet,
Mit tett e bûnös itt
S mögöttem így szólt valaki?
"Ezt itt ni felkötik."

Jézus! Forgott az udvar is,
Azt hittem, elesem,
Mint izzó érc-sisak az ég
Kigyulladt sebesen;
S nem fájt, mi eddig fájt belül,
A lelkem sebe sem.

Csak most tudtam, mért sietett
Oly lázzal ez az egy,
Mért nézte a máglyás napot,
Mért volt arcán a jegy;
Megölte azt, kit szeretett
S most majd utána megy.

*

De mind megöljük kedvesünk,
Bárhogy csûrd és csavard,
Egyik villámló szemmel öl,
Más lágyan nyújtva kart,
A gyáva fegyvere a csók,
A bátoré a kard!

Sok akkor öl, hogy ifjú még,
Sok õszen, vénen és
A Mámor is fojt, az Arany,
Mind kéjes cselvetés:
De ki irgalmas, késsel öl,
Mert leggyorsabb a kés.

Ez hosszan, az kurtán szeret,
Ad-vesz s az életé;
Ez sír, hogy megteszi, amaz
Nem is tekint felé:
Mert mind megöljük kedvesünk
S nem mind halunk belé.

És az ilyen szégyenhalált
Nem is hal, nem bizony
Zsebkendõ nincs szemén, hurok
Nem fojtja kábítón,
Nem rántja lábát a pribék
Elõre a bitón.

*

S ez néma õrei között
Lassan nem senyved el;
Nem õrzik folyton õt, ha sír
S Istenhez esdekel;
Nem õrzik, hogy rab-életét
Csalfán ne csenje el.

Rémes reggelre nem riad,
Hogy jönnek érte már,
A Pap fehérbe didereg,
A Bíró zordan áll
Éjszín palást az Igazgatón
S az arcán sárga Halál.

Nem ölt kapkodva rabruhát,
Míg lelkét marja a láng,
Nem nézi durva Doktor õt,
Amint idegje ráng,
Zsebórájával, mely zuhog,
Pörölycsapás gyanánt.

Nem pörzsöli föl karcoló
Torkát a szomjuság.
Ha kesztyûsen jön a bakó
A néma kapun át
S hármas szíjjal megszünteti
Szomját meg a tusát.

Nem hallja a Halotti Imát
Fõhajtva, mereven,
Míg borzalommal ocsudik,
Hogy hisz még eleven,
Koporsóját se látja künn
A vad vesztõhelyen.

Nem nézi az üvegtetõt,
Mint annyi-annyi más:
Nem mond imát, hogy gyors legyen
A végsõ-bús csapás;
Nem érzi, hogy csókolja meg
Az arcát Kajafás.

Kosztolányi Dezső

#737. Szerző: No.6-Sy 2007-09-11 - 16:00 ó.
Nemes Nagy Ágnes

ESŐ

Esik odakinn
Esik idebenn
Fut a csepp
Mind a két
Ablaküvegen
Képek áznak keskeny-vásznas
Régi filmeken
Nyirkos vásznak suhogása
Pólya csíkja hasgatása
Kész van a tetem
Viszik is már az esőbe
Vékony szálas lepedőbe
Istenem
Istenem

#736. Szerző: No.6-Sy 2007-09-11 - 15:49 ó.
Karinthy Frigyes

HALOTT

Az élőt kínálja gyümölccsel tavasz, nyár,
És kínálja borral a tél, -
De én tudom, miből él a halott:
A halott könnyekből él.

A halott fekszik a sír fenekén,
Ahol nincs se tél, se nyár:
És sárga az arca s a szeme süpped
És fekszik és könnyre vár.

És fekszik és vár, hogy jönnek-e már,
És fekszik és vár a holt.
Nincs hála, se vád, nem kér, nem is ád,
Nem kell neki se nap, se hold.

Se emlék, se remény, se távoli táj,
Csak könny kell a szemből, sok szürke nyirok,
Mikor reccsen az ág és zúgnak a fák
S lüktetve szorul a torok.

Mikor szörcsög a föld és árad a csend
És szárad a csont odalent,
A csont, a kemény, akkor várja szegény
Vergődő lágy elevent.

Mert tudd meg: olyankor nevetni szokott,
Ha sírásra görbül a szád,
Ha sírsz, ne feledd lágy arcok alatt
A csontarc kaján mosolyát.

Én annyit sírtam már, ó, de unom!
Kimarta szívem a könny,
Mint vén erezett, rossz régi rezet
Zöld rozsda, lusta közöny.

Ott sírtam, hol senki se látott,
Piszkos, züllött helyeken,
Mert gyűlölöm én a gyáva pityergést,
Utálom s émelyedem.

De ha kell még könny, adj jelt, te halott,
Nincs vége a tornak, még tart az ebéd,
Ha elfogy a szemből a víz, adok én
Vért is, ha kell, sót is, ecetben epét.

És szétfolyok könnyé s a földbe szivárgok,
Ha ez kell halott, teneked:
Kimoslak a földből, kiáslak a földből,
Kibontom a gyolcsból tetemed.

S megindul a könny patakja veled,
A szennyes ár kidagad,
S rohan át temetőn, falon rohan át
Vad folyó, könny-zuhatag.

Egy új vízözön pörgesse meg újra
A földet, mint gyermek az orsót,
S vizek tetején, habzó vizeken
Noé bárkája, koporsód.

Halott, te halott, anyám, szeretőm,
Ó, nőm, gyermekem, barátom!
Majd szállj ki belőle s adj hírt nekem onnan,
ha kikötsz egy új Araráton.

#735. Szerző: .suhym. 2007-08-12 - 07:50 ó.
Wass Albert: Intelem


Percre se feledd, hogy testvéred
minden magyar, bárhol is éljen.
Összetartásban rejlik csak erő.
Más ember földjén nincs számodra hely.

Félvilágot is befuthatod,
más ember földjén testvértelen leszel,
s elfúj a szél, mint kósza őszi lombot,
ha nemzetedről megfeledkezel!

Te bús magyar, kit száműzött hazád,
s idegen zsarnok lakja otthonod:
bús sorsodért ne vádold nemzeted,
kit úgy tűnik, Isten is elhagyott.

A látszat csal. Isten ma is a régi.
Te hagytad őt el, te s a többiek,
s míg vissza nem zarándokoltok Hozzá,
s a múlt hibáit le nem törlitek:

magyar földön nem lesz új
Magyarország,
Gaz és szemét nem terem nemzetet!
S a gyűlöletet nem mossa le semmi,
csak az összetartó igaz szeretet!

#734. Szerző: No.6-Sy 2007-07-18 - 14:11 ó.
Michelangelo Buonarroti

Az én szemeim

Az én szemeim vének és vakok,
a te szemeddel látom csak a fényt meg;
te viszed súlyát terhem nehezének,
te támogatsz, ha összeroskadok.

Tollam kihullt: szárnyaddal szárnyalok,
a te szellemed ragad engem égnek;
tél fagya dermeszt, nyarak heve éget,
s úgy váltok színt, ahogy te akarod.

Szívembe vágyat is csak vágyad olt már,
benned születnek gondolataim,
szavaim lángját lelked tüze szítja;

nem érek többet nélküled a holdnál,
amely az égbolt éji útjain
csak a leszállt nap fényét veri vissza.

Rónay György

#733. Szerző: No.6-Sy 2007-05-18 - 13:32 ó.
Gottfried Keller

LÁTSZAT ÉS VALÓSÁG

Nem értem néha, s kérdezem magamban:
Megállt az óra? Áll az év, a kor?
Forrong a mély - de a színe mozdulatlan,
és hang se, nesz se kél a jég alól.
Magasztaltad már újév jöttekor
a szép jövőt beszédes hangulatban?
S görögve jő, s egyszerre rád omol,
és visszadob. - S elnyel megint a katlan.
De akkor is remélek egyre, hogyha
még újra éj jön s újra éj az éjre,
átfázom, átvirrasztom álmodozva.
Haragvó víznek habzik, reng a mélye,
s a fény az éjt egyszer csak átragyogja,
s nézd: lángol már a fellegek szegélye.

Lator László

#732. Szerző: No.6-Sy 2007-05-12 - 16:02 ó.
Ady Endre

A SZIVÁRVÁNY HALÁLA


Soha olyan ékes szivárványt:
Abroncsként fogta az Eget.
Soha olyan szent abroncsot még,
Olyan szélest, olyan ölelőt,
De, íme, esteledett.

Már unták is bámulni, nézni
Parasztok, barmok, madarak,
Szégyenkeztek szemek és öklök,
Hogy ellágyultak ott a mezőn
Egy rongy szivárvány alatt.

Kacsintgatott már csúfolódva
A vén Nap is temetkezőn.
Tetszett neki, hogy egy szivárvány,
Egy szín-csoda ámulást terem
Józan és trágyás mezőn.

Csak a szivárvány várt még mindig.
Folyton szebb lett, ahogy bukott,
Sírón nézett le a mezőre
S aztán beitták szent színeit
Távozó felhő-hugok.

A vén Nap leesett mosolygón,
Föllélegzett egész világ:
Nem valók az izzadt mezőkre
Efféle bolond és nagyszerű,
Szent, égi komédiák.


#731. Szerző: No.6-Sy 2007-05-09 - 16:03 ó.
TO FU
(712-770)

Egyedül

Magányos sólyom villog a mennyben,
lenn a folyón két sirály fehérlik.
Lecsap a sólyom, vad szárnya lebben,
karmai közt a gyors halál érik.

Nehéz a fűnek a nyirkos harmat,
szőné a hálót a pók az égig.
Természet - ember: soha nem alhat.
Egyedül állok, sorsom sötétlik.

(Kormos István)

#730. Szerző: madártej 2007-05-07 - 18:37 ó.
Uraim, a zasztal mög vagyon terítve,
Kés, kanál mög vella el vagyon készítve,
Rotyog a sok fazék, piros az petsenye,
Most került nyársra egy félöles ketsöge,
Lösz tsikónyerítés apró salátával,
Rántott kocsizörgés párolt káposztával,
Vékony tzinögeszó turós derelyével,
Matskanyávukolás tzukrozott gyömbérrel.
Azért hát készüljön ki-ki nagy munkára,
Kapaszkoggyék bele az ű kanalába,
Én már most sietök a lovam hátára.
Levesér vágtatok a füstös konyhába.
(vőfély-vers, 1891-92 tájáról)

#729. Szerző: No.6-Sy | Előzmény: (#727) atipusos
2007-05-07 - 14:40 ó.
atipusos:
Mi az oka hogy ez jutott eszedbe?
Valami baj történt?

Üdv. Neked


Baj? Úgy is vehetjük: elhunyt Székely Magda.

#728. Szerző: No.6-Sy 2007-05-07 - 10:33 ó.
Nyugat · / · 1918 · / · 1918. 12. szám

Ady Endre: Két kuruc beszélget

‚Merre, Balázs testvér, de merre, de merre?'
“Azt mondom én, testvér, jobb lesz ha semerre.
Sorsunknak sorsával már régen számoltak,
Már nem a mi dolgunk, hogy mi lessz a Holnap."

‚Hát várjuk pipogyán legcsufosabb végünk?'
“Öreg Balog testvér, ez nem a mi vétkünk.
Itt régik a bûnök, itt régik az átkok
S itt ujak a bûnök s itt ujak az átkok."

‚De hogyha az ember mégis csak dacolna?'
“Igen, ha az ember igen erõs volna.
Igy a szegény ember megmaradhat veszteg
Se nem nagyon hajráz, se nem nagyon reszket."

Óh, jó kurucoknak ilyen rút, rossz végük
Ennen-sziveikben lakik ellenségük.'
“Hurcolj engem testvér, az Isten trónjáig,
Ott is csak ezt mondom halálig, halálig."

“Ha az Isten látna, látná az én gondom,
Látná, hogy ezeket keservesen mondom."
‚Hát így lakik benned a jóságos Isten?'
“Hát hogyha jóságos, jõjjön és segítsen."

“Addig pedig, testvér, amíg álljuk, álljuk
Kuruc életünket megállván csináljuk,
Lehet hogy az Isten nem engedi vesztünk,
De már ne rohanjunk és ne lelkendezzünk."

#727. Szerző: atipusos | Előzmény: (#725) No.6-Sy
2007-05-05 - 21:53 ó.
No.6-Sy:Székely Magda

Átok

A csontja tüzes nyárs legyen,
égesse porrá önnön húsát,
mint ami engem szaggatott,
szaggassa olyan nyomorúság.

Bennszakadt emlékezetét
ne kuporgassa kegyelet,
mint ki sosem volt, úgy legyen
megtagadott, elfeledett.


Mi az oka hogy ez jutott eszedbe?
Valami baj történt?

Üdv. Neked

#726. Szerző: popularbal 2007-05-03 - 15:29 ó.

Edgar Allan Poe: Eldorádo

Valaha rég
egy drága-szép
lovag nagy útra szállott.
Ment, mendegélt,
száz útra tért,
kereste Eldorádot.

Azóta agg
a szép lovag,
szívében átok, átok.
Bármerre ment,
se fönt se lent,
nem lelte Eldorádot.

És végtire
lankadt szive,
egy árny eléje állott.
Szólt: "Áldalak,
bús árny-alak,
mutasd meg Eldorádot."

"Ott messzi túl,
a Hold kigyúl,
az Árnyak Völgye vár ott.
Vágtass el, el -
az árny felel -,
s eléred Eldorádot."

Kosztolányi Dezső fordítása



#725. Szerző: No.6-Sy 2007-05-03 - 14:11 ó.
Székely Magda

Átok

A csontja tüzes nyárs legyen,
égesse porrá önnön húsát,
mint ami engem szaggatott,
szaggassa olyan nyomorúság.

Bennszakadt emlékezetét
ne kuporgassa kegyelet,
mint ki sosem volt, úgy legyen
megtagadott, elfeledett.

#724. Szerző: ajsa 2007-03-03 - 11:04 ó.
Stefan George

Szívünk asszonya

A sekrestyés a templomból kifutván
rémülten hadarta a zegzug utcán
az asszonyoknak, a plébániának,
hogy a szentkép ajkai nyitva állnak

és hogy a szeme, arca fölfelé néz...
Azok siettek az oltár elé, és
bűneikre gondolva leborultak.-
Még az igaz szivek is elszorultak.

Éj lett, s távoztak, töprengve, kuszáltan...
Csak az az egy, aki fehér ruhában
elsőnek érkezett s kit a csodálat
Hűségnek hiv s szép Szívünk Asszonyának,

csak az látta jól, a jel mit jelentett,
válasz csak az ő hivásának intett.-
Fejet hajtva kék elragadtatásban
ment haza és égi szomoruságban.


Ford.: Szabó Lőrinc

#723. Szerző: No.6-Sy 2007-02-07 - 09:07 ó.
Ady Endre

LÁZBAN

Kit rég kerülnek a szerelmes álmok:
Szerelmes szívvel, álmodozva járok...
Május sugarát itta bé a lelkem -
Májusi fényben gyógyulásra leltem,
- Még csak kétszer láttam...

A sarkon állok lázban égve. Várva,
Merről villan meg hófehér ruhája,
Várom a régi, ifjú vággyal, kedvvel,
Várom a régi diák-szerelemmel -
- Még csak kétszer láttam...

Kigyúl az arcom, elfog az igézet,
Újjászülettem, megváltott az élet,
Kinek még tegnap nem volt vágya semmi,
Ifjú, szerelmes trubadur fog lenni -
- Még csak kétszer láttam!...


#722. Szerző: No.6-Sy 2007-02-05 - 15:32 ó.
VAJDA JÁNOS

HARMINC ÉV UTÁN

Mi hátra volt még, elkövetkezett.
E földi létben gyász-sorunk betõlt.
Találkozunk - irgalmas végezet!
Utólszor, egyszer még, a - sír elõtt.
Hittem, hogy lesz idõ, midõn megösmersz
S helyet cserél bennünk a fájdalom;
És folyni látom, majd ha már késõ lesz,
A megbánásnak könnyét arcodon.

Mert amit én vesztettem, óriás.
Hozzá az ég adott erõt nekem.
Én látok itt olyant, mit senki más;
Csodákat mûvel emlékezetem.
A múltból fölmerül egy pillanat,
Mint óceánból elsüllyedt sziget;
És látom újra ifjú arcodat,
Mikor még másért nem dobbant szíved.

És e varázslat rád is visszahat.
E lélek a te Veszta-templomod.
Oltára képében látod magad;
Mi vagyok én neked, most már tudod:
Ha majd e földi élettõl megváltam,
Imába, dalba foglalt szerelem
Örökkévalósága a halálban . . .
Az ég, ládd, mégis eljegyzett velem!

Ki bájaidból méltatlan vadakra
Pazaroltál nem értett kincseket;
Én, a hideg bálvány vezeklõ rabja,
Ki minden kéjt szívébe temetett:
Most itt ülünk, siralomházi lelkek,
És nézzük egymást hosszan, szótalan . . .
Tekintetünkben, hajh! nem az elvesztett
Az el nem nyert éden fájdalma van.

Így ül a hold ádáz vihar után
Elcsöndesült nagy tornyos fellegen,
És néz alá a méla éjszakán,
Bánatosan, de szenvedélytelen,
Hallgatva a sírbolti csöndességet
A rémteli sötét erdõ alatt,
Amíg a fákról nagy, nehéz könnycseppek
Hervadt levélre halkan hullanak . . .


#721. Szerző: .suhym. 2007-02-03 - 09:07 ó.
#720. Szerző: No.6-Sy 2007-02-02 - 17:11 ó.
Arthur Rimbaud

HAJNAL

Átkaroltam a nyári hajnalt.

A paloták ormán még semmi sem moccant. Halott volt a víz. Az árnyak tábora még nem kerekedett föl a liget útjairól. Mentem, fölriasztgatva a fürge és langyos leheleteket; és a drágakövek pillantást lövelltek, és a szárnyak zajtalanul felemelkedtek.

Az első esemény az volt, hogy az ösvényen, a már friss és ólomszürke csillogással rakotton, egy virág megmondta a nevét.

Fölnevettem a fenyők közt lebomló vízesésre: az ezüstös csúcson megismertem az istennőt.

Akkor egyenként felemeltem a fátylakat. Hadonászva, a fasorban. A lapályon, ahol aztán elárultam jelenlétét a kakasnak is. A városban a tornyok és a kupolák között menekült; és én üldöztem őt a folyó márvánnyal kövezett partjain, koldusként futottam asszonyi lénye után.

A kaptatón, egy babérliget mellett átöleltem rengeteg fátylával; éreztem egy kicsit hatalmas testét. Aztán a hajnal is, a gyermek is elterült a fák alatt.

Mire fölébredtem dél volt.

Illyés Gyula


#719. Szerző: No.6-Sy 2007-02-01 - 04:03 ó.
Kosztolányi Dezső

SZÁZ SOR A TESTI SZENVEDÉSRŐL

Együgyű dal
az én dalom,
ő fújja ezt:
a fájdalom.

Azt fújja: jaj,
azt súgja: fáj,
a fej, a fog,
a szív, a száj.

Metsz, mint a kés,
szúr, mint a tű,
oly iszonyú,
oly egyszerű.

Csöpp cérnahang,
nyápic zene,
de mintha ég-
föld zengene.

Sír, mint a víz
rí, mint a tűz,
trilláz, sziszeg
és csengetyűz.

Azt hirdeti,
hogy ő is él,
és kornyikál,
és gőgicsél.

Nő és dagad,
ha csenevész,
s apad, tünik,
sosem enyész.

Most gőztülök,
éppúgy sivít,
most csak csipog,
mint csitri síp.

Nem hagyja el,
bármit teszel,
vág, kalapál,
fúr, vés, reszel.

Bömböl, huhog,
dörög, recseg,
folyton beszél,
locsog, fecseg.

Alig virrad,
már belekezd,
és hajnalig
nem unja ezt.

Nem unja el,
én sem unom,
megyek sötét,
nem-járt uton.

Ki ő, mi ő,
nem ismerem,
szólítani
nem is merem.

Nem fekhetem,
nem alhatom.
Mást mit tegyek?
Hát hallgatom.

Az életem
lejtős felén
így mulatunk
mi, ő meg én.

Állok vele,
hanyatt esem,
forgat tovább
vad-rémesen.

Meggyűlölöm,
elátkozom,
lassan, szépen
barátkozom.

Nem tördelem
a két kezem,
hogy mit jelent,
nem kérdezem.

Nem kérdezem,
mi végre kell,
csak figyelem,
csak érdekel.

Nótája csúf,
de nem sekély,
bár bamba is,
a mélye mély.

A mélye mély,
mert mélybe vet,
készítgeti
a végemet.

Ép testemet
vetkőzteti,
hiába van,
nem kell neki.

Rohan, cikáz
az idegen,
bőszen betör,
s nem idegen.

Már várom is,
mihelyt kiállt,
ő benne most
lelkem kiált.

Halál-hívó
vérem gagyog,
nem ő a rossz,
én, én vagyok.


#718. Szerző: Fee 2007-01-29 - 16:37 ó.
Arany János

Vörös Rébék


"Vörös Rébék általment a
Keskeny pallón s elrepült -"[*]
Tollászkodni, már mint varju,
Egy jegenyefára űlt.
Akinek azt mondja: kár!
Nagy baj éri és nagy kár:
Hess, madár!

Ő volt az, ki addig főzte
Pörge Dani bocskorát,
Míg elvette a Sinkóék
Cifra lányát, a Terát.
De most bezzeg bánja már,
Váltig hajtja: kár volt, kár!
Hess, madár!

Pörgé Dani most őbenne
Ha elbotlik se köszön,
S ha ott kapja, kibuktatja
Orrával a küszöbön.
Pedig titkon oda jár,
Szép asszonynak mondja: kár!
Hess, madár!

Cifra asszony színes szóra
Tetteti, hogy mit se hajt:
"Kend meg köztünk ne csináljon
Háborodást, házi bajt,
Nem vagyok én csapodár."
Rebi néni mondja: kár!
Hess, madár!

Másszor is jön, hoz fehér pénzt,
Piros kendőt s egyebet:
"Nesze, lyányom? e mézes bor
Erősítse a szived:
Szépnek úgy nem tenni kár!"
- "Hadd jöjjön hát a kasznár."
Hess, madár!

Háborúság, házi patvar
Attól kezdve van elég;
De nem hallik a szomszédba:
Pörge Dani tűri még.
A bölcső is ott van már:
Künn egy varju mondja: kár!
Hess, madár!

"Asszony, ördög! vidd apádnak
Haza ezt a gyermeket -
Ne! a varjut (hol a puskám?)
Útra meglövöm neked."
Varju azt se mondja: kár!
El sem is rebbenti már:
"Hess, madár!

Híre terjed a helységben:.
"Tudjátok, mi az eset?
Pörge Dani egy varjút lőtt
S Rebi néni leesett!"
Rebi lelke nem vón' kár:
De, mint varju, visszajár
Hess, madár!

Gyilkost a törvény nyomozza;
Szegény Dani mit tegyen?
Útnak indul, bujdosásnak,
Keskeny pallón átmegyen.
Szembe jött rá a kasznár.
Varju elkiáltja: kár!
Hess, madár!

Keskeny a palló kettőnek:
Nem térhet ki a Dani;
Egy billentés: lent a vízben
Nagyot csobban valami.
Sok eső volt: mély az ár.
Varju látja, mondja: kár!
Hess, madár!

Bujdosónak kín az élte;
Reszket, ha levél zörög:
Felvont sárkányt vesz kezébe,
Hajtja éh: "megállj, görög!"
Varjú mind' kiséri: "kár!...
Fennakadsz te, szép betyár!"
"Hess, madár!"

"Most ebédre, hollók, varjak
Seregestül, aki van!
De szemét ne bántsa senki:
Azzal elbánok magam."
Fekete volt; mint bogár:
Asszony ott sír: "mégis kár!
Hess, madár!"

Vörös Rébék általment a
Keskeny pallón: most repűl;
Egy varjúból a másikba
Száll a lelke, vég ne'kül
S kinek ő azt mondja: kár!
Nagy baj éri és nagy kár.
Hess, madár!

(1877 szept. 26)

[*] E két sor népmondai töredék. - A. J.


#717. Szerző: veracis 2007-01-29 - 15:35 ó.
kattintson a képre a nagyobb mérethez Reményik Sándor: Eredj, ha tudsz!


Egy szívnek, mely éppúgy fáj,
mint az enyém

Eredj, ha tudsz...
Eredj, ha gondolod,
Hogy valahol, bárhol a nagy világon
Könnyebb lesz majd a sorsot hordanod,
Eredj...
Szállj mint a fecske, délnek,
Vagy északnak, mint a viharmadár,
Magasából a mérhetetlen égnek
Kémleld a pontot,
Hol fészekrakó vágyaid kibontod.
Eredj, ha tudsz.

Eredj, ha hittelen
Hiszed: a hontalanság odakünn
Nem keserűbb, mint idebenn.
Eredj, ha azt hiszed,
Hogy odakünn a világban nem ácsol
A lelkedből, ez érző, élő fából
Az emlékezés új kereszteket.

A lelked csillapuló viharának
Észrevétlen ezer új hangja támad,
Süvít, sikolt,
S az emlékezés keresztfáira
Téged feszít a honvágy és a bánat.
Eredj, ha nem hiszed.

Hajdanában Mikes se hitte ezt,
Ki rab hazában élni nem tudott
De vállán égett az örök kereszt
S egy csillag Zágon felé mutatott.
Ha esténként a csillagok
Fürödni a Márvány-tengerbe jártak,
Meglátogatták az itthoni árnyak,
Szelíd emlékek: eszeveszett hordák,
A szívét kitépték.
S hegyeken, tengereken túlra hordták...
Eredj, ha tudsz.

Ha majd úgy látod, minden elveszett:
Inkább, semmint hordani itt a jármot,
Szórd a szelekbe minden régi álmod;
Ha úgy látod, hogy minden elveszett,
Menj őserdőkön, tengereken túlra
Ajánlani fel két munkás kezed.
Menj hát, ha teheted.

Itthon maradok én!
Károgva és sötéten,
Mint téli varjú száraz jegenyén.
Még nem tudom:
Jut-e nekem egy nyugalmas sarok,
De itthon maradok.

Leszek őrlő szú az idegen fában,
Leszek az alj a felhajtott kupában,
Az idegen vérben leszek a méreg,
Miazma, láz, lappangó rút féreg,
De itthon maradok!

Akarok lenni a halálharang,
Mely temet bár: halló fülekbe eseng
És lázít: visszavenni a mienk!
Akarok lenni a gyujtózsinór,
A kanóc része, lángralobbant vér,
Mely titkon kúszik tíz-száz évekig
Hamuban, éjben.

Míg a keservek lőporához ér
És akkor...!!

Még nem tudom:
Jut-e nekem egy nyugalmas sarok,
De addig, varjú a száraz jegenyén:
Én itthon maradok.

#716. Szerző: No.6-Sy 2007-01-29 - 11:07 ó.
Karinthy Frigyes

MÉNÉ, TEKEL...

Hallgasd meg, aztán mondd utánam ezt:
Versben mondom, hogy jobban megjegyezd.

Szívedbevésem és füledberágom:
Rossz volt embernek lenned a világon,

e korban, melynek mérlege hamis,
S megcsal holnap, mert megcsalt tegnap is.

Délben az ember megkísértetett,
Az éjben sírtak a kísértetek.

Siratták Krisztus gyötrelmes keresztjét,
De a gyilkost megint hősnek nevezték.

A férfi vért ivott s a nő velőt,
Künt a költő bőgött a bolt előtt.

Halottra adtak selymet és brokátot,
Az élő rongyos volt és vért okádott.

Virággal hintették a síri vermet,
Az élő künt a hó alatt didergett.

Hangos szóval esküdtek a koporsón,
Az élő halkan jajgatott a borsón.

Bámult a gyermek, nagy szemét kinyitva,
Az aggok hallgatták, gyáván sunyítva,

de szembeköpte mesterét a hitvány
Piszkos rüpők, a szemtelen tanítvány.

Hajók rohantak égő tűzveszélyben,
A ringyók cifra rongya szállt a szélben,

de a legszebb és legékesebb
Szemétdombon rohadt el, mint az eb.

Most hát kezem tördelve, sírva kérlek,
Vigyázz, figyelj: készül a tiszta mérleg.

Tedd most szívedbe és füledbe el -
Az értelmét majd megtudod, ha kell.

MÉNÉ TEKEL - ha érted, vagy nem érted,
Jegyezd meg jól: tenéked szól s teérted.

Egykor sötétben elmondott dalom,
Mint lángírás, világít a falon.

Jegyezd meg jól, ma szürke szók ezek,
De élni fognak, hogyha én nem élek
S lesznek, ha nem leszek.


#715. Szerző: No.6-Sy 2007-01-29 - 10:44 ó.
Kosztolányi Dezső

KIVÉGZÉS

"Fog fájni?" - ezt kérdezte a pribéktől,
olyan szakértőn, mint mi a fogorvost
húzás előtt. De erre nem feleltek.
Jobb karját a bal combjához kötözték,
úgy hogy belégörnyedt, s máris vezették.
Viharosan emelték a bitóra,
föl-föl a magasba. Várta már a hóhér,
hátul a létrán, óriás-fehér
zsebkendőjét kibontva, hogy halálos
verejtékcsöppjeit vele itassa.
Nyakát betette a hurokba, s hagyta,
hogy ennen-teste súlya ölje meg,
a test, melyet kínnal szült édesanyja.
Dolgoztak a serény, ügyes legények,
sebes csigákkal. Halvány arca mostan
egyszerre elpirult, sötétvörös lett,
mint hogyha a fülébe holmi trágár
viccet susogott volna fönn a hóhér,
s ő szégyelné ezt és azt, ami történt.


#714. Szerző: No.6-Sy 2007-01-27 - 19:14 ó.
kattintson a képre a nagyobb mérethez Paulinus Nolanus

EGY VADÁSZKUTYA SÍRJÁRA
Epitaphium canis venatricis

Gallia lánya vagyok. Szép voltam: nevem a kagyló
kincse, mely illett rám, adta, a gyönyörü Gyöngy.
Sűrü bozótokban száguldani idomitottak
s torzonborz vadakat hajtani hegyeken át.
Ostor és korbács sose érte hószinű testem,
örv s ami úgy megaláz, lánc sose volt nyakamon.
Sokszor ölébe hivott uram és úrnőm: heverésztem
gyakran a lábuk előtt, sőt puha ágyukon is.
Tudtam hallgatni; fölöslegesen nem ugattam;
velem a házban nem volt soha riadalom.
Rossz szűlés, sok kín vitt korai sírba, s e szép kis
márványemlékmű hirdeti életemet.

Szabó Lőrinc

#713. Szerző: No.6-Sy 2007-01-27 - 18:48 ó.
Kosztolányi Dezső

KÖNNYEK KOLDUSA

Én voltam egykor szent edény.
A fájdalom lakott szivemben,
s a boldogok
poétának neveztek engem.

Mostan vagyok koldus, szegény,
mert elveszett, mi az enyém volt.
S a könny, a könny
a nagyvilágra szerteszétfolyt.

Zokognak a föld kerekén,
mindenki sír, mindenki költő,
vak jajgató,
fájdalmát az égig üvöltő.

De legnagyobb jaj az enyém,
ki állok itt e bús özönben,
sírók között,
s nincs semmi búm és semmi könnyem.


#712. Szerző: No.6-Sy 2007-01-26 - 21:08 ó.
kattintson a képre a nagyobb mérethez Quintus Horatius Flaccus

IMA APOLLÓHOZ
Quid dedicatum poscit Apollinem

Phoebus, mit kér uj templomod ünnepén,
mit kér poétád? Mit, mikor uj borát
loccsantja? Nem csábítja boldog
Sardiniánk viruló vetése,

sem a parázsló-boltu Calabria
csordái, és az indus ivor s arany,
sem a föld, mit partján a Líris
halk vize símogat és harapdál.

Csak messe kampán szőlleit, akinek
azt adta sorsa, és csak ürítse szír
árún cserélt borát, aranyló
serlege gyöngynedüjét a kalmár;

az ég kegyeltje, bűntelen évre-év
ki az Atlantin négyszeri is áthajóz, -
nekem jó az olaj bogyója
és a katáng, meg a könnyü mályva.

Élvezni, mim van, hadd legyek ép, erős:
ezt add, Apolló, s lelki derűt vele,
s adj, kérlek, vénséget, ne rútat,
és ne olyat, mely a dalt felejti!

Szabó Lőrinc

#711. Szerző: No.6-Sy 2007-01-25 - 16:39 ó.
Radnóti Miklós

TÉTOVA ÓDA

Mióta készülök, hogy elmondjam neked
szerelmem rejtett csillagrendszerét;
egy képben csak talán, s csupán a lényeget.
De nyüzsgő s áradó vagy bennem mint a lét
és néha meg olyan, oly biztos és örök,
mint kőben a megkövesült csigaház.
A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött
s zizzenve röppenő kis álmokat vadász.
S még mindig nem tudom elmondani neked,
mit is jelent az nékem, hogyha dolgozom,
óvó tekinteted érzem kezem felett.
Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom.
És holnap az egészet újra kezdem,
mert annyit érek én, amennyit ér a szó
versemben s mert ez addig izgat engem,
míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó.
Fáradt vagy s én érzem, hosszú volt a nap,-
mit mondjak még? a tárgyak összenéznek
s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab
az asztalon és csöppje hull a méznek
s mint színarany golyó ragyog a terítőn,
s magától csendül egy üres vizespohár.
Boldog mert véled él. S talán lesz még időm,
hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár.
Az álom hullongó sötétje meg-megérint,
elszáll, majd visszatér a homlokodra,
álmos szemed búcsúzva még felémint,
hajad kigbomlik, szétterül lobogva,
a elalszol. Pillád hosszú árnya lebben.
Kezed párnámba hull, elalvó nyírfaág,
de benned alszom én is, nem vagy más világ.
S idáig hallom én, hogy változik a sok
rejtelmes, vékony, bölcs vonal
hűs tenyeredben

1943




#710. Szerző: kjano 2007-01-25 - 16:26 ó.
GOETHE

Charlotte von Steinhoz

(Részlet)

"Miért adtad mély tekintetünket,
hogy jövönket sejtse szüntelen,
s ne ringasson üdvösségbe minket
földi boldogság, se szerelem?
Miért adtad, végzet, azt az érzést,
mely a furcsa forgatagon át
kémlelőn egymás szemébe néz és
tudja kettönk igaz viszonyát?

Ó, hiszen oly sokezernyi tompa
ember alig ismeri szivét,
céltalan lebeg, s a fájdalomba
váratlanul taszítja a lét,
ujjong, ha az égre új sugárnak,
gyors örömnek hajnalpírja tőr,
csak nekünk, szerelmes, árva párnak
tiltott az a kölcsönyös gyönyör:
szeretni, de egymást meg nem értve,
látni egymást vágyink szerint,
menni mindig álmok közt veszélybe,
hol az álmok üdvössége int."

(Vas István)

#709. Szerző: No.6-Sy 2007-01-22 - 20:46 ó.
Kosztolányi Dezső

EURÓPA

Európa, hozzád,
feléd, tefeléd száll szózatom a század
vak zűrzavarában,
s míg mások az éjbe kongatva temetnek,
harsány dithyrambbal én terád víg,
jó reggelt köszöntök.

Ó ősi világrész,
te régi, te rücskös, te szent, te magasztos,
lelkek nevelője, illatokat és ízt
szürő, csodatévő, nagyhomloku, könyves,
vén Európa.

Ha mostoha is vagy, viaskodom érted
és verlek a számmal és csókkal igézlek
és szókkal igázlak, hogy végre szeress meg.

Ki téphet el innen,
ki téphet el engem a te kebeledről?
Nem voltam-e mindig hű, tiszta fiad tán?
Kölyökkorom óta nem ültem-e éjjel
lámpám sugaránál tanulva a leckéd,
vigyázva, csodálva száznyelvü beszéded,
hogy minden igéje szivembe lopódzott?

Már értik azóta az én gügyögésem,
bármerre vetődjem, sokszáz rokonom van,
bármerre szakadjak, testvérem ezer van.
Nem láttam-e Kölnben a német anyókát
esőbe csoszogni, Párizsba a tündér
francia leányok könnyű szökelését,
Londonban a lordok hajának ezüstjét,
s nem ettem-e, ittam munkásnegyedekben,
családi szobákba lármás olaszokkal?
Nem fájt-e velőmig a szlávok, a sápadt
szlávok unalma, a bánat aranyszín
fáradt ragyogása?
Mind édes-enyémek a népek e földön,
kitágul a szívem, beleférnek együtt.

Fogadjatok engem
ti is szivetekbe,
s ti távoli népek
kürtösei, költők,
pereljetek értünk otthon a mivélünk
perlőkkel, anyánkért, s mi tiértetek majd
itthon perelünk, hogy élhessen anyátok.
Kiáltsatok együtt,
Európa bátor szellemei, költők,
hogy gyáva vadállat bújik el a vackán
és vaksi vakondok fúr alagútat.
Daloljatok együtt,
fények, fejedelmek, szellem-fejedelmek,
hogy lélek a várunk, légvár a mi várunk,
ezt rakjuk az égig, kemény szeretetből
és légi szavakból.
Kezdjetek előlről építeni, költők,
légvár katonái.


#708. Szerző: No.6-Sy 2007-01-22 - 13:26 ó.
Babits Mihály

ÁDVENTI KÖD

Tél van megint!
Reggel amint
fölébredek,
még betekint
az utcalámpa
sötét szobámba,
mert odakint
köd van megint.

Elbuvik a
nap-paripa
az ég dugottabb
aklaiba,
hova a csillag-
állatok bujnak
nappalira:
Kos, Bak, Bika...

Tán a ravasz
égi lovas
»sötéten tartja«,
míg egy kamasz
s vig turf-inas
a forró pálya
gyepét kitárja:
az uj tavasz.

S én mint kinek
nagy versenyek
tétén végső
reménye remeg,
szorongva kérdem,
mit rejtenek
e függönyök
s az istenek?

És lesz-e még
hogy fölfakad
a borulat,
s küld-e a nap
egy sugarat,
mint vért a seb,
vagy megfuladt
a köd alatt?

És lesz-e még
Lángja elég
hevitni, mint
valaha rég
e földi lét
fagyát s az ember
vak életét
valaha még?

Ágyon ülök
s nincs egy szemernyi
kedvem kikelni.
Talán örök
marad a köd
amely beföd
s kásásan ing a
tetők fölött.

Óh könnyű rímek,
friss zengzetek,
csengessetek!
Végem, ha vígaszt
nem lelhetek
tibennetek...


#707. Szerző: No.6-Sy 2007-01-20 - 21:51 ó.
Leopold STAFF

IGAZSÁG

Hol meddő fa vet árnyat, és a
rossz út visszafelé mutat,
ott, mint tőr a gonosz szivét, a
dac igazságot úgy kutat.

Az igazságnak zord az útja
s amit hoz, nem könnyű titok;
és legszebben az igazolja,
hogy a tévedés csábitóbb.

De ha friss-zöld gyönyörre csalta
mag s rügy álmát a nap heve,
aratás lesz a kín jutalma
s áldott dal a holnap neve.

Szabó Lőrinc

#706. Szerző: No.6-Sy | Előzmény: (#705) ajsa
2007-01-20 - 21:46 ó.
Jovan DUCIC

TENGERI FŰZ

Árva fűz a sziklán, tengerre hajolva,
hosszú zöld haját a szélbe belebontja;
megrontott fa-tündér, valakinek átkát,
folyton azt susogja, a szomoruságát.

Hegyeket zendít a rőt hajnal körötte,
haldokló csobogást hoz a csöndes este;
s hol minden fut, táncol, ő áll, s megigézve
néz a dult égbe, a habba, az időbe.

És azoknak susog, dobva egy-egy tépett
ágat a tengernek, levelet a szélnek,
s mint önkínzó szív ha mereng sebe titkán,
zúg a gyászos élet. - Árva fűz a sziklán.

Szabó Lőrinc

#705. Szerző: ajsa 2007-01-20 - 18:19 ó.
Juhász Gyula

Búcsú

Mielőtt innen végkép elmegyek,
Szeretnék elköszönni, emberek.

Mint rab, akinek int a szabad út,
Búcsut rebeg, mielőtt szabadult.

Mint a madár, kit Dél vár arra túl,
Az eresz alján még egy dalt tanul.

Mit is daloljak, én szegény beteg,
Mit is dadogjak nektek, emberek?

Talán nem is kell még búcsúzni se?
Hisz észre sem vett engem senkise.

Csak egy könny voltam, aki porba hull,
Csak egy sóhaj, ki égbe szabadul.

Csak egy csók, aki hideg kőre lel,
Csak egy szó, kire visszhang nem felel.

Egy pillangó, ki csillagot keres
S elgázolja egy durva szekeres.

#704. Szerző: No.6-Sy 2007-01-19 - 09:31 ó.
Nemes Nagy Ágnes

FULLADOZÓ

Nem ifjú vágy fúllaszt el engem.
Nem bánat és szerelem.
Távolabban és közelebben
a hőt, mint párát lehelem.

Perzselt torkomra száll az este.
Adj több világot, síma hold!
Adj több erőt az ismeretlenre,
s az életet a vágyra foldd.

Szökő világ! Ne szállj előlem!
Áttetsző szárnnyal csapj le rám,
mint mázsa-súlyú levegőben,
remeg csőrödben koponyám.
Búborék-karmok, szárny, szivárvány -
te tartasz, vagy én tartalak?
Nyakamba hulló vízisárkány,
vagy szétvillámló kardhalak?

Te légnyomás! Te perzselő víz!
Habod szív, levegőd kivet,
mely távol s mely közelben őriz
fent holdat, s lent lehelletet,
feléd futok, feléd, megesten,
s hiányod szomjan lihegem -
nem ifju vágy fullaszt el este,
nem bánat és nem szerelem.

1946. július 2.

#703. Szerző: ajsa 2007-01-16 - 20:24 ó.
Mindkettő tetszik.

#702. Szerző: No.6-Sy | Előzmény: (#701) No.6-Sy
2007-01-16 - 18:55 ó.
Michail Jurjevics LERMONTOV

HAZÁM

Szeretem a hazám; nem ahogy kötelesség,
s nem a nyugodt ész tanácsa szerint.
Se véréből fakadó dicsőség,
se biztonság, melyből büszke nyugalom int,
se feltárt ősök szentséges borzadálya
nem ringat soha oly élő álmodozásba.
De szeretem - nem is tudom, miért -
végtelen steppéi nagy hallgatását,
a roppant erdők zúgó jajgatását,
a folyók áradó tavaszi tengerét;
szeretek utazni éji parasztszekéren
a puha homokon a vén pusztákon át;
bozót közt, szomorú falvakból a sötétben
barátian köszönt a csöndes mécsvilág;
szeretem a tarlótűz füstjét,
az esti szekérvárakat,
dombon a nyirfák halk ezüstjét,
ahogy a szélben ringanak;
nézem a sok ablakcirádát,
gyönyörködve, mint nem sokan,
a nagy zsuptetők ferde hátát,
a csűrt, mely szinig tele van;
és ha leszáll az ünnepeste,
éjfélig bámulom a vad,
részeg zsivaj és duda mellett
a döngő paraszt-táncokat.

Szabó Lőrinc


#701. Szerző: No.6-Sy 2007-01-16 - 18:46 ó.
Michail Jurjevics LERMONTOV

HAZÁM

Más szerelemmel nézek én hazámra,
mint más: szeretem, bár birálgatom.
Sem a dicsőség, melynek vér az ára,
sem a békére büszke bizalom,
sem a mult megszentelt emlékei
nem tudnak mindig lelkesíteni.

De szeretem - nem is tudom, miért -
pusztáinak nagy, hűvös hallgatását,
a ringó erdők végtelen zugását
s folyóit a nagy áradásokért;
döcögni dűlőutakon szekéren,
nézni sötét est mély árnyékait,
kunyhók sorát, mely ott lapul szerényen
s a bús nép rezgő mécsvirágait.

Szeretem az égő fű lomha füstjét,
a pusztán éjszakázók őrtüzét,
lejtőkön egy-egy nyírcsoport ezüstjét
a sárga-barna tarlón szórva szét.

A bágyadó fényben fürdő mezőket,
a szérűt, melyet dús ősz megrakott,
a szalmazsúpos, barna háztetőket,
a faragott rámáju ablakot.
Ünnepkor a táncolva vígadókat
elhallgatnám féléjszakákon át,
a dobbantókat és kurjongatókat
s a mámoros parasztok víg szavát.


Áprily Lajos

#700. Szerző: No.6-Sy 2007-01-15 - 08:32 ó.
John Keats

MIKOR LEIGH HUNT BÖRTÖNBŐL SZABADULT

Hízelgők közt csak ő szólt igazat,
a drága Hunt, hát börtön zárta be,
ám oly bátor maradt szelleme,
mint szárnyaló pacsirta s oly szabad.
Ti talpnyalók! Édes a gondolat,
hogy nem látott mást, csak rácsot szeme,
míg kelletlen feltárult börtöne?
Ó, nem! Sokkal boldogabb volt e rab!
Bolyongott Spenser csarnokain át,
bűvös virágot tépett és merész
Milton mellett égi mezőkre szállt,
mely lángeszének ismerős vidék.
Ha titeket elnémít a halál,
merné-e száj csorbítani hírnevét?

Szabó Magda

#699. Szerző: ajsa 2007-01-14 - 21:07 ó.
Dsida Jenő

Estharangok

Bíborban fürdik már az égnek alja.
Mámortól reszket már az alkonyat,
A nap korongja bágyadtan halad,
S egy szürke felhő lassan eltakarja.

A fű között egy tücsök ciripel,
Álmosan zúg a fáknak lombozatja
Zokogásomat senki meg nem hallja
És panaszomra senki sem felel.

De most!... valami jóleső meleg
Simítja végig fájó szívemet
Szempilláimat csendesen lezárom...

Langy szellő hozza erdőn, réten át
Az estharangok himnuszos dalát
És imádságba halkul zokogásom.

#698. Szerző: popularbal 2007-01-14 - 12:43 ó.

Szilágyi Ákos

ÚJABB LAPOK
A SZITTYA-SZÓTYÁRBÓL

(részlet)


ül a szittya
hüledezve
országosan
düledezve
ülve ül csak

ül a Házban
pártok között
váltólázban
két szék között
ül a padban
Bibó ült így
ötvenhatban
parlamenti
irodában
hitte már hogy
kalodában
de az orosz
legyintett csak
nem oszt-szoroz
s elengedte:
"konyec filma
igyi domoj
öreg sztari!"

"mindjár' mindjár' –
néz föl Bibó
(demokrata
nem beszari!)
csak ezt még itt
rendbeteszem
befejezem
ezt a kérvényt
e beadványt
külvilágnak
e feladványt" –

néz föl Bibó
szinte árván
pár ütésnyi
időt kérvén
s írógépe
fölé hajol
elütve még
érvet érvvel
elérve mit
vér nem ér el –
nincs letörve
bárha orvul
letiporva
bárha veszve
szabadságharc
állameszme

mégis ő van
felül ő van
mert felül a
szabadság van –
ötvenhatban
hatvannyolc van
hatvannyolcban
nyolcvannyolc van
(nyolvannyolc vagy
nyolcvankilenc? –
nekem nyóc ha
neked kilenc!)


#697. Szerző: No.6-Sy 2007-01-14 - 12:03 ó.
William Shakespeare

A vihar

(részlet )

”Minden embernek lelkében dal van,
és a saját lelkét hallja minden dalban.
S akinek szép a lelkében az ének,
az hallja mások énekét is szépnek.”

Babits Mihály

#696. Szerző: ajsa 2007-01-13 - 17:58 ó.
Dsida Jenő

Így volna szép

Gyakorta érzek
Olyan különös
Kimondhatatlan
Valamit -
Mikor a kezem
A rózsafáról
Egy szirmot halkan
Leszakít,
Mikor átrezeg
Egy síró dallam
Finom húrjain
A zongorának;
Mikor szívemben
Harcokat vívnak
Hatalmas fénnyel
Hatalmas árnyak:
Mikor a szó
Mire se jó,
Mikor szemem egy
Ártatlan fényű
Szempárba mélyed;
Mikor álmodom
S messzire elhagy
A fájó élet;
Mikor ujjongva
Nevet a kék ég,
S a szellő mégis
Ezer zizegő
Halott levélkét
Takarít -
Gyakorta érzek
Olyan különös
Kimondhatatlan
Valamit.

S akkor előttem
Áll a nagy titok,
Amelynek soha
Nyomára jönni
Nem bírok:

Miért nem szabad
Azt a sejtelmes
Suttogó halált,
Letépett szirmot
Szavakba szednem?
Miért nem lehet
Azt az örökös
Borongó, ködös
Szomorú álmot
Papírra vetnem?
Miért nem tudom
Azt a pillantást
Azt a sóhajtó,
Méla akkordot,
Mit a futó perc
Szárnyára kapván
Régen elhordott, -
Megrögzíteni,
S aztán őrizni
Örökre, csendben?
Az a sok síró
Ábrándos érzés
Miért nem ülhet
Miért nem gyűlhet
Lelkem mélyére
S nem tömörülhet
Dalokká bennem?

Vagy ha már róluk
Dalt nem is zengek,
Miért nem tudom
Tudtokra adni
Csupán azoknak,
Kiket szeretek,
S akik szeretnek?
Nem mondom: szóval,
Csak egy mélységes
Szempillantással,
Egy fénylő könnyel,
Egy sóhajtással, -
S csupán ők tudnák,
Hogy mit jelent
Ez a rejtélyes
Titkos beszéd...

Így volna édes,
Így volna szent,
Így volna szép!

#695. Szerző: No.6-Sy 2007-01-12 - 16:51 ó.
Nikolaus LENAU

Gyászos ég
Himmelstrauer

Az ég arcán egy nehéz gondolat száll,
az a felhő, az a vad és komor;
mint lelkibeteg, kire éji harc vár,
hánykódik a szélben a bokor.

Az ég dörög, haragfekete bánat,
meg-megrándul sötét szemöldöke,
- szem remeg így, mielőtt könnybe lábad -
és néha villan a pillák köze.

Most, mintha a láp hűs borzama kelne,
a köd a pusztán halkan átlobog;
a fáradt égbolt, gyászán elmerengve,
kiejtette kezéből a napot.

Szabó Lőrinc

#694. Szerző: No.6-Sy 2007-01-12 - 16:27 ó.
Kosztolányi Dezső


Kórházból

1
Nyolc óra tájt

Napzápor hull a tiszta folyosóra,
ezüstfehér a szűz betegszoba.
Komoly, merengő hangon üt az óra,
némán kihúny a lámpák lángsora.

Halvány apácák, mint a vézna szentek,
csendben tipegnek elsuhanva túl,
és sápatag szemmel reánk merengnek,
feszes, fehérlő főkötők alul.

Az ébredő kert harmattól vizes.
Veréb csiripel a szemét fölött,
alatta rongyos, véres sebkötők.

S a szűk lépcsőn, hová a sok beteg
remegve vet sötét tekintetet,
a hajnali árnyban valaki les.

2
A gyógyulók

Minden fehér. A nagy üvegterembe
ülnek szegény, feltámadt Krisztusok.
És gyenge hangjuk álmosan remegve
mint túlvilági muzsika susog.

Halkan leoldják rózsálló sebükről
a hófehér, szagos kötő-gomolyt.
Szemükben gyermekvágyak fénye tűn föl,
és sóhajos ajkuk búsan mosolyg.

A délutáni napsugárba járnak,
világos, áttetsző, magányos árnyak,
s már nem félnek, ha jő az éjszaka.

Belémerengnek a kékfényü űrbe,
karjuk kitárják, várva mint repül le
a gyógyulásnak halvány angyala.

1907


#693. Szerző: ajsa 2007-01-12 - 16:12 ó.
Dsida Jenő

Itt feledtek

Jaj, milyen szánandó lehetek így,
sírásra görbült szájjal,
magamra húzva az est köpenyegét,
lelógó karokkal a rózsafa mellett.
Dehát egyedül vagyok,
felhő-kígyók kúsztak a csillagokra,
senki se láthat.

A csend-falon kísértet-újjak motoszkálnak,
nehéz illatok kapaszkodnak vállaimra.
Először csöndesen nyöszörgök,
aztán hangosabban sírok,
aztán az egyedüllét iszonyú félelmében
felszökök és rekedten kiabálok:

- Emberek, halló, emberek!
Idegyertek, itt állok a kertben,
ember vagyok, kétkezű, kétlábú, mint ti,
pirosszívű, vonagló életű,
azonfelül költő, aki szépeket akar írni
s felétek tárja karjait.
Gyertek ide, vegyetek körül, lármázzatok,
kérjetek verseket, tegyétek a lapokba,
adjatok sok pénzt, jó meleg ételt,
kínáljatok borral és szerelemmel,
csókoljatok meg, szeressetek!!
Hiszen tudom, hogy nem egyedül vagyok
a földön, él még valaki.
Jó emberek, ne hagyjatok elesni
gyöngén, reszkető ínnal,
átokkal piros, fiatal ajkamon -
Emberek! Emberek!

Kiáltásomra fülledt sötét a válasz,
senki sem felel.
Messziről ropogós muzsika olvadt foszlányai
folynak csiklandozva fülembe
s kétségbeesésemet végighengereli
a táncdobogás hömpölygő, zavaros gurulása.
Lakodalom van valahol az ezredik házban,
a nagy ucca végén. Oda mentek,
mindenki oda ment, az egész világ.

Engem itt feledtek.

#692. Szerző: ajsa 2007-01-12 - 16:02 ó.
Alfred de Musset

Szomorúság

Veszve az életem, a kedvem,
erő, barátok, s ami kell;
még a büszkeség is, amely
hinni tanított a zsenímben.

Mikor még csak hullt a lepel
az Igazságról, lelkesedtem,
de ahogy magamhoz öleltem,
szívemet undor fogta el.

Pedig örökszép az Igazság
és ha nélküle élte napját,
semmit se tud e föld fia.

Isten szól, s válasz kél a számon.
Egyetlen kincsem a világon
csak az, hogy sírtam valaha.

Szabó Lőrinc

#691. Szerző: No.6-Sy 2007-01-12 - 09:37 ó.
Michelangelo Buonarroti

XXXVII

A szíves barátság színe alatt
gyakran rejlik a becsület s az élet
sérelme, s ez oly súlyos, hogy nem érzek
örömet sem gyógyulásom miatt.

Aki, miután másnak szárnyat ad,
titkon hálót is sző, mit majd elé vet,
annál jobban oltja szeretetének
lángját, vonzalma minél komolyabb.

Ezért tartsd tisztán, Luigim, a barátság
kegyét, mely megmentette életem,
hogy ne kavarja se vihar, se szél fel.

A harag könnyen legyőzi a hálát,
s bár tudom, az igaz barát milyen:
száz öröm sem ér föl egy szenvedéssel.

Rónay György

#690. Szerző: No.6-Sy 2007-01-11 - 11:31 ó.
Michelangelo Buonarroti

XXXVIII

Nem tudom, teremtője vágyva vágyott
fényességét érzi vajon a lelkem,
vagy talán az emberemlékezetben
élő más Szép az, ami átsugárzott;

vagy valaki mondaképet vagy álmot
idéz szemem elé, támaszt szivemben,
nem tudom milyen izzást keltve bennem,
s könnyeimnek okai tán e lángok.

Amit érzek, keresek, s mi vezet,
nincs bennem: és azt sem tudom, elérnem
hol lehet, ha más nem vezet nyomára.

Így van, mióta megismertelek,
uram: édes s keserű, igen és nem
közt hányódom; s mindezt szemed csinálta.

Rónay György

#689. Szerző: ajsa 2007-01-10 - 17:40 ó.
P. B. Shelley

Indián szerenád

Első álmom rólad volt,
első álmom elröpült.
Még az esti szél nyögött,
még az égen csillag ült.
Lábaimban lakik egy
szellem: az rejtélyesen
húzott, hozott, vezetett
ablakodhoz, édesem!

Csitt! A fekete folyón
illat és szél úgy alél,
mintha mákos álmokat
tépegetne ott az éj.
Apadoz a zokogás
a csalogány csöpp szívén,
mint ahogy a tieden
kell hogy elapadjak én.

Jaj, bűvölj föl a fűből!
Halok! Hullok! Ájulok!
Szórja csókkal szám, szám-szemem
szerelmed mint záporok!
Arcom fagyos és fehér,
szívem dobzörgése vad:
szorítsad szíved fölé,
talán ott majd megszakad.


#688. Szerző: No.6-Sy 2007-01-09 - 21:34 ó.
Arany János

JÓKAIHOZ

Én kedves cimborám, jó Jókai Mór úr!
Ha te csak halogatsz, úgy járok én pórul,
Itt vagyon október, hűvösebb a cella,
Még sincs a kezemben az igért novella.
Tudod pedig, tudod, a cigány adomát,
Mégse szánod a te kollegádat s komád'.
Énrám szól keserves tanulsága, ládd-é:
Mikor haldokolva vacogott a dádé,
Intvén a napnak, mely boronga télileg:
"Bújkálj! bújkálj! sütnél még, ha lenne kinek!"
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Te is írnál pajtás: de majd nem lesz kinek.

(1862 okt.)


#687. Szerző: No.6-Sy 2007-01-09 - 20:45 ó.
Johann Wolfgang von Goethe

A Tündérkirály

Ki vágtat éjen s viharon át?
Egy férfi, lován viszi kisfiát.
Úgy védi, takarja: ne vágja a szél,
átfogja a karját: ne érje veszély.

"Fiam, miért bújsz így hozzám? Mi bánt?"
,Nem látod, apám, a Tündérkirályt?
Fején korona, palástja leng ...'
"Fiam, ott csak egy ködfolt dereng."

"Szép gyermekem, gyere, indulj velem:
sok tarka virág nyílik a rétemen.
Tudok csudaszép játékokat ám
s ad rád aranyos ruhákat anyám."

,Nem hallod, apám, a halk szavakat?
A Tündérkirály hív, suttog, csalogat...'
"Fiacskám, csendbe maradj, - ne félj:
a száraz lomb közt zizzen a szél."

"Szép gyermekem, jöjj velem, azt akarom:
megládd: lányaim várnak nagyon,-
táncolnak is ők, ha a hold idesüt
s majd álomba ringat gyönge kezük."

,Hát nem látod ... ott - nem látod, apám:
a tündérlányok már várnak reám. -'
"Fiam, fiam, én jól látom: amott
a redves fűzfák törzse ragyog."

"Úgy tetszel nékem, te drága gyerek!
Mondd: jössz-e velem, vagy elvigyelek?"
,Édesapám, ne hagyj ... ne - megállj:
megragad - elvisz a Tündérkirály ...'

Megborzad a férfi, hajszolja lovát.
Fel, felnyög a gyermek, s ő nyargal tovább,
megérkezik, teste-lelke sajog:
ölében a kisfiú már halott.

(Képes Géza)

#686. Szerző: ajsa 2007-01-09 - 19:55 ó.
József Attila

Óh szív! Nyugodj!

Fegyverben réved fönn a téli ég,
kemény a menny és vándor a vidék,
halkul a hó, megáll az elmenő,
lehellete a lobbant keszkenő.

Hol is vagyok? Egy szalmaszál nagyon
helyezkedik a csontozott uton;
kis, száraz nemzet; izgágán szuszog,
zuzódik, zizzen, izzad és buzog.

De fönn a hegyen ágyat bont a köd,
mint egykor melléd: mellé leülök.
Bajos szél jaját csendben hallgatom,
csak hulló hajam repes vállamon.

Óh szív! nyugodj! Vad boróka hegyén
szerelem szólal, incseleg felém,
pirkadó madár, karcsu, koronás,
de áttetsző, mint minden látomás.

1928 vége

#685. Szerző: No.6-Sy 2007-01-07 - 19:14 ó.
Omega

Gyöngyhajú lány

Egyszer a Nap úgy elfáradt
Elaludt mély zöld tó ölén
Az embereknek fájt a sötét
Ő megsajnált, eljött közénk

||: Igen, jött egy gyöngyhajú lány
Álmodtam, vagy igaz talán
Így lett a föld, az ég
Zöld meg kék, mint rég :||

A hajnal kelt, ő hazament
Kék hegy mögé, virág közé
Kis kék elefánt mesét mesélt
Szép gyöngyhaján alszik a fény

||: Igen, él egy gyöngyhajú lány
Álmodtam, vagy igaz talán
Gyöngyhaj azóta rég
Mély tengerbe ért :||

Mikor nagyon egyedül vagy
Lehull hozzád egy kis csillag
Hófehér gyöngyök vezessenek
Mint jó vándort fehér kövek

||:Igen, ébredj gyöngyhajú lány
Álmodtam, vagy igaz talán
Rám vár gyöngye mögött
Ég és föld között :||

(szövegíró : Adamis Anna)

#684. Szerző: ajsa 2007-01-07 - 18:30 ó.
Gottfried Keller

Téli éj

Szárny se rebbent, megfagyott a csönd,
néma földön villogott a hó,
tiszta volt a csillag sátra fönt
s nem hullámzott, dermedt volt a tó.

Egy fa nőtt a mélyből, ágbogán
megfagyott a víz a tó felett.
Törzsén felkúszott a hableány
és a zöld moszat között átlesett.

Fenn a vékony jégen álltam én,
örvénylett a víz vak mélye lenn,
s néztem ott a lányt, lengett felém
szép, fehérlő teste meztelen.

Láttam én, hogy felfelé figyel
és a jéglapot tapintva sír...
arcát már sosem felejtem el,
bennem él, míg el nem rejt a sír.


Ford.: Radnóti Miklós

#683. Szerző: No.6-Sy 2007-01-05 - 18:35 ó.
I.A. KRILOV

A SAS ÉS A TYÚKOK

Élvezni nagy tündöklését a mennynek,
fent, fent röpködött a magas
égben a Sas,
ahol villámok születnek;
majd a felhők közül aláereszkedett,
- madarak Cárja, - s egy ólra telepedett.
Nem túldíszes a hely, ahova szállott,
de hát néha szeszélyesek a cárok.
Megtisztelni akarta az
ólat, vagy nem akadt méltó hely a közelben,
tölgy, gránitbérc: nem tudom; de a Sas
elüldögélt rajta, aztán tovalebbent,
még pedig - ah, ki hitte volna?! -
csak át, oda ni, a szomszédos ólra.
Meglátta egy borzas Kotló, s így szólt társaihoz:
"Miért az a roppant sas-tisztelet?
Mert repűlnek? No ez igazán humoros,
hiszen, ha éppen kedven szottyan,
átszállok két ól közt magam is, ide onnan,
meg vissza...Szörnyen buta egy dolog
személyünket lejjeb értékelni a Sasnál:
több lába neki sincs, több szemet ő se használ;
és most láttátok - ugye? - hogy
a Nagyok is csak úgy repülnek, mint a Csirkék."
S felelt a Sas, akit bosszantott az írigység:
"Igazad van, de...de csak egy kicsit:
a Sas néha, igaz, földre ereszkedik,
de Csirke sose száll föl a fellegekig."

*

Ha tehetséget mér a mérleg,
nem a hiba fontos, a gyarló s a hanyag;
azt nézd, ami bennünk szép, nagy és igaz élet
s próbáld elérni magasságaikat.

#682. Szerző: popularbal 2007-01-04 - 21:14 ó.

Vészi Endre

Január eleje
(Vázlat)

Csörr, csörren a dér, amint a fagyott
göndör gyomokon indulok tovább,
szissz, sziszegnek a párás ablakok,
s kicsillagoznak rajtuk jég-mohák.
Ereszkedik a pamut-szálú köd,
s a kémény felett barna füst-körök
lebegnek mint eloszló glóriák.

A szén között jócskán zörög pala,
záptojásszaga, lihegő szoba,
és ahogy fekszik, sárgul a papír,
elhervad, mint a költő, ki nem ír.
Az úton teherautó, brummogó,
ötven dugattyu, egész zenekar!
a ködben dörgő zivatart kavar,
ijedten megáll félúton a hó.

Igen, most kellenének cimborák,
most kéne teli kosár, jó barát,
hogy jönnek azért szellős tavaszok,
erre üritné mindenki borát.
Rongy-zsámolyon a tetőjavító
palát szegez s a sárga ködön át
a város oly sok sugarat nyitó,
oly gyönyörű, hogy füttyent s felkiált!




#681. Szerző: No.6-Sy 2007-01-04 - 20:54 ó.
Ivan Andrejevics KRILOV

A KÍGYÓ MEG A BÁRÁNY

Tuskó alatt lapúlt a Kígyó,
gyűlölve mindent, mint magát,
amiért a teremtéskor így, óh,
éppen így formálta a világ!
A közelben egy kis Bárány ugrándozott
s hogy Kígyó van, eszébe se jutott.
Az meg előosont s beledöfte fullánkját.
Szegény Bárány, akit vad méreg tüze járt át,
sápadni látta a földet-eget
s zokogva mondta: "Mit vétettem ellened?"
"Mit tudom én?" sziszegte a Gonosz,
"tán azért jöttél, hogy agyontaposs:
csak óvatosság volt, hogy megbüntettelek."
'Én? Agyon-?" sírt fel a Bárány, s kiszenvedett.

Kire saját szive szabja rá sorsa átkát,
akit sohase fűt szeretet és barátság,
aki másra gonoszságot vetít:
azt hiszi, hogy - őt üldözik.

(Szabó Lőrinc)

#680. Szerző: ajsa 2007-01-04 - 20:49 ó.
B. Radó Lili

Ünnep

Köszönöm, hogy ünnepnek tekintesz,
hogy szíved bíborborával vársz reám
és ó-ezüsttel terítesz miattam;
s hogy el ne fussak előled riadtan,
lelked titkos, százegyedik szobáját
virággal díszíted fel énnekem.

Tiéd minden ujjongó énekem,
Tiéd lelkem szivárványos zománca,
Tiéd a derű, mely rólam szerteárad,
nem hozok kínt, se sóvárgást, se vágyat,
örömnek jövök, sohase verlek láncra,
ünnep leszek, mert ünnepként fogadtál.

#679. Szerző: No.6-Sy 2007-01-03 - 09:45 ó.
Nemes Nagy Ágnes

TANULNI KELL

A New York-i Hétvége
Magyar Iskolájának ajánlom húszéves
jubileuma alkalmából, 1979



Tanulni kell. A téli fákat.
Ahogyan talpig zuzmarásak.

Tanulni kell. A nyári felhőt.
A lobbanásnyi égi-erdőt.

Tanulni kell mézet, diót,
jegenyefát és űrhajót,

a hétfőt, keddet, pénteket,
a szavakat, mert édesek,

tanulni kell magyarul és világul,
tanulni kell mindazt, ami kitárul,

ami világít, ami jel:
tanulni kell, szeretni kell.



85 éve, ezen a napon született Nemes Nagy Ágnes.

#678. Szerző: ajsa 2007-01-02 - 18:31 ó.
B.Radó Lili

Tudd meg

Tudd meg, én Neked fájni akarok,
emlék akarok lenni, mely sajog,
mert nem lehettem eleven valóság.
Tudd meg, nem láthatsz égő piros rózsát,
hogy ne én jussak róla az eszedbe,
akit engedtél elmenni csókolatlan.

Mert minden fájni fog, amit nem adtam,
és minden szó, mely kimondatlan maradt.
Nem láthatsz tengert s arany sugarat,
mely nem a szemem lesz s a mosolygásom
s hiába húnyod be szemed, hogy ne lásson,
mert a szívedbe égettem be magam.

Minden hajnal, minden nap alkonyatja,
a rét, ahogy a harmatcseppet fogadja,
a könny, a vágy, a csók, a dal, az álom,
minden asszonykéz, minden férfivállon,
s az asszonyod, ha karodba veszed:

mert sohse voltam eleven valóság,
mindenütt, mindig, minden én leszek.

#677. Szerző: No.6-Sy 2007-01-01 - 10:40 ó.
Tóth Árpád

ÚJÉVI VERS A VÉN HÁZALÓRÓL ÉS A FIATAL VIGÉCRŐL

Hölgyeim és uraim,
Tizenkettőt kongott az óra,
Figyeljenek most szépen, ahogy illik,
Erre az érzelmes búcsúztatóra,

Melyet mint "hősnő" most elrebegek,
Lévén az én szerepeim
A tragikus és komoly szerepek.
Jelentem hát a hölgyeknek s uraknak,
Hogy míg önök itt ölébe csücsültek
Pezsgős jókedvnek s rózsás hangulatnak,
S mulatnak,

Azalatt meghalt az öreg Náthán,
Akinek bánat-batyu volt a hátán,
Meghalt a könnyet mázoló,
Vesékbe gázoló,
Rossz portékákkal házaló
Ó esztendő,
S most új, vígabb élet kezdendő!

S hogy e vígságot stilusosan adjam,

A hősnő-jelleget, bárhogy is szeretem,
Most levetem,
És eljátszom önök előtt
Egy lengébb s vígabb szerepem
A zord jambusokat ma csípje kánya,
Ma én vagyok Szilveszter szobalánya,
S bejelentem,
Hogy most egy új vendég érkezett,
Valami víg monoplánszerkezet

Röpítette ide,
S két nagy koffer van a két kezibe,
Melyekben, mondja, jó kedvet és mámort
S más ilyen finom, kedves portékát hord.
S átnyújtotta a névjegyét,
Hogy hozzam be s mondjam meg a nevét,
Hogy ő a Boldogság és Társa-cég
Kiváló s megbízható utazója,
S a neve, mely mással össze nem tévesztendő,

A neve - Boldog Újesztendő!

Kérem, ez ifjút a kofferjével
És minden drága offertjével
Fogadják szívesen!
Úgy látszik, megbízható vigéc,
Bizalomkeltő, ahogy kinéz,
Bár még Bérczinél is sihederebb,
Jóképű s elegáns gyerek,

S mivel a rendelés máris elkezdendő,
Hát kezdem én s mondom: nos, újesztendő,
Lássuk, hogy milyen finom árut tart most,
Kérek ezennel egy forró, zúgó tapsot!

(1911)



#676. Szerző: Fee 2007-01-01 - 09:09 ó.
Vörösmarty Mihály

ÚJESZTENDEI SZÉP KÍVÁNSÁG

Kormosan, de tiszta szívvel,
A füst barna fiai
Beköszönünk ma hozzátok,
Házak boldog urai.
És kívánunk, és óhajtunk

Újnál újabb esztendőt,
Szerencsével rakodottat,
Nem is egyet, sem kettőt,
Hanem igen, igen sokat,
Annyit, mint a kis világ,
Mennyi csillag van az égen,
Régi fákon mennyi ág.
De talán az sok is volna;
Semmiből sem jó a sok;

Éljetek míg kedvetek tart,
Éljen úri házatok,
Míg a szép leány kapós lesz,
S kedves a bor, és kenyér,
Míg szomszédba a magyarnak
Nem kell futni ezekért,
Míg szívetek, mint a gyertya
Oly vidámon égdegel,
Szemetekben az örömtűz,

És az erő nem hal el;
Majd ha egykor kürtőtökben
A pók szövi hálóját,
S vendég hagyta házatokból
Füst nem ontja fel magát,
Majd ha nem lesz mit vakarni
Sem odafenn, sem alul,
S a korommal a vígság is
Mindörökre elvonul,

Akkor még ki kérdi többé,
Hány meg hány hét a világ?
Jobb fekügyék a gödörbe,
És takarja el magát.
De az Isten óvjon attól!
Éljen a szent vígaság,
Ezt óhajtja a Földvári
Tűzkármentő Társaság.

1830. január 1.




#675. Szerző: .suhym. 2006-12-31 - 12:59 ó.
Dsida Jenő: JÖVENDŐ HAVAK HIMNUSZA

Üdvözlégy, tiszta hó,
végtelen fehérséggel felszikrázva,
sötét, fagyos és hosszú éjszakákon
derengő fénnyel bíztató -
Üdvözlégy, áldott tiszta hó!

Üdvözlégy, némaság,
melyben angyalos pihék szállingóznak
és feszül, lüktet százezer ujjongás
mint égfelé - tárt havas ág -
Üdvözlégy, puha némaság!

Üdvözlégy, sejtelem,
korcsolyázatlan jövendőnk vidéke,
messze - érző álmunk
szánkázik néha csendesen -
Üdvözlégy, szűzi sejtelem!

Üdvözlégy, Eljövő,
ki sáros, szürke, sívár világunknak
mondod, takarva bolyhos hermelinnel:
Aludj torony! Aludj tető!
Üdvözlégy, titkos Eljövő!








#674. Szerző: jmzs 2006-12-31 - 12:14 ó.
2007-re is...

Adjon az Isten
szerencsét,
szerelmet, forró
kemencét,
üres vékámba
gabonát,
árva kezembe
parolát,
lámpámba lángot,
ne kelljen
korán az ágyra
hevernem,
kérdésre választ
ő küldjön,
hogy hitem széjjel
ne dűljön,
adjon az Isten
fényeket,
temetők helyett
életet –
nekem a kérés
nagy szégyen,
adjon úgyis, ha
nem kérem.
üres vékámba
gabonát,
árva kezembe
parolát,
lámpámba lángot,
ne kelljen
korán az ágyra
hevernem,
kérdésre választ
ő küldjön,
hogy hitem széjjel
ne dűljön,
adjon az Isten
fényeket,
temetők helyett
életet –
nekem a kérés
nagy szégyen,
adjon úgyis, ha
nem kérem.

(Nagy László)

#673. Szerző: No.6-Sy 2006-12-31 - 09:39 ó.
Karinthy Frigyes

Így írtok ti

Ady Endre

Zápolya úr vallatása

Biztatva hüvelyzem már másnak
Estjét a Minden-birásnak.
Hűhós, nagy estveledések,
Beh, én mindenről lekések!
Beh kallóznak már simó tenyerek,
Beh félvén-félek, beh mervén-merek!
Szent jóízét bővizű imáknak
Hagyom már mái Zápolyáknak,
Biztatva hüvelyzem már másnak
Estjét a Minden-birásnak.



#672. Szerző: No.6-Sy 2006-12-31 - 09:35 ó.
Arany János

SZILVESZTER-ÉJEN

A vén sirásó haldokol:
Vígan tehát ágya körül!
Ki annyit sirba fektetett,
Most a sor őreá kerül.
Hajrá fiúk! ez a pohár
Az elfolyt nyolcszáz-ötvenért!
Kivan, - nincs egy nap híja se -
Bohó, ki többet is remélt!

Már ezt leőrtük, úgy ahogy,
Ami kevés még hátra van,
- Habár csak ellentétül is -
Virrasszuk dal között, vigan.
Hajrá fiúk! ez a pohár
Ama békés türelemért,
Hogy a halandó újba kezd,
Ha egy rossz ó-évet lemért!

Hányan vagyunk, kik a sorstól
Rongyot kapánk élet helyett,
Mégis, mivelhogy nincs különb,
Hordjuk biz azt, amíg lehet!
Hajrá fiúk! ez a pohár
A szenvedő embernemért,
Mely várva tűr, csalódva hisz -
S túl birja élni a reményt!

Zörgetnek a ház ablakán:
Egy vak madár az, mely repűl,
A förgeteg; - mint fiú, esik!
Maradhat! tágasabb kivűl.
Hajrá fiúk! ez a pohár
Azért, ki bujdokolva jár
És nincs, hová - egy ilyen éjt
Kihúzni - hajtaná fejét!

Mit bánjuk, hogy lejár az év!
Énekre ajk és táncra láb!
Használja, ki mozogni tud,
Ezt az előnyét legalább.
Hajrá fiúk! ez a pohár...
Föl a kehelyt, koccantsatok!
Csörgése szóljon, hogy kikért,
És szóljon az, hogy hallgatok.

Vígan! az ó év haldokol,
Nevessünk mint örökösi, -
Pedig bizony semmit se hágy
Annak, ki végpercét lesi.
Hajrá fiúk! ez a pohár
Az évért, mely kiszenvede;
Emléke fönn lesz holnap is...
Egy kis mámor futó köde.

(1850)


#671. Szerző: popularbal 2006-12-30 - 19:47 ó.
Arany János

ALKALMI VERS

Az uj évet (ócska tárgy!)
Kell megénekelnem,
Hálálkodva, ahogy illik,
Poharat emelnem.
Mit van mit kivánni még
Ily áldott időben? -
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.

Olcsó legyen a kenyér,
A gabona áros;
Jól fizesse a tinót
S nyerjen a mészáros,
Mérje pedig szöszön-boron,
Font kijárja bőven.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.

Senkinek a nyakára
Ne vigyenek kontót;
Valaki csak ráteszen,
Nyerje meg a lottót;
Annyi pénzünk legyen, hogy!
Még pedig pengőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.

Szegény ember malacának
Egy híja se essék;
Messze járjon dög, halál,
Burgonya-betegség;
Orvos, bakó a díját
Kapja heverőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.

Tücski-hajcski baromnak
Sokasuljon lába;
Boci járjon mezőre,
Gyermek iskolába;
Gyarapodjék a magyar
Számra, mint erőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.

Kívül, belül maradjon
Békében az ország;
A vásárra menőket
Sehol ki ne fosszák.
Béke legyen a háznál
És a szívredőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.

A biró is, mint eddig,
Tisztét jól betöltse:
Víz kedviért a babát
Soha ki ne öntse;
Emberiség, igazság
Egyik serpenyőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.

Zenebona, babona,
Huzavona vesszen!
Visszavonás, levonás
Minket ne epesszen.
Legyen egység, türelem,
Hit a jövendőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.

Nagy uraink (ha élnek)
Nőjenek nagyobbra;
Áldozzanak, legyen is mit,
Mégse üssék dobra;
Nemzetiségünk mellett
Buzogjanak hően.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.

Író pedig írónak
Szemét ki ne ássa, -
Ne is legyen az idén
Napfogyatkozása
Jó erkölcs-, eszme-, hírnév-,
S előfizetőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.

Mire üssek még pohárt?
Asszonyi hűségre?
Barátság-, polgár-erény-,
Vagy mi más egyébre?
Hiszen ezek közöttünk
Vannak kelendőben.
Tudj' Isten, mi minden nincs
Ez uj esztendőben!

(1853)


#670. Szerző: ajsa 2006-12-30 - 15:28 ó.
Moretti Gemma

Vigyáznak rád

A napra bíztalak:
forró szívében megmártva magad
legyél erős, tiszta és nem sebezhető,
óvd amit szeretsz, és ne feledd
ami jó és emberi, az mindig érthető.
A holdat is megkérlelem,
ha sötétbe süllyed a világ,
legyen álomba mesélő dajka,
égre festett, hajnalig fénylő virág.
Rábízlak a csillagokra is:
vigyázzák álomképed
ha alszol, szőjenek szivárványt
szíved fölé,
s a reggel kék függönye mögé bújva
lessék, köszöntsék ébredésed.

#669. Szerző: No.6-Sy 2006-12-30 - 13:58 ó.
Ady Endre

IMÁDSÁG HÁBORÚ UTÁN

Uram, háboruból jövök én,
Mindennek vége, vége:
Békíts ki Magaddal s magammal,
Hiszen Te vagy a Béke.

Nézd: tüzes daganat a szivem
S nincs, mi nyugtot adjon.
Csókolj egy csókot a szivemre,
Hogy egy kicsit lohadjon.

Lecsukódtak bús, nagy szemeim
Számára a világnak,
Nincs már nekik látnivalójuk,
Csak Téged, Téged látnak.

Két rohanó lábam egykoron
Térdig gázolt a vérben
S most nézd Uram, nincs nekem lábam,
Csak térdem van, csak térdem.

Nem harcolok és nem csókolok,
Elszáradt már az ajkam
S száraz karó a két karom már,
Uram, nézz végig rajtam.

Uram, láss meg Te is engemet,
Mindennek vége, vége.
Békíts ki Magaddal s magammal,
Hiszen Te vagy a Béke.


#668. Szerző: No.6-Sy 2006-12-29 - 09:42 ó.
Ady Endre

AZ ÚR ÉRKEZÉSE

Mikor elhagytak,
Mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.

Nem harsonával,
Hanem jött néma, igaz öleléssel,
Nem jött szép, tüzes nappalon
De háborus éjjel.

És megvakultak
Hiú szemeim. Meghalt ifjuságom,
De őt, a fényest, nagyszerűt,
Mindörökre látom.


#667. Szerző: Paraguay 2006-12-28 - 18:26 ó.

Csávás Attila:


Druidák földjén

A druidák földjén ott megleltem,
mit kerestem,
árnyakat kik elvittek,
kik bánatot éreztek,
varázslók főzetében,
vadak üvöltésében.
a térdre rogyottak révületében,
csillag szőnyegen,
istenek gyűrűjében,
transzban,
kábulatban,
a számkivetettek kunyhójában.

A tűz lángjának zamatában,
fájó érintésében,
kiket egykor szerettem.
Barát voltál te is kis álmodozó, te ki én vagyok,
egy fanyargó fölényes vergődés.
Ki kést emel, s lesújt a kétkedés sebét ejtve,
vándorolt lelkem pókok, s bogarak teste.
Rám mutattál skarlát jelet,
tetoválva bőrömbe, te ki barátom voltál,
s fűzért szorongattál.
Képmutató mondókák,
fekete hollók a húsodat imádták.

A Szent fagyöngyöt keresve,
ösztönnel ízlelem a Napot s a Holdat,
gyökereim a föld alatt kúsznak.
Puha avarban fekszem,
embert áldoznak felettem.
Virtussal teli áhítatban,
kis tócsákban a mohától elborított kövek alatt.
Felette a javíthatatlannak,
mikor a zűr támad,
egy nappal ezelőtt a mában.
Kígyók mérgétől utazva,
s magammal megalkudva.






Szédülök veletek,
kik egykor megértetettek.
Feketén pislogok felétek,
tölgyfám árnyékában meghúzódva.
A tollamból kifogyott tinta,
soraimat elnémítja.
Elborítja fehér lapjaim a félszeg árulás,
ivadékok ivadékaitól a megbocsátás.
Szirmot bont a kíváncsiság,
kis virág, törött szár.
Résnyire nyíló zártságom,
kérdezem, s válaszod várom.




/Hát visszajöttél?
Visszajöttem./




2005-03-20

#666. Szerző: No.6-Sy 2006-12-27 - 11:48 ó.
Remény

Ne búsulj, nincs miért,
Kár most a könnyekért,
Nyugodtan hallgass csak reám.
Ne hidd, hogy gyenge vagy,
Ez múló hangulat,
Holnapra másképp lesz talán.

Ne kérdezd, honnan jöttem én,
Könnyítek lelked börtönén.
Nevem: Remény.

Kezedben életed,
Mégis azt képzeled,
Hogy jövõd rajzolatlan út.
Ha bennem nem hiszel,
Magadtól fordulsz el,
Jóslatom biztos, mint a múlt.

Ma már az alkotó pihen,
S a gép nem forog nélkülem,
Tudom, hiszem, igen.

Ma már az alkotó pihen,
S a gép nem forog nélkülem,
Tudom, hiszem, igen.
Tudom, hiszem, igen, igen.

/Dolák-Saly Róbert/


#665. Szerző: ajsa 2006-12-27 - 09:01 ó.
Kátai Tamás

Hét madár

Üvegen cseppmagány
Cseppekben õsi táj
Hegyeken hét madár
Magasból mélyre száll

Magasból mélyre száll
Hegyekrõl hét madár
Menekül magvakig
Magvakban elalszik

Magvakban takarja
Fűfátyol illata
Növényszív kalapál
Úgy alszik hét madár

Csontburok, csíracsepp
Héjában megremeg
Nedvektõl szétfeszül
Még hasad, még terül

Szárnyat bont, fényt ölel
Tolla tűz, tánca jel
Zöld érbõl tovaszáll
Úgy röpül hét madár

#664. Szerző: No.6-Sy 2006-12-26 - 11:14 ó.
Anakreón

Gyűlölöm...

Gyűlölöm azt, aki telt kupa mellett, bort iszogatván,
háborut emleget és lélekölő viadalt.
S kedvelem azt, aki bölcs és Aphrodité meg a Múzsák
szép adományairól zengve szeretni tanít.

(Radnóti Miklós)


#663. Szerző: ajsa 2006-12-25 - 10:40 ó.
Juhász Gyula

Karácsony felé

Szép Tündérország támad föl szívemben
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.

...Bizalmas szívvel járom a világot,
S amit az élet vágott,
Beheggesztem a sebet a szívemben,
És hiszek újra égi szeretetben,
Ilyenkor decemberben.

...És valahol csak kétkedő beszédet
Hallok, szomorún nézek,
A kis Jézuska itt van a közelben,
Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
S ne csak így decemberben.

1902

#662. Szerző: No.6-Sy 2006-12-24 - 02:43 ó.
Reményik Sándor

Emlékezés karácsonytalan advent idejére

Későn és más lélekkel,
"Holnap" holnaputánján
Jutottam el szívedbe
Ady városa, Várad.
Először ősz aranylott mindenütt,
Másodszor csattogott a csalogány,
S a hársfaillat áradt.
Egy őszi s egy tavaszi adventem volt
Falaid között, Várad.
Én nem kerestem benned semmi mást,
Csak enyhülést, csak gyógyulást.
A gyógyulást nem adtad.
Tán havasokat, tán tengereket
Mulasztottam miattad.

És mégse bánom, mégis sokat adtál:
Új hangulatot, új barátokat,
S valami rejtelmes nosztalgiát
Utánad, mely örökre megmarad.
Advent voltál az életemben, Várad,
Adventje új élet ígéretének -
S maradt mégis minden a réginek.
Advent voltál az életemben, Várad,
Advent, melynek nem jött karácsonya.
De mégis jó volt Messiásra várni, -
S édes az elmult advent illata.

Kolozsvár, 1925 szeptember


#661. Szerző: ajsa 2006-12-23 - 12:45 ó.
Rainer Maria Rilke

Ádvent

Havat terel a szél az erdőn,
mint pehely-nyájat pásztora.
S néhány fenyő már érzi sejtőn,
miként lesz áldott-fényű fa,
és hallgatózik. Szűz utakra
feszül sok ága, tűhegye, -
szelet fog, - készül, nő magasba,
az egyetlen szent éj fele.

(Ford: Fodor András)


Boldog Karácsonyt!

#660. Szerző: popularbal 2006-12-23 - 11:52 ó.
kattintson a képre a nagyobb mérethez Wass Albert:

Karácsonyi versek


Elindul újra a mese!
Fényt porzik gyémánt szekere!
Minden csillag egy kereke!
Ezeregy angyal száll vele!
Jön, emberek, jön, jön az égből
Isten szekerén a mese!

Karácsony készűl, emberek!
Szépek és tiszták legyetek!
Súroljátok föl lelketek,
csillogtassátok kedvetek,
legyetek ujra gyermekek
hogy emberek lehessetek!

Vigyázzatok! Ez a mese
már nem is egészen mese.
Belőle az Isten szeme
tekint a földre lefele.
Vigyázzatok hát emberek,
Titeket keres a szeme!

Olyan jó néha angyalt lesni
s angyalt lesve a csillagok közt
Isten szekerét megkeresni.
Ünneplőben elébe menni,
mesék tavában megferedni
s mesék tavában mélyen, mélyen
ezt a világot elfeledni.

Mert rút a világ, fekete.
Vak gyűlölettől fekete.
Vak, mint az emberek szeme:
az égig sem látnak vele.
Pedig az égből lefele
porzik már Isten szekere!

Minden csillag egy kereke,
ezeregy angyal száll vele,
az Isten maga száll vele
és csillagtükröt nyujt felénk,
mesetükröt, a keze.

Szent tükrébe végre egyszer
Pillantsatok tiszta szemmel,
tiszta szemmel, Istenszemmel
milyen szép is minden ember!
Minden ember szépségtenger
s mint a tenger csillagszemmel
telve vagytok szeretettel...!

Tagadjátok...? Restellitek...?
Elfordulnak fejeitek...?
Megvakultak szemeitek...?
Szépségteket, jóságtokat
nem érzitek, nem hiszitek...?
Csillaggyertyák fénye mellett
Isten elé nem viszitek...?

Akkor bizony rútak vagytok,
szégenyek és vakok vagytok,
ha szépek lenni nem akartok.
De még így is, szegényen is,
rútan, vakon, mégis, mégis
Isten gyermekei vagytok!

Rátok süti fényes szemét,
elindítja fényszekerét,
jó emberek játékszerét.
Milyen kár, hogy áldó kezét
nem érzitek, nem nézitek
s nem hiszitek már a mesét.

A rút világnak gondja van,
minden embernek gondja van,
a sok angyalnak mind gondja van
s az Istennek is gondja van,
mert mindenekre gondja van.
S így múlik el a szép s a jó
az ember mellől, nyomtalan.



#659. Szerző: No.6-Sy 2006-12-23 - 10:07 ó.
kattintson a képre a nagyobb mérethez Weöres Sándor

Száncsengő

Éj-mélyből fölzengő
- csing-ling-ling - száncsengő.
Száncsengő - csing-ling-ling -
tél csendjén halkan ring.

Földobban két nagy ló
- kop-kop-kop - nyolc patkó.
Nyolc patkó - kop-kop-kop -
csönd-zsákból hangot lop.

Szétmálló hangerdő
- csing-ling-ling - száncsengő.
Száncsengő - csing-ling-ling -
tél öblén távol ring.


Boldog karácsonyt!

#658. Szerző: popularbal 2006-12-20 - 22:22 ó.
Vörösmarty Mihály

MIT CSINÁLUNK?

Mit csinálnak Magyarhonban?
Esznek, isznak és danolnak.
Semmi baj sincs? semmi gondrém,
Hogy majd érte meglakolnak?
Van biz itt baj; de hiába
Enni csak kell az embernek;
S inni hogy ne kéne, ahol
Oly dicső borok teremnek;
Csakhogy aztán,
Majd ha ember kell a gátra.
Korhely-gyáván
Ne maradjon senki hátra.

Mit csinálnak Magyarhonban?
Esznek, isznak, álmodoznak.
Semmi baj sincs? semmi gondrém,
Hogy az álmok megszakadnak?
Van biz itt baj; de hiába,
Olyan édes álmodozni!
S néha tán jobb, mint fejünkkel
Faltörősdit játszadozni:
Csakhogy aztán,
Majd ha ember kell a gátra,
Álmos-gyáván
Ne maradjon senki hátra.

Mit csinálnak Magyarhonban?
Esznek, isznak, gondolkoznak.
És miről az istenadták?
Hogy tán élni kén' a honnak!
Kár biz az; de már hiába,
Gondolatnak nincsen gátja,
És ha úgy van, amint mondják,
Gondolat a tettek bátyja:
Csakhogy aztán,
Majd ha ember kell a gátra,
Méla-gyáván
Ne maradjon senki hátra.

Mit csinálnak Magyarhonban?
Esznek, isznak, hadakoznak.
Szörnyűség! – No nem kell félni,
Csak szavakkal kardlapoznak.
Kár a szóért; de hiába,
Szóból ért a magyar ember,
S gyakran a szó dolgokat szül,
Gyakran a szó éles fegyver:
Csakhogy aztán,
Majd ha ember kell a gátra,
Nyelves-gyáván
Ne maradjon senki hátra.

Mit csinálnak Magyarhonban?
Esznek, isznak s tán dolgoznak?
Félig-meddig: mert nem tudják,
Másnak lesz-e vagy magoknak.
Ennyi is kár; de hiába,
Munka jobb a koplalásnál,
S jobb az edzett kar, ha ép vagy,
Mint ha selymen sántikálnál.
És hogy aztán,
Majd ha ember kell a gátra,
Gyenge-gyáván
Ne maradjon senki hátra.

Mit csinálnak Magyarhonban?
Szőnek, fonnak és akarnak –
Tán vakarnak? semmi tréfa!
Posztó is kell a magyarnak.
Hát takács-e a magyar nép?
Nem szégyenli a vetéllőt?
Semmi baj! tán összefűzi,
Amit a sors egybe nem szőtt:
Csakhogy aztán,
Majd ha ember kell a gátra,
Gépi-gyáván
Ne maradjon senki hátra.

És, pedig – mit is beszéltem?
A vadásznak jó a cserje;
A költő hadd álmodozzék;
A kovács a vasat verje.
Minden ember, amihez tud,
Ahhoz lásson télen, nyáron,
S a paraszt borbély helyében
Úr szakállát ne kaszáljon.
És hogy aztán,
Majd ha ember kell a gátra,
Aki hitvány,
Félre tőlünk, menjen hátra!


#657. Szerző: No.6-Sy 2006-12-20 - 10:52 ó.
A. Sz. PUSKIN

Ördögök

Gyűl a felleg, száll a felleg,
búvik fenn a holdkaréj,
záporoznak a sűrü pelyhek,
zord az ég és zord az éj.
Szánon szűz havakba vágunk,
cseng a csengő: csin-csin-csin...
Szörnyű út ez pusztaságunk
láthatatlan útain.

- Hajrá, hajts!...- Uram, hiába,
nem bírhatja már a ló,
elvesz itt szemem világa,
vág a szél és vág a hó.
Nincs út s nő a hó a széllel,
erre balszerencse vitt,
s most a rossz lélek vezérel,
az kerget minket itt.

Nézd, most csúf száját kinyitja,
köp, süvöltő hangot ad;
nézd a mély felé taszítja
most a megvadult lovat.
Most előttem - megnagyítva -
útjelző gyanánt kinyúlt,
aztán villant, mint a szikra,
pattant és a ködbe hullt.

Gyűl a felleg, száll a felleg,
búvik fenn a holdkaréj,
záporoznak sűrü pelyhek,
zord az ég és zord az éj,
állunk, hasztalan sietünk.
Néma csengők. Hogy havaz!
Nincs erő...Mi az megettünk?
Vén facsonk vagy farkas az?

Nő a hóvihar vadulva,
szél zihál, a ló nyihog.
Nézd csak: ott van, ott les újra,
nézd, a két szem, hogy lobog!
Száguld már a ló riadva,
Cseng a csengő: csin-csin-csin...
S látom, túl a rém csapatba
gyűl a puszta halmain.

Ártó lelkek száz alakban
(holdfényben dereng a domb)
ott kerengnek nagy csapatban,
mint a szélvert őszi lomb...
S mind dalolnak megbomolva
és az ének oly fura...
Mire szól? Halotti torra
vagy boszorkánylagzira?

Gyűl a felleg, száll a felleg,
búvik fenn a holdkaréj,
záporoznak sűrü pelyhek,
zord az ég és zord az éj.
Rémek szállnak nagy rajokban
fel magasba - mennyien!
És a kín e vad jajokban
szétszakítja a szivem!

(Áprily Lajos fordítása)

#656. Szerző: No.6-Sy 2006-12-20 - 00:10 ó.
Elisabeth Barrett-Browning

A PORTUGÁL SZONETTEKBŐL XXI

Mondd újra s újra mondd és újra mondd,
hogy szeretsz! Bár az ismételt szavak
kakuknótához hasonlítanak,
emlékezz rá, hogy se mező, se domb
nincs kakuknóta nélkül, ha a lomb
újul tavasszal s kizöldül a mag.
Egyszeri szó, mint szellem hangja, vak
sötétben zeng el és kétség borong
nyomában. Ismételd... szeretsz...Ki fél,
hogy a rét túlsok virággal veres
s az ég túlsok csillaggal ékszeres?
Mondd, szeretsz, szeretsz...Hangod úgy zenél,
mint ezüst csengő, újrázva...Beszélj:
de ne feledd, hogy némán is szeress...

(ford.: Babits Mihály)

#655. Szerző: ajsa 2006-12-19 - 20:01 ó.
Reményik Sándor

Béke

Valami furcsa összehangolódás,
Valami ritka rend -
Széthúzó erők erős egyensúlya,
Mély belső bizonyosság idebent -
Bizonyosság arról, hogy élni jó,
Szenvedni elkerülhetetlen,
Szeretni tisztán: megistenülés,
Meghalni szép -
S a Kifejezést meglelni mindezekhez,
Megtalálni a felséges Igét:
Az Igét mindezekhez:
A Béke ez.
Orkán ordíthat aztán odakünt,
Robbanhat ezer bomba: kárbament,
De kárt nem okozott.
Bent:
Csend.
A Béke itt kezdődik.
Bent:
Csend.
Isten hozott.

#654. Szerző: ajsa 2006-12-17 - 16:08 ó.
Kányádi Sándor

Valaki jár a fák hegyén

valaki jár a fák hegyén
ki gyújtja s oltja csillagod
csak az nem fél kit a remény
már végképp magára hagyott

én félek még reménykedem
ez a megtartó irgalom
a gondviselő félelem
kísért eddigi utamon

valaki jár a fák hegyén
vajon amikor zuhanok
meggyújt-e akkor még az én
tüzemnél egy új csillagot

vagy engem is egyetlenegy
sötétlő maggá összenyom
s nem villantja föl lelkemet
egy megszülető csillagon

valaki jár a fák hegyén
mondják úr minden porszemen
mondják hogy maga a remény
mondják maga a félelem

#653. Szerző: No.6-Sy 2006-12-16 - 11:39 ó.
Kosztolányi Dezső

Lásd, kisfiam, ezt mind neked adom most

Lásd, kisfiam, ezt mind neked adom most,
legyen tiéd örökre az egész.
Vedd a telet és a nyarat, a lombost,
itt van neked az epe és a méz.
Ez itt a keserű s ez itt az édes,
ez a fekete és ez a fehér,
ez a nyugalom, s a láz is, hogy égess,
ez itt a méreg és ez a kenyér.
Tejet adok, de hozzá szörnyü vért is,
ölelni lágyan és birkózni kart,
és harcot is, hogy harcolj csakazértis,
a rózsa mellett ott legyen a kard.
Van még néhány elhányt és csonka holmi,
egy kis verőfény és egy-két kacaj,
viaskodó kedv, várat ostromolni,
és végezetre egy nagy, tompa jaj.
Iker ajándékot veszel örökbe,
oly ember-ízű és oly felemás,
de ember adta, nem telt néki többre,
eget ne vívj, mély kútakat ne áss.
Sötéten nyújtom ezeket tenéked,
s koldus apád most tétovázva áll,
mert nincs egyéb. Jobbjában ott az élet,
és a baljában ott van a halál.


#652. Szerző: No.6-Sy 2006-12-13 - 14:01 ó.
József Attila

A csodaszarvas

Ükös ükünk, ősök őse,
ázsiai puszták hőse,
vágyat nevelt csodavadra,
szarvast űzött napnyugatra.

Űztön űzte kis sereggel,
éjten éjjel, reges reggel,
át az éren, át az áron,
fegyveres népű határon.

Csodaállat, csak elillant,
lombokon át, ha megcsillant.
Csak a nyomát hagyta minden
füves földön, fájó szívben.

Az az előd nem volt boldog.
Nem boldogok az utódok.
Az ős haza odaveszett,
de a vágy nem emlékezet.

Hejh magyarok, hajh szegények,
hova űzni azt a gímet?
Aki hajtja, belepusztul
asszonyostul, csapatostul.

Az is, aki látta, végre,
hagyja immár békességbe.
Tisza mellett, Duna mellett,
az a szarvas itt legelget.

Ázsiai nehéz szaga
ázott pusztán füstöl tova
s aranyszőre, mikor illan,
gyári füstön általcsillan.

Kortyolgat az ég tavából,
villó aggancsa világol -
ága-boga tükörképe
csillagvilág mindensége.

1933. júl. [?]

#651. Szerző: No.6-Sy 2006-12-13 - 13:59 ó.
József Attila

Elmaradt ölelés miatt

Ugy vártalak, mint a vacsorát este,
ha feküdtem s anyám még odajárt.
Ugy reméltelek, mint kétségbeesve,
hülyén, (még ifjan) hívtam a halált -
nem jött, hálisten... Látod, ilyen boldog
vagyok, ha most meggondolom a dolgot.
De az még ostobább,
hogy nem jöttél, bár jönni fogsz tovább!

Makacs elmulás tolja a világot
maga előtt, mint bányász a szenet,
melyet kifejtett, darabokra vágott.
De mélyben, egyben él, aki szeret.
Milyen tüzvész, miféle kivont kardok
káprázata volt, ami visszatartott,
hogy míg a hold haladt,
nem fogózhattam beléd azalatt?

Hogy a holt csillagvilággal, esengve,
csak szálltam tehetlen, mint a kövek -
s nem is uszhattam a sodorral szembe
kedves öledben!... Hol volt az öled?...
Mig itt hadart s hazudozott az óra,
te fölbámészkodtál egy dobogóra
s a szétterült ütem
hálójában remegtél nélkülem.

Ugye sopánkodsz, milyen kellemetlen,
harisnyádon ha egy szem leszalad!
Most szerelmünkből kivált s kellemedben
egy ölelés örökre szétszakadt.
Az a müvész pörölt az elmulással -
tanuskodj néki! De velem, ne mással.
Tudd meg már, mi a gond.
Hogy mit csinálsz. Én nem vagyok bolond.

1936. nov.-dec.

#650. Szerző: No.6-Sy 2006-12-12 - 10:56 ó.
József Attila

Vigasz

Ne hadd el magad, öregem,
bőröd ne bízd kereskedőre,
ki elád felhőt az egen
s a földön telket vesz belőle.
Inkább segít a kutya szőre
a teríthető betegen,
semhogy magát miértünk törje,
aki sorsunktól idegen.

Magának rág mind, aki rág,
a fogacskák azért fogannak.
S mert éhes rongy vagy, a fogát
elkoldulhatod-e a kannak?
Fázol. Hát mondd, hihetsz-e annak,
ki fűtve lakik öt szobát,
falain havas tájak vannak,
meztelen nők meg almafák?

Hihetsz-e? Szagos kis dorong
édes szivarja s míg mi morgunk,
ő langyos vízben ül s borong,
hogy óh, mi mennyire nyomorgunk!
Ha pincéjébe szenet hordunk,
egy pakli "balkánt" is kibont!
Szivére veszi terhünk, gondunk.
Vállára venni nem bolond...

Bús jószág, ne vetéld magad!
Együtt vágunk a jeges télnek.
A jégből csak lucsok fakad,
de hű társ - éhezők kísérnek.
S ha most a tyúkszemünkre lépnek,
hogy lábunk cipőnkbe dagad,
rajtad is mult. Lásd, harc az élet,
ne tékozold bizalmadat.

1933. okt. 19.

#649. Szerző: No.6-Sy 2006-12-12 - 10:55 ó.
József Attila

Majd megöregszel

Majd megöregszel és bánni fogod,
hogy bántasz, - azt, amire büszke vagy ma.
A lelkiismeret majd bekopog
s nem lesz emlék, melyben magadra hagyna.

Lesz vén ebed s az melléd települ.
Nappal pihensz majd, széken szunyókálva,
mert éjjel félni fogsz majd egyedül.
Árnyak ütnek a rezgő anyókára.

Az öreg kutya néha majd nyafog,
de a szobában csend lesz, csupa rend lesz;
hanem valaki hiányozni fog
a multból ahhoz a magányos csendhez.

Majd tipegsz: s ha eleget totyogott
rossz lábod, leülsz. Fönn aranykeretben
áll ifju képed. Hozzá motyogod:
"Nem öleltem meg, hiszen nem szerettem."

"Mit is tehettem volna?" - kérdezed,
de fogatlan szád már nem válaszolhat;
s ki a nap előtt lehunyod szemed,
alig várod, hogy feljöjjön, a holdat.

Mert ha elalszol, ugrál majd az ágy,
mint a csikó, hogy a hámot levesse.
S a félelem tünődik, nem a vágy,
a fejedben: Szeress-e, ne szeress-e.

Magadban döntöd el. Én fájlalom,
hogy nem felelhetek, ha kérded: él-e.
Mert elfárad bennem a fájdalom,
elalszik, mint a gyermek s én is véle.

1936. okt. - nov.

#648. Szerző: ajsa 2006-12-11 - 20:23 ó.
Horatius

Tu ne quaesieris...

Kedves, csak ne kutasd, tudni tilos, hogy nekem és neked
Mit szántak, mi jövőt isteneink, kár Babylon sötét
Számításait is kérdeni, jobb tűrni, akármi lesz,
Vagy még több telet is ad Jupiter, vagy soha látni már
Nem fogjuk ha a zord téli vihar zúg el a tengeren:
Szűrd meg bölcsen a bort, balga reményt tilt az irígy idő
Hosszan szőni. Amíg szánkon a szó, már tovatűnt a nap,
Tépd le, virága tiéd; holnapokat, Leukonoé, ne várj.



Ford.: Trencsényi-Waldapfel Imre

#647. Szerző: No.6-Sy 2006-12-11 - 10:32 ó.
József Attila

Iszonyat

A szobakonyhán félhomály van.
Az alkóv mögött szendereg
csücsörgő szájjal, rongy pólyában
s fölnyög néha egy kisgyerek.

Rezeg, rándul, mint őszi szélben
tócsa a rideg köveken.
Egy kislány, gondolkodva mélyen,
ül a sarokban félszegen.

Csak ketten élnek az alkóvban,
kiket vágy éltet s gyűlölet.
Bundás kutyával, megkopottan,
Rákóczi-árny az ágy felett.

A kislány hétéves. Kiszökne
s itt benn ugrálni sem lehet.
A mama lelkére kötötte
ezt a dögöt, a gyermeket.

Futna!... Ám oly nagyon tünődik,
hogy majdnem elalszik bele.
Erőt is érez, hogy a földig
egy várost lerontson vele.

... Ám dagadt szemét nyitja s menten
fölsír a csöpp fiúgyerek.
A lányka végigméri; csendben
megmelegíti a tejet.

A kékülő arcú gyerekre
mereven néz és hallgatag.
Fakó haján, mint halott lepke,
lógatja szárnyát a szalag.

Majd az ordító szájba tolja
a tejes üveg cucliját.
A fiú köhög fuldokolva
s mint bot, ha törik, úgy kiált.

Mint tenger, ráng az apró termet;
a cucli csöpög, mint a csap;
a lány elveszi és a gyermek
nyel, vonít és utánakap.

Majd ismét a szájába nyomja,
mert már csak tátog és feszül
s mire az szopva megnyugodna,
kiveszi ajkai közül.

A gyermek nem tudja, örüljön,
vagy sírjon véghetetlenül;
haragja rázza. A tej följön
kis gyomrából s ajkára ül.

Akárha most született volna,
oly vörös; fején az erek,
mint pondrók, másznak vonagolva;
lába nagyujja megmered.

Üvölt és hápog; szopna s retteg.
Inyével a homályba kap.
Csak mikor istenek születtek,
szülőkben kélt ily iszonyat.

A gyermek irtózattól nyirkos, -
ha adja, miért veszi el?
A leány hideg, mint a gyilkos.
Az udvaron vak énekel.

Igy játszik egy félóra hosszat,
némán és mosolytalanul.
Mikor egy szomszéd nő kopogtat,
megrezzen, mégis válaszul

lágyan szól ki a hasadékon:
"Tán most kap szegényke fogat!"
Aztán az alkóvba ül s vékony
tíz kis ujjával játszogat.

Az anya este - hetek óta
így van ez - ölébe veszi
fiát, az őt marokra fogja
s az édes tejet nem eszi.

Az üveg láttán sírni kezd el;
csak az öl erős melegét
kéri s mint roskadt öregember,
reszketve húnyja le szemét.

Az anya nem tudja, mi lelte,
(kendőjét ekkor veti le).
A kisleánynak perg a nyelve:
"Időben adtam ennie."

"Mama, engedjen főzni engem!"
Már frissen, vidoran nyafog.
A mama fáradtan, esetten
érzi, aludni volna jobb...

Éjjel a csillagok nem égnek,
évszakok sírnak és egek.
Álmában sír az anya s ébred,
azt hiszi, sír a kisgyerek.

Azon néma vinnyogás dermed.
Az anya ágyából kikel -
úgy látja, mosolyog a gyermek,
és megnyugodva alszik el...

Mikor munkába siet reggel,
készít egy kis tízórait
s indul. A kisleány is felkel
s míg ruhát ölt, fogadkozik.

De nyomja nagy magánya itt benn,
kín löki - játsszék odakint.
Ismét fölsír a gyermek s minden
előlről kezdődik megint.

1934. nov.

#646. Szerző: No.6-Sy 2006-12-11 - 10:30 ó.
József Attila

Magány

Bogár lépjen nyitott szemedre. Zöldes
bársony-penész pihézze melledet.
Nézz a magányba, melybe engem küldesz.
Fogad morzsold szét; fald föl nyelvedet.

Száraz homokként peregjen szét arcod,
a kedves. S ha cirógatnál nagyon,
mert öled helyén a tiszta űrt tartod:
dolgos ujjaid kösse le a gyom.

Lásd, ez vagy, ez a förtelmes kivánság.
Meg se rebbennél, ha az emberek
némán körülkerülnének, hogy lássák:
ilyen gonosszá ki tett engemet.

Kit szorongatsz most? Ha szülsz, a fiadnak
öröme az lesz, hogy körbe forog,
te meg rápislogsz, míg körülhasalnak
telibendőjü aligátorok.

Mozdulatlan, hanyatt fekszem az ágyon,
látom a szemem: rám nézel vele.
Halj meg! Már olyan szótlanul kivánom,
hogy azt hihetném, meghalok bele.

1936. nov.-dec.

#645. Szerző: No.6-Sy 2006-12-11 - 10:27 ó.
József Attila

A bűn

Zord bűnös vagyok, azt hiszem,
de jól érzem magam.
Csak az zavar e semmiben,
mért nincs bűnöm, ha van.

Hogy bűnös vagyok, nem vitás.
De bármit gondolok,
az én bűnöm valami más.
Tán együgyű dolog.

Mint fösvény eltünt aranyát,
e bűnt keresem én;
elhagytam érte egy anyát,
bár szivem nem kemény.

És meg is lelem egy napon
az erény hősein;
s hogy gyónjak, kávézni hivom
meg ismerőseim.

Elmondom: Öltem. Nem tudom
kit, talán az apám -
elnéztem, amint vére folyt
egy alvadt éjszakán.

Késsel szúrtam. Nem szinezem,
hisz emberek vagyunk
s mint megdöföttek, hirtelen
majd mi is lerogyunk.

Elmondom. S várom (várni kell),
ki fut, hogy dolga van;
megnézem, ki tünődik el;
ki retteg boldogan.

És észreveszek valakit,
ki szemmel, melegen
jelez, csak ennyit: Vannak itt
s te nem vagy idegen...

Ám lehet, bűnöm gyermekes
és együgyű nagyon.
Akkor a világ kicsi lesz
s én játszani hagyom.

Én istent nem hiszek s ha van,
ne fáradjon velem;
majd én föloldozom magam;
ki él, segít nekem.

1935. aug.

#644. Szerző: ajsa 2006-12-10 - 19:50 ó.
Reményik Sándor

Végrendelet

Fáradtságom adom az esti árnynak,
Színeimet vissza a szivárványnak.

Megnyugvásom a tiszta, csöndes égnek,
Mosolygásom az őszi verőfénynek.

Sok sötét titkom rábízom a szélre,
Semmit se várva és semmit se kérve.

Kik üldöztek át tüskén, vad bozóton:
Kétségeim az örvényekbe szórom.

A holtom után ne keressetek,
Leszek sehol - és mindenütt leszek.

#643. Szerző: ajsa 2006-12-10 - 18:25 ó.
Michael Drayton

Búcsú a szerelemtől

Ha vége, hát csókolj meg s isten áldjon;
megtagadlak, már nem vagyok tied;
gyönyörnek, óh, mily gyönyörnek találom,
hogy ledobhattam bilincseimet.
Egy kézfogás még, - töröld esküinket
s ha találkoznak sorsunk útjai,
ne árulja el se szó, se tekintet,
hogy a holt vágyból maradt valami.
Most, bár szerelmünk már-már alig él,
s ravatalánál zokog a hüség
és utolsót lüktet a szenvedély
s a tisztulás lefogja a szemét,
most még, noha mindnyájan elsiratták,
fel tudnád támasztani, ha akarnád.

Ford.: Szabó Lőrinc

#642. Szerző: No.6-Sy 2006-12-09 - 12:40 ó.
Karinthy Frigyes

Hangversenyen

Vakító fénnyel nyirkos éjszakámba
Csillárok íve gyúl ki hirtelen.
Hangok... szinek... morajló ember-erdő:
Tükörvilágos, boltives terem.
Egyszerre csönd lesz: hullámgyűrű indul
S megtörve zúg alá a szírtfokon:
- Beethoven szólal. - Egy fehérruhás lyány
Négy ujja borzong át a húrokon.

Hullámok jönnek... lüktető rohamban
Sziszegve forrnak - nő az áradat,
Szilaj gyönyörrel, bőszülő habormon
Forog lihegve és dagad, dagad...
Terjed... kiönt... betölti a világot...
Vaskéz fog össze reszkető szivet -
- Egyszerre egy sikoltás -: és utána
Üresség tátong: csöndes és siket

Most halk kacaj kél: - vibrál, bugyborékol
Aztán merészen, gúnyosan kitör!
Ostorszíjak suhognak a magosban
Sziszegve bomlik szét a víztükör,
Zajongva tör magosbra, mind magosbra,
Ujjongni kezd el - s nyögve visszadűl!...
- Fehérruhás lyány, ah, ez csodaszép volt!
Halálos csönd felel köröskörül.

Fehérruhás lyány, most tovább, merészen
Az elvarázsolt tengerek felett - -
Nézd, nézd, az arcok égnek, összefolynak
Szemek fehérje tágul, rádmered.
Csillárok íve szikraóceánt önt,
Vonagló mámor árad szerteszét -
- Én ismerem, én ismerem e mámort
Én ismerem a hétbolygók neszét.

Egy a mi útunk: diadalmak útja
Egy a mi célunk: más nem érti meg.
Megáll előtte szürke félhomályban
E lomha, szürke, áradó tömeg.
Melynek szivében kelt csodás derengést
Zengő húron száguldozó vonód:
- Ó, én is, én is járom azt az útat!
Ó, én is, én is értem azt a szót!

Agyamba' zengő tetterő viharzik:
Az íj feszűl: közelg a pillanat.
Közelgünk már e néphez itt, szivének
Hideg tavába dobni horgomat.
Beszélni hozzá bűvösen, zokogva,
Ringatni lelkét lágyan, csöndesen...
- Vadúl belémarkolni, összerázni,
Hogy felriadjon, mint az én szivem!

Szivük riadjon: rebbenő szemökkel
Meredjenek rám öntudatlanul
Zsíros szivökbe, zsiros kis szivökbe
A vér rohanjon, lüktetőn, vadúl.
Más tengerekről, más vizeknek árja
Süvöltve ront a szirtes parton át -
- Beethoven, értlek! Tőled kell tanúlnom
A szívhezszólás nagyszerű tanát.

Fehérruhás lyány, ifjuság, dicsőség!
Én büszke álmom, én mohó hitem!
Még egyszer fusson ujjad át a húron!
Ujjongva, zúgva, győzedelmesen!...
Csillárok íve: - most már felloboghatsz;
Tetszés viharja: - harsogj zúgva fel!
- Köszöntlek, távol, pirkadó Jövendő,
Jövel, dicsőség, ifjuság, jövel!! ...




#641. Szerző: No.6-Sy 2006-12-09 - 12:34 ó.
Kosztolányi Dezső

Marcus Aurelius

Sárgán hever itt a középkori Róma,
de lángol az alkony,
mint véres oroszlán,
s te fönn lovagolsz még
a Capitolium ősi tetőjén,
Marcus Aurelius.

Bronzfejü cézár,
aranyszakállú,
vak ragyogásu szoborszemeiddel
őrködve vigyázol,
s én állok előtted.

Császári felség,
emberi nagyság,
roppant pogányság
örök igazza,
bamba tömegből visszahúzódó,
trón magasában egyedül élő,
koldus imperátor.

Nem kancsal apostol,
nem zagyva keletnek elmebetegje,
fönséges írótárs,
együtt a szív és fő,
fájdalom és bölcs messzetekintés,
elhagyatott e sanyarú földön,
az, aki él és az, aki fél és
látja a törvényt, reszketve, de higgadt
lépttel megy a sírhoz, az értelem égő
lámpája kezében,
megvetve, mi barbár
mindazt, mi hazugság.

Semmi, ami barbár
nem kell soha nékem, semmi, ami bárgyú.
Nem kellenek ők se, kik titkon az éggel
rádión beszélnek, a jósok, a boncok,
a ferde vajákos, ki cifra regéknek
gőzébe botorkál, csürhe-silányok,
kik csalva, csalatva egy jelre lehullnak,
s úgy fintorog arcuk,
mint a bolondé.

Csak a bátor, büszke, az kell nekem, ő kell,
őt szeretem, ki érzi a földet,
tapintja merészen a görcsös, a szörnyű
Medúza-valóság kő-iszonyatját,
s szól: "ez van", "ez nincsen",
"ez itt az igazság", "ez itt a hamisság",
s végül odadobja férgeknek a testét.
Hős kell nekem, ő, ki
déli verőben nézi a rémet,
hull könnye a fényben
és koszorúja
izzó szomorúság.

Messze vagyok már, messze röpültem,
messze az olcsó, híg dudaszótól,
dél és nyugat között csapong az én lelkem,
mindig szabadabban.
Álarcomat itten elvetem, aztán
újra felöltöm,
s járok mosolyogva,
tanulva a tűrést,
a hosszu alázat gőgös erényét,
szenvedve a mocskot, rejtve riadtan
rongyokra szakított, császári palástom.

Hadd emelem föl,
hadd emelem hát tiszta, hitetlen,
kétkedve cikázó, emberi pára-
lelkem tefeléd most,
ki jöttem a pannón
halmok alól, s élek a barna Dunának,
a szőke Tiszának partjai közt. Jaj,
hadd emelem föl mégegyszer a szívem
testvéri szivedhez,
Marcus Aurelius.

Róma

#640. Szerző: No.6-Sy 2006-12-08 - 14:01 ó.
Kosztolányi Dezső

Demosthenes

Hajnalban kel már és izzadva, küzdve,
dadogva és hebegve szónokol,
nagy lelke hánykolódik lázba, tűzbe,
s úgy áll a parton, mint egy kőszobor.

Olyan az egyik napja, mint a másik,
lassan halad, de fáradatlanul;
pilkát köt a nyelvére, szirtre mászik,
s a lángszívű tudó - tanul, tanul.

A messzeségbe bámul méla szemmel,
és lelke háborog, miként a tenger,
mely forradalmasan buzog előtte.

Vár... s lassan véle is versenyre kél,
s már félve hallja a hab, mint beszél
az óceán zúgását túldörögve.

1906

#639. Szerző: No.6-Sy 2006-12-07 - 09:15 ó.
Reményik Sándor

"Szálla alá poklokra"

Mielőtt fölmennék az égbe,
A látásaim hetedik egébe:
Először poklokra kell szállanom.
Ez az én sötét, sötét korszakom
Minduntalan megújul.
Néha csak órák, néha csak napok,
Néha hetek, - és néha hónapok...
Testvéreim, lelkek, közeliek,
Ilyenkor hagyjatok:
Kietlen és idegen lényemen
Ne csodálkozzatok.
Érettetek vívok, miattatok,
S a Szépségért - a hétfejű sárkánnyal,
Mennyországért - az egész alvilággal.
És ne higgyétek azt,
Hogy elszakadtam volna tőletek,
Amért elbujdosom előletek.
Ó ne higyjétek ezt,
Miként a kicsinyhitűek teszik.
Ha tőletek százszor távol vagyok:
Bizony mondom, én veletek vagyok
Mind e világnak végezeteig.


#638. Szerző: ajsa 2006-12-06 - 21:12 ó.
Rainer Maria Rilke

A nap lenyugszik

A nap lenyugszik lágyan.
Bolyongok éberen.
A virrasztó magányban
kis csillag jár velem.

Szeme pillásan ég fenn,
ragyogva néz felém,
oly árva ott az égen,
akár a földön én.

#637. Szerző: No.6-Sy 2006-12-06 - 12:37 ó.
Kosztolányi Dezső

A játék

A játék.

Az különös.
Gömbölyű és gyönyörű,
csodaszép és csodajó,
nyitható és csukható,
gomb és gömb és gyöngy, gyürű.
Bűvös kulcs és gyertya lángja,
színes árnyék, ördöglámpa.
Játszom ennen-életemmel,
búvócskázom minden árnnyal,
a padlással, a szobákkal,
a fénnyel, mely tovaszárnyal,
a tükörrel fényt hajítok,
a homoknak, a bokornak,
s a nap - óriás aranypénz -
hirtelen ölembe roskad.
Játszom két színes szememmel,
a két kedves, pici kézzel,
játszom játszó önmagammal,
a kisgyermek is játékszer.
Játszom én és táncolok,
látszom én, mint sok dolog.
Látszom fénybe és tükörbe,
játszom egyre, körbe-körbe.
Játszom én és néha este
fölkelek,
s játszom, hogy akik alusznak,
gyerekek.


#636. Szerző: No.6-Sy 2006-12-06 - 12:35 ó.
Kosztolányi Dezső


Már néha gondolok a szerelemre


Már néha gondolok a szerelemre.
Milyen lehet - én Istenem - milyen?
Találkoztam tán véle messze-messze,
valahol Andersen meséiben?
Komoly és barna kislány lesz. Merengő.
A lelke párna, puha selyemkendő.
És míg a többiek bután nevetnek,
virágokat hoz majd a kis betegnek.
Ágyamhoz ül. Meséskönyv a szeme.
Halkan beszél, csak nékem, soha másnak.
Fájó fejemre hűs borogatást rak.
És kacagása hegedű-zene.
Egy lány, ki én vagyok. Hozzám hasonló.
Különös, titkos és ritkán mosolygó
Az éjbe néző. Fáradt. Enyhe. Csöndes.
Csak széttekint, és szobánkba csönd lesz.


#635. Szerző: No.6-Sy 2006-12-05 - 13:40 ó.
Reményik Sándor

A fenyők álma

A fellegek a fenyők álmai.
Az ágak között megrekednek.
Azután futásnak erednek,
Vagy halkan suhannak odább,
Mint foghatatlan, lenge holmi,
Testetlen, fátylas délibáb.
Az álmok sorsa: eloszolni.

Néha úgy szállnak, fehér csipkeként.
Hogy alig-alig fedik el a fényt.
Ezek a boldog álmok.
Aki ily álmot látott,
Annak a fának hálálkodni kell.
És hogyan hálálkodik a fenyő?
Hogy ezerszeres illatot lehel.

S néha jönnek gomolygón, nehezen,
Szurony sem szaggatja meg odafenn,
Csak néha üti át
Egy órjás dárdáját a fellegen.
Ezek a gonosz álmok.
Aki ily álmot látott,
Reccsenve jajdul, álmában kiált,
Lát fekete vért és piros halált.

De lassan elszáll jó és gonosz álom,
Valahol virrad már a láthatáron,
Oszlik a köd,
A pára már kevés.
Aranyderüvel messze valahol
A kék ég jő: az örök ébredés.


#634. Szerző: popularbal 2006-12-03 - 12:45 ó.

Juhász Gyula

Szentségtörés


Mint első áldozásra aki készül,
Fehér ingében sápadtan virrasztva,
Remegve, hogy nem méltó ily malasztra,
Imát rebegve boldog menedékül:

Úgy készülődtem én az életemre
S mint az oltári ostya égi ízét
Sóváran vártam első csókja mézét
Annak, ki vár rám messze, messze, messze:

Ó szent magány, szép csönd, ó szűz nemesség,
Szívem adventje, hófehér roráte,
Ó áldott angelusz, ó tiszta áve!

Ó arany, mirrha, tömjén, szép gyerekség.
Jöttek sokan... de ő soha, soha!
Ó első áldozás bűnös bora!


#633. Szerző: No.6-Sy 2006-12-03 - 12:32 ó.
József Attila

(CSAK AZ OLVASSA...)

Csak az olvassa versemet,
ki ismer engem és szeret,
mivel a semmiben hajóz
s hogy mi lesz, tudja, mint a jós,

mert álmaiban megjelent
emberi formában a csend
s szivében néha elidőz
a tigris meg a szelid őz.

1937. május-június


#632. Szerző: No.6-Sy 2006-12-02 - 11:35 ó.
Kosztolányi Dezső

Karácsony

Ezüst esőben száll le a karácsony,
a kályha zúg, a hóesés sűrű;
a lámpafény aranylik a kalácson,
a kocka pörg, gőzöl a tejsűrű.

Kik messze voltak, most mind összejönnek
a percet édes szóval ütni el,
amíg a tél a megfagyott mezőket
karcolja éles, kék jégkörmivel.

Fenyőszagú a lég és a sarokba
ezüst tükörből bókol a rakott fa,
a jó barát boros korsóihoz von,

És zsong az ének áhítatba zöngve...
Csak a havas pusztán a néma csöndbe
sír föl az égbe egy-egy kósza mozdony.



#631. Szerző: No.6-Sy 2006-11-30 - 10:29 ó.
Áprily Lajos

Fegyvertelen vadász dala

Völgyek felett hangos torokkal
üzenhet a vadásztülök
Békét kötök az állatokkal,
az erdővel kibékülök.

Rejtőzve már többé nem állok
zsákmánnyal csábító lesen.
Márciusi szalonka-párok
suhanjanak szerelmesen.

Jöhet a bükkös karcsu vadja,
a lenge-bájos őz-alak,
nem puska-dörrenés fogadja,
csak egy szelíd "nem bántalak".

Völgyben, vadonban, rónaságon
a békesség bolyong velem.
Csak egy öröm van a világon
s ez az öröm fegyvertelen.

S a régi őz, ki annyi vérrel
pirosított havat, mohát,
s reám nézett rémült szemével,
a régi őz is megbocsát.

#630. Szerző: No.6-Sy | Előzmény: (#629) popularbal
2006-11-30 - 10:24 ó.
A szerelmi líra legszebbjei közül való, igazi gyöngyszem.

#629. Szerző: popularbal 2006-11-29 - 22:06 ó.
kattintson a képre a nagyobb mérethez Victor Hugo

Olyan a szerelem

Olyan a szerelem, mint a gyöngyszemű harmat,
amelytől fénylik a szirom,
amelyből felszökik, kévéjében a napnak,
szivárvány-szikra, miliom.

Ne, ne hajolj reá, bárhogy vonz e merész láng,
ez a vízcseppbe zárt, percnyi kis fényözön -
mi távolabbról: mint a gyémánt,
az közelebbről: mint a könny.

(fordította: Nemes Nagy Ágnes)



#628. Szerző: ajsa 2006-11-29 - 20:25 ó.
Tóth Árpád

Meddő órán

Magam vagyok.
Nagyon.
Kicsodul a könnyem.
Hagyom.
Viaszos vászon az asztalomon,
Faricskálok lomhán egy dalon,
Vézna, szánalmas figura, én.
Én, én.
S magam vagyok e föld kerekén.

1913

#627. Szerző: No.6-Sy 2006-11-29 - 11:12 ó.
Áprily Lajos

Túl ötven erdőn

Fogy az ösvény, fogy a napfény,
hideg árnyék hull a hegyre.
Áll mögöttem ötven erdő,
ötven évem rengetegje.
Torkomig ver csorba szívem,
tűz a talpam, seb a térdem.
Annyi rémtől megfutottam,
míg a ritkulásig értem.

Seb a szívem, seb az arcom,
vad tövistől vér az ingem.
Aki erdő-járni küldött,
az ha megismerne engem.
Sűrűségen átfutottam,
avarának vért is adtam,
ami bennem fiatal volt,
rohanásban elhullattam.
Szívem szárnya, szemem fénye,
kurjantásos ifjú kedvem,
férfi-sorsom mély zenéje
elveszett a rengetegben.

Csudaváró esti lázban
fekszem itt a ritkulásban
meglazulva, szerteesve,
s nincsen, aki megkeresne.

Járna értem, mint a hangya
mint Lemminkejnen anyja:
addig járna, felkutatna,
kicsi méhvel írt hozatna,
varázsszókkal összerakna,
úgy siratna, úgy szeretne...

Fekszem itt a szürkületben,
túl a rétnek nagy a csendje.
S zúg mögöttem ötven erdő,
ötven évem rengetegje.

#626. Szerző: No.6-Sy 2006-11-29 - 11:04 ó.
Áprily Lajos

Az esküvő

S amikor már asztalhoz ült a násznép,
nagy messzeségből megjött az apa.
A csákóján, ahogy fogasra tette,
csillant őszi erdők harmata.

Nem látta senki, amikor belibbent,
s nem tudta senki, hogy már köztük ül,
hogy szemben ül a párral s nézi lányát,
menyasszony-lányát, telhetetlenül.

És lassan ismét megmoccant az ajtó:
csillagjövéskor megjött nagymama.
Én Istenem, hogy is fog itt leülni,
szepegtető az úri lakoma.

A pihegéstől mozgott még a szája,
nehéz útról, a hegyről jött szegény.
Pár szál katalin-virág volt kezében
s az örök fehér kendő volt fején.

Nesztelenül leült az ó divánra
s ott hallgatott a nagy némák jogán.
Szeme kék fénnyel járt a vőlegényen,
az embersorba érett unokán.

S a drága párt oly élőn átölelte
a halálból sugárzó szeretet,
hogy szívük titkos delejre dobbant
és a szemük áldottan nevetett.

#625. Szerző: ajsa 2006-11-28 - 20:53 ó.
Weöres Sándor

Kövirózsa

Aki nőtt mély szakadékban,
szeme rálát a magányra,
hegyi víz forr kebelében,
ajakán dús moha-párna.

Kifeszített meredek-híd,
az idő zúg el alatta,
tovahabzó sziromárnyék
s a magány néz a patakra.

#624. Szerző: No.6-Sy 2006-11-28 - 10:47 ó.
Áprily Lajos

ESIK

Csepergés indult, őszi dallamú,
a tükrömben sötét maradt az ég,
a hajnalban sem volt fény, csak hamu
s künn sírt, egész nap sírt a szürkeség.

#623. Szerző: No.6-Sy 2006-11-28 - 10:44 ó.
Áprily Lajos

HAZUG TAVASZ

A rigó füttyel adta már a jelt,
azt hitte: itt a fény, az áhított.
De jött a fagy s a fénnyel harcra kelt,
vad Góliát legyőzte Dávidot.

#622. Szerző: No.6-Sy 2006-11-28 - 08:22 ó.
Nemes Nagy Ágnes:
Bosszú

Ki nem tud bosszút állani,
de megbocsátani se, végképp -
az örökmécsként égeti
olthatatlan keserűségét.

#621. Szerző: ajsa 2006-11-27 - 20:55 ó.
William Shakespeare

97. szonett

De komor tél volt tőled távol élnem,
ki a futó év boldogsága vagy!
Hogy dideregtem, nappal is sötétben,
a vén December tar ege alatt!
Pedig nyár volt e szakadék idő:
a terhes ősz nehéz kincsgarmadát,
Május kéjét hordozta, mint a nő
özvegy méhe a holt férj magzatát:
e dús özön mégis szinte apátlan
gyümölcs és csak árvák reménye volt,
hisz minden csak veled örűl a nyárban
s ahol nem vagy, ott a madár se szól;
vagy ha szól is, oly bús, hogy a haló lomb
sápad, telet sejt és borzongva bólong.


Ford: Szabó Lőrinc

#620. Szerző: No.6-Sy 2006-11-27 - 16:06 ó.
" S a hang így énekelt:

A Kislány Királynő nagybeteg,
s odavész a Fantáziahon.
A Semmi elnyeli majd e helyet,
s ugyanez lesz az én bajom.
A Seholba hullunk és a Sohába,
mint kik igazán nem is éltünk.
Egy új név kell neki, ennyi az ára,
hogy meggyógyuljon újra minékünk.

Atráskó így válaszolt:

Mondd, Jajulála, segély hol akadhat?
Ki lesz, aki néki új nevet adhat?

A hang folytatta:

Halld meg, halld meg szózatomat,
bár értelmedbe nem hatol,
rögzítse magába jól az agyad,
mielőtt távozol,
hogy később, hogyha jobb időket érsz meg,
mindazt, mi az emlékek vizének
legmélyén érintetlenül pihen,
újólag napvilágra hozd.
Attól függ, eléred-e óhajod,
nem vagy igen.

Egy ideig csak szó nélküli panaszos dal volt hallható, majd hirtelen közvetlenül Atráskó mellett csendült fel a hang, mintha valaki a fülébe beszélt volna:

A Kislány Királynőnek új nevet
ki tudna vajon szerezni?
Segíteni dzsinn- vagy villisereg,
te se, én se tudunk, se senki.
Átkunktól nem szabadulhatunk,
úrnőnk sose lesz vidámabb.
Betűkbe zárt alakok vagyunk,
s éljük a sorsot, amelyre szántak.
Kitalált mese álmai, képei
vagyunk csak, nem egyebek,
egyikünk se tud újat teremteni,
se bölcs, se király, se gyerek.
De létezik egy hely, túl Fantázián,
a neve kinti világ.
Aki lakja, nincs bőség híján,
másféle a rend odaát!
Az Ádámsarjak, jó okkal ilyen
nevük van az ottlakozóknak,
az Évalányok, az emberi nem,
valódi tudói a szónak.
Jól ismerik ők a módozatot,
miképpen kell nevet adni.
A Kislány Királynő így tudott
kezdet óta fennmaradni.
Új meg új neveket kapott, gyönyörűeket,
de hosszú ideje múlt,
hogy az emberek átlépték küszöbünket,
nem tudják, merre az út.
Valódi mivoltunk mind feledte már,
létünkben egyikük se hisz.
Ó, jönne csak egy emberfia bár,
nyomorunk oszlana is!
Ó, lenne csak, aki hinni merész,
csak egy, ki a szózatot érti!
Be könnyű nekik, s minekünk be nehéz
egymás közegébe belépni.
A világuk kívül van Fantázián,
erőnk oda el nem ér -
Megtartod-e, én ifjú daliám,
Mit Jajulála beszél? "

(Részlet Michael Ende A végtelen történet
c. művéből; ford: Hárs Ernő)

#619. Szerző: mirto 2006-11-27 - 14:21 ó.
Oly régen jártam már erre :-)))

Márai Sándor: A tapintatról és a gyöngédségről. . .



Mert van valami,
ami több és értékesebb, mint a tudás,
az értelem, igen, becsesebb, mint a jóság.
Van egyfajta tapintat
ami az emberi teljesítmény felsőfoka.
Az a fajta gyöngédség, mely láthatatlan,
színtelen és íztelen
s mégis nélkülözhetetlen, mint fertőzéses,
járványos vidéken a forralt víz,
mely nélkül szomjan pusztul,
vagy beteg lesz az ember.
Az a tapintat és gyöngédség,
mely, mint valamilyen csodálatos zenei hallás
örökké figyelmeztet egy embert
mi sok és mi kevés az emberi dolgokban,
mit szabad és mi túlzás,
mi fáj a másiknak és mi olyan jó,
hogy ellenségünk lesz,
ha megajándékozzuk vele és nem tudja meghálálni?
Ez a tapintat, mely nemcsak
a megfelelő szavakat és hangsúlyt ismeri,
hanem a hallgatás gyöngédségét is.
Vannak ritka emberek, akik tudják ezt.
Akik a jóságot, mely mindig önzés is,
párolták és nemesítették,
s nem okoznak soha fájdalmat barátságukkal
vagy rokonszenvükkel, nem terhesek közeledésükkel,
nem mondanak soha egy szóval többet,
mint amit a másik el tud viselni, s mintha külön,
nagyon finom hallószerveik lennének,
úgy neszelik, mi az, ami a másiknak fájhat?
S mindig tudnak másról beszélni.
S oly élesen hallanak mindent,
ami veszélyes az emberek között,
mint az elektromos hallgató fülek érzékelik
a nagy magasságban, felhők között közeledő,
láthatatlan ellenséges gépmadarakat.
A tapintat és a gyöngédség emberfölöttien érzékel.
Igen, e két képesség emberfölötti.


#618. Szerző: ajsa 2006-11-26 - 18:38 ó.
Folyt.:

Pétert sem hagyá pihenni
A nagy ártatlan igazság:
Nem rest a biróhoz menni,
Hogy panaszát meghallgassák.
Így s úgy történt, - elbeszéli,
Övé a fütty, ő azt véli:
Nincs vármegye,
Ki elvegye,
Nincsen törvény, nem lehet per,
Hisz látja Isten, ember! -
De, hogy a beszédet össze
Annál jobb rendben illessze,
Az ütlegből sokat elvesz
És a joghoz egy tallért tesz,
Mely is a bírói zsebben
Bal felől, a szív iránt
Meghuzódik a legszebben.

Felderűle a kivánt
Nap, mely a vitát eldöntse,
Hogy a fülemile-pörben
Kinek szolgál a szerencse.
Ámde a birót most cserben
Hagyja minden tudománya,
És ámbátor
Két prókátor
Minden könyvét összehányja,
S minden írást széjjeltúr is:
Ilyen ügyről,
Madárfüttyről,
Mit sem tud a corpus juris;
Mignem a biró, haraggal
Ráütvén a két zsebére
S rámutatván a két félre,
Törvényt monda e szavakkal
A szegény fülemilére:
Hallja kendtek!
Se ide nem, se oda nem
Fütyöl a madárka, hanem
(Jobb felől üt) nekem fütyöl,
(Bal felől üt) nekem fütyöl:
Elmehetnek.

*

Milyen szép dolog, hogy már ma
Nem történik ilyes lárma,
Össze a szomszédság se zördül,
A rokonság
Csupa jóság,
Magyar ember fél a pörtül...
Nincsen osztály, nincs egyesség
Hogy szépszóval meg ne essék,
A testvérek
Összeférnek,
Felebarát
Mind jó barát:
Semmiségért megpörölni,
Vagy megenni, vagy megölni
Egymást korántsem akarja:
De hol is akadna ügyvéd
Ki a fülemile füttyét
Mai napság felvállalja!?

1854

#617. Szerző: ajsa 2006-11-26 - 18:36 ó.
Arany János

A fülemile

Hajdanában, amikor még
Így beszélt a magyar ember:
Ha per, úgymond, hadd legyen per!
(Ami nem volt épen oly rég) -
Valahol a Tiszaháton
Élt egy gazda: Pál barátom,
S Péter, annak tőszomszédja;
Rólok szól e rövid példa.

Péter és Pál (tudjuk) nyárban
Összeférnek a naptárban,
Könnyü nekik ott szerényen
Megárulni egy gyékényen;
Hanem a mi Péter-Pálunk
Háza körűl mást találunk:
Zenebonát, örök patvart,
Majd felfordítják az udvart;
Rossz szomszédság: török átok,
S ők nemigen jó barátok.

Ha a Pál kéménye füstöl,
Péter attól mindjár' tüszköl;
Ellenben a Péter tyukja
Ha kapargál
A szegény Pál
Háza falát majd kirugja;
Ebből aztán lesz hadd-el-hadd,
Mely a kert alá is elhat!
Ez sem enged, az sem hagyja,
S a két ház kicsinye, nagyja
Összehorgolnak keményen,
Mint kutyájok a sövényen
Innen és túl összeugat
S eszi mérgében a lyukat.

De, hogy a dologra térjek,
Emberemlékezet óta
Állott egy magas diófa,
Díszeül a Pál kertjének.
A szomszédba nyult egy ága,
Melyet Péter, minthogy róla
A dió is odahulla,
Bölcsen eltűrt, le nem vága.
Történt pedig egy vasárnap,
Hogy a fentírt fülemile
Ép' a közös galyra üle,
Azt szemelvén ki oltárnak,
Honnan Istent jókor reggel
Magasztalja szép énekkel:
Megköszönve a napot,
Melyre, im, felvirradott.
A sugárt és harmatot,
A szellőt és illatot;
A fát, melynek lombja zöld,
A fészket, hol párja költ,
Az örömet, mely teli
Szivecskéjét elteli;
Szóval, ami benne él
S mit körében lát, szemlél,
Azt a pompát, fényt és szint,
Mely dicsőség
- Semmi kétség-
Ő érte
Jött létre
Csupán ő érette mind!
Elannyira, hogy Pál gazda,
Ki gyönyörrel ott hallgatta,
Így kiáltott örömében:
"Istenem uram,
Beh szépen
Fütyöl ez az én madaram!"

"Kendé bizony az árnyéka!
Mert olyat mondok, hogy még a..."
Hangzik által a sövényen
Egy goromba szó keményen.
"Hát kié - pattogja Pál-
Mikor az én fámra száll?"
"De az én portámon zengett:
Hogy illetné a fütty kendet!"
Pál nem hagyja: őtet ucsse!
Péter ordít: ő meg úgyse!
Többrül többre, szórul szóra,
Majd szitokra, majd karóra,
Majd mogorván
Átugorván
Ölre mennek, hajba kapnak;
Örömére a szent napnak
Egymást ugyan vérbe-fagyba,-
Hanem a just mégsem hagyva.

Pál azonban bosszut forral,
És ahogy van, véres orral
megy panaszra, bírót búsit,
S melyet a vérszenny tanúsit,
A bántalmat előadja.
Jogát, úgymond, ő nem hagyja.
Inkább fölmegy a királyig
Térden csúszva: de a füttyöt,
Mely az ős diófárul jött,
Nem engedi, nem! halálig.
Nyomatékul egy tallért dob
Az igazság mérlegébe,
Mit a bíró csúsztat a jobb
Oldalon levő zsebébe.

#616. Szerző: popularbal 2006-11-26 - 18:12 ó.

R. M. Rilke

Zene

Ő... alszik... Úgy, hogy tiszta ébredése
oly éberséget szül, mely minket álom
ölébe dönt... Ó, borzalom vetése!
Földhöz verődik: koppanás a sáron,
beködli céljaink nehézkedése.
Éghez verődik: rádtárul egésze!

Éghez verődik: testivé merednek
a rejtett számok; sűrűbben mozognak
a tér atomjai. Fényként remegnek
a hangok. És mi itt lent fül azoknak,
az valahol szem is: ott boltozódnak
e dómok, ahol az eszmék teremnek.
Valahol van a zene, mint ahogy
e fény valahol messzi hang a fülben...
Csupán számunkra elválaszthatók...
És e kétfajta rezgés közt az űrben
a névtelen Több... Ó, mi bújhatott
a gyümölcsökbe? Ízük adja
értéküket? S egy illat mit tanít?
(Megismeréseink határait
kuszálja testünk minden mozdulatja.)

Zene: te, kútmedencénk zuhatagja,
hulló sugár, hangtükrözés, te boldog
fölébredő a keltő indulatra,
nyugalom, melyet bőség árja bontott,
te nálunk több... minden céltól eloldott
s szabad...




#615. Szerző: No.6-Sy 2006-11-26 - 14:46 ó.
Friedrich Schiller

A Föld szétosztása

Imé a föld, tiétek! így kiáltott
Zeusz az embereknek. Itthagyok
örök hűbérbe most mindent tirátok,-
de testvérként osztozzatok!

És mind siet s szerez mind két marokra,
már osztozik serényen ifju s vén.
A pórt kalász csábítja s szénaboglya,
az úr vadászgat erdején.

Kalmár csűrében eltünt árpa, búza,
az óbor meg apátúr kincse lett,
ügyes királyé lett a híd, az utca,
s így szólt: enyém a jó tized.

S az osztozásnak már a végin voltak,
mikor a költő jő s rájuk talál,-
ó jaj, de addig mindent szertehordtak,
s mindennek volt gazdája már!

Imé, hát én, csak én maradtam árva,
s kisemmizett, a leghívebb fiad?
És Zeusz trónjához borúl s kiáltva
kiált mellőzés miatt.

Elálmodoztál, szólt az isten,- máshol,
perelsz most, jöttél volna hát elébb!
Hol voltál költő, mondd, az osztozáskor?
S felelt az: nálad voltam épp.

Tündöklő orcád néztem s lelkesültem
eged zengő összhangján,- megbocsásd
a szellemnek, hogy ily megrészegülten
elkéste itt az osztozást.

Most mit tegyek? mereng Zeusz sötéten,-
a föld szétosztva: nem enyém ma már.
Akarsz-e hát egemben élni velem?
Akármikor jössz, téged nyitva vár.

(Radnóti Miklós fordítása)






#614. Szerző: ajsa 2006-11-25 - 20:22 ó.
Alfred Lord Tennyson

Ulysses

Nem sok értelme, hogy henye királyként
csöndes tűzhelynél, tar sziklák között,
egy öreg nő oldalán szabjam a
kétes törvényt egy vad népnek, amely
tisztel, és alszik, zabál és nem ismer.
Utaznom kell, hogy fenékig ürítsem
az életet; tudtam mindig örülni,
tudtam szenvedni, másokkal, akik
szerettek, s egymagam; partjainkon,
s mikor az esős Hyadok kavarták
a sötét tengert: nagy lett a nevem;
mert éhes szívvel folyton csavarogva
sokat láttam, embert, városokat,
szokást, tájat, törvényt, kormányokat,
nem akárki voltam, s mindenki tisztelt;
s ittam gyönyörét a hozzám hasonlók
harcának a szeles Trója porondján.
Része lettem mindannak, ami ért;
de minden tapasztalás látkörén túl
ott tündöklik a be nem járt világ
s szegélye úgy fut, ahogy üldözöm.
Untat várni, elmúlni csiszolatlan
rozsdállva és nem munkában ragyogni!
Csak lenni: még nem élet. Ezer élet
együtt se volna sok, és hogy fogy ez
az egy is; pedig minden óra, mellyel
a nagy csöndet megrablom, valami
új hír hozója; s szégyen volna néhány
napért raktáron óvni magamat
s ezt az ősz lelket, mely mint lemenő
csillag, az emberész minden határán
túlra követni vágyik a tudást.

Itt a fiam, jó Telemachusom,
ráhagyom a jogart s a szigetet -
szivem gyermeke, tudja, óvatos
bölcsességgel hogy szelidíti meg
és apránkint hogyan töri bele
a durva népet a hasznosba, jóba.
Hibátlan jellem, a közös kötelmek
világa vonzza, nem hanyag a szív
dolgaiban s illő áldozatot
mutat be házam isteneinek,
ha elmentem. Munkáját végzi. Én is.

Itt az öböl; csattognak a vitorlák:
kint a nagy óceán. Matrózaim,
munkáim s lelkem osztályosai -
kik mindig egyformán örültetek
napfénynek és viharnak, nyilt szivek
és nyilt koponyák - öregek vagyunk;
de az öregnek is van dolga, rangja;
jöhet még néhány nagy tett, amely illik
azokhoz, kik istenekkel csatáztak.
A sziklákon már hunyorog a fény;
a nappal sápad: kél lassan a hold:
a mélység zendül. Föl, barátaim,
nincs még túlkéső uj földet keresni.
El a parttól, és hasítsuk a zengő
barázdákat; akarom, hogy repűljünk
túl a napon s túl minden nyugati
csillag fürdőjén, mire meghalok.
Talán lemos az örvény dühe, de
talán a Boldogok Szigete vár,
s kit ismertünk, látjuk a nagy Achillest.
Sok titok van még; és bár nem vagyunk
az az erő, mely egykor eget és
földet rázott: vagyunk, amik vagyunk;
sors és idő gyengíthetett, de hős
szivünk együtt ver s kemény hite, hogy
küzd, keres, talál s nem hagyja magát.

Ford.: Szabó Lőrinc

#613. Szerző: ajsa 2006-11-25 - 19:55 ó.
Tatjana levele a világirodalom legszebb művei közé tartozik, jó volt újra olvasni, köszönöm.

#612. Szerző: No.6-Sy 2006-11-24 - 08:29 ó.
Alekszandr Szergejevics Puskin

Anyegin

(részlet)

TATJANA LEVELE ANYEGINHOZ

Én írok levelet magának -
Kell több? Nem mond ez eleget?
Méltán tarthatja hát jogának,
Hogy most megvessen engemet.
De ha sorsom panasz-szavának
Szívében egy csepp hely marad,
Nem fordul el, visszhangot ad.
Hallgattam eddig, szólni féltem,
És higgye el, hogy szégyenem
Nem tudta volna meg sosem,
Amíg titokban azt reméltem,
Hogy lesz falunkban alkalom,
S hetenként egyszer láthatom;
Csak hogy halljam szavát, bevallom,
Szóljak magához, s azután
Mind egyre gondoljak csupán,
Éjjel-nappal, míg újra hallom.
Mondják, untatja kis falunk,
A társaságokat kerüli,
Mi csillogtatni nem tudunk,
De úgy tudtunk jöttén örülni.

Miért jött el? Békességesen
Rejtőzve mély vidéki csendbe,
Tán meg sem ismerem sosem,
S a kínt sem, mely betört szívembe;
Tudatlan lelkem láza rendre
Enyhülne tán s leszállana,
S akit szívem kíván, kivárva,
Lennék örök hűségű párja
S családnak élő, jó anya.

Másé!... A földön senki sincsen,
Kinek lekötném szívemet.
Ezt így rendelte fenn az Isten...
Tied szívem, téged szeret!
Ó, tudtam én, el fogsz te jönni,
Zálog volt erre életem;
Az égieknek kell köszönni,
Hogy sírig őrzőm vagy nekem...
Rég álomhős vagy éjjelemben,
Látatlan is kedveltelek,
Bűvöltek a csodás szemek,
Rég zeng hangod zenéje bennem...
Nem álom volt, színezgető!
Beléptél, s ájulásba hullva,
Majd meglobbanva és kigyúlva
Szívem rád ismert: ő az, ő!
Nem a te hangod szólt-e újra,
Ha egy-egy csendes, bús napon
Ínséges szívekhez simulva
Vagy imádságban leborulva
Altattam égő bánatom?
Nem te vagy itt árnyék-alakban,
S nézel reám e pillanatban
Az áttetsző homályon át?
Nem te hajolsz párnámra éjjel,
Suttogsz: szerelemmel, reménnyel
Enyhíted lelkem bánatát?
Ki vagy? Őrangyal vagy te, féltőm?
Vagy ártóm és gonosz kisértőm?
Döntsd el hamar, hogy lássak itt.
Lelkem talán csak vágya csalja,
Tapasztalatlanság vakít,
S az égi kéz másként akarja...
Hát jó. Sorsom gyanútlanul
Gyónásommal kezedbe tettem,
Előtted könnyem hullva hull,
Könyörgök: védj, őrködj felettem...
Gondold el, mily magam vagyok,
Nincs egy megértő lelki társam,
Így élek néma tompulásban,
Én itt csak elpusztulhatok.
Várlak: emeld fel árva lelkem,
Nézz biztatón, ne adj te mást -
Vagy tépd szét ezt az álmodást
Kemény szóval. Megérdemeltem.

Végzem! Átfutni nem merem,
Megöl a félelem s a szégyen,
De jelleme kezes nekem,
Bízom: a sorsom van kezében...


#611. Szerző: No.6-Sy 2006-11-24 - 08:20 ó.
Karinthy Frigyes

Előszó

Nem mondhatom el senkinek,
elmondom hát mindenkinek

Próbáltam súgni, szájon és fülöm,
mindnyájotoknak, egyenként, külön.

A titkot, ami úgyis egyremegy
S amit nem tudhat más, csak egy megy egy.

A titkot, amiért egykor titokban
Világrajöttem vérben és mocsokban,

A szót, a titkot, a piciny csodát,
Hogy megkeressem azt a másikat
S fülébe súgjam: add tovább.

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

Mert félig már ki is bukott, tudom
De mindig megrekedt a félúton.

Az egyik forró és piros lett tőle,
Ő is súgni akart: csók lett belőle.

A másik jéggé dermedt, megfagyott,
Elment a sírba, itthagyott.

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

A harmadik csak rámnézett hitetlen,
nevetni kezdett és én is nevettem.

Gyermekkoromban elszántam magam,
Hogy szólok istennek, ha van.

De nékem ő égő csipkefenyérben
Meg nem jelent, se borban és kenyérben,

Hiába vártam sóvár-irigyen,
Nem méltatott rá, hogy őt higgyem.

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

Hogy fájt, mikor csúfoltak és kínoztak,
És sokszor jobb lett volna lenni rossznak,

Mert álom a bűn és álom a jóság,
De minden álomnál több a valóság,

Hogy itt vagyok már és még itt vagyok
S tanúskodom a napról, hogy ragyog.

Nem voltam jobb, se rosszabb senkinél,
Mégis a legtöbb: ember, aki él,

Mindenkinek rokona, ismerőse,
Mindenkinek utódja, őse,

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

Elmondom én, elmondanám,
De béna a kezem, s dadog a szám.

Elmondanám, az út hova vezet,
Segítsetek hát, nyújtsatok kezet.

Emeljetek fel, szólni, látni, élni,
Itt lent a porban nem tudok beszélni.

A csörgőt eldobtam és nincs harangom,
Itt lent a porban rossz a hangom.

Egy láb a mellemre lépett, eltaposta,
Emeljetek fel a magosba.

Egy szószéket a sok közül kibérelek,
Engedjetek fel a lépcsőjére, kérlek.

Még nem tudom, mit mondok majd, nem én,
De úgy sejtem, örömhírt hoztam én.

Örömhírt, jó hírt, titkot és szivárványt
Nektek, kiket szerettem,
Állván tátott szemmel, csodára várván.

Amit nem mondhatok el senkinek,
Amit elmondok mindenkinek.


#610. Szerző: ajsa 2006-11-23 - 21:38 ó.
Folyt.:

317

A neved

Kiáltani szeretném, s nem lehet,
még súgni se szabad a nevedet,
még gondolni se, - jaj, elárulom,
pedig belül csak azt visszhangozom,
a hangos titkot, mely életemet
úgy édesíti, édes nevedet:
nevedet, édes, a pár szótagot,
mely tündéri burkoddá változott,
röpítő közegeddé, nevedet,
mely körém gyújtja az emlékedet,
fűszerként csendít a nappalon át
s beillatosítja az éjszakát
s úgy tapad számba, tüdőmbe, hogy
már majdnem te vagy, amit beszívok,
már majdnem te: minden lélegzetem
veled itat és zsongat édesen:
édes neved betölti szívemet
s csak titka, te, vagy nála édesebb.

#609. Szerző: ajsa 2006-11-23 - 21:28 ó.
Szabó Lőrinc

Tücsökzene

(részletek)

276

Idő

Év évre telt, évekre évtized,
s vitt, forgatott a forgó gömbsziget,
vitt a vén Föld, fényévek tengerén,
föl és le a Tejút fénykerekén,
a robbanás örvényében, amely
mindezt elkezdte. Könyv és sors, ezer
s ezer szikra gyúlt, látó gyökerem
nőtt a kövekbe, lelkekbe, velem
telűltek Pest utcái, s én velük,
s lett élet, halál, lett történetük,
s míg minden jött s tűnt, ismétlődve, ma,
tegnap, holnap, mámora,undora
kéjnek s kínnak, gond, s új lakás, Buda,
s második gyerek, s millió buta
tragédia mindig, s komédia:
időtlen fények közt repűltem a
fényszigettenger porszemszigetén
szigetporszemek fényporszeme, én.

1947

#608. Szerző: No.6-Sy 2006-11-23 - 13:57 ó.
Lemaradt:
Szövegíró: Nemes István

#607. Szerző: No.6-Sy 2006-11-23 - 13:55 ó.
Valahol Európában : Miért van?-Hosszú dala

Kiköptél minket aztán kész
Szívünkhöz tartják most a kést
Esélyünk nem volt semmi
Hagytál így elveszni,
Hát, ha tetszik, akkor NÉZD!

Nem adtál ingyen semmit még
Fizettünk százszor mindenért
Hazudtál szóval, tettel
Mondtad jobb lesz egyszer
Miért hagytál el? Semmi nem lesz,
Ez már itt a vég!

GYERE, NÉZD, hogy kész a sorsunk nincs több szó!
GYERE, NÉZD, ahogy elvérzünk ooohh!
GYERE, NÉZD milyen óriás lett az ellenség!
GYERE, NÉZD ilyet nem, láttál még!

Nem segítettél!

Kilöktél és cserbenhagytál!
Ha vártunk mindig elbújtál!
Hazudtál szóval, tettel
Mondtad jobb lesz egyszer
Miért hagytál el? Semmi nincs
Csak szégyen és halál!

GYERE, NÉZD, hogy kész a sorsunk nincs több szó!
GYERE, NÉZD, ahogy elvérzünk ooohh!
GYERE, NÉZD milyen óriás lett az ellenség!
GYERE, NÉZD ilyet nem, láttál még!

Itt van, itt van, én mindent megpróbáltam!
Így van, így van, csodát még nem láttam,
Mégis egyszer szólhatnál,
Ó csak egyszer szólhatnál: ELÉG!

Miért van, miért van? Kilöktél, cserbenhagytál,
Így van, így van! Hazudtál és csaltál,
Mégis egyszer szólhatnál,
Ó csak egyszer szólhatnál: ELÉG!

Miért van, miért van, én mindent megpróbáltam!
Így van, így van, csodát még nem láttam,
Mégis egyszer szólhatnál,
Ó csak egyszer szólhatnál: ELÉG!

Eltaszítottál, cserbenhagytál,
S ha hívtunk téged, mindig elbújtál,
Akkor itt az életünk, hát vedd el!
Azt hazudtad jobb lesz egyszer,
Jobban élhet majd az ember,
De semmi nincs
Csak szégyen és halál!

#606. Szerző: No.6-Sy 2006-11-23 - 13:50 ó.
József Attila

Kései sirató

Harminchat fokos lázban égek mindig
s te nem ápolsz, anyám.
Mint lenge, könnyü lány, ha odaintik,
kinyujtóztál a halál oldalán.
Lágy õszi tájból és sok kedves nõbõl
próbállak összeállitani téged;
de nem futja, már látom, az idõbõl,
a tömény tûz eléget.

Utoljára Szabadszállásra mentem,
a hadak vége volt
s ez összekuszálódott Budapesten
kenyér nélkül, üresen állt a bolt.
A vonattetõn hasaltam keresztben,
hoztam krumplit; a zsákban köles volt már;
neked, én konok, csirkét is szereztem
s te már seholse voltál.

Tõlem elvetted, kukacoknak adtad
édes emlõd s magad.
Vigasztaltad fiad és pirongattad
s lám, csalárd, hazug volt kedves szavad.
Levesem hütötted, fujtad, kavartad,
mondtad: Egyél, nekem nõssz nagyra, szentem!
Most zsiros nyirkot kóstol üres ajkad -
félrevezettél engem.

Ettelek volna meg!... Te vacsorádat
hoztad el - kértem én?
Mért görbitetted mosásnak a hátad?
Hogy egyengesd egy láda fenekén?
Lásd, örülnék, ha megvernél még egyszer!
Boldoggá tenne most, mert visszavágnék:
haszontalan vagy! nem-lenni igyekszel
s mindent elrontsz, te árnyék!

Nagyobb szélhámos vagy, mint bármelyik nõ,
ki csal és hiteget!
Suttyomban elhagytad szerelmeidbõl
jajongva szült, eleven hitedet.
Cigány vagy! Amit adtál hizelegve,
mind visszaloptad az utolsó órán!
A gyereknek kél káromkodni kedve -
nem hallod, mama? Szólj rám!

Világosodik lassacskán az elmém,
a legenda oda.
A gyermek, aki csügg anyja szerelmén,
észreveszi, hogy milyen ostoba.
Kit anya szült, az mind csalódik végül,
vagy így, vagy úgy, hogy maga próbál csalni.
Ha kûzd, hát abba, ha pedig kibékül,
ebbe fog belehalni.

1935/1936. dec.


#605. Szerző: kfer | Előzmény: (#602) petere
2006-11-23 - 10:07 ó.
petere:NÉGYSOROS VERS,
melyet Villon halálítélete szélére írt

Francia vagyok Párizs városából,
mely lábam alatt a piszkos mélybe vész,
s most méterhosszan lógok egy nyárfaágról,
és nyakamon érzem, hogy seggem míly nehéz.


Előre bocsánatot kérek.......

Villon után szabadon:
Panel lakó vagyok egy kocka betonházból,
hol a távfűtés januárhoz képest még „kevés,”
s reálbérem csökkenése okoz gondot,
a gyomromon is érzem, hogy az élet mily nehéz.

#604. Szerző: ajsa 2006-11-22 - 21:05 ó.
Reményik Sándor

Csak egymáshoz

Ha most, mikor oly érthetetlenül nehéz a szívem:
Valaki jönne és karonfogna szépen, szelíden -

Nem is karon, csak kézenfogna, mint árva gyermeket a másik
És sétálnánk napnyugtától a legelső csillagsugárig!

Valaki, akinek most nem volna gondja semmi másra,
Csak arra, hogy én szomjazom csendes-szavú vigasztalásra -

Aki jönne mellettem főlehajtva egy órácskát hallgatagon
S a hallgatása azt mondaná: panaszkodjék, én hallgatom.

Újat nem mondanék, tán inkább ezerszer elmondottakat,
De új volna így, ily zavartalan-ketten az esti ég alatt -

Egy óráig, amíg a csillag felragyog és reánk sugároz:
Nem volna köze semmi máshoz, nem volna közöm semmi máshoz.

#603. Szerző: ajsa 2006-11-22 - 20:37 ó.
Rainer Maria Rilke

A párduc
(A párizsi állatkertben)

Szeme a rácsok futásába veszve
úgy kimerűlt, hogy már semmit se lát.
Úgy érzi, mitha rács ezernyi lenne,
s ezer rács mögött nem lenne világ.

Puha lépte acéllá tömörűl,
s a legparányibb körbe fogva jár:
az erő tánca ez egy pont körűl,
melyben egy ájult, nagy akarat áll.

Csak néha fut fel a pupilla néma
függönye. Ekkor egy kép beszökik,
átvillan a feszült tagokon és a
szívbe ér - és ott megszünik.

Ford.: Szabó Lőrinc

#602. Szerző: petere 2006-11-22 - 17:36 ó.
NÉGYSOROS VERS,
melyet Villon halálítélete szélére írt

Francia vagyok Párizs városából,
mely lábam alatt a piszkos mélybe vész,
s most méterhosszan lógok egy nyárfaágról,
és nyakamon érzem, hogy seggem míly nehéz.

#601. Szerző: No.6-Sy 2006-11-22 - 17:25 ó.
William Shakespeare

LXXV szonett

Az vagy nekem, mint testnek a kenyér
S tavaszi zápor fűszere a földnek;
Lelkem miattad örök harcban él,
Mint fösvény, kit pénze gondja öl meg;
Csupa fény és boldogság büszke elmém,
Majd fél: az idő ellop, eltemet;
Csak az enyém légy, néha azt szeretném,
Majd, hogy a világ lássa kincsemet;
Arcod varázsa csordultig betölt
S egy pillantásodért is sorvadok;
Nincs más, nem is akarok más gyönyört,
Csak amit tõled kaptam s még kapok.
Koldus-szegény királyi gazdagon,
Részeg vagyok és mindig szomjazom.

#600. Szerző: No.6-Sy 2006-11-22 - 17:24 ó.
Kosztolányi Dezső

Szeretet

Mennyi ember van,
akit szeretek.
Mennyi nő és férfi,
akit szeretek.
Rokonszenves boltileányok,
kereskedősegédek, régi és hű
cselédek, lapkihordók, csöndes,
munkás írók, kedves tanárok,
kik vesződnek a kisfiammal.

Találkozunk mi olykor-olykor,
meg-megállunk, szemünk összevillan
s én még maradnék tétovázva,
talán, hogy elmondjam ezt nekik.
Mégsem beszélek, mert csak a részeg
aggastyánok, s pulyák fecsegnek.
Ilyesmiről szólni nem ízléses.
Meg aztán nincs is időnk.
De hogyha majd meghalok egyszer
s egy csillagon meglátom őket,
átintek nekik kiabálva,
hajrázva, mint egy gimnazista:
"Lásd, téged is szerettelek."

#599. Szerző: No.6-Sy 2006-11-22 - 17:22 ó.
Somlyó György

Mese arról, ki hogyan szeret

Van, aki azt hiszi, tehet, amit akar,
hisz szeretik.
Van, aki azt hiszi, tehet, amit akar,
hiszen szeret.
Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia
kell, éppen mert szeret.
Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia
kell, éppen mert szeretik.
Van, akinek számára a szerelem
határos a gyűlölettel.
Van, akinek számára a szerelem
határos a szeretettel.
De van olyan is, aki a szerelmet összetéveszti
a szeretettel,
s nem érti, hogy mások feleletül a
gyűlölettel tévesztik össze a szerelmet.
Van, aki úgy szeret, mint az országútra
tévedt nyúl,
amely a fénycsóvák csapdájába esett.
Van, aki úgy, mint az oroszlán, amely széttépi
azt, amit szeret.
Van, aki úgy szeret, mint a pilóta a várost,
amelyre bombáit ledobja.
Van, aki úgy, mint a radar, amely a repülők
útját vezeti a levegõben.
Van, aki békésen szeret, mint a kecske, amely hagyja,
hogy megszopja az éhező kisgyerek.
Van, aki vakon, mint a másikat alaktalanságába
nyelő amőba.
Van, aki esztelenül, mint az éjszakai lepke
a lángot.
Van, aki bölcsen, mint a medve a téli álmot.
Van, aki önmagát szereti másban,
s van, aki önmagában azt a másikat,
akivé maga is válik általa.

#598. Szerző: No.6-Sy 2006-11-21 - 19:30 ó.
Johann Wolfgang von GOETHE

BIZTATÁS
Feiger Gedanken

Kishitű elme
gyáva türelme,
tétova sóhaj,
szánni való jaj
vészt sosem űz el,
föl sose ment.

Bármi hatalmak
győzni akarnak,
ha nem rongy a vállad
s sziklaszilárd vagy,
istenek ökle
segít idelent.

Kálnoky László

#597. Szerző: ajsa 2006-11-21 - 19:12 ó.
Arany János

Civilizáció

Ezelőtt a háborúban
Nem követtek semmi elvet,
Az erősebb a gyengétől
Amit elvehetett, elvett.

Most nem úgy van. A világot
Értekezlet igazgatja:
S az erősebb ha mi csinyt tesz,
Összeűl és - helybehagyja.

1877 körül

#596. Szerző: Fee 2006-11-20 - 11:28 ó.
NEMES NAGY ÁGNES

ÉJ

Sose láttam ilyen éjet
Feketénél feketébbet
Ver a zápor szeges ostor
Szabadíts meg a gonosztól

Szabadíts meg a gonosztól
Sosem láttam ilyen éjet
Fut a nagy ló fut az égnek
Kivirít a magos égbolt
A nyomába csupa vérfolt
Csupa vérfolt a patája
Fut a villám fut a mélynek
Csupa vércsík a nyomába

Csupa vércsík csupa vérfolt
Sose láttam ilyen éjet
Ver a zápor szeges ostor
Szabadíts meg a gonosztól
Szabadíts meg a gonosztól

Hozzászólások megjelenítése oldalanként:


bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...