Szeged - delmagyar.hu

Június 18. – Kedd

Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Hallottátok, hogy ezt mondták: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet! Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket, imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket, hogy gyermekei legyetek mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra és gonoszokra egyaránt, és esőt ad mind az igazaknak, mind a bűnösöknek. Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, ugyan mi lesz a jutalmatok? Nem teszik meg ezt a vámosok is? És ha csak a testvéreiteknek köszöntök, mi az, amivel többet tesztek? Nem teszik meg ezt a pogányok is? Ti legyetek olyan tökéletesek, mint amilyen tökéletes a ti mennyei Atyátok!”
Mt 5,43-48


Elmélkedés:
Az új törvényt részletező sorozat utolsó példája az ellenségszeretetről szól, amely rokonságban van a bosszúról szóló résszel, ami tegnap szerepelt az evangéliumban. Jézus ezt mondja: „Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket, imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket” (Mt 5,44).
Ezen a ponton éri el csúcsát a Jézus által hirdetett erőszakmentesség. Ne csak azokat szeressük, akik jók hozzánk, hanem ellenségeinket is! Miért szeressem ellenségeimet? Miért imádkozzak azokért, akik üldöznek engem? A választ az elmúlt napok elmélkedései már megadták: ha szembeszállok a rosszal és viszonoznám azt, nem volna bennem Krisztus szeretete. Isten a szeretet. Ő nem torolja meg az emberek bűnét, hanem irgalmasan megbocsát. Ne legyen bennünk bosszúvágy, harag vagy rosszindulat, hanem tudjunk szeretettel válaszolni minden sértésre vagy bántásra!
Sokak számára tűnik lehetetlennek az ellenségszeretet, vagy legalábbis erre hivatkozva utasítják el. Valóban képesek vagyunk arra, hogy még az ellenségeinket, a rosszakaróinkat is szeressük? Jézus is ezt tette, ő legyen a példaképünk! A kereszten is tudott imádkozni azokért, akik életét kioltották. Igen, a mi Urunk valóban sokat kér tőlünk. De érdemes megpróbálnunk. Ne tegyünk különbséget barát és ellenség, ember és ember között!
© Horváth István Sándor

Június 17. – Hétfő

Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz: „Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: Szemet szemért, fogat fogért. Én pedig azt mondom nektek: Ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem ha valaki arcul üt téged jobb felől, tartsd oda neki a bal arcodat. Aki perbe fog, hogy elvegye a ruhádat, annak add oda a köntösödet is. És ha valaki egy mérföldnyire kényszerít, menj vele kétannyira. Adj annak, aki kér, és aki kölcsönt akar, el ne fordulj tőle.”
Mt 5,38-42


Elmélkedés:
A hegyi beszéd mai részlete a bosszú témáját tárgyalja, és arra a kérdésre ad választ, hogy miként válaszoljunk a bennünket érő rosszra. Jézus az ószövetségi törvényt idézi, amely a „szemet szemért, fogat fogért” elmélet alapján megengedte, hogy a rosszat hasonló mértékű rosszal viszonozzák. Jézus új törvénye azonban ezt már nem engedi meg, mert ez a gyakorlatban azt eredményezné, hogy a rossz sosem érne véget. Ha ugyanis nem bocsátanánk meg, és minden sérelmet megbosszulnánk, akkor a végtelenségig elhatalmasodna a gyűlölet és az ellenségeskedés az emberek között. Sajnos erre napjainkban is látunk példákat olyan emberek körében, akik nem ismerik a megbocsátás fogalmát. Jézus azt ajánlja új parancsként, hogy ne alkalmazzunk testi erőszakot vagy sértést, de nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy szelídséggel, türelemmel és jó szóval meggyőzzük azokat, akik bántanak minket. Higgyünk abban, hogy a jó erőszak nélkül is képes legyőzni a rosszat! Ne legyünk bosszúállók, hanem jóval próbáljuk meg viszonozni a bántásokat.
A korunkban is szerte a világban tapasztalható erőszak és háborúk világosan mutatják, hová vezet, ha az ember csak a maga igazát követeli, és az igazságossághoz nem párosul a szeretet és a megbocsátás. A rossz bosszút és újabb rosszat szül, s ennek soha nem lesz vége, ha nincs meg a készség az emberekben a megbocsátásra.
Hiszek-e a megbocsátás erejében? Jézus szenvedései segítsenek minket a mindvégig kitartó türelemben, megbocsátásban és szeretetben!
© Horváth István Sándor

Befejezés:

A történet során Jézus figyelme fokozatosan terelődik az asszonyra. Először nem szól hozzá, némán tűri, hogy megérintse és olajjal megkenje lábát. Ezt követően védelmébe veszi a farizeussal szemben. Harmadik lépésként már az asszony felé fordul és feltárja cselekedetének okát, tudniillik, az iránta érzett szeretetet és hálát. Végül pedig megszólítja az asszonyt és bűnei megbocsátásáról beszél ily módon: „Bocsánatot nyertek bűneid” (Lk 7,4, majd pedig a többi vendég csodálkozására reagálva hozzáteszi: „A hited megszabadított téged. Menj békével!” (Lk 7,50).
Az ember régi tapasztalata, hogy a bűnök megbocsátása Isten joga. Bűneink terhe alól nem oldozhatjuk fel magunkat és más embertől sem kaphatunk feloldozást. Az irgalmas Isten bocsát meg nekünk, akihez a hívő ember fordul. Aki nem hisz Istenben, annak nincs kihez fordulnia bűnei bocsánatáért. Tehát már önmagában a bűnbánat, a bocsánatkérés azt jelzi, hogy hiszünk az irgalmas Istenben, és hiszünk abban, hogy ő nem büntetni akar minket, hanem kész a megbocsátásra. A bűnbánat sokaknál Istentől vagy a bűnökért járó büntetéstől való félelemből ered. Ezzel szemben a tökéletes bánat azt jelenti, hogy nem félelemből, hanem Isten iránti szeretetből fájlaljuk bűneinket. Ennek fényében értjük meg, hogy miért mondja Jézus a bűnös, vagy inkább bűneit bánó asszonyról: „Sok bűne bocsánatot nyer, mert nagyon szeretett” (Lk 7,47). Bűnbánatunk fakadjon mindig Isten iránti őszinte szeretetből! Isten szeretetét érezni felemelő élmény. Isten megbocsátásában részesülni szintén felemelő, a bűnös életből kiemelő élmény. A bűnbánatban e két szeretet találkozik.
© Horváth István Sándor

Folytatás:
Jézus és a bűnös asszony találkozása csak Lukács evangéliumában olvasható. Máté, Márk és János írásában is van egy egészen hasonló történet, amely Betániában játszódik nem sokkal Jézus elfogása előtt. Ott szintén egy Simon nevű személy a vendéglátó. Az asszony Jézus fejét keni meg, cselekedete Jézus halálához kötődik, mintegy helyettesíti a holttest bebalzsamozását, ami a közelgő szombat miatt elmaradt (vö. Mt 26,6-13; Mk 14,3-9; Jn 12,1-.
A Lukács szerinti változatban ehhez képest jelentős különbségek vannak és az elbeszélés mondanivalója is más, ezért joggal feltételezhetjük, hogy két külön esetről van szó. Jézus betér Simon házába, akiről annyit tudunk meg, hogy a farizeusok csoportjához tartozik. Jószándékáról tanúskodik, hogy vendégül látja Jézust. Az étkezést egy váratlan vendég zavarja meg, a bűnös asszony hívatlanul érkezik és Jézushoz megy. Könnyei, sírása, Jézus lábának csókkal illetése, az olajjal való megkenés és a hajával történő megtörlése alázatának, szeretetének, hálájának a kifejezése. E cselekedetei pontosan elárulják, hogy mit érez Jézus iránt, hiszen tette messze felülmúlja a tisztelet szokásos mértékét.
Közben a vendéglátó érzéseire, gondolataira is fény derül. Ha azért hívta meg Jézust, hogy meggyőződhessen arról, hogy próféta, akkor először csalódnia kell. Azt gondolja magában, hogy vendége nem lehet próféta, mert akkor tudná, hogy ki az a nő, aki megkeni a lábát. A próféták sajátos jellemvonása, hogy belelátnak az emberek belső világába, még ismeretlen személyek esetében is. Ha Jézus nem tudja, hogy az őt érintő asszony egy nyilvános bűnös, akkor nem lehet igazi próféta, legalábbis ezt gondolja Simon farizeus. A következő pillanatban azonban kiderül, hogy Jézus éppen az ő benső világába, gondolataiba lát bele. Kitalálja, hogy mi jár a fejében és ki nem mondott kételkedésére válaszolva mond egy példázatot. A történettel azonban Jézusnak nem az a szándéka, hogy prófétai mivoltát bizonyítsa, hanem hogy tanítást adjon a bűnök megbocsátásáról, arról, hogy Isten irgalma az ember minden bűnét képes eltörölni.
Folyt. köv.

Június 16. – Évközi 11. vasárnap

Abban az időben: Egy farizeus meghívta Jézust, hogy étkezzék nála. Betért hát a farizeus házába, és ott asztalhoz ült. Élt a városban egy bűnös nő. Amikor megtudta, hogy Jézus a farizeus házában van vendégségben, alabástromedényben illatos olajat hozott. Megállt hátul, Jézus lábánál. Sírt, könnyeivel öntözte Jézus lábát, majd hajával megtörölte, és csókolgatta. Végül pedig megkente illatos olajjal.
Ennek láttára a vendéglátó farizeus így szólt magában: „Ha ez próféta volna, tudná, hogy ki és miféle, aki érinti őt: hogy ez egy bűnös nő.” Jézus akkor hozzá fordult: „Simon, mondanék neked valamit.” Az így válaszolt: „Mester, beszélj!” „Egy hitelezőnek két adósa volt. Az egyik ötszáz dénárral tartozott neki, a másik ötvennel. Nem volt miből fizetniük, hát elengedte mindkettőnek. Melyikük szereti most jobban?” „Úgy gondolom az, akinek többet engedett el” – felelte Simon. „Helyesen ítéltél” – válaszolta.
Majd az asszony felé fordulva így szólt Simonhoz: „Látod ezt az asszonyt? Betértem házadba, s te nem adtál vizet a lábamra. Ez viszont könnyeivel öntözte a lábamat, és hajával törölte meg. Csókot sem adtál nekem, ez meg szüntelenül csókolgatja lábamat, amióta csak bejött. Aztán te nem kented meg fejemet olajjal. Ez meg kenetet öntött a lábamra. Azt mondom hát neked, sok bűne bocsánatot nyer, mert nagyon szeretett. Akinek keveset bocsátanak meg, az kevésbé szeret.” Aztán így szólt az asszonyhoz: „Bocsánatot nyertek bűneid. Menj békével!”
Erre a vendégek kezdték mondogatni magukban: „Ki ez, hogy még a bűnöket is megbocsátja?” Ő pedig ismét az asszonyhoz fordult: „A hited megszabadított téged. Menj békével!”
Ezután bejárta a városokat és a falvakat, tanított és hirdette az Isten országát. Vele volt a tizenkettő és néhány asszony, akiket a gonosz lelkektől és a különféle betegségektől megszabadított: Mária, melléknevén Magdalai, akiből hét ördög ment ki, Johanna, Heródes intézőjének, Kuzának a felesége, Zsuzsanna és még sokan mások, akik vagyonukból gondoskodtak róla.
Lk 7,36-8,3


Elmélkedés:
Mert nagyon szeretett
Egy faluban hamar terjednek a hírek. Jók és rosszak egyaránt. A rosszak hamarabb. Az asszony bűne is gyorsan terjedt, miután kitudódott. Csak egyszer történt meg, de az elég volt a hír terjedéséhez. A többi asszony rögtön az erkölcsi tökéletesség magaslatára képzelte magát. Elítélték. Közeledtére elnémultak az utcán, távolodtára újból pletykálni kezdtek róla. A boltban hátrébb húzódtak tőle sorban állás közben, az egyik anyuka pedig szólt az iskolában a tanítónak, hogy az ő gyereke ne üljön többé ilyen bűnös asszony gyereke mellett. Egyetlen helyet talált a faluban, ahol nem bántották. Itt lelke mélyén ezt hallotta: „Én nem ítéllek el. Bűnöd bocsánatot nyert. Menj békével!” Ide minden nap betért, hogy hallja az irgalmasság szavát.
Folyt. köv.

Június 15. – Szombat

Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Hallottátok, hogy ezt is mondták a régieknek: „Hamisan ne esküdj, és tartsd meg az Úrnak tett esküdet!” Én pedig azt mondom nektek: Egyáltalán ne esküdjetek! Sem az égre, mert az az Isten trónja, sem a földre, mert az lábának zsámolya, se Jeruzsálemre, mert az a nagy Király városa! De még saját fejedre se esküdj, mert egyetlen hajszáladat sem tudod ősszé vagy feketévé tenni. Legyen a ti beszédetek „igen, igen, nem, nem”; ami ettől eltér, az a gonosztól van.”
Mt 5,33-37


Elmélkedés:
A régi, ószövetségi törvényt beteljesítő és megújító törvényről szóló krisztusi tanítás következő részlete az eskü témáját érinti, ahogyan ezt a mai evangéliumban olvashatjuk. Jézus korában elterjedt volt az eskü, de különbséget tettek annak szövege és tartalma alapján. Azt mondták, hogy az egyik eskü kötelezi az embert a benne foglaltak megtartására, míg más esküszövegek megtartása nem volt kötelező. Itt ismét az eredeti isteni szándék emberi eltorzításával találjuk szemben magunkat. Jézus ezért a következőt mondja: „Egyáltalán ne esküdjetek!” (Mt 5,34).
Jézus egyrészt azért tiltja meg ennyire határozottan és kivételt nem tűrően az esküt, mert a kimondott szavaknak minden esetben egyezniük kell a cselekedetekkel, és ha ez így van, akkor teljesen felesleges esküdözni. Másrészt Isten nevének segítségül hívása az emberi szándékok igazolására nem mindig helyes és visszaélésre ad alkalmat, mivel azt feltételezzük, hogy az eskü alatt mondottak éppen az Istenre való hivatkozás miatt mindig igazak. E feltételezés helyes, de sajnos ezt használják fel egyesek hamis állításaik elfedésére. Ha igazmondóak vagyunk, ahogyan Isten is az, akkor egyáltalán nincs szükségünk esküre.
Érdemes megemlíteni továbbá, hogy az eskü sorozatos megszegése könnyelműségre készteti az embert, aki egy idő után úgy tesz esküt, hogy annak megtartását nem is tartja fontosnak. A legfőbb törvény a mennyei Atyának való engedelmesség.
© Horváth István Sándor

Június 14. – Péntek

Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz: „Hallottátok a parancsot: Ne törj házasságot! Én pedig azt mondom nektek, hogy aki bűnös vággyal asszonyra néz, szívében már vétkezett vele. Ha a jobb szemed bűnre visz, vájd ki, és vesd el magadtól. Jobb neked, ha elvész egy testrészed, minthogy egész tested a kárhozatra kerüljön. Ha a jobb kezed visz bűnbe, vágd le azt, és vesd el magadtól. Mert jobb neked, ha egy testrészed vész el, minthogy egész tested a kárhozatra jusson. És ezt is mondták: Aki elküldi feleségét, adjon neki válólevelet. Én pedig azt mondom nektek, hogy aki elküldi feleségét – kivéve hűtlenség esetét –, okot ad neki a házasságtörésre, és aki az elbocsátott nőt veszi feleségül, házasságtörést követ el.”
Mt 5,27-32


Elmélkedés:
Beszédének következő részében Jézus a házasságtörés és a válás témájáról tanít. Itt is rögtön észrevesszük szándékát: a bűnre vezető út elején kell megállni! Bűnös vággyal a szívében senki ne nézzen a másikra és ne forgasson bűnös gondolatokat fejében, mert ennek az lehet a hatása, hogy gondolatait a bűnös tettek fogják követni. A szem kivájása és a kéz levágása kifejezéseket nem kell szó szerint értenünk, hanem a házasságtörés bűnének súlyosságát emelik ki ezek a keleti gondolkodásra és nyelvezetre jellemző, a Szentírásban számos helyen megtalálható úgynevezett „túlzó kijelentések.”
A házastárshoz való hűség parancsa elsősorban az asszonyokra vonatkozott az ószövetségi törvényekben, és csak kevésbé a férfiakra. A férfiaknak jogukban állt elbocsátani feleségüket, de fordítva ez nem volt lehetséges. Jézus elveti ezt a gyakorlatot és Isten eredeti szándékára hivatkozva a feltétel nélküli hűségre és az egymáshoz való ragaszkodásra szólít fel. Az eredeti isteni szándék természetesen az egy férfi és egy nő egész életre szóló szeretetközösségére vonatkozik.
Jézus pontosan megnevezi a bűn távolabbi következményét, amikor azt állítja, hogy aki kitart a bűnben és nem tesz meg mindent annak érdekében, hogy bűnös állapotából megszabaduljon, az a kárhozatra jut. Jézus itt arról beszél, amiről sok ember szívesen megfeledkezik: a bűnnek nem csupán evilágon vannak következményei, hanem a túlvilágon is, azaz üdvösségét teszi kockára az, aki nem szakít bűnös életmódjával.
© Horváth István Sándor

Június 13. – Csütörtök

Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz: „Mondom nektek: ha igaz
voltotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juthattok
be a mennyek országába. Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: Ne ölj!
Aki öl, méltó az ítéletre. Én viszont azt mondom nektek, hogy méltó az
ítéletre mindaz, aki haragszik testvérére. Aki azt mondja testvérének: Te
esztelen!, méltó a főtanács ítéletére. Aki pedig azt mondja: Te
istentelen!, méltó a kárhozat tüzére. Ha tehát ajándékot akarsz az oltáron
felajánlani, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van
ellened, hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, s menj, előbb békülj ki
testvéreddel. Csak aztán térj vissza, hogy bemutasd áldozatodat.
Ellenfeleddel szemben légy békülékeny, amikor még úton vagy vele, nehogy
átadjon a bírónak, a bíró pedig a börtönőrnek, és a börtönbe vessenek.
Bizony, mondom neked, ki nem jössz onnan, míg az utolsó garast is meg nem
fizeted.”
Mt 5,20-26

Elmélkedés:
A tegnapi evangéliumban Jézus általános kijelentéseit olvastuk a régi és
az új törvényről, s ennek kapcsán azt a tanulságot fogalmaztuk meg, hogy a
krisztusi törvényben a szeretet a legfontosabb, s ez mindannyiunk szívébe
íródott. A mai naptól kezdve hat részletesen kifejtett példa következik a
haragról, a házasságtörésről, a válásról, az esküről, a bosszúról és az
ellenségszeretetről.
Elsőként a harag kerül sorra, ami ugyan kis bűn lehet, de ha valaki
engedi, hogy szívében növekedjék, akkor könnyen gyűlöletté fajulhat. A „Ne
ölj!” parancs megszegése azt jelentette az ószövetségi időkben, hogy
valaki a másik ember elleni gyűlöletét egy végletes tettben fejezi ki
annak élete kioltásával. Ezt szigorítja Jézus, aki szerint nem csupán az
követ el bűnt, aki embert öl, hanem már az is bűnös, aki haragot vagy
gyűlöletet táplál szívében embertársa iránt. A bűn egy olyan út, amelyen
az ember folyamatosan eltávolodik Istentől. Ezen az úton jobb minél előbb
megállni, mert az ellenszenv, ami kezdetben csak egy kis érzés a szívben,
hamar súlyos cselekedetekben ölthet testet. A békülékeny lelkület, a
békesség szeretete és a megbocsátás készsége nem a gyengeség jele
részünkről, hanem a Jézus által ajándékozott boldogság egyetlen útja. A
rendszeres és őszinte lelkiismeretvizsgálat sokat segít abban, hogy a jó
úton haladjunk. Mindig gondoljunk szándékaink lehetséges távolabbi
hatásaira! Éljünk a szeretet törvénye szerint!
© Horváth István Sándor

Június 12. – Szerda

Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: Ne gondoljátok, hogy
azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat. Nem
megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni. Bizony, mondom nektek, amíg
az ég és föld el nem múlik, nem vész el a törvényből egy „í” betű sem, sőt
egy vessző sem, amíg minden be nem teljesedik. Aki tehát csak egyet is
eltöröl akár a legkisebb parancsok közül is, és úgy tanítja az embereket,
azt nagyon kicsinek fogják hívni a mennyek országában. És mindaz, aki
megtartja és tanítja őket, igen nagy lesz a mennyek országában.
Mt 5,17-19

Elmélkedés:
A hegyi beszéd ma olvasott részében a törvények megtartásáról tanít Jézus,
aki szavai szerint nem megszüntetni jött a régi törvényeket, hanem a
korábbiakat akarja tökéletessé tenni, azaz feltárni azok eredeti isteni
szándékát.
Bár Jézus a régi parancsok megtartásáról, érvényben maradásáról beszél, mi
keresztények valójában nem tartjuk meg az ószövetségi előírásokat. Emiatt
nehézséget okoz Jézus szavainak értelmezése, illetve az ellentmondás
feloldása. Az igaz, hogy nem tartjuk meg szó szerint a 613 ószövetségi
törvényt, de a keresztény tanítás a régi törvény egészének szellemére és
annak alappilléreire, a tízparancsolatban részletezett Isten- és
emberszeretetre épül, s mintegy annak folytatása. Érdemes megemlíteni,
hogy Jézus feltámadása és mennybemenetele után az első keresztények között
kialakult olyan elképzelés, ami szerint meg kell tartani a mózesi
törvényeket, mások viszont ezzel ellenkező véleményen voltak. Szent Máté
evangéliuma ebből az időből származik, s írásából kitűnik, hogy művét
olyanoknak szánja, akik a zsidóságból tértek a krisztusi hitre. Ezt a
korai időkre jellemző gondolkodást már felülmúlja Szent Pál apostol
tanítása, illetve a Jeruzsálemben tartott apostoli zsinat is úgy döntött,
hogy a pogányságból megtérteknek nem kell megtartaniuk a zsidó
törvényeket. A fejlődés tehát már a legkorábbi időktől abba az irányba
halad, hogy az ószövetségi, régi törvény helyett Jézus új törvénye a
mértékadó.
Mit jegyezzünk meg mindebből tanulságként? Isten minden ember szívébe írta
a szeretet törvényét. Ezt kell megvalósítanom életem során és erre kell
vezetnem másokat.
© Horváth István Sándor

Június 11. – Kedd, Szent Barnabás apostol

Jézus e szavakkal küldte a nép közé apostolait: „Menjetek, és hirdessétek,
hogy közel van a mennyek országa! Gyógyítsatok betegeket, támasszatok fel
halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, és űzzetek ki ördögöket! Ingyen
kaptátok, ingyen is adjátok! Ne legyen övetekben se arany, se ezüst, se
rézpénz! Ne vigyetek magatokkal úti tarisznyát, se két ruhát, se sarut, se
botot! Méltó ugyanis a munkás a kenyerére. Ha egy városba vagy faluba
érkeztek, érdeklődjetek, hogy ki az, aki méltó arra, hogy nála maradjatok,
amíg csak el nem távoztok! Amikor pedig beléptek a házba, köszöntsétek a
ház népét. Ha érdemes rá a ház, akkor a békétek rászáll; ha pedig
érdemtelen, akkor békétek visszaszáll rátok.”
Mt 10,7-13

Elmélkedés:
Az Apostolok Cselekedeteiből ismert számunkra, hogy a ma ünnepelt Szent
Barnabás eredeti neve József volt, akit az apostolok neveztek el
Barnabásnak. Ciprus szigetéről származó, zsidó vallású ember ő, aki az
elsők között csatlakozott a keresztényekhez azt követően, hogy eladta
földjét, s annak árát a szegények segítésére szánt adományként az
apostoloknak adta (vö. ApCsel 4,36). Miként a Saulból lett Szent Pál,
ugyanúgy a Józsefből lett Barnabás sem tartozott a tizenkét apostol közé,
mégis az Egyház hagyománya szerint mindkettőjüket apostolnak nevezzük,
mert a pogányok között végzett hittérítő tevékenységükkel kiérdemelték ezt
a címet.
Barnabást arra indította a nagylelkűség, hogy ne csupán vagyonát adja oda,
hanem egész életét az evangélium hirdetésének szentelje, így lett Pál
apostol munkatársa a pogányok között végzett misszióban. Az evangélium
hirdetése nem szórakozás, hanem Istentől kapott feladat, hivatás, amit
hűséggel, teljes odaadással kell teljesíteni.
Krisztus halálát és mennybemenetelét követően az első években az apostolok
buzgósága adott lendületet az Egyház életének és terjedésének. E
buzgóságot a Szentlélek élesztette fel és újította meg bennük. Ehhez
hasonlóan napjainkban sem lehet más az Egyház újjászületésének a forrása,
mint az, hogy apostoli lelkesedéssel, buzgalommal, és a Szentlélek
erejével terjesztjük Jézus tanítását és örömhírét. A Hit éve jó alkalom
számunkra arra, hogy felélesszük magunkban az apostolkodás lelkületét és a
hit terjesztésének szolgálatában magunk is munkatársai legyünk azoknak,
akik erre szentelik életüket.
© Horváth István Sándor