A német kancellárasszony ("hatodik alkalommal lett a világ legbefolyásosabb asszonya") hivatalos látogatáson Kínában Ven Csia-pao kínai miniszterelnök társaságában: "Peking harcolni akar az Euro-krízis ellen".
Figyeljétek meg a hivatalos fotón a két kormányfő arckifejezését!
Adieu à l'Europe, befellegzik az EU-nak, a kínaiak zsebreteszik, mint a szaúd-arábiak az USÁ-t?
Jan Zijderveld az FTD-nek adott interjúban elmondta, azt az üzleti modellt akarják alkalmazni Európában, amit Ázsiában: drága prémium termékek helyett inkább kedvezőbb áron kis kiszerelésben kívánják árucikkeiket értékesíteni.
"Ha egy spanyol egy vásárláskor átlagosan 17 eurót költ, akkor nem tudok neki mosószert eladni a vásárlásra szánt összeg feléért" - jelentette ki Zijderveld.
Az ázsiai stratégiára vonatkozóan az igazgató megemlítette, hogy például Indonéziában 2-3 centért adnak kiscsomagolású samponokat és ezzel is egész jól keresnek. De már Spanyolországban és Görögországban, sőt Nagy-Britanniában is alkalmazzák ezt a módszert.
... Az átfogó Eurobarométer közvélemény-kutatás (amely tavaszi állapotokat tükröz) ezúttal elsősorban gazdasági témákban kérte a lakosság véleményét. Az Európai Bizottság által pénteken Brüsszelben nyilvánosságra hozott adatokból kiderül, hogy Svédországban, Luxemburgban és Németországban az emberek rendre 83, 82 és 77 százaléka úgy látja, hogy az évek óta tartó nemzetközi gazdasági válság ellenére hazájának gazdasági helyzete jó. Ezzel szemben Görögországban és Spanyolországban egy százalék alatti az ugyanígy ítélők aránya, míg Portugáliában 3, Írországban 4, Magyarországon pedig 6 százalék. Az uniós átlag 27 százalék. ...
Moszkvába fut pénzért a kommunista EU-elnök
... Az EU egyetlen kommunista állam- és egyben kormányfője, a moszkvai egyetemen végzett Dimitrisz Hrisztofiasz vezette kormány tavaly már kért és kapott az orosz kormánytól egy 2,5 milliárd eurós alacsony kamatú kölcsönt, idén azonban nem ment ilyen egyszerűen a dolog.
Bár tavasszal már kért újabb segítséget az orosz kormánytól az ország, Moszkva akkor ellenállt: emiatt kellett végül Brüsszelhez fordulnia a kormánynak. Július elején Ciprus ismét megpróbálkozott, most ötmilliárd eurós orosz kölcsönt kért, Moszkva azonban erről még nem döntött.
Az orosz pénz elsősorban azért lenne kedvezőbb a ciprusi vezetésnek, mert nem társulnak hozzá olyan jellegű költségvetési követelmények, mint az uniós mentőcsomagokhoz, ugyanakkor vannak hátulütői is.
Az orosz segítség elfogadásának valószínűleg meglenne az ára – még ha nem is konkrét megszorítások –, és ennek éppen a Cipruson élő, egyes becslések szerint több mint ötvenezer fős orosz közösség a legnagyobb ellenzője. Az ő nagy részük ugyanis éppen az orosz kormány elől vitte a pénzét a szigetre.
...
Nemcsak a helyi oroszok, Brüsszel sem nézi jó szemmel a moszkvai kapcsolatot. Miután a nicosiai kormány múlt héten bejelentette, hogy ismét elküldte a hitelkérelmét Oroszországnak, José Manuel Barroso bizottsági elnök igen élesen közölte, hogy a Ciprushoz hasonló problémákkal küzdő államoknak el kellene fogadniuk az európai mentőcsomagokat a feltételekkel együtt, és nem olyan külső államokhoz kellene fordulniuk, amelyekkel kevesebb kapcsolatot ápolnak.
"A legjobb módja a kérdés rendezésének nem az, ha azt gondoljuk, hogy az ügyet valamilyen külső segítség fogja megoldani" – mondta a New York Times szerint Barroso, aki éppen annak kapcsán volt Cipruson, hogy az állam átvette az EU soros elnökségét.
"Ne aggódjanak, nem fogunk kommunizmust hozni Ciprusra azért, mert kapcsolatban állunk Oroszországgal" – védte a kormány tervét Hrisztofiasz. "Kérjük adjanak egy kis teret és engedjék meg, hogy megoldjuk a pénzügyi problémákat, amikkel az ország szembesült." ...
A képviselőcsoport közleménye szerint a baloldali EP-képviselők hétfőn "leszavazták azt a kezdeményezést, amelynek alapján plenáris vitára került volna sor Strasbourgban a bukaresti balliberális kormány vitatott intézkedéseiről".
A közlemény szerint "a baloldali kettős mérce újabb egyértelmű bizonyítéka, hogy miközben Magyarország ellen hónapokon át alaptalan rágalomkampányt folytattak, most még csak beszélni sem hajlandóak a romániai kisebbségek példátlan jogfosztásáról, a szocialista kormányfő plágiumügyéről és számos, a romániai alkotmányos rendszert alapjaiban felforgató aggályos lépésről".
"Felháborítónak tartjuk, hogy az MSZP képviselői támogatták a baloldali EP-frakciókat abban, hogy ne kerüljön napirendre a romániai helyzet. Magatartásuk már csak azért is elfogadhatatlan, mert Göncz Kinga és Tabajdi Csaba korábban saját maguk kezdeményezték a Magyarországot elítélő baloldali határozatot. Akkor az sem zavarta őket, hogy az Európai Parlament olyan kérdésekben is véleményt alkotott, amelyekben nincs is hatásköre" – áll a közleményben.
EU-csúcs - Angela Merkel vereségéről ír a német sajtó MTI, Gazdasági Rádió, 2012. június 29. 15:43
Egybehangzóan Olaszország és Spanyolország győzelmeként és Angela Merkel német kancellár vereségeként értékelték német lapok az uniós csúcstalálkozón az állandó euróövezeti válságkezelő rendszerrel (ESM) kapcsolatban kötött megállapodásokat. ...
Luxemburgban, Magyarországon és Írországban volt a legkevesebb a közlekedési dugó. A válság által leginkább sújtott országokban csökkent leginkább az utak zsúfoltsága 2010 és 2011 között: Portugáliában 49 százalékkal, Írországban 25 százalékkal, Spanyolországban 15 százalékkal, Olaszországban pedig 12 százalékkal. Az Inrix jelentése szerint az euróövezeti válság következtében a legerősebbnek tartott gazdaságokban is csökkent a zsúfoltság: Németországban 8, Hollandiában 7, Belgiumban 3, Franciaországban pedig 1 százalékkal. "A közúti forgalom bedugulása kiváló gazdasági mutató, amely megmutatja, hogy az emberek járnak-e munkába, a cégek szállítanak-e árut, és a fogyasztók költenek-e" – mondta Jim Bak, az Inrix kommunikációs és marketing igazgatója.
Íme a 25 legzsúfoltabb európai városnak az Inrix által összeállított listája:
1. Milánó (Olaszország)
2. Brüsszel (Belgium)
3. Antwerpen (Belgium)
4. Párizs (Franciaország)
5. Manchester (Nagy-Britannia)
6. Rotterdam (Hollandia)
7. Róma (Olaszország)
8. London (Nagy-Britannia)
9. Utrecht (Hollandia)
10. Firenze (Olaszország)
11. Liverpool (Nagy-Britannia)
12. Barcelona (Spanyolország)
13. Madrid (Spanyolország)
14. Gent (Belgium)
15. Amszterdam (Hollandia)
16. Belfast (Nagy-Britannia)
17. Stuttgart (Németország)
18. Köln (Németország)
19. Lyon Franciaország
20. Bordeaux (Franciaország)
21. Hamburg (Németország)
22. Newcastle, (Nagy-Britannia)
23. Nottingham, (Nagy-Britannia)
24. Sevilla (Spanyolország)
25. Gravenhage (Hollandia)
..., az egyesület általános alelnöke elmondta, hogy az unió tagállamai közül 2011-ben a görögök után nálunk volt a legalacsonyabb a foglalkoztatási ráta (15-64 évesek körében 56,4 százalékos - a KSH által aktualizáltan: 55,8%), amely több mint 8 százalékkal volt rosszabb, mint az uniós átlag. Ennek egyik oka, hogy a béreket terhelő közterhek magasak hazánkban, a bérekre rakódó összes adó és járulék és a teljes bérköltség hányadosa (adóék) a harmadik legmagasabb nálunk az EU 27 között.
Ráadásul a munkaadók helyzete 2012-ben a minimálbér növekedés és az elvárt béremelés hatására – ami a felette lévő bérkategóriákat is feljebb tolta – tovább romlott, mivel annak fedezetét, az igénybe vehető szociális hozzájárulási adókedvezmény nem ellensúlyozza. Ennek köszönhetően a szürke és fekete foglalkoztatás nőtt. ...
Az uniós tagországok belügyminiszterei egyetértettek abban, hogy a szabad mozgást biztosító schengeni övezet belső határain rendkívüli körülmények - például a külső határok védelmének súlyos hiányosságai - esetén akár hosszabb időre is vissza lehessen állítani a határellenőrzést.
...
Az unió belügyi tanácsának ülésén Kontrát Károly, a belügyminisztérium parlamenti államtitkára képviseli Magyarországot. A belügyi tárca előzetes tájékoztatása szerint a tanács nagy lépést tesz előre a schengeni kormányzás megerősítését célzó javaslatcsomag úgynevezett "általános megközelítésének" elfogadásával, és a tervezetekkel kapcsolatos kompromisszumos elnökségi javaslatok megfelelnek a magyar érdeknek. ...