Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 7°C | 22°C Még több cikk.

100-ból 46-an fizetnek adót Csongrád megyében

Csongrád megye - 100 aktív korú emberből 65 jelentett be tavalyról legális jövedelmet Magyarországon, de csak 51 fizetett adót. Csongrád megyében még ennyien sincsenek.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerint a gazdaságilag aktívak, a 15 és 64 év közöttiek – ide tanulók, nyugdíjasok egyaránt tartoznak – 65 százaléka készített adóbevallást 2010-es keresetéről. Az országban a 6,9 millió adózóból 4,56 millió vallott be jövedelmet, adót pedig alig 3,5 millióan fizettek – derült ki egy friss összesítésből.

Csongrád megye még ezt a 65 százalékos átlagot sem érte el: a mintegy 292 ezer keresőképes emberből csak 180 ezer 910-en készítettek adóbevallást, és mindössze 135 ezer 754-en fizettek be személyi jövedelemadót. Ez 62 százalékos arány. 100-ból tehát 46-an fizettek a megyében adót. Az ország legkeletibb részében volt a legalacsonyabb a legális foglakoztatás: Szabolcsban például 385 ezer munkaképes korú személyt tartott nyilván a statisztikai hivatal, de csak 226 ezer adóbevallás érkezett.

A gazdasági válság kitörésének évében, 2008-ban még 4,56 millió magyar rendelkezett legális jövedelemmel, 2010-ben pedig már csak 4,48 millió.

10,9 százalékos munkanélküliség

A KSH szerint 2011 harmadik negyedévében 3 millió 856 ezer volt a foglalkoztatottak száma, amely 0,9 százalékkal, 33 ezer fővel több, mint az előző év azonos időszakában. A munkanélküliek száma az egy évvel korábbival lényegében megegyezett, 462 ezer fő volt, vagyis a munkanélküliségi ráta 10,7 százalékos.

Az átlagbér 2008-ban 147 ezer forint volt, 2009-ben 145 ezer, 2010-ben 146 ezer. A legmagasabb átlagbért, 218 ezer forintot a fővárosi munkavállalók kapták kézhez, míg a sort Szabolcs-Szatmár-Bereg zárta 126 ezerrel.

A legkisebb, minimálbérrel, vagy annál kevesebb jövedelemmel rendelkezők csoportja 3 év alatt 160 ezerrel emelkedett országosan, 2010-ben 1,26 millió volt. Közülük csupán 434 ezren kaptak egész évben minimálbért. A dél-alföldi régióban is nőtt a minimálbért keresők száma: az összes adózó csaknem egyharmada tartja fenn magát a legkisebb keresetből. Az adózók fele pedig évi 1,2 millió forint alatti jövedelemmel rendelkezik.

Három éve volt olyan személy, aki 5,7 milliárd forintos jövedelemről számolt be, s abban az évben a munkaviszonyból származó legmagasabb bér 3,4 milliárd forint volt. Tavaly 1,7 milliárd forint volt a legmagasabb kereset, míg a munkaviszonyból „csak" 1,3 milliárd forint származott.

Az adóhatóság negyedévente teszi közzé a tartós – a vállalkozások közül a 100 millió forintnál, a magánszemélyek és egyéni vállalkozók közül a 10 millió forintnál nagyobb összeggel folyamatosan, 180 napon túl tartozó – adósok listáit. A NAV legutóbb szeptember végén közölte az adatokat, a listán ezúttal is találhatók furcsa nevű vállalkozások és híres magánszemélyek. Eszerint 2023 vállalkozás tartozott egyenként több mint 100 millió forinttal, valamint 3501 magánszemély és egyéni vállalkozó egyenként több mint 10 millió forinttal folyamatosan, 180 napon túl az adóhatóságnak.

A magánszemélyek és egyéni vállalkozók mintegy 35 milliárd forinttal, a cégek 202,3 milliárd forinttal tartoztak június végén, együttes minimális tartozásuk mintegy 237,3 milliárd forintra rúgott.

Olvasóink írták

  • 6. avaget 2011. november 29. 12:40
    „a nemadózók a társadalmunk élősködő parazitái !!! akik ráadásul bár kicsit erősnek fog hatni de valamilyen szinten gyilkosok mert a nem befizetett adójukból rengeteg embert menthetne meg az állam a hajléktalanoktól a betegeken át az árvagyerekekig !!!
    7 minutes ago ? Like”
  • 5. pardon 2011. november 28. 21:26
    „ADÓFEGYELEM!!!”
  • 4. .suhym. 2011. november 28. 16:18
    „Ennyi adócsaló sehol a világon nincs, mint hazánkban!:(( Ennek ellenére mindent ingyen akarnak az államtól!
    Nahát...”
  • 3. Együgyű 2011. november 28. 11:05
    „Nem értem a Megyénkben lévő emböröket?
    Mért nem adóznak a gazdásági szabadságharcunk érdekében!
    Már megyénkben is itt vannak a húsz éve ígért jól jövedelmező fejlett EU színvonalú munkahelyek!
    Tényleg ilyen önző a mai Magyar embör?
    No, akkor a nyugdíjasok és rokkantak fognak fizetni, ha az aktívak nem akarnak! Legalább ezök nem tudnak sumákolni. Esetleg már be is vezettük titkon a kegyelmes, de kegyetlen eutanáziánkat és így több marad egyszer a kasszában? De ez sem hoz hosszú távú megoldást!
    Kérlek benneteket embörök de fel is szólítalak bennetöket: A keresetetek után önként és dalolva adózzatok.
    Ne várjátok meg a bér kommandót!
    Éljen a Fidesz-KDNP atyai pártszövetsége valamint a követőik!!!
    A 2/3 is erre hatalmazta fel Őket!”
  • 2. papika56 2011. november 28. 10:16
    „2008--és2010 között a különbség 800 ezer. Kb. ennyi lehet a munkanlküli ember . Sokan már kiestek a regisztrációból---sehol nem jegyzik őket ! Ezek egy része rokkantosította magát, v. feketén dolgozik. A statisztika nem a valós életet mutatja !
    Másik : min.bér meg sok helyen csak papíron van --jobb esetben. Meg a dolgozót 4-6 órában jelenti be a vállalkozó --csak ,hogy minél kevesebbet keljen adózni a dolgozók után. Kiskapu !!!! mert a valóságban pl. 8-10-12 órát dolgoztatnak. Különbség pedig :zsebbe.
    Én is így dolgoztam, csak amikor a vállalkozás becsődölt--derült ki 4 emberből csak 2 volt bejelentve --az is csak napi 4 órában, holott 10-12. dolgoztak. A másik 2 dolgozó pedig csak akkor szembesült a dologgal !”
  • 1. papika56 2011. november 28. 10:06
    „A NAV-nak ezt a kintlévőséget kellene behajtani!!! 237,3 milliárd Ft. Ezt mindd befizetni az állami tartozásba--mindjárt nem volnánk BÓVLI ország ! de mig a NAV ilyen elnéző --illik ránk ez a jelző !!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Leminősített 7 magyar kereskedelmi bankot a Moody´s

Hét magyar kereskedelmi bankot minősített le péntek este a Moody's Investors Service, összefüggésben… Tovább olvasom