Délmagyar logó

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 2°C | 12°C Még több cikk.

13,6 százalékos a munkanélküliség Csongrád megyében

Csongrád megye - Csongrád megyében csökkent, Szegeden nőtt az álláskeresők száma februárban. A munkanélküliségi ráta a megyében 13,6 százalékos, Magyarországon 11,2 százalék. Az országban 673 ezer 600 álláskereső van, ez több mint 10 ezer fős csökkenés januárhoz képest.
Februárban csökkent az álláskeresők száma a megyében: 25 ezer 775-en álltak kapcsolatban a munkaügyi központtal, 239-cel, 1 százalékkal kevesebben, mint január végén. Az álláskeresők 39 százaléka (9934 fő) a szegedi, 16 százaléka (4043 fő) a hódmezővásárhelyi, 15 százaléka (3976 fő) a makói kirendeltségen keresett munkát.

Egy hónap alatt Szeged és Csongrád környéke kivételével mindegyik térségben csökkent a munkanélküliek száma, Hódmezővásárhelyen 184, Szentesen 166, Makón 103, Csongrádon azonban mindössze 1 fővel. Szegeden viszont 353-mal lett több a nyilvántartásban lévők száma januárhoz képest.

Az előző év hasonló időszakával összevetve Csongrád megyében most 303-mal többen vannak állás nélkül. Csongrádon és Hódmezővásárhelyen csökkent a munkanélküliek száma, Szentesen és Kisteleken nőtt, átlagosan 3–5 százalékkal 2010 elejéhez képest.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) honlapján közölt legfrissebb munkaerő-piaci statisztikából kiderül, hogy az országban 2,2 százalékkal, 14 ezer 600 fővel nőtt az álláskeresők száma februárban. A legtöbb, 80 ezer 400 álláskeresőt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tartják nyilván. Ott február végén csaknem 179 ezren voltak tartósan regisztrált álláskeresők, ez 2010 februárjához képest 7,1 százalékos emelkedés.

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által használt definíció szerinti munkanélküliségi ráta az országban 11,2 százalék. Ez a 2010. november és 2011. január közötti időszakra, a 15–74 éves népességre vonatkozó adat. Ebbe a csoportba a foglalkoztatottak és a munkanélküliek tartoznak.
Az egy hónappal korábban publikált adathoz és az előző év azonos időszakához képest is 0,4 százalékos az emelkedés.

Makó és Kistelek csúcsot dönt

A megyében a munkanélküliség február végén 13,6 százalékos volt, 0,2 százalékkal alacsonyabb, mint januárban, és 0,5 százalékkal kisebb, mint egy éve. Továbbra is Szegeden a legalacsonyabb a munkanélküliség: 10,6 százalékos. Makó és Kistelek csúcsot dönt 19,7, illetve 19,1 százalékos rátájával.

Olvasóink írták

40 hozzászólás
12
  • 40. Wacky 2011. március 26. 10:16
    „32. macs 2011.03.25. 18:23

    Nem azt mondtam hogy foglalkoztatni!! De amúgy ha bejönnek a kormány intézkedései még több ilyen elmaradott emberke lesz akinek még lehet érettségei se lesz-> 18-ról 17-re csökkentették a tankötelezettséget... egyszerű a magyarázat, így nem kell az uccsó évre már támogatni a gyerekeket és a sulikat, atom sok pénz csak az ország szív... mindig az ORSZÁG!!!”
  • 39. scott1 2011. március 26. 08:04
    „X_Y!
    Már nem emlékszem mert 8 éve volt: valóban a munkanélküliség megkétszerezését ígérte a baloldal? Mindenesetre megcsinálták. Amúgy nem hiszem, hogy 2002-ben ezt ígérték, mert akkor 2006-ban nem machináltak volna a munkanélküliségi adatokkal, de erre már úgy sem emlékszel ha már a tavalyira sem...”
  • 38. X_Y 2011. március 26. 07:40
    „Márnem emlékszem: 1 millió új munkahelyet vagy 1 millió új munkanélkülit ígértek? :)”
  • 37. Nórikám 2011. március 25. 22:54
    „3.LukSzusz: kikérem magamnak az eltartott jelzőt! 40 évig dolgoztam, fizettem a járulékot, a nyugdíj jár, és nem alamizsna. Bár összege inkább annak mondható. Vegyétek már észre, amikor mi dolgoztunk, akkor is voltak nyugdijasok, és soha nem jutott eszünkbe, hogy ők eltartottak! Te is megfogsz öregedni, kivánom légy nagyon hosszú életű, és mindennap legalább 3-szor találkozz olyan fiatalokkal, akik undorodva vágják arcodba, hogy eltartott vagy.!”
  • 36. Csonka László 2011. március 25. 22:39
    „Röhej, a Szilánk is szatymazi portára épített, iparűzésit oda fizet, +még közvetlen buszjárat Szatymazról, megoldják! Szeged +int "pofára" esik !!!!! Itt a példa, Mórahalom! Közigazgatásilag Nógrádihoz "kötik" Botkát is!”
  • 35. északmagyar 2011. március 25. 20:18
    „32. Pornó.”
  • 34. mihaly-1 2011. március 25. 19:46
    „A simlis munkaadókat kellene ellenőrzés alá vonni, nem a munkavállalók tehetnek arról, hogy 6 órába jelentik be a fiatal munkavállalókat, minden kiskaput kihasználnak az ügyvédek és könyvelők segítségével. Ezt az embertelenséget kellene az országban felszámolni! A munkavállalókat félelembe tartják, teljesen ki vannak szolgáltatva a korrupt munkaadóknak!”
  • 33. catroot 2011. március 25. 18:45
    „Ennyien vannak csak regisztrálva. Azt kellene emlegetni, hogy mennyi aktív dolgozó van a lakossághoz képest. Siralmas.”
  • 32. macs 2011. március 25. 18:23
    „22. Wacky.
    milyen munkahelyen lehet a 900 ezer képzetlen embert foglalkoztatni.”
  • 31. macs 2011. március 25. 18:22
    „27. joy,
    szerinted ki koszolja össze?”
  • 30. scott1 2011. március 25. 18:11
    „Nincs semmi bajunk! De annak jobban őrültünk volna, ha Kókának nem csak 1 eladó ipari ingatlana lett volna Dunaújvárosba, 8 év alatt... Ne foglalkozz velünk, ne zavarjanak a szirén hankook :)”
  • 29. rozator 2011. március 25. 17:37
    „Nem értem, mi a bajotok? Meglesz az 1 000 000 munkahely, nem lesz ennyi dolgozó! Csak várjátok ki!(röhögés nélkül)”
  • 28. scott1 2011. március 25. 15:15
    „De Szegednek még így is az a szerencséje, hogy Magyarországot nem érintette a válság(?), mert azok a térségek lettek az igazi vesztesei a válságnak, ahol a szolgáltató ipar a domináns... Ha valaki tiszta képet akar kapni, akkor amúgy érdemesebb a foglalkoztatási adatokat nézi... ehhez persze még társul az is - ami most meg sem lett említve - miszerint Csongrád megyében a legkisebbek az átlagfizetések... pedig állítólag azért kell szolgáltató városnak lennünk mert a magasabb bevitt humán tőke miatt ott a bérek magasabbak...
    macs! Szegedről valamennyi felsorolt ország könnyebben elérhető mint Berettyóújfalu :) arról nem is beszélve, hogy többségük autópályán és vonaton is :)
    A munkanélküliségi adatokat lehet vitatni most, de azt ne felejtsük azért el, hogy 5 évvel ezelőtt 2006-ban nem lehetett még csak nyilvánosságra se hozni nyárig... ez volt az "ezer és ezer trükk" egyike.”
  • 27. joy 2011. március 25. 14:28
    „Pedig lenne Szegeden mit tenni?
    - Áll a 2-es villamospálya építése -pedig mostanában nem hivatkozhatnak a rossz időre- jó ha véletlen szédeleg 1/2 tucatnyi semmittevő a területen.
    Emberibb helyen vígy 10-an kennék a melót 1 mérnök, és 4-5 csopvez irányítáával!

    - Az utak kátyúsak.

    - Mocskos a város...”
  • 26. kiokushyn 2011. március 25. 13:11
    „Besenyő-Pistabácsi 5:55
    Azért az éremnek mindig két oldala van:miszerint fogalmazhatunk úgy is, hogy most majd helyére kerülnek azok a vállakozók,akik elszállt árakon dolgoztak ezidáig.”
  • 25. Wacky 2011. március 25. 13:02
    „24. Csonka László 2011.03.25. 12:55

    Az igazságot úgy 900.000 és 1,2 milla közé teszem!!”
  • 24. Csonka László 2011. március 25. 12:55
    „papíron, és a valóság ??????????????????????????????????”
  • 23. Logaritmus 2011. március 25. 12:16
    „Szegeden volt a legnagyobb politikai tisztogatás.”
  • 22. Wacky 2011. március 25. 11:57
    „Nini elszólták magukat!! na most melyik az igaz??->>
    az atv cikkében ez olvasható->>

    "Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy jelenleg a munkanélküliek és az inaktívak között 900 ezer nem rendelkezik semmilyen szakképesítéssel."

    hopp ott a 900 ezer!! és ez csak azok akiknek nincs szakképesítése!!”
  • 21. Falcao 2011. március 25. 11:04
    „Csoda, hogy most valami nagyon okos nem szólalt meg a cikkben...”
40 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magyarország dollárkötvényt adott ki

Magyarország dollárban jegyzett világkötvényeket bocsátott ki csütörtökön tízéves és harmincéves… Tovább olvasom