Délmagyar logó

2017. 03. 26. vasárnap - Emánuel 5°C | 10°C Még több cikk.

1 százalék: A gyermekek és az állatok nyertek

Csongrád megye - Egészségvédő, gyógyító- és állatvédő alapítványok az egyszázalékos felajánlások nyertesei 2010-ben is. Az első helyen álló alapítvány, amelyik 29 millió forintot kapott a magánszemélyek személyi jövedelemadójából, vásárhelyi székhelyű, ám más köze nincs a városhoz.
A Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítvány az egyszázalékos felajánlások top 10-es listájának első helyezettje Csongrád megyében – derül ki a NAV Dél-alföldi Regionális Adó-főigazgatósága által összeállított adatbázisból. A legtöbben ennek az alapítványnak ajánlották fel személyi jövedelemadójuk 1 százalékát, összesen 29 millió forintot. A szervezet neve mellett az áll, hogy székhelye Hódmezővásárhely. Utánajártunk, kiderült, hogy egyedül a székhely miatt kötődnek a városhoz, valójában 8 koraszülötteket mentő alapítvány közös szervezetéről van szó

A közös szervezetben van a vásárhelyi bejegyzést választó, alapítóként szereplő Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány is. Ők külön is szerepelnek a toplistán – a kuratórium elnöke dr. Pintér Sándor gyermekgyógyász –, az 5. helyen állnak több mint 11 millió forintos felajánlással.

Kevés a felajánlás

2010-ben több mint 480 ezer magánszemély személyi jövedelemadó alapbevallását, egyszerűsített alapbevallását, valamint 77 ezer ember munkáltatói elszámolását, összesen 558 ezer darab bevallást dolgoztak fel a Dél-alföldi Regionális Adó Főigazgatóság megyei adóigazgatóságai. De az 1+1 százalékokról mindössze 223 ezer érvényes rendelkező nyilatkozat érkezett: a bevallóknak csak a 40 százaléka fordított gondot arra, hogy felajánlja adója 1 százalékát. A régióban feldolgozott rendelkező nyilatkozatokból 214 ezer 600 civilszervezetnek (alapítvány, egyesület) ajánlotta fel adója 1 százalékát, míg az egyházaknak 142 ezren „adóztak".

A már említett Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítvány kuratóriumának elnöke dr. Gárdos László, a zalaegerszegi kórház osztályvezető főorvosa, vele telefonon beszéltünk. Elmondta: azért hozták létre a szegediek, debreceniek, győriek, miskolciak, nyíregyháziak, veszprémiek, pécsiek és zalaegerszegiek közös alapítványát, hogy ugyanazt a munkát magasabb színvonalon végezhessék.

Mivel a koraszülött-ellátás költséges, a műszerbeszerzéseket is ésszerűbben lehet megoldani. A 29 millió forintból például vagy lecserélhetnek egy mentőautót, vagy megvásárolják annak teljes felszerelését. Még nem tudják, melyik körzet kapja majd meg a pénzt. Annyit azonban elmondott a főorvos, hogy a szegediek nincsenek a legrosszabb anyagi helyzetben lévő koraszülöttmentők között.

A Csongrád megyei top 10-es listán 5 alapítvány kapcsolódik az
egészségügyhöz, 3 állat- és természetvédelemmel foglalkozik, egy, a szegedi Mátrix profilja többek között a gyermekmentés, a szegénység elleni küzdelem – az állatvédelem is –, és van egy kakukktojás, a Hatvannégy Vármegye Alapítvány.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Benzin: még kevesebbet tankolunk

Visszaesett 2,4 százalékkal az üzemanyag fogyasztás a magyar piacon az év első kilenc hónapjában. Tovább olvasom