Délmagyar logó

2017. 05. 24. szerda - Eszter, Eliza 13°C | 24°C Még több cikk.

2040-re bedőlhet a magyar nyugdíjrendszer

A csökkenő népesség és a növekvő élettartam miatt az állami nyugdíjrendszer nem rendelkezik majd annyi bevétellel, ami fedezni tudja a kiadásait.
A magyar nyugdíjrendszer komoly kihívások előtt áll: a következő három évben az elmúlt évekhez képest 30 százalékkal többen, több mint 300 ezren érik el az öregségi nyugdíjkorhatárt és léphetnek ki a munkaerőpiacról -  hívta fel a figyelmet az MTI-hez eljuttatott keddi közleményében az OTP Nyugdíjpénztár.      
   
Nagy Csaba, az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója szerint ennek a generációnak már természetesnek kell venni az öngondoskodást.    
   
A következő néhány évben még nem kell az állami nyugdíjak csökkenésre számítani. A probléma valószínűleg 2040 táján jelentkezik majd igazán, amikor a csökkenő népesség és a növekvő élettartam miatt az állami nyugdíjrendszer nem rendelkezik már annyi bevétellel, ami fedezni tudja a kiadásait - közölte.    
   
Hozzátette: a nyugdíjkorhatár emelésével és az állami nyugdíjak csökkentésével fogják tudni ellensúlyozni az így keletkező hiányt, ez pedig a nyugdíjasok életszínvonalának romlását vonhatja maga után.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az Ab megsemmisítette a földforgalmi törvény egyik rendelkezését

Az Ab megsemmisítette a földforgalmi törvény egyik rendelkezését
A rendelkezés sértette az alaptörvényben rögzített jogorvoslati jogot. Tovább olvasom