Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

22 ezer 800 forint semmire se elég

Szeged - Az álláskeresési járadékot 3 hónapig adják, ezt követően csak az fht, vagyis a foglalkoztatást helyettesítő támogatás jár. Összege 22 ezer 800 forint, amiből nem lehet megélni.
2011. szeptember 1-je óta legfeljebb 3 hónapig kaphat álláskeresési járadékot a munkanélküli, utána a mélyszegénység következik: az fht, a foglalkoztatást helyettesítő támogatás, amelynek összege idén se változott, maradt havi 22 ezer 800 forint. Volt ez több is, de tavaly év elején az eredeti 28 ezer 500 forintos összeget 20 százalékkal csökkentette a kormány.

Hogyan lehet ebből a pénzből, vagy ahogy az emberek mondják, a segélyből megélni? – Sehogy – válaszolta Perneki Dezsőné. Az 55 éves nő nem először állt sorba a szegedi önkormányzat szociális irodájának folyosóján, a Huszár utcában, ahol megszólítottuk. Az utóbbi években szinte minden télen, a legnehezebb hónapokban szorul rá erre a pénzre – mondta.

Perneki Dezsőné az utóbbi években szinte minden télen kénytelen munkanélkülieknek járó támogatást kérni a szegedi önkormányzat szociális irodáján. Fotó: Schmidt Andrea
Perneki Dezsőné az utóbbi években szinte minden télen kénytelen munkanélkülieknek járó támogatást kérni a szegedi önkormányzat szociális irodáján. Fotó: Schmidt Andrea

– A nagybani piacon voltam konyhai kisegítő, a munkám november 30-án szűnt meg, akkor, amikor a téli nyitva tartásra álltak át. Két hónap munkanélküli járt csak, most pedig beadom a papírjaimat a segélyre. Albérletben lakunk a lányommal és a beteg unokámmal Dorozsmán: januárban a gázszámlánk 40 ezer forint volt, egy hónapban csak a rezsire és a bérleti díjra 100 ezer forint megy el. A lányom dolgozik pár órában, a gyerek után kap árvaellátást, emelt összegű családi pótlékot. Ha nem raktam volna félre pénzt a nyári hónapokban, éhen halnánk. Azt ígérték, ha újra nyit a piac, visszavesznek...

Novkov Veszelinka, a szegedi polgármesteri hivatal szociális irodájának vezetője elmondta: most 2600-an kapnak a városban fht-t, 300-zal többen, mint tavaly, és 1200-zal többen, mint 2011 szeptemberében. Ezen az összegen felül még rendszeres és átmeneti segélyt is lehet kérni. Rendszeres a normatív lakásfenntartási támogatás: összegét aszerint állapítják meg, hány tagú a háztartás, annak mennyi az összjövedelme – minimum 2500, de 3800 forint is lehet havonta. Ha valaki szociális alapon bérel önkormányzati lakást, további 2500–3800 forint közötti lakbértámogatást igényelhet.

Nem jár automatikusan

Aki fht-s, annak a jogosultságát évente felülvizsgálják. 12 hónap alatt 30 nap munkaviszonyt kell produkálnia, különben ezt a kis pénzt is megvonják. A támogatás mellett lehet regisztrált önkéntes munkát vállalni, és lehet NAV-nál bejelentett háztartási munkát végezni. Az fht 90 napig szünetel, ha ennél rövidebb munkaviszonyt létesít az ellátott, vagy közfoglalkoztatásban vesz részt.

Az átmeneti segélyre – különösen gyógyszer- és rezsiköltségre, hátralék kifizetésére, gyermeknevelési kiadásokra – évente legfeljebb összesen 35 ezer forint adható, de nem havonta. Egy kérelemre átlagban 8200 forint átmeneti segélyt állapít meg a hivatal. Indokolni kell, hogy a család milyen szociális helyzetben van és mihez kérik a támogatást. Ha feltételezzük, hogy valaki ki tudja használni a maximális összeget, akkor is csak havi 3000 forinttal egészítheti ki az fht-ját. Még van egy kedvezmény: az fht-s a nyugdíjas áron, 3385 forintért vásárolhat magának összvonalas bérletet.

Számoljunk! Ha a munkanélküli az fht-n felül a lakhatási támogatás minimumát kapja, akkor 25 ezer 300-ból kell gazdálkodnia. Ha a maximális összeget ítélik meg neki, plusz szociális lakbérű lakása van, plusz kimeríti az átmenetisegély-keretét, elérhet a csúcsra, a 32 ezer 800 forintra.

Olvasóink írták

101 hozzászólás
  • 101. Miértne? 2013. február 12. 16:26
    „Érdekes, csak az veszi magára az írásomat, akinek nem kellene(?!) 94. allegro , igen. Sőt! Volt, hogy a csírázott krumplit megettük, a héjját ültettük a kapa-vágta fészekbe. És lett krumpli. És nem volt szivattyú, fúrott kút, se rota-kapa-gép, se semmi, csak ásó, meg kapa, meg hit és elszántság. És még egyszer: akinek nem inge, ne vegye magára, a mi falunkban csak körül kell nézni...a gazos kertek, a rommá-lopott házak, stb....”
  • 100. matylapát 2013. február 08. 17:17
    „92. Miértne? 2013.02.05. 17:11 És az 500ft-os órabér megfelel-é neked? Mert felénk ennyi pénzért nem mennek el dolgozni, inkább a kocsmát látogatják. Érdekes, én három éve 420 forintos órabérért dolgozom napi 12 órát, és nem a kocsmázást választom.”
  • 99. szi201247 2013. február 05. 22:26
    „Böjte Csaba testvérnek volt egyszer egy körlevele, aminek az volt a lényege, hogy hideg időkre kell készülni. Értendő, hogy nehéz idők jönnek.
    A politikusok mindig a kisemberek munkája hasznából teremtik meg a maguk jólétét. Mindegy milyen színű kormány van - lesz, ők mindig meg fogják találni a jólétük forrását. Az átlagembereknek pedig egyre többet kell dolgozni egyre kevesebb haszonért, és egyre több lehetőség kínálkozik, de egyre nehezebb lesz mégis boldogulni. Én legalábbis így látom a mai helyzetet ha szét nézek a világban.
    Nyugdíjasként magam se erre számítottam amikor éjjel- nappalos munkarendben lehúztam közel 40 évet. Mégis azt mondom, hogy nem helyes a gyerekeinkbe átültetni a negatív véleményeinket, mert ők ebbe a világba születtek bele, nekik itt és most kell helytállni, és nem mindegy milyen szájízzel áll be egy közösségbe dolgozni. A magunk gondjait magunknak kell megoldani, és ez egyben példamutatás is a számukra. Ezért is nem mindegy mennyire tudunk pozitívan állni a feladataink elé.
    Meg tudom érteni azokat akiknek erejük fogytán anyagi gondokkal, betegségekkel küzdve nem rózsaszín a jövőképük, de Kártyikné Etkától azt tanultam, hogy mindig van még egy lépés, de haladást csak előre nézve és pozitív gondolkodással lehet elérni”
  • 98. havranek 2013. február 05. 21:07
    „hajnalka
    Én is vesztesre szavaztam most kevesen voltunk. Ha többen élik és értik meg az Ön és az Önnel azonos sorsúak életét egyszer, remélem mielőbb elegen leszünk ,addig meg marad a folyamatos lecsúszás már a többségnek mert a haszonélvezők egyre jobban élnek ! A többség rájuk szavazott pontosabban a többség nem szavazott így szavazott maga ellen !”
  • 97. havranek 2013. február 05. 20:58
    „48as
    Ha tudja ,hogy az "én pártom" 1989. december.17.-én alakult és Mi semmilyen formában nem voltunk kormányon sőt a parlamentben sem .Igaz kétszer nagyon közel voltunk a bejutáshoz de a nagyon közel és a nagyon távol ebben az esetben azonos .Árulja el Mi hogyan csaptuk be a választókat hiszen nekünk nem hittek az "igazmondókat" választották !? Legfeljebb azt mondhatja biztosan Mi is becsaptuk volna a választókat ,de nem tettük igaz módunk sem volt rá !”
  • 96. deszkás 2013. február 05. 20:22
    „SZI 201247! (80 hsz) Mi az hogy hagyján a városon de a falun se termelnek a kertben"... Ecsém NEM IS FOGOK. Számolj aztán irj okosságokat wazze. Igen én is termeltem a Kádári időkben- akkor egy láda saláta árán megebédeltünk a sótartóban családostól- de ma próbáld meg.”
  • 95. allegro 2013. február 05. 18:20
    „92. Miértne? 2013.02.05. 17:11

    Ja, és vödörrel húztam fel és hordtam naponta a vizet legalább a zöldségfélékre, amíg nem volt szivattyú..”
  • 94. allegro 2013. február 05. 18:14
    „92. Miértne? 2013.02.05. 17:11
    90. X_Y, "aki a saját kertjét - saját magának műveli, - nem kell hogy kamarai tag legyen. Nem kell a lustaságot frázisok mögé elrejteni!"

    Próbáltál már nulla Ft-ból kertet művelni? Vagy akár 22800-ból? Mennyibe is kerül egy szivattyú, a locsoláshoz egyéb felszerelések, traktor, vetőmag, trágya, műtrágya, hogy csak pár alap dolgot említsek. Ráadásul ha időben nem szán meg valaki egy szivattyúval, akkor aztán cseszheted, locsolhatsz utána egész nyáron, egy marék borsónál, egy vödör kukoricánál és néhány szem paradicsomnál, paprikánál, és egy sorosrekesz aprókrumplinál nem lesz több.

    Próbáltam! És te mondd mit termeltél hasonló feltételekkel? Majd ha megbizonyosodtál ilyen körülmények között az eredményekről akkor nyomjad ezt a szöveget, hogy lustaság!”
  • 93. allegro 2013. február 05. 18:04
    „92. Miértne? 2013.02.05. 17:11

    Tudod milyen jól tud jönni 500 Ft amikor semmiféle bevétele nincs az embernek?
    Megtapasztalhattam ezt is! Amikor számolgatni kell az aprópénzt, hogy el tudok-e menni a szomszédba tejért?

    Hogy mennyiért, az egy dolog, hogy elmenne az ember még 400-ért is. Sőt ingyen is, egy kevés ennivalóért cserébe...
    Sokkal inkább pszichológiai, mint pénzügyi gátjai vannak az ilyen helyzetnek - természetesen nem a kocsmatöltetlékekről beszélek, akiket te emlegettél, hanem normális, konszolidált embereknek, akik tényleg dolgozni akarnak, bizonyos szituációkban pszichés gátak miatt nem adnak munkát, ezt te is jól tudod, és nemcsak a gazdáknál van ez így, amikor arra bíztatnak, titkold el végzettségeid..

    A gazda pedig nem kér önéletrajzot senkitől, viszont ha helybéli vagy, ismer anélkül is és besorolt már régen valahova. A román munkások mellett pedig ez egy nagyon fontos ok lehet.
    Ha téged már nem is annyira ismer, de felmenőidet, akiket világ életében nagyra tartott, őket igen jól.

    Belegondoltam magam a gazda helyzetébe, miért is nem adott munkát: szégyellte azt, hogy "olyan" munkát adjon egy általa nagy tiszteletben tartott család tagjának. Könnyebb a lelkének azt mondani, hogy nem, minthogy nap mint nap nézze, hogy olyan valakinek adjon munkát, akire eddig felnézett. Érted?

    A román neki egy cseléd, semmi köze hozzá, elvégzi a feladatát, kifizeti és kész. De egy kisvárosban, ahol mindenki mindenkit ismer, megértem, hogy ilyen szempontokat is figyelembe vesznek. Annak aki egész életében ilyen munkákból él, hamarabb adnak hasonlót, mint mondjuk a helyi tanítónak, vagy önkormányzati alkalmazottnak, ha munkanélkülivé válik. Az senkit nem érdekel, hogy a szerencsétlen a rosszabbnál is rosszabb helyzetbe kerül..drámákat megélve végül otthonát is ott kell hagyja...Mert annyira tisztelték, hogy bajba jutva nem tisztelték meg semmilyen munkával....furcsa, de ilyen a világ.”
  • 92. Miértne? 2013. február 05. 17:11
    „89. allegro , próbáltál már egy ilyen gazdát följelenteni? És az 500ft-os órabér megfelel-é neked? Mert felénk ennyi pénzért nem mennek el dolgozni, inkább a kocsmát látogatják.
    90. X_Y, aki a saját kertjét - saját magának műveli, - nem kell hogy kamarai tag legyen. Nem kell a lustaságot frázisok mögé elrejteni!”
  • 91. Miértne? 2013. február 05. 17:05
    „80. szi201247 , tied a hangszóró! ( Te még nyilván tudod, miről beszélek...)”
  • 90. X_Y 2013. február 05. 15:29
    „80.szi201247 2013.02.05. 01:52

    "A várost járva azt látom, hogy a régi kisházak lebontásával eltűnnek a kis kertek is. Parkosított udvarok. kényelem a csúcson. Sehol egy diófa. zöldség a kert végében, stb."

    Még szerencse, mert akkor már perkálhatnák is le a kamarai tagdjat mint "termelő"...

    "Nagyapám 600 szögöl portán termelt annyit az 50- es években, hogy nem kellett éheznünk. Az udvaron diófa, eperfa, a ház előtt virágok (hogy nagymamám is örüljön), a porta egyik oldalán csirkék szaladgáltak, volt kecske, disznó is. A másik oldalon gyümölcsfák, és néhány fontos vetemény. A porta végében pár sor napraforgó, meg kukorica, a kerítésen futóbab. Az volt az igazi öngondoskodás."

    Hát most nagyapád valószínűleg inkább bukfencet vetne, mint akár egy marék kukoricát - inkább mint hogy hat bőrt is lenyúzzanka róla mindeféle "nemazemberek fizetik meg" kamarai tagdíjakkal, veszélyes hulladék kezelési előírásokkal, stb. Akinek nincs minimum 500 hektárja gazdálkodni, az jobban teszi ha fűvesíti és focipályát csinál belőle - arra kapna támogatást is.”
  • 89. allegro 2013. február 05. 15:02
    „63. maros50 2013.02.04. 15:48

    "Érdekes az,hogy ott van Mórahalom térsége az ott élők munkához való viszonyuk,miatt román vendégmunkások dolgoznak."

    Tessék megpróbálni mielőtt ítélkeznél!

    Azt mivel magyarázod, hogy tavaly én is munkanélkülivé vált diplomás, komoly tapasztalatokkal miután nem tartottak igényt rá, elmentem a szomszéd fóliaházakhoz munkáért, a válasz az volt: "Holnap jönnek a románok, ha esetleg mégsem akkor majd szólunk." Persze a románok jöttek, a mórahalmiak meg nem kellenek. Mert a románokat ki merik fizetni kicsi pénzzel is, de a mórahalmi ismerősnek azért nincs képe annyival kiszúrni a szemét, inkább azt mondja neki a nagygazda, hogy: nem!
    Egész gyerekkoromat is munkával töltöttem Mórahalmon, a munka + háztartás(ok) melletti tanulás életformámmá vált. Ez nemhogy becsülendő lenne, maximálisan helytállva mindenben, de ez mára már egyenesen elrettentő példa!”
  • 88. 48as 2013. február 05. 14:50
    „75.havranek 2013.02.04. 21:07

    Havranek Úr! A baj ott van, hogy idáig nem csak az Ön pártja, hanem minden párt becsapta az embereket, kivétel nélk?l minden párt elitje csak a hatalomra tört, és a lakosságot félre vezette.

    Ami következik, és ami a legrosszabb lehet ezek után, az Anarchia cél nélk?l.”
  • 87. mammer 2013. február 05. 12:42
    „újra leírom: Mivel az ELMÚLT 5 ÉVEN BELÜL nincs 1095 nap BIZTOSÍTÁSI JOGVISZONYOM,- ezért én több évtizedes befizetésem csak eltapsikolásokra ment,- mivel most "csak" 55 éves vagyok NEM KAPOK AZ ÁLLAMTÓL SEMMIT SEM CSERÉBE .......... talán, majd, ha betöltöm a 65. évemet ??????”
  • 86. macs 2013. február 05. 11:40
    „80. szi201247,
    szép amit mondasz, de a valóság egészen más. A családi legendáriumból tudom, hogy a megtermelt gyümölcs, zöldség, tojás, baromfi, ment a piacra, mert kellett a pénz. Két disznót hizlaltak, az egyiket eladásra, de a másiknak a javát is eladták, ha nagyon kellett. A gyerekek örülhettek, ha a férges gyümölcsöt megehették, és csak nagy ünnepeken került hús az asztalra.
    A családban van olyan, aki kertes házban él. Van gyümölcsfa, szőlő, meg egy kisebb fólia. Mégse tudják a család teljes szükségletét megtermelni. Közben elég sokat költenek a kertre permetezőszerek, trágya, magok, öntözéshez víz, stb. és rengeteget dolgoznak.”
  • 85. szi201247 2013. február 05. 10:08
    „Kedves "mammer"! Amikor a leírt gondolatok jutottak eszembe nem az ön esetére gondoltam. Sajnos én nem tudok ezzel a helyzettel mit kezdeni. Vígasztalásul csak annyit, hogy az elmúlt 20 évben nagyon sokan jártak hasonlóan. Munkámból kifolyólag sok emberrel volt alkalmam beszélgetni emberek sorsáról, és el kell mondjam, hogy az egyszerű emberek szintjén rengeteg és sok féle történet van, hogy miért kap valaki sokkal kevesebbet mint amennyi szerinte járna neki. Tudom ez olcsó érv, de mondom amit írtam az nem önről szól. Az éveket összeadva feltételezem, hogy már nyugdíjas. A vállalkozók nyugdíjával az szokott lenni a gond, hogy kevés. Csak a minimum. Kérdésemre, hogy mennyi jövedelemre volt bejelentve, a válasz az volt, hogy a minimálbérre. Szerintem , ott a megoldás: minimálbér = minimálnyugdíj. Nem sok vállalkozóval találkoztam aki meg lett volna elégedve a nyugdíjával. Jó, tudom sok a kényszervállalkozó is, mire mindent kifizet nem marad semmije. Kb. 13 évig én is voltam vállalkozó, szerencsére másodállásban, ezért én nem a vállalkozásomból lettem nyugdíjas. Azzal is voltak költségek, de a nyugdíjba nem számították be.
    Az én észrevételem arra vonatkozik, hogy pl. Békés megyében 70 kiskertet parcelláztak ki, ingyen odaadták volna művelésre, és 1 azaz egy jelentkező volt. És ebből az aspektusból nézve a szorgalom hiányát látom. Inkább éhezik, segélyért kuncsorog és az államot szidja, de a kapanyelet nem fogná meg”
  • 84. kokorcsin 2013. február 05. 09:46
    „A 80.sz. hozzászóláshoz - az ötvenes éveket nem lehet összehasonlítani a mával. Ma két hold földből nem lehet eltartani egy családot. Gondoljon bele, mibe kerül a gyerekek iskoláztatása, utazás, gyógyszer, ruha, stb. Azóta nagyot változott a világ, sokkal nagyobbak az igények és senkitől sem szabadna elvárni, hogy az 50-es évek szegénységi szintjén éljen és legyen vele elégedett. Mert mi is volt az ötvenes években ? Tüzelés morzsolt csutkával, meg kukorica szárral fűtés, az öt-hat éves gyerek már be volt fogva dolgozni, őrizte a teheneket, (nem játszott), 12 évesen már kapálta a kukoricát, krumplit és még sorolhatnám. Ruha nem volt elég, volt zsíros kenyér és nagy szigorúság, ez volt a boldog gyermekkor. Az igaz, hogy egy életre megtanították dolgozni az embert, sőt túlzottan is, mert nem tanulta meg, hogy néha meg is kell állni. Ezért van az, hogy sokan már rokkantak a volt tanyasi, falusi gyerekek közül. Az viszont igaz, hogy szorgalmas és becsületes törekvő emberek lettek. De visszatérve a földműveléshez, aki már csinálta, az tudja, hogy nem elég a föld, ahhoz eszközök is kellenek, meg sok más egyéb, amihez pénz kell, és akkor még nem beszéltünk az időjárásról, ami percek alatt tönkretehet mindent. Nem elég csupán a jóakarat, meg a munka. Tavaly pl. mennyi mindent elvitt az aszály, és várhatóan ez ezután is így lesz. Akkor sokra megyünk a kertünkkel, meg a sok munkával. Aki tud az locsolhat, de olyan drága a víz, hogy többszörös áron termeli meg a zöldségeket. Sajnos ez a valóság. Tapasztalatból beszélek. A tanyán meg nincs locsolási lehetőség. Csak a nagybirtokosok tudnak locsolni és ők tudnak gépparkot fenntartani. Ez egy téves út, munka kellene mindenkinek. Amellett lehet kertészkedni. De megélni ennyiből, azt nem.
    A másik amihez hozzászólnék - a több gyermek. Igen, a harmincas években volt sok gyerek, mivel eltartani nem tudták őket, ezért már a 8-10 éves gyerekeket is odaadták szolgálni, a módosabb gazdákhoz. El lehet képzelni, hogy milyen élet volt ez a szülőnek is meg a gyereknek is. Pedig az apának volt egy kis földje, szőlő, gyümölcsös, jószágok, mégsem tudott hat gyereket eltartani. Valószínű, hogy a mai világban, akiknek nem olyan a megélhetése, azok nem véletlenül vállalnak egy-két gyereket. Fel tudják mérni, hogy a gyereket fel is kell tudni nevelni, és később is támogatni, és a mai világban, ahol "ma még van munka, de már holnap nem biztos", nem mernek többet bevállalni. Arról nem is beszélve, hogy milyen a munkáltatók hozzáállása. Persze a módosabb rétegnél ez nem probléma, a másik rétegről meg inkább nem beszélnék. Egy élhetőbb világ kellene, nem ez a bizonytalanság, ahol egyik napról a másikra nyomorba döntenek embereket.”
  • 83. mammer 2013. február 05. 07:17
    „80.hozzászólónak / szi201247 -nek / az 55. hozzászólásomban írtam, hogy TÖBB MINT 30 ÉV BIZTOSÍTÁSI JOGVISZONYBÓL 14 évet vállalkozóként DOLGOZTAM.( Kérem, vegye a fáradtságot, olvassa el azt is!) Nem volt kistermelői. meg családi, meg eccetera adókedvezményem. Most már beteg és öreg vagyok. NEM ALAMIZSNÁT kérek. Csak az érdekel, hogy egy dolgos életen keresztül fizetett pénzem hova lett ? Miért nem .............?
    újra megkérdezem: HOL a PÉNZEM ?”
  • 82. Besenyő_Pistabácsi 2013. február 05. 06:45
    „A cím önmagáért beszél: http://index.hu/belfold/2013/02/04/a_magyarok_elbirkasitasa/”
101 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A magyarok többsége 2018 után szeretne eurót

A lakosság többsége szerint 2018 után lenne időszerű megkezdeni a csatlakozási folyamatot az… Tovább olvasom