Délmagyar logó

2017. 01. 17. kedd - Antal, Antónia -4°C | 1°C

2,4-2,5 százalék körül lehetett a tavalyi hiány

A több mint 110 milliárd forintos decemberi deficittel együtt is jól zárta 2014-et a magyar államháztartás.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) által csütörtökön közölt előzetes adatokból is látszik, hogy "bőven alulteljesülhetett", és 2,4-2,5 százalék körül lehetett tavaly az uniós módszertan szerinti államháztartási hiány - mondta el az MTI-nek a Buda-Cash és a K&H elemzője pénteken.

Az NGM által publikált adatok szerint az államháztartás központi alrendszerének 2014. évi hiánya 825,7 milliárd forint, 325,8 milliárd forinttal alacsonyabb a módosított előirányzatnál, annak 72 százaléka. Az adatok megerősítik a kormány várakozását, hogy az uniós módszertan szerinti hiány tavaly a GDP 2,9 százalékánál alacsonyabb lehetett - közölte a minisztérium.

Réczey Zoltán, a Buda-Cash Brókerház makroelemzője kiemelte: a több mint 110 milliárd forintos decemberi deficittel együtt is jól zárta 2014-et a magyar államháztartás.

A szakértő az MTI-nek elmondta: biztosan "bőven alulteljesült" a 2,9 százalékos GDP-arányos hiánycél, mivel az év egészét tekintve a módosított 1151,5 milliárd forintos előirányzat helyett mindössze 825,7 milliárd forintot tett ki a kumulált hiány.

Hozzátette, 2013-ban 932,8 milliárd forint volt a hiány, ehhez képest is több mint 100 milliárd forintos javulás látható tavaly év végén.

Emlékeztetett arra, hogy az NGM szerint a vártnál jobb egyenleg kialakulásában szerepet játszott a gazdasági növekedés gyorsulása, a foglalkoztatás bővülése, valamint az online pénztárgépek bevezetése, amelyek többletbevételt generáltak többek között az általános forgalmi adó (áfa), a személyi jövedelemadó (szja), a szociális hozzájárulási adó (tb járulék) és a társasági adó bevételi sorokon.

Réczey Zoltán szerint az adat nem okozott nagy meglepetést, az elmúlt hónapok kedvező adatai után biztos volt, hogy a 2,9 százalékos hiánycél "könnyedén teljesíthető". Az elemző úgy vélte, hogy a frissen közölt számok alapján valószínűleg 2,5 százalék körül lehetett a 2014-es GDP-arányos hiány, de a végleges (EDP szerinti) adatot majd csak márciusban teszik közzé. Hozzátette: 2013-ban 2,4 százalék volt a hiány, 2015-re pedig szintén 2,4 százalék a hiánycél.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője is azt hangsúlyozta az MTI-nek, hogy nem volt meglepő a kedvező adat, mert már az előző hónapokban is látszott, hogy jól teljesültek a társasági adó, az szja-, az áfa-, és a járulékbevételek. A szakértő szerint is alulteljesülhet, 2,4 százalék lehet a tavalyi hiány, és látszik, hogy a kormány 2014-ben is konzervatív fiskális politikát folytatott, nem költekezte túl magát.

Elmondta, hogy a kamatkiadásokra kedvezően hatott az alacsonyabb kamatkörnyezet. Az online pénztárgépek bekötéséből származó többletbevétel a részletes adatokból derül majd ki, a járulék- és szja-bevételek növekedéséhez pedig a foglalkoztatás bővülése mellett a gazdaság fehéredése is hozzájárulhatott - vélekedett Németh Dávid.
A K&H vezető elemzője szerint a jövedékiadó-bevételek azonban némiképpen elmaradhattak a tervezettől, mivel az első 11 hónapban már látszódott a lassulás ezen a területen: ez 2015-re is kockázatot jelenthet, ugyanúgy mint a kórházak adósságállománya.

A többi bevétel és kiadás alakulása azonban Németh Dávid szerint "jó bázist ad" a 2015-ös költségvetésnek.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem adják fel: végsőkig harcolnak a magánnyugdíjpénztárak

Informátorunk szerint a 205 milliárd forintnyi vagyon "lenyúlása" nem a pénzről szól, hanem arról: nehogy kiderüljön évek múltán, jó döntés volt pénztártagnak maradni. Szavazás. Tovább olvasom