Délmagyar logó

2016. 08. 24. szerda - Bertalan 18°C | 27°C

25 éves a CE Glass - egy üvegvágóval és egy vonalzóval kezdte a Szilánk

Szatymaz, Szeged - A CE Glass, az üvegipar élvonalát képviselő cégcsoport nemrégiben ünnepelte fennállása 25. évfordulóját. Az akkori gárdából egyedül a tulajdonos Varga Gusztáv van jelenleg is cégnél: nem csoda, egyéni vállalkozóként indult 1989-ben.
– 25 évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy ekkora vállalat lesz a üvegipari egyéni vállalkozásomból: 1989-ben egy 4–5 fős kisvállalkozás volt álmaim netovábbja. A törvény 32 főben szabta meg a felső limitet a „maszekoknál": ez egy olyan létszámnak tűnt akkoriban, amit szinte fel se tudtam fogni – emlékezett Varga Gusztáv, a CE Glass cégcsoport tulajdonosa, elnök-vezérigazgatója.

Varga Gusztáv egyedül kezdte. Fotó: Karnok Csaba (képgaléria)

A kilencedik gyerek

Keszthelyen, 1918-ban nyitotta meg a nagyapa, Varga Ferenc az első üveges műhelyt. Varga Gusztáv szülei 1948-ban Szegeden, a József Attila sugárúton, a Z. Nagy cukrászdával szemben alapították meg a „családi vállalkozást". Guszti, a legkisebb, 9. gyerek a jogi egyetemet otthagyva folytatta a hagyományokat: egy üvegvágóval és egy derékszögű vonalzóval kezdte, akkoriban az üveges szakma kimerült a méretre vágásban. Az okokról azt mesélte, a múlt rendszerben egy szakmunkás többet keresett, mint egy diplomás, és ő elhatározta, jól akar élni. 
Két évvel ezelőtt költözött Szegedről Szatymazra a Szilánk csoport, ekkor vette fel a CE Glass Industries nevet is. Az új, 21 ezer négyzetméteres, 2,4 milliárd forintból – 900 milliós unós támogatással – felépült üzemcsarnok, irodaház és logisztikai központ a legkorszerűbbnek számít Közép- és Kelet-Európában. Ez az üvegipari vállalkozás első olyan telephelye, amelynek kialakításában mindent az iparág igényeire szabhattak.

– Mindig is olyan telephelyet szerettem volna, ahol nem egy borsófeldolgozó vagy cipőfelsőrész-készítő üzemben kell fogadni az üzleti partnereket – mondta Varga Gusztáv.

A CE Glass és 330 munkatársa áprilisban ebéddel és tortával ünnepelte meg a 25. évfordulót. – Beszélgettünk és az elmúlt negyedszázadról vetítettünk képeket egy opál üvegre. Többen megkérdezték: lesz-e 50. születésnap. Megígértem, hogy igen, és fergeteges bulit fogunk tartani. Remélem, a helyemre lép majd a fiam, aki ugyan még csak egyetemista, de már dolgozik a cégnél – magyarázta a most 49 éves cégtulajdonos.

Hányan vannak a 25 évvel ezelőtti gárdából ma is a vállalatnál? Varga Gusztáv azt mondta, ő az egyedüli, hiszen a mai üvegipari óriás családfája az egyszemélyes vállalkozásban gyökerezik. A CE Glass-nál a fiataloké a főszerep, de a régi szakembereket is megbecsülik, mivel tapasztalataik nélkül a friss munkaerőt be se lehetne tanítani. Üvegipari képzés ugyanis máig nincs Magyarországon.

Varga Gusztáv egyedül kezdte. Fotó: Karnok Csaba (képgaléria)

– Az előző években mi is szenvedtünk a válságtól, ma azonban már beindulni látszik az építőipar, sok az új beruházás. Mindig is optimista voltam, remélem, a konjunktúra időszaka következik. Jövőre például újabb beruházásokat tervezünk – fogalmazott Varga Gusztáv.

Teréz utca, konzervgyár, Szatymaz
Varga Üveges Műhely néven kezdett a vállalkozás 1989-ben, a Teréz utcában. 1997-ben, amikor már üvegfeldolgozással és szigetelőüveg előállításával is foglalkoztak, előbb a Cserzy Mihály utcába, az egykori cipőipari szövetkezet ingatlanába, majd 2003-ban a konzervgyári telekre, 2012-ben pedig Szatymaz mellé költöztek. 2004-ben jött létre a Szilánk részvénytársaság, később cégcsoport, amelynek jogutódja 2012-től a CE Glass, a hazai építészeti síküvegipar meghatározó termelő, kereskedelmi és szolgáltató cégcsoportja. A CE Glass forgalma 2013-ban 7 milliárd forint volt. Az árbevétel kétharmadát az export adja: elsősorban a környező államokba szállítanak, valamint Franciaországba, Németországba, Svájcba, sőt a tengerentúlra is.

Varga Gusztáv egyedül kezdte. Fotó: Karnok Csaba (képgaléria)

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kövér macska vagy tigrisakció?

A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara május 9-én tartotta soros küldöttgyűlését. Tovább olvasom