Délmagyar logó

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 2°C | 13°C Még több cikk.

563 ezer 705 forint a megyei csúcsnyugdíj

Csongrád megye - A legtehetősebb nyugdíjas megyénkben 563 ezer 705 forintot kap kézhez havonta. Ez a legalacsonyabb nyugdíjak 20-szorosa.
Csongrád megyében idén januárban a leggazdagabb nyugdíjas 563 ezer 705 forintot kapott kézhez – az Országos Nyugdíjfolyósító Főigazgatóság (ONYF) adatai alapján. Ezt az öregségi ellátást 50 év szolgálati idő alapján állapították meg. Ezzel a horribilisnek látszó összeggel a megyei csúcsnyugdíjas meg sem közelíti a legtehetősebb hazai nyugdíjas társát, ő ugyanis tavaly ennél 40 százalékkal többől gazdálkodhatott havonta: 789 ezer 870 forintból. Ha a legmagasabb magyar nyugdíjat összehasonlítjuk az öregségi teljes nyugdíj legkisebb összegével, vagyis a havi 28 ezer 500 forinttal – a kettő között 28-szoros a különbség. Ha ugyanezt a minimálnyugdíjat a megyei nyugdíjmaximummal vetjük össze – „mindössze" 20-szoros a differencia. A hazai nyugdíjátlagnál, ami 99 ezer forint volt tavaly, a magyar csúcsnyugdíj 8-szor magasabb, a megyei maximum pedig majdnem 6-szor annyi.

A legmagasabb nyugdíjakat – havi fél millió és 600 ezer forint között – megyénkben ketten kapják, és még az alatta lévő sávban – 400 ezer és 499 ezer forint között – is csak 15 nyugdíjas kap havi járandóságot. A 83 ezer 693 megyei nyugdíjas kétharmadának, egészen pontosan 56 ezer 253 embernek 99 ezer 999 forint alatti ellátással kell beérnie. Közülük 389 ellátottnak csak az öregségi nyugdíjminimumot, vagyis 28 ezer 500-at vagy még annál is kevesebb pénzt visz házhoz a postás. Azt ugyanis a jogszabályok lehetővé teszik, hogy a nyugdíj összege kevesebb legyen a minimumnál.

Forrás: ONYF
Forrás: ONYF

Az ellátás kiemelkedően magas összegét – az ONYF szerint – legtöbbször azzal lehet magyarázni, hogy az öregségi nyugdíjat a korhatár felett 15 évvel vagy még annál is később veszi igénybe a szépkorú. Ezért a továbbdolgozásért többlet jár, az úgynevezett bónusz, ami akár meg is duplázhatja a nyugdíj egyébként is járó összegét. A bónusz az amúgy is járó nyugdíjnak a 6 százaléka évente. A nyugdíj magas összegéhez az is hozzájárul, hogy ha valaki nyugdíjba vonuláskor eléri az 50 év szolgálati időt vagy még annál is többet, akkor az induló nyugdíjat a nyugdíj alapjául szolgáló átlagkeresettel azonos összegben kell megállapítani. Az úgynevezett nyugdíjskála szerint 45 szolgálati évhez a kereset 90 százalékának megfelelő nyugdíj tartozik, 50 évnél és afelett pedig 100 százalék.

Olvasóink írták

37 hozzászólás
12
  • 37. macs 2013. május 02. 11:57
    „36. naggyistvan1952@freemail.hu ,
    igazad van, csak egy aprócska probléma van, a MNyP-ból néhány 10 ezer tag kivételével mindenki kilépett, a megtakarításokat átvette az állam. Az állampapírokat megsemmisítették, a részvényeket részben megtartották, mert ezek révén tulajdont szereztek a cégekben, részben eladták. Szóval, volt, nincs. :-(
    A MNyP-ban nem az volt a lényeg, hogy nyilvántartották a befizetéseket, mert ezt az állami rendszerben is megteszik, hiszen ezen adatok birtokában határozzák meg a járadék összegét, hanem az, hogy náluk ott volt a pénz különböző befektetések formájában.
    Akik maradtak, azok elég jól jártak, mert, mint olvastam a pénztárak 2012-ben nagyon komoly hozamokat értek el.”
  • 36. naggyistvan1952@freemail.hu 2013. május 02. 07:37
    „A nyugdíjról szóló cikk az mindíg jó téma, az enyém az mindíg nagyon kevés a másoká pedig mindíg sok.
    Azt látom hogy sok ember csak a mások bosszantására szóll hozzá.Már meg is jósolja hogy húsz év múlva csak 30-40 000 ft fogy kapni.Miért szünt meg a magán nyugdíj pénzttár,ahol nyílván tartották ,nyílván tartanák a mindenkori befizetést?
    A jelenlegi minimál bérrel számolva 114000Ft esetén mindenki befizeti a 27+10%-ot vagyis havi 42180 ft-al nöne az összegea számláján,az inflációt valamint az esetleges kamatot nem is számolva ,de reménykedjünk hogy valami keveset azért csak jóvá írnának mégis, amivel csekély mértékben még növekedne is a befizetett összeg Ha mindent változatlanul hagyunk akkor 42 év esetén 504 hóX42180 ft =21258720 Ft a befizetett összeg .Ha 15 évig tudja igénybe venniami 180 hó akkor ha csak a befizetést kapja vissza akkor jár neki 118100 ft/hó”
  • 35. macs 2013. május 01. 16:57
    „33. X_Y,
    hát ha belegondolok, akkor milyen jól jönne a MNYP-ban lévő pénz. :-(”
  • 34. macs 2013. május 01. 16:54
    „Értem én, hogy sokan felháborítónak találják a magas nyugdíjat, de érdemes lenne benézni a számok mögé! Akinek magas, az hány év szolgálati idővel vonult nyugdíjba, mekkora jövedelemmel rendelkezett aktív korában, mert akár tetszik, akár nem, a jelenlegi felosztó-kirovó rendszerben ezek a meghatározók.
    Nem régen olvastam egy tanulmányt, mely szerint nálunk tartósan 10-18% körül lehet a feketemunka aránya. Márpedig ez azt jelenti, ezek az emberek vagy csak nagyon minimális vagy semennyi szolgálati idővel sem rendelkeznek, nincs bevallott jövedelmük, tehát nyugdíjuk se nagyon lesz.
    A szürkegazdaságban foglalkoztatottak sem fognak jól járni öregkorukra, hiszen a jövedelmüknek csak egy részét vallják be, tehát a várható nyugdíjuk sem lesz sok.
    Értem én, hogy akinek sok van attól vegyünk el, de ezzel megoldódik a probléma? Nem hiszem, mert akik fizetnek, mint a katonatiszt, nem "optimalizálnak", azoknak ez azt üzeni, ne valld be a valós jövedelmedet, hanem egy részét rakd félre öregkorodra. :-)
    Akik meg "optimalizálnak" tehát nem vallják be a valós jövedelmet, amit vagy felélnek, vagy eltesznek a jövőbeli kiadásokra, azoknak azt üzeni, ne is mond meg a valót, hiszen úgyis kapsz majd és többet, mint, ami járna. :-(”
  • 33. X_Y 2013. május 01. 16:18
    „31. strangerrr 2013.05.01. 12:11

    "20-30 év múlva kb 30-40 ezer forintos állami átalány nyugdíjra lehet számítani. "

    Ez nagyon optimista becslés. 10 év múlva nem lesz állami nyugdíj. 2016-tól mennek nyugdíjba a Ratkó-korszakban születettek. Közben folyamatosan csökken a népesség, főleg a munkát végzők (nem szólva arról a folyamatról hogy akinek versenyképes végzettsége, szakmája van azok egyre jelentősebb hányada hagyja el az országot)
    A 2016-tól nyugdíjba menők elenyésző hányadának van bármiféle nyugdíj előtakarékossága (önkéntes pénztár vagy NYESZ) - tehát a nyugdíjuk teljes egészében állami/költségvetési forrásból lesz fedezve. Ráadásul ezek az évek éppen egybeesnek azzal, amikor a "piacról finanszírozzuk magunkat" jelszóval kiadott - 8-11%-os éves kamatú - államkötvényeket kell visszavásárolni. Az OK, hogy a magyar "zemberek" kezében levő államkötvényeket egy <moderálva>-féle lendületes mozdulattal kettétépik - de a külföldi befektetők tulajdonában levő kötvényekkel ezt nem tehetik meg...”
  • 32. strangerrr 2013. május 01. 12:14
    „Ha 50 éves vagy, ne gondold, hogy húsz év múlva te is annyi nyugdíjat fogsz kapni, mint a most hetven évesek. Egyszerűen már nem fog annyi jutni, még ha úgy is érzed, hogy járna.

    Ha most 30-40 éves vagy, a nyugdíjad valahol 20 és 45 ezer forint között lesz. Pont. (Vagy 70-75 év lesz a nyugdíjkorhatár alsó határa.)

    Ha szeretnél ennél többől megélni, még ma kezdj rá spórolni.

    Indulj ki abból, hogy 15 évig fogsz nyugdíjasként élni. Tehát ha 35 éves vagy, 30 éved van összeszedni a 15 évre elegendő megélhetést. Ha 100 ezerrel akarod megtoldani a 30-40 ezres várható nyugdíjadat, akkor feltételezve azt, hogy az infláció és a kapott kamat egyenlő, havi 50 ezret el kell tenned nyugdíjra, ha házas vagy, logikusan ennek a dupláját. Mától fogva, minden hónapban, évente az inflációval növelve az elrakott összeget.

    http://kiszamolo.hu/ezert-nem-lesz-nyugdijad/”
  • 31. strangerrr 2013. május 01. 12:11
    „27. "Esetleg nem akarsz egyenlő nyugdíjat fizettetni mindenkinek függetlenül attól, hogy mennyit dolgozott, és mennyi járulékot fizetett?"

    Pedig ez pontosan így lesz. 20-30 év múlva kb 30-40 ezer forintos állami átalány nyugdíjra lehet számítani. Kérlek nézz utána. A mai 30-asok úgy fizetnek járulékot, hogy abból vissza minimálisat kapnak.”
  • 30. X_Y 2013. május 01. 11:54
    „22. Narumon 2013.04.30. 23:15

    Ha már kommunizmust akarsz: esteleg a fizetések is legyenek egységesek. Mondjuk havi 170 ezer. Függetlenül attól hogy valaki képzetlen alkalmi munkát végez vagy 2 diplomája van és milliárdokat érő kutató-fejlesztő munkát végez. Innen már csak egy lépés hogy az élelmiszer jegyre legyen kiszámított fejadagokkal...esetleg be kelljen jelenteni ha elhagyod a lakhelyed. Welcome to North Korea...”
  • 29. X_Y 2013. május 01. 11:50
    „25. norad 2013.05.01. 08:50

    Problémáddal fordulj szeretett kormányodhoz....”
  • 28. X_Y 2013. május 01. 11:41
    „22. Narumon 2013.04.30. 23:15

    "Egyszerűen beraknám értelmes keretek közé. 200e fölött (jelenlegi áron) SENKI nem kaphatna nyugdíjat SEMMILYEN jogcímen, viszont 100e alatt sem kaphatna senki. "

    Gratulálok! Feltaláltad a kommunizmust.”
  • 27. varadipal 2013. május 01. 09:05
    „22. Narumon: Esetleg nem akarsz egyenlő nyugdíjat fizettetni mindenkinek függetlenül attól, hogy mennyit dolgozott, és mennyi járulékot fizetett? Észnél vagy? Jómagam 42 évig dolgoztam, és 58 éves koromig állandóan tanultam, hogy a mindenkori munkámhoz szükséges feladathoz naprakész tudást szerezzek. 24 évet a rendszerváltás előtt, 18-at utánna, de nekem valahogy sosem kellett munkát keresnem, engem mindig a munka talált meg. Miért sajnálod tőlem, hogy most időskoromra nem a gyerekeim kenyerét vagyok kénytelen enni, hanem tisztes nyugdíjból élek.Pofajáratásból eddig sem volt és ezután sem lesz nyugdíj. Talán próbállj meg tisztességgel dolgozni, keresni és járulékot fizetni, amíg teheted. Pont az ilyen ész nélkül gondolkodók miatt merészeli a hatalom a szerzett jogokat elvenni.”
  • 26. jagoda194 2013. május 01. 08:57
    „Hát kedveseim a nyugdij rendelet egy ordító igazságtalanság és a feszültség örökös forrása van aki 55 évet dolgozott és 42 ezer Ft a nyugdija és van aki 27 évesen rokkant nyugdijas,aki nem az idén barnult le annak pedig 49.110 Ft a nyugdija az elsö középvégzettségű technikus,a másik soha nem dolgozó" közmunkás" az első sokat volt az utólsó 10 évben táppénzen mert mert elnyűtte magát és beteges a másik meg az orvost meg félemlitette és úgy volt táppénzen.Az első elhitte mikor lerakta a szocializmus alapjait hogy jó lesz és akik azt mondák most az ő nyugdijuk az alap lerakóék tízszerese .Mert a kommunizmus olyan forma,fejjel állít be a porba dolgozhatsz akkordba míg lenem jutsz a pokolba.Ez a cucializmus alaptétele.Ha ezt akarjátok szavazzatok a Botka és Mesterházy félékre.”
  • 25. norad 2013. május 01. 08:50
    „Egyet értek Narumonnal.
    Mi (40-es korosztály) fizetünk, mint a katonatiszt, hogy kifizessék azokat a bizonyos "jól kiérdemelt" luxusnyugdíjakat, ami magasabb, mint a fizetésem 4 diplomával.
    20 évet már lehúztam, kb. 25 még hátra van. Mire odaérek, már csak alapnyugdíj lesz- kb. 30.000.-???????????????
    Én nem fogom megérdemelni a tisztességes nyugdíjat?
    A magánnyugdíjat ellopták. Öngondoskodásra ebből a fizetésből esély sincs.
    Ja! Törvény írja elő, hogy a gyerekek tartsák el a szülőket? És akinek önhibáján kívül nem született? Esetleg egy lakás árát hordta el emiatt az orvosoknak?”
  • 24. furioso 2013. május 01. 07:25
    „Narumon! Milyen alapon vennél el attól nyugdíjat attól, aki évei számát és jövedelmét tekintve megdolgozott érte? Hogy odaadd azoknak, akik ezeknek a feltételeknek nem tett eleget? Mindenkinek meg van a lehetősége, hogy bárhonnan van jövedelme, befizesse az állam által elvárt járadékot az állami kasszába, ami után nyugdíjat várhat. Miért nem teszi?”
  • 23. Narumon 2013. április 30. 23:17
    „Zka: Miért jössz Afrikával? Ennyi erővel nézhetnék Svájcot is...”
  • 22. Narumon 2013. április 30. 23:15
    „Miért nem lehet a nyugdíjat megreformálni? Egyszerűen beraknám értelmes keretek közé. 200e fölött (jelenlegi áron) SENKI nem kaphatna nyugdíjat SEMMILYEN jogcímen, viszont 100e alatt sem kaphatna senki. Ennyiből minden nyugdíjas normálisan tudna élni és nem fordulna elő olyan, hogy az egyik havi 500-700e forintot kap a másik meg 50e-t. TÉRJÜNK MÁR ÉSZHEZ EMBEREK!”
  • 21. ossian33 2013. április 30. 22:05
    „17. Agáta 2013.04.30. 13:58
    A rokkant nyugdíj is szerzett jog volt, mig el nem törölték. Hiába fizetett valaki 30-35 éven át, az ellátása most a minimálbér töredéke. A szomorú pedig az, h majd öregségi nyugdíjnak is ez marad. De ennek gondolom a társadalom nagy része ennek még örül is.”
  • 20. uborka 2013. április 30. 20:34
    „Nem tudom,miért nyúkálnak a zsebembe, hiszen nagy előleget fizettem mindég az államnak. Most szeretnék nyugodtan élni, persze,ha belegondolunk, ez az 500e. ft körüli nem sok, kizárólag a megélhetésemet biztosítja....”
  • 19. Renn 2013. április 30. 17:34
    „"No én nem tudom!"”
  • 18. Ferrer 2013. április 30. 14:09
    „13. cinkapana
    Magyar jellegzetesség... mindenki szeret más zsebében turkálni, ha meg az övékben turkálnak (mert korábban más pénzét költötték), azért hőbörögnek, lásd devizahitelek, stb.”
37 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Némileg visszagyengült a forint hétfő estére

Az eurót 19 órakor 299,81 forinton jegyezték. Tovább olvasom