Délmagyar logó

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

607,5 milliárd az államháztartás 2012. évi pénzforgalmi hiánya

A pénzforgalmi deficit 2011-ben 1741,6 milliárd forintot tett ki.
Az államháztartás központi alrendszerének pénzforgalmi hiánya 2012-ben 607,5 milliárd forint volt, a GDP 2,1 százaléka, ami kisebb a 671,9 milliárd forintos módosított előirányzatnál - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden. A pénzforgalmi deficit 2011-ben 1741,6 milliárd forintot tett ki.

A központi költségvetés tavaly 620,1 milliárd forint, a társadalombiztosítási alapok 117,8 milliárd hiánnyal zártak, az elkülönített állami pénzalapok pedig 130,4 milliárd forint többletet mutattak.

Az NGM jelezte: a 2012. évi központi alrendszerű pénzforgalmi hiány alakulása jó alapot ad arra, hogy teljesüljön – az Európai Unió pénzügyminiszteri (Ecofin) tanácsának ajánlása és a magyar kormány vállalása szerint a magánnyugdíjpénztárból átlépők miatti 50,9 milliárd forintos többletbevétellel nem számolva – a kitűzött 2,7 százalékos GDP-arányos, uniós módszertan szerinti hiánycél.

A pontos adatokat 2013. március végén az Európai Uniónak hivatalosan megküldött, úgynevezett EDP-jelentésben közli majd a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az NGM tájékoztatása szerint a központi költségvetés 2012. évi bevételei a törvényi előirányzathoz képest mintegy 172 milliárd forinttal alacsonyabb összegben alakultak.

A főbb adóbevételek esetében az előirányzathoz képest elmaradtak a társasági adó, az egyszerűsített vállalkozói adó, a pénzügyi szervezetek különadói, az általános forgalmi adó és a személyi jövedelemadó bevételek, viszont magasabb összegben teljesültek a jövedéki adó, az illetékbevételek, valamint az egyes ágazatokat terhelő különadók. Nagyobb mértékben realizálódtak az előirányzatnál a költségvetési szervek bevételei, az állami vagyonnal kapcsolatos befizetések, valamint az egyéb bevételek.

Tavaly általános forgalmi adóból nettó 2747,4 milliárd forint bevétele keletkezett a költségvetésnek, mely a 4542 milliárd forintos bruttó befizetés és a 1794,6 milliárd forintos visszautalás különbözete. Ez az összeg a módosított előirányzat 97,5 százaléka, attól 69,8 milliárd forinttal maradt el. A 2012. évi áfabevétel 527,9 milliárd forinttal (23,8 százalékkal) múlta felül a bázisévi értéket. A jövedéki adóból tavaly realizált 929,4 milliárd forintos bevétel az éves előirányzatot 15,5 milliárd forinttal, 1,7 százalékkal, az előző évit 54,3 milliárd forinttal, 6,2 százalékkal múlta felül. A túlteljesülésben főként a dohánytermékek forgalmának vártnál kedvezőbb alakulása játszott szerepet.

A központi költségvetésben a pénzügyi szervezetek különadójaként befolyt 84,9 milliárd forintos bevétel az előirányzatnak csupán 45,4 százaléka. Az alulteljesülés mögött a végtörlesztéshez kapcsolódó veszteség-elszámolás áll. A 2010-ben bevezetett, egyes ágazatokat terhelő különadóból az elmúlt év során 165,6 milliárd forint bevétel keletkezett, amely az éves előirányzathoz képest 10,6 milliárd forintos, 6,9 százalékos növekedés. Az előző évi teljesítéshez képest 6,3 milliárd forinttal, 3,7 százalékkal kevesebb költségvetési bevétel keletkezett.

A központi költségvetés 2012. évi kiadásai a törvényi módosított előirányzathoz képest mintegy 242 milliárd forinttal kevesebbet mutattak.

A központi ráfordítások esetében a szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok kiadásai, a kormányzati rendkívüli kiadások, az önkormányzati adósságok törlesztéséhez nyújtott támogatások és az EU költségvetéséhez kapcsolódó hozzájárulások elmaradtak a törvényi előirányzattól. Ugyanakkor magasabb mértékben realizálódtak többek között az egyedi és normatív támogatások, a költségvetési szervek kiadásai (a bevételi többleteikkel összhangban), valamint az állami vagyonnal kapcsolatos kiadások is.

A kamatkiadások 2012-ben az 1065 milliárd forintos törvényi előirányzathoz képes 137 milliárd forinttal többet, 1202,4 milliárd forintot tettek ki, a kamatbevételek pedig az 59,3 milliárd forintos előirányzathoz képest 86,6 milliárd forinttal magasabb összeget, 145,9 milliárd forintot értek el. A 2012. évi tényleges nettó kamatkiadás (1056,5 milliárd forint) így 50,8 milliárd forinttal tért el az eredeti előirányzattól.

A társadalombiztosítási alapok 2012-ben a 35,3 milliárd forintos tervezett hiányhoz képest 117,8 milliárd forintos deficittel zártak, amely a Nyugdíjbiztosítási Alap 70,8 milliárd forintos, valamint az Egészségbiztosítási Alap 47,0 milliárd forintos hiányából tevődik össze.

A bevételi oldalon az előirányzatnál kedvezőbben teljesültek többek között a szociális hozzájárulási adó- és járulékbevételek, valamint az egészségügyi hozzájárulások. A kiadások esetében a törvényi előirányzatot meghaladóan alakultak többek között a nyugdíjkiadások, a gyógyító-megelőző ellátások és a gyógyszertámogatások.

Az elkülönített állami pénzalapok tavalyi 130,4 milliárd forintos többlete a Nemzeti Foglalkoztatási Alap 87,5 milliárd forintos, a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap 21,6 milliárd forintos, a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap 17,7 milliárd forintos, a Nemzeti Kulturális Alap 4,0 milliárd forintos többletéből, valamint a Bethlen Gábor Alap 0,4 milliárd forintos hiányából alakult ki.

A tavalyi központi költségvetés kiadásai 9996,8 milliárd forintot tettek ki, a bevételei 9376,7 milliárd forintra rúgtak, így a központi büdzsé deficitje 620,1 milliárd forint volt.

A tb-alapok együttes bevételei 4509,8 milliárd forintot tettek ki, a kiadásai 4627,6 milliárd forintot értek el, így a tb-alapok deficitje 117,8 milliárd forintot mutatott.

Az elkülönített állami pénzalapok bevételei 508,8 milliárd forintra rúgtak, a kiadásaik 378,4 milliárd forintot értek el, így az elkülönített állami pénzalapok tavalyi egyenlege 130,4 milliárd forint többlettel zárt.

Olvasóink írták

  • 1. deszkás 2013. január 22. 21:50
    „Majdnem pontosan ennyiért vesszük a gáztározókat.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rágcsálóméreg lehet egy nálunk is kapható vaníliás ostyában!

A Tesco azonnali hatállyal kivonja a forgalomból a lengyel édességet. A vásárlóknak blokk nélkül is… Tovább olvasom