Délmagyar logó

2017. 08. 20. vasárnap - István 19°C | 34°C Még több cikk.

A GVH az első félévben hárommilliárd feletti bírságot szabott ki

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az első félévben 41 ügyet zárt le, ezek között a fogyasztóvédelmi jellegű ügyek voltak túlsúlyban, a kiszabott bírság pedig 3,2 milliárd forintot tett ki - közölte a versenyhatóság az MTI-vel.
Tájékoztatásuk szerint továbbra is sok jelzés érkezett az egészségre ható készítmények, az étrend kiegészítők, a fogyasztói csoportok megtévesztő hirdetései, valamint az üdülési jogok értékesítésével kapcsolatban.

A GVH először a tavaly decemberben lezárt, az irodaszer-forgalmazók piacán feltárt kartellügyben, majd az idén májusban a transzportbeton gyártók kartellezése kapcsán fizetett informátori díjat, amelyre a versenytörvény alapján 2010 áprilisa óta van lehetősége a hatóságnak. A díj a kiszabott bírság - az első esetben 1 milliárd, míg a másodikban 2,8 milliárd forint - egy százaléka volt.

A GVH hangsúlyozta, az elmúlt félév kiemelkedő eseménye volt a versenytörvény - a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény - módosítása. Ennek eredményeképpen a GVH korszerűbb - és a kiszámíthatóságot segítő - jogszabályi háttérrel, a mai európai joggyakorlathoz még inkább igazodva látja el a munkáját.

A módosítások az ügyfelek számára is kedvező változásokat tartalmaznak. A fúziókontroll során rövidülnek a döntéshozatali határidők, a kartellügyek gyorsabb lezárását pedig egy új jogintézmény, az egyezségi kísérlet segíti.

Ez utóbbi a magyar versenyjogi szabályozásban teljesen új jogintézmény, azonban az Európai Bizottság és számos tagállami versenyhatóság már sikerrel alkalmazta. A GVH bízik abban, hogy - a jogsértő és a versenyhatóság egyezsége után járó 10 százalékos bírságcsökkentésre figyelemmel - a jogintézmény beváltja a hozzá fűzött reményeket.

A Gazdasági Versenyhivatal - a korábbi évekhez hasonlóan - kiemelten fontosnak tartja a fúziós ügyek mihamarabbi lezárását. Az egyszerűbb ügyeket 20-25, a bonyolultabbakat pedig átlagosan 90-100 nap alatt zárja le a hivatal, korábban ezek időtartama 103 illetve 186 nap volt. Egy neves nemzetközi intézmény (Global Merger Control Index - GMCI) értékelése szerint a fúziós eljárásoknál Magyarország - az uniós versenyhatóságok között - az élmezőnybe tartozik.

Egy konzervatív hatásbecslés alapján (ex ante impact assessment) kimutatható, hogy a fogyasztók legalább 58 milliárd forintot takarítottak meg a GVH működésének köszönhetően a 2008-2012 között lezárt kartell-, erőfölényes- és fúziós eljárások nyomán. A módszert a Magyar Tudományos Akadémia, Közgazdaság-tudományi Intézetének munkatársai auditálták és megállapították, hogy megfelel a legjobb nemzetközi gyakorlatnak - áll a közleményben.
A GVH továbbra is kiemelt céljának tekinti a fogyasztók tájékozottságának, versenyjogi ismereteinek és tudatosságának a növelését, ezért júniustól Gazdasági Versenyügyi Tanácsadó Irodát nyitott öt vidéki nagyvárosban (Debrecen, Eger, Szeged, Pécs, Győr). Az irodák segítségével a GVH tevékenységével kapcsolatos információkat a fogyasztók és a piaci szereplők helyben is elérhetik, emellett versenyjogi tanácsadó helyként is működnek az irodák.
A GVH folytatja a versenyjogi megfelelést támogató programját (www.megfeleles.hu), melyet első hullámban idén nyáron, majd ősszel reklámkampányban is népszerűsít.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az uniós átlagnál kevesebbet túlóráznak a magyarok

Az Európai Unió 28 tagállamának átlagánál a nők szokásos heti munkaideje 0,2 órával hosszabb, a férfiaké pedig 1,4 órával rövidebb volt. Tovább olvasom