Délmagyar logó

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 14°C Még több cikk.

A kukába dobhatják a régi pénztárgépeket

Szeged - Akár 800 ezer forintba is kerülhet egy új, adóhatósággal összeköttetésben álló pénztárgép, ehhez az állam 50 ezer forint támogatást ad. Ilyen pénztárgép még nincs a piacon, holott már május 1-je óta használni kellene.
– Csak annyit tudunk, hogy a mostani pénztárgépünket dobhatjuk a kukába, de hogy mikor kell újat venni, és az mennyibe kerül, arról fogalmunk sincs – mondta Rókuson egy kisboltot üzemeltető férfi. – Nem izgatjuk magunkat, majd a könyvelőnk és a pénztárgépesünk szól, ha hall valamit.

Az elektronikus naplóval nem rendelkező, hagyományos pénztárgépeket elvben csak április 30-áig tarthatták volna meg a vállalkozók, azzal a kikötéssel, hogy június 30-áig türelmi időt kapnak.

Filip Ferenc egyelőre türelmet ajánlott a pénztárgépek után érdeklődő kisteleki kerteskedőnek. Fotó: Karnok csaba
Filip Ferenc egyelőre türelmet ajánlott a pénztárgépek után érdeklődő kisteleki kereskedőnek.
Fotó: Karnok csaba

Most az van, hogy a NAV addig szemet huny, amíg a vállalkozók nem tudják lecserélni a régieket. Azt azonban nem tudni, meddig tart az „önhibán kívüli időszak", és mikor érkezik a büntetés.

 Varga Mihály kitolná

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter jelezte: két hónappal kitolná a június 30-i átállás határidejét. Elmondta, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalhoz eddig 7 engedélyezési kérelem futott be, ebből 3 kiskasszákra, míg 4 számítógép-alapú pénztárgépekre vonatkozott. Néhány héten belül megérkezhetnek az első engedélyek, s így már látható lesz, hogy milyen gépek közül lehet választani. Mindez nem változtat a beszerzési támogatások benyújtására vonatkozó december közepi határidőn. A miniszteri rendelet alapján legfeljebb 5 pénztárgép cseréjéhez, beszerzéséhez igényelhető gépenként 50 ezer forint támogatás.


– Egyelőre csak a kormány szándéka biztos, konkrétumok nincsenek, a június 30-i időpontot sem módosították – közölte Kocsis Mihály, a Tisza Pénztárgép Kft. ügyvezetője, akinek a Makkoserdő soron van szervize. – Mivel az állami támogatást, a pénztárgépenkénti 50 ezer forintot december 15-éig lehet igénybe venni, még az is lehet, hogy odáig kitolják a határidőt. A piacon egyelőre engedélyezett típus sincsen, mivel az adóügyi ellenőrző egység sincs meg, ami a rendszer alapja.

A Makkoserdő sorról a Debreceni utcába, a PTG Kft.-hez mentünk. Filip Ferenc, a cég tulajdonosa szerint még senki se látott új pénztárgépet, az ügyfeleknek se tudnak mit mondani.

– Azt tanácsoljuk mindenkinek, hogy várjon – magyarázta a szakember. – Úgy tudom, a Samsung adott ajánlatot a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt.-nek: mivel neki van a legtöbb gépe használatban, azon dolgozik, hogy a legutolsó, legkorszerűbb típusa átalakítható legyen. Rajta kívül még az Alt Cash Kft. is tett ajánlatot, az ő gépe közel 750 ezer forintba kerülne, és ez az összeg még nem tartalmazza a beépítés költségét.

Amikor a szervizben beszélgettünk, egy kisteleki házaspár jött be, a nő és a férfi azt kérdezte, mit csináljanak: nem telefonon, a saját fülükkel akarták hallani a választ. Eddig egy kisboltjuk volt, július 1-jétől trafikot nyitnak mellette, pénztárgép kellene. Mivel nincs a NAV-nak megfelelő új pénztárgép, kénytelenek lesznek egy régit venni, amit majd pár hónap múlva kidobhatnak – kapták a választ.

Olvasóink írták

  • 16. zsozso64 2013. június 13. 10:47
    „Szerintem tök jó a módszer. Bedobnak egy 100-150 e Ft-os gépre 800 e Ft-ot és a sok bírka 500 ezerért olyan hálás lesz a kormánynak hogy ezt is elintézte.... A piackutatási módszer pedig végkép egy sikertörténet. Ez a Matolcsi emlékezik még valamire a hiánygazdaságból! A lényege: végy egy 10 Ft.os bóvlit, kötelezően írd elő a használatát, képezz belőle hiánycikket ( ne engedd forgalomba, vagy ne is mond meg mi az ) lebegtesd meg hogy 100.000.-Ft-ba fog kerülni, de akinek nincs azt becsukják, vagy 1.000.000,-Ft-ra büntetik. A hiányt kis darabszámmal 50.000,-Ft-ért forgalomba kerülve, időszakos megszakításokkal fokozd. Így a forgalmazónak további hálapénzt biztosítva, mindenki sorba állva hálásan tejel, és büszkén meséli sikertörténetét ismerőseinek, miszerint: Ezt a 10 Ft -os vackot 15.000,-Ft-os csúszópénzért megszerezte 50.000,-Ft-os áron, most mikor sehol nem lehet kapni!!
    Te! Figyeljetek....! Nekem ez a módszer olyan ismerős...! Nem ennek az eltörlésére találták ki sutyiban a rendszerváltoztatást...? Nem akkor kellet volna kimenni az utcára...?”
  • 15. roxper 2013. június 13. 08:19
    „13.
    Egyébként a cba-sok, coop-osok 100%-os támogatást kapnak, a többi boltos meg annyit ér amennyije van.”
  • 14. X_Y 2013. június 13. 07:48
    „12. laalika 2013.06.13. 05:46

    Esetleg adják fel Kuszaszem címére... Portósan..”
  • 13. X_Y 2013. június 13. 07:43
    „11. kormoska 2013.06.12. 22:58
    Most mondta be a királyi tv,hogy nem is lesz olyan drága,valamit elértettek a cikkírók.
    "Csak"150-200 ezer lesz darabja,ez már a hülyének is megéri......,a szerencsétlen kiskereskedőnek,garázsboltosnak meg pláne:-)

    Elég világos a cél: a kisboltok megszüntetése és a multinacionális áruházláncok előnyhöz juttatása. Meg aki olyan hülye hogy kistelepülésen lakik, ahol nincs se TESCO, se Auchan, de még egy nyomorult Spar- sem - az magára vessen, ilyen élhetetlenekre nincs szükség a NER-ben.”
  • 12. laalika 2013. június 13. 05:46
    „Nono! Azért nem megy olyan egyszerűen. A kukába elektrónikus szemetet nem szabad dobni. Meg kell keresni azt a szemétlerakót, ahová ki kell vinni, vagy vitetni és fizetni a leadásért.
    Szegeden HOL van ilyen fogadóhely? Mert a MÉH a Dorozsmai úton meghalt.”
  • 11. kormoska 2013. június 12. 22:58
    „Most mondta be a királyi tv,hogy nem is lesz olyan drága,valamit elértettek a cikkírók.
    "Csak"150-200 ezer lesz darabja,ez már a hülyének is megéri......,a szerencsétlen kiskereskedőnek,garázsboltosnak meg pláne:-)
    Azt mondják,ha beütöd rajtuk a napi zárás gombot a háttérben Matolcsy és Varga Mihály hangja hallható majd.......”
  • 10. X_Y 2013. június 12. 18:08
    „9.Roland1000 2013.06.12. 16:59
    "MI kerül ezen a szar on 800e-be? "

    Az hogy a "haver" cég "sikerdíja" pénztárgépenként 500 ezer, de kell egy kis haszon a forgalmazónak is, szerény 200 ezer darabonként: és már meg is van hogy miként lesz a 100 ezres pénztárgéppől 800 ezres...”
  • 9. Roland1000 2013. június 12. 16:59
    „MI kerül ezen a szar on 800e-be? És 50e a támogatás? Klassz!”
  • 8. pirosmedence 2013. június 12. 12:57
    „Újabb (régebbi) bizonyíték: hihetetlenül átgondolatlan, kapkodó, megalapozatlan döntések, melyeknek gyakorlati megvalósítása lehetetlen. Valamelyik okos fideszes kitalál valami őrültséget, aztán rájönnek, hogy a tárgyi és egyéb feltételek nincsenek meg.... és ez nem csak a pénztárgépek tekintetében van így, hanem sorolhatnánk: oktatás, kultúra, egészségügy, belpolitika, külpolitika, diplomácia stb. stb. Tehát röviden 100 százalékos HOZZÁ NEM ÉRTÉS!”
  • 7. rózsakert 2013. június 12. 11:44
    „ungarn ist wirklich Ein Scherzland !”
  • 6. balihoho 2013. június 12. 11:41
    „800 ezerbe kerül, kinek viszi ez a pénztárgép üzlet az extra profitot? Az állam, amely pedig oka ennek a költséges átállásnak, mindössze 50 ezer forintot vállal át. Megjegyzem, ha teljes költsége az államot terhelné, be sem vezetnék az új számlázási rendszert.”
  • 5. roxper 2013. június 12. 11:41
    „Szokásos kapkodás, lásd e-útdíj, illetve előre beterveztek x milliárd bevételt és ez sem fog teljesülni ahogy a tranzakciós adó, chips adó, stb... bevétele sem.”
  • 4. florian72 2013. június 12. 11:03
    „2. kormoska 2013.06.12. 10:08

    Hát kell T mutyi után P mutyi is. Bőven jut a haveroknak belőle.”
  • 3. LabádiEdina 2013. június 12. 10:49
    „Én csak azon csodálkozom, hogy a gáz-villany-víz szolgáltató, ha azt akarja, hogy fizessünk nekik, akkor helyez ki órát és persze ingyen!!! Akkor a NAV miért nem helyez ki pénztárgépeket INGYEN!! és akkor úgy leskelődik utánunk ahogy akar. Én nem szeretnék hozzájárulni az ellenőrzésemhez.....”
  • 2. kormoska 2013. június 12. 10:08
    „750EZER FORINT/DB???
    Ennél már az is olcsóbb lenne ha adóellenőrt állítanának minden üzletbe....,remélem lesz kedvezőbb ajánlat is mert így sokan nem tudják majd vállalni!
    Egy alap pénztárgép maximum 100-150ezer újonnan.
    Mit tesznek bele ami több mint félmillió?Aranyrudat?
    Szerintem az a pár gyártó cég majd jól felveri az árakat,hogy triplán kereshessenek a bolton!
    Ehhezjön még,hogy egyenlőre se doboz,se szabályozás,se egy konkrét dolog.....,csak Varga Mihály időszakos szólamai és nyilatkozatai.
    Őskáosz!”
  • 1. KamuNeni 2013. június 12. 09:28
    „Termeszetesen normal korulmenyek kozott es normal tarsadalomban egy vadi uj penztargep nem kerul tobbe mint 10-20 ezer forint. MO-n viszont akar tobb millioba is keruleht. A modositasok amit vegeznek rajtuk filleres cucc szinten es nem igazolja a 750 ezer forintos aremelest. mikor nem tobb mint 10-20 ezernel nem kerul tobbe a modositas.

    De hat mar senki nem lepodik meg azon ami magyarorszagon folyik. mindenki csak legyint hogy -mar megint a magyarok.. es tovabb mennek.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Stratégiai megállapodást köt a kormány és a japán Denso

Stratégiai partnerségi megállapodást köt ma a kormány a japán Denso Gyártó Magyarország Kft.-vel… Tovább olvasom