Délmagyar logó

2017. 11. 18. szombat - Jenő 5°C | 8°C Még több cikk.

A nagyok elszipkázzák az építési megbízásokat

Csongrád megye - Csak a kis munkákért tudnak versenyezni a Csongrád megye nagyobb városaiban működő építőipari cégek, a nagyobb megbízások vidékre, tőkeerős vállalatokhoz kerülnek. A megyei iparkamara elnöke szerint az önkormányzatok is tehetnének azért, hogy helyiek kapják a feladatokat.
Manapság minden forint számít az építőiparnak. Kockázatkezelési szakértők szerint 2010-ben ennél az ágazatnál forog fenn leginkább a fizetésképtelenség veszélye. 2010 elején 36–37 százalékkal kisebb az építőipar teljesítménye, mint az iparág utolsó jó évében, 2006-ban volt. Ezért egyáltalán nem mindegy, hogy azokat az önkormányzati fejlesztéseket, amelyek uniós vagy egyéb támogatások felhasználásával valósulnak meg, ki végzi el, ki kapja a megbízást. Egy településnek az a legjobb, ha helyi vállalkozással szerződik, mert akkor könnyebben számon kérhető a munka minősége, a cég helyben adózik, illetve munkahelyeket is biztosít a környékbelieknek. Csongrád megye nagyobb városainak közbeszerzési gyakorlata viszont arról árulkodik, hogy kevésbé érvényesülnek a fenti szempontok.

Szentesen 9 építőipari közbeszerzést bonyolítottak le az elmúlt időszakban: összesen 483 millió forint értékben adtak megbízást. A kilencből csupán 3 projektnél lett nyertes ajánlattevő szentesi cég, ők együttesen 75 milliós munkát kaptak. A városházán érdeklődésünkre elmondták, nagyobb beruházásokért helyi társaságok nemigen tudnak versenybe szállni, mert tőkeszegények, illetve nem állnak össze konzorciummá. Ugyanez a probléma a panelfelújításoknál, ahol a társasházak választják a kivitelezőt. Mivel az állami támogatások utalása bizonytalan, egyes költségeket meg kell előlegeznie a szerződött építőipari cégnek.

Szentesen 9 építőipari közbeszerzésből 3 esetben nyert szentesi. A Klauzál-iskola felújítását egy szarvasi cég kapta. A szerző felvétele
Szentesen 9 építőipari közbeszerzésből 3 esetben nyert szentesi. A Klauzál-iskola felújítását egy szarvasi cég kapta. A szerző felvétele

A panelprogramban élen járnak Vásárhelyen: 8 társasház korszerűsítésére 250 milliós értékben csak helyi céget bíztak meg. Az önkormányzat 10 építőipari közbeszerzést folytatott le tavaly – a kiírások fele útfelújításra vonatkozott, ezeknél vidéki társaságok nyertek. A közbeszerzések összértéke 1 milliárd 89 millió forint volt, ebből 332 millió nyertek a vásárhelyi cégek, négy beruházásra.

Csongrádon 17 felhívást tettek közzé, összesen 1,1 milliárd forint értékben. Kilenc esetben helyi vállalkozás kapta a megbízást, összesen 265 milliós munkáért. Makón 6 közbeszerzést vezényeltek le az elmúlt évben, de csak a Hagymaház 13 milliós festését nyerte el helyi iparos, a többi – 3,6 milliárd értékben – vidékre került.

Vásárhely lehetne a követendő példa

– Ha az önkormányzati megbízások többsége helyi építőipari céghez kerülne, valóban javulhatna a munkanélküliségi mutató, illetve a foglalkoztatottak helyben költenék el a munkájukért kapott fizetést, ami a helyi gazdaságot erősítené – fogalmazott lapunknak Nemesi Pál, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, a Ferroép Zrt. vezérigazgatója. Az elnök szerint a megyében csak Hódmezővásárhelyen érzékelhető, hogy úgy írják ki a közbeszerzést, hogy egyenlő színvonalú ajánlat esetén a helyiekhez kerül a munka. Nemesi megjegyezte, a régiós viszonylatban nagynak tartott vállalkozások sem olyan tőkeerősek, mint amilyet a mai finanszírozási gyakorlat megkövetel. Szintén közbeszerzési problémának tartja, hogy a mélyépítő cégek is versenyezhetnek a magasépítő munkákért, holott ez visszafelé nem teljesül.

Olvasóink írták

  • 8. TUTI 2010. március 01. 09:38
    „Ja! Mc_Mi!
    Buzás vagyona mennyivel is csökkent az ucsó években???
    Majdnem annyival mint Furcsányé?...igaz??”
  • 7. TUTI 2010. március 01. 09:35
    „Ja, köszike! Akkor én se fogadok!
    Azt hittem, hogy majd Botkával együtt, egymás kezét fogva...ahogy eddig!
    Most miért kezdtek el különcködni! :(:(”
  • 6. Mc_Mi 2010. március 01. 08:50
    „4. TUTI
    Úriember a biztosra nem fogad. Ez már tény.”
  • 5. Mc_Mi 2010. március 01. 08:47
    „Én is megjósoltam a helyi építőipar végét, ha nem változtatnak a kiírási szokásokon. Nem változtattak, be is következett. Makón jóformán teljesen eltűnt az építőipar. Maradtak a kisipari szinten, lakosságnak dolgozó "szakik". Kértem, hogy a fővállalkozó feladatát vegye át az önkormányzat és szedje darabokra a munkát. Persze így is minden darabot közbeszereztetni kell, de a kisebb falatokat a helyiek is le tudták volna nyelni, azaz kapacitással és pénzzel is bírták volna. A konzorcium béna megoldás. Azt csak a politikusok találták ki, azért, hogy visszadobják a labdát a vállalkozóknak, áthárítva a felelősséget. A munka követelésekor rendre ez a válasz: Miért nem alakítotok konzorciumot, miért nem pályáztok?
    Maradt az alvállalkozás, ami meg olyan kiszolgáltatottságot hozott létre, ami úgyszintén a kisvállalkozás halálához vezetett. A helyi ipar ilyen értelmű elsorvasztásáért igen is a politikusokat terheli a felelősség.
    A cikkből is kiderült, hogy Hódmezővásárhely polgármesterének fontos volt a helyiek boldogulása, míg Buzás Pétert nem érdekelte, hogy ezen a téren változtasson. Meg is látszik a városokon. Makó lakossága éppen az ilyen makói ellenesség miatt csökkent 25 ezer alá. Ilyen rombolást egy városban a tatárjárás tett csak.
    Az egészben az a bosszantó, hogy a város tönkretétele után még büszkélkednek is ezzel. "Megcsináltuk" "emberöltőnyi fejlesztés". E helyett belátva ezt az eredményt szemlesütve kellene elsomfordálni.”
  • 4. TUTI 2010. március 01. 08:31
    „vidéki?

    Nem tom ez merre van?
    Ha mindenütt vidéki nyer csak Hmvhelyen nem, akkor hmvhelyiek azok a
    vidékiek? Vagy nem? :)

    A Szeviép buktára fogadni mernék! :(:(”
  • 3. töröggszultán 2010. március 01. 06:55
    „Majdnem késő. Nem tudunk már fizetni azért, hogy munkát adjanak...”
  • 2. demeterkornel 2010. március 01. 06:21
    „2008 őszén jó pár elemzővel ültem le beszélgetni, és elolvastam szinte mindent az építőipar és a válság kapcsolatáról. Akkoriban több helyről - még politikusok szájából is - lehetett hallani, hogy a válságnak pozitív hatása is lehet, történetesen az, hogy a szakmai felhígulás megáll, ugyanis a válság hatására a munkájukat becsületesen-, megfelelő szakértelemmel végző vállalkozók maradnak csak talpon.
    Nos, az elemzők ezt már akkor is cáfolták, ennek hatására 2008 november 4-én írtuk meg az első ezzel kapcsolatos cikkünket, amiben világossá tesszük, hogy "valószínűbb, hogy a válság végén nem a nagyobb szaktudással bírók maradnak majd meg, hanem a tőkeerősebb cégek, illetve az ügyesebben okoskodó vállalkozók."
    Nem igazán hittek nekünk, amikor sürgős törvénymódosításokat szorgalmaztunk az építőipari vállalkozók megvédése érdekében, és láss "csodát", azóta ez már nem az első sajnálatos eset. Talán még mindig nem késő.”
  • 1. maci52 2010. március 01. 05:53
    „Mivel Botka annyira szereti a Szegedieket,/TV/megkíméli a Szegedi vállalkozókat még a munkától is.
    "Valamiért"vidékiek szenvednek pl.Mars tér,stb.Természetesen a milliárdokkal tartozó SzEVIÉP,amit lehet hogy Pistruiék padlóra küldtek,még kap melót.Ezt suttogja a város,meg azok a vállalkozások akiknek lógnak.Így lehet villa ,hajó a tengeren,Újszegedi luxus palota.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Coca Cola 15 milliárd dolláros üzletre készül

A The Coca Cola Company a céghez tartozó üdítőitalokat palackozó észak-amerikai üzemek felvásárlására készül. Tovább olvasom