Délmagyar logó

2017. 09. 23. szombat - Tekla 11°C | 19°C Még több cikk.

A német kormány ismét rontott gazdaságnövekedési előrejelzésén

A német kormány 0,7 százalékra rontotta idei gazdaságnövekedési előrejelzését a globális gazdaságnövekedés lassulása, illetve az euróövezeti adósságválság miatt.
Ennek ellenére arra számít, hogy a legnagyobb európai gazdaság elkerüli a recessziót.

Philipp Rösler német gazdasági miniszter szerdán jelentette be, hogy a kormány az idei évre 0,7 százalékos gazdaságnövekedéssel számol az eddig várt 1 százalék helyett.

A kormány három hónapon belül másodszor változtatott gazdaságnövekedési előrejelzésén, októberben még 1,8 százalékos bővüléssel számolt.

Nem végleges adatok szerint a tavalyi utolsó negyedévben a német gazdaság 0,3 százalékkal csökkent az előző három hónaphoz képest. Rösler szerdán azt mondta, hogy várakozása szerint a folyó negyedévben a hazai össztermék (GDP) 0,1 százalékkal nő. Ezzel a német gazdaság elkerüli a technikai recessziót, vagyis a két egymást követő negyedév gazdasági zsugorodását.

A gazdasági miniszter a jövő évet tekintve bizakodó, szerinte a német gazdaság 2013-ban 1,6 százalékkal nő. Tavaly a német GDP 3,0 százalékkal nőtt a 2010. évi 3,7 százalék után.

Rösler a munkaerőpiac idei további javulására számít, várakozása szerint a munkanélküliség a tavalyi 7,1 százalékról idén 6,8 százalékra, két évtizede a legalacsonyabb szintre süllyed.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fogyasztói csoportokat szervező vállalkozásokat bírságolt a GVH

Három, fogyasztói csoportokat szervező vállalkozást összesen hatmillió forintra bírságolt meg a GVH. Tovább olvasom