Délmagyar logó

2017. 08. 19. szombat - Huba 20°C | 35°C Még több cikk.

A szélsőséges időjárás 2050-re évi 700 millió euróval ronthatja a légi cégek eredményeit

Az Eurocontrol előrejelzése szerint a szélsőséges időjárás 2050-re mintegy évi 700 millió euró kárt okoz a légi közlekedésben, ezért a légitársaságoknak és a repülőtér-üzemeltetőknek is fel kell készülniük a várható hatásokra.
Az európai légiforgalom szervezésével foglalkozó ernyőszervezet Skyway című kiadványában azt írta, a leginkább érintett terület Nyugat-Európa, ezen belül a Brit-szigetek és az északi-tengeri partvonal.

A legfontosabb időjárás-változások között említette a cikk a turbulencia erősségének és előfordulásának növekedését: előbbi 10-40, utóbbi 17-40 százalékkal lehet nagyobb a mostaninál.

Emellett az európai légiközlekedésnek a hőmérséklet emelkedésére és a csapadék mennyiségének növekedésére is fel kell készülnie: a hőség a repülőgépek emelkedési teljesítményét csökkenti, a jelentős mennyiségű csapadék pedig a repülőterek kapacitását csökkenti átmenetileg.

A lehullott hó mennyisége általánosságban csökkenhet Európában, ugyanakkor több olyan helyen is nagy mennyiségű hóra lehet számítani, ahol eddig nem volt. Ez a jelenség szintén a repülőtér-üzemeltetőkre van kihatással, a havazáshoz nem szokott repülőtereken kihívást jelenthet a helyzet kezelése.

A legerősebb viharok az előrejelzések szerint erősebbek és nagyobbak lehetnek, amely a járatok pontosságát, a folyamatosan változó szélirány és a kialakuló keresztszél (crosswind) pedig azon repülőterek kapacitását csökkentheti, ahol nincsen olyan futópálya, amellyel ezt az időjárási körülményt kezelni tudják.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A rágcsálók okozta kárra nem jár kompenzálás

Nem jár kárenyhítés és biztosítást sem lehet kötni mezei pockok okozta károkra. Tovább olvasom