Délmagyar logó

2017. 03. 24. péntek - Gábor, Karina 10°C | 21°C Még több cikk.

A termőföld 11 százalékkal drágult tavaly

A korábban olcsó megyék, illetve járások fokozatosan felzárkóznak, bár még mindig 2,2-szeres a különbség a legdrágább és a legolcsóbb megye földárai között.
Országos átlagban 11 százalékkal, hektáronként 695 ezer forintra emelkedett tavaly a termőföld ára - közölte saját adataira hivatkozva az OTP Jelzálogbank hétfőn az MTI-vel.

Elemzésük szerint a tulajdonost cserélt termőföldek nagysága 126 ezer hektár volt 2013-ban, ez 7,3 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. Így az ár annak ellenére emelkedett, hogy a forgalom - enyhén ugyan, de - csökkent. A valódi forgalom azonban ennél jóval kevesebb volt, a cég becslése szerint 80-100 ezer hektár öröklés útján cserélt tulajdonost - jegyzik meg.

A korábban olcsó megyék, illetve járások fokozatosan felzárkóznak, bár még mindig 2,2-szeres a különbség a legdrágább és a legolcsóbb megye földárai között - idézi a közlemény Valkó Dávidot, az OTP Jelzálogbank ingatlanpiaci vezető elemzőjét.

Tavaly 913 ezer forintos hektáronkénti árral Győr-Moson-Sopron megye vezetett. A rangsor túlsó pólusán Nógrád megye állt 408 ezer forintos fajlagos árral.

A járások között nagyobb - 5,8-szoros - a különbség, mint a megyék között: itt Dunakeszi vezet 1 millió 520 ezer forintos hektáronkénti árral, míg legolcsóbb a putnoki járás 262 ezerrel.

A művelési áganként készített rangsorban legdrágább a szőlő, amelynek az országos átlagára 1 millió 310 ezer forint, hektáronként. Legolcsóbb a gyep, a rét és a legelő, 332 ezer forinttal. Kerthez, gyümölcsöshöz hektáronként 1 millió 80 ezer, szántóföldhöz 748 ezer, míg erdőhöz 575 ezer forintért lehetett hozzájutni tavaly.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A deviza felé tereli a megtakarításokat a forint erősödése

A hazai valuta bő 3 százalékot erősödött a közös uniós fizetőeszköz ellenében az elmúlt hetekben. Tovább olvasom