Délmagyar logó

2018. 01. 16. kedd - Gusztáv -4°C | 4°C Még több cikk.

Adózás 2012-ben: pórul jár jövőre, aki 200 ezer alatt keres

Szeged - Bruttó 200 ezer forint feletti fizetésnél már alig lehet észrevenni, hogy csökkennek a jövedelmek a 2012-es szja-változások miatt. A legszegényebbek járnak a legrosszabbul.
Az interneten fellelhető bérkalkulátorok segítségével már kiszámolható, ki mekkora nettó fizetést vihet haza jövőre. A Nemzetgazdasági Minisztérium által beterjesztett adótörvény-javaslatból ugyanis kiderültek a módosítások.

A következő változásokra készülhetünk föl 2012. január 1-jétől: a félszuperbruttó 202 ezer forint havi (2 millió 242 ezer forint éves) bérjövedelem felett megmarad, ez alatt tehát az szja kulcsa 16, fölötte 20,32 százalék lesz. Az adókedvezmények közül a gyermekkedvezmény változatlan formában él tovább. 2012-ben 2 gyermekig gyermekenként 62 ezer 500 forint, 3 vagy több gyermek esetében pedig 206 ezer 250 forint adóalap-kedvezményt lehet majd igénybe venni.

A félszuperbruttó fenntartására a kormány indoklása szerint azért van szükség, hogy a személyi jövedelemadót érintő módosítások nyomán rosszabbul járó, alacsony bérjövedelemmel rendelkező adózókat kompenzálni lehessen.

A gyermektelennek a legrosszabb

Akinek nincs gyermeke, és 2011-ben a minimálbérből 60 ezer 600 forintja maradt meg, az 2012-ben mindössze 51 ezer 90 forintot visz majd haza. A mínusz nettóban 9510 forint. Bruttó 100 ezer és nettó 74 ezer 280 forintos idei fizetésből jövőre 65 ezer 500 forint lesz, vagyis 8780 forinttal csökken a havi jövedelem.

A kompenzáció módja és folyamata ugyanakkor még nem ismert, annyit azonban már tudni lehet, hogy azok a munkáltatók számíthatnak kompenzációs segítségre, akik legalább 5 százalékos bérfejlesztést hajtanak végre. Ez egyébként egybeesik a kormány versenyszférára vonatkozó béremelési javaslatával.

A bérfejlesztés és a kompenzáció igen sok kérdést vett fel, egy dolog azonban biztos: ez az intézkedés további adminisztrációs terheket ró a vállalkozásokra. Az is látszik, hogy a legalacsonyabb bérkategóriákban akár 20 százalék feletti béremelésre is szükség lenne. Ezzel párhuzamosan a minimálbér 92 ezer, a garantált bérminimum pedig 108 ezer forintra nőhet, ami igen komoly pluszterhet pakol majd a vállalkozásokra.

A költségvetés tervezete alapján mindenesetre a kormány 2012-ben 84,6 milliárd forintot szán a bérkompenzációra, ez azonban várhatóan nem lesz elegendő. További érdekesség, hogy a kormány a 2012-es költségvetés előirányzata alapján 187 milliárd forint szja-többletbevétellel kalkulál: az összeg jelentős része az adójóváírás kivezetése miatt keletkezik, tehát a magasabb adófizetési kötelezettség miatt folyhat be.

De akkor most jöjjön, hogy mennyit is keresünk jövőre! A kalkuláció során az alábbi feltételezésekkel éltünk: az adókulcs 16 százalék, az adójóváírást kivezetik, a járulékok alapja nem változik, az egyéni egészségbiztosítási járulék mértéke 1 százalékkal nő, 2 millió 424 ezer forint éves jövedelem felett a 27 százalékos félszuperbruttó megmarad.

Ami a táblázatból kiderül: az alacsony bérkategóriákban továbbra is nettó bércsökkenéssel kell számolni. A példaként bemutatott, 2 gyermeket nevelőknél jól látszik, hogy amint eléri a jövedelem azt a bizonyos magasabb, bruttó 200 ezer forintos kategóriát, hirtelen több nettó marad meg, mint az alacsony jövedelműeknél. Így a kompenzációra ezekben a kategóriákban szükség lesz, hogy az adózók ne szenvedjenek el nettó bércsökkenést. A magasabb jövedelműek, akik korában sem tudták igénybe venni az adójóváírást, 2012-ben 2 millió 424 ezer forint jövedelemhatárig alacsonyabb adókulccsal adóznak.

Olvasóink írták

63 hozzászólás
  • 63. ferdzso 2011. október 20. 11:28
    „"unkown" Nem írsz butaságot, főleg a "konyhanyelv" kifejezés az igaz! Viszont, a "nép" a konyhanyelven ért, és ott "eszik". Nekik mindegy, hogy Orbán, vagy Gyúrcsány, csak éljenek meg, legalább szerényen. Ugyanakkor a "konyhából" azt is látják, hogy itt valami nem stimmel a közteher viseléssel, az anyagi javak elosztásával, és azzal a ténnyel, hogy nem fejlődik az ország, (egy politikának is köszönhetően), és a kormány nem aszerint működik,amit ígértek,( de már tudjuk), volt a mondat, miszerint ne a "szavakat" , hanem a tetteket figyeljék. Mégis a köznép lesz (ismét) a károsult, mert aki tehetné, nem látszik, hogy összébb húzná magát, csak osztja az "észt" és nem hoz jó döntéseket a szűkölködőknek.”
  • 62. unknown 2011. október 20. 11:03
    „Valahogy azt kellene megérteni, hogy a mai állam csak igen korlátozott lehetőséggel tud beleavatkozni a magántulajdonná privatizált ország társadalma által oly annyira áhított folyamataiba. Mi, itt hozzászóló papolók szeretnénk, ha a mi privát ügyünk alakulna kedvezően, azt elégítené ki ez a "tetű" kormány. Havonta csak 50 ezer kellene. Miért nem működik a pénzjegynyomda?! De 9 millió 900 ezren követeljük ugyanúgy. Pusztuljon az a 100 ezer, aki nem adózik legalább dupláját, mint a kiskeresetű. Meg az a 380 ingyenélő a Parlamentben. Kommunizmust szeretnénk, hogy a bőség kosarából mindenki egyaránt vehessen. Egy bicikli gyárunk sincs! Egy mezőgazdasági terméket feldolgozó gyárunk sincs! Mindent eladtunk, hogy eltűnjön a rendszerváltozáskor volt 20 milliárd dollár államadósságunk. mire a folyamat végére értünk lett belőle 100 milliárd dollár államadósság. Ezért is Orbán Viktort kell felakasztani mindenképpen?”
  • 61. unknown 2011. október 20. 10:44
    „Sokan azt sem tudják, hogy a Magyar Nemzeti Banknak nem csak a magyar állam deviza kötelezettségei változására kell figyelemmel lennie, hanem - belépve és vállalva az Európai Unió pénzügyi törvényeit - ki kell elégítenie a Magyarországra települt bankok eseti igényeit is, mint pl.: korlátozás nélkül köteles beváltani a forintot az igényelt devizára. És bizony tavasszal is egyszerre három bank igényelt egyszerre közel 1 milliárd eurót. És mi van akkor, ha ezen igénnyel egyszerre mind a 18 itt fiókot fenntartó bank az MNB-hez fordul? Ugyanígy kell a vállalkozások napi kereskedelmi forgalomában jelentkező igényeket is kielégíteni. Nem olyan egyszerű dolog uralni ezt a napi folyamatot. A mi hozzászólásaink ezen a fórumon csak merő konyhai okoskodások.”
  • 60. ferdzso 2011. október 20. 10:32
    „Az előttem "szólókhoz": Valóban, az Árkád megnyitása annyit jelent, hogy nagyobb lett a "torta". Viszont az is igaz, hogy az Árkád nélkül is, a bérek- árak alakulása miatt az egyszerű, (bérből és fizetésből, nyugdíjból élő) ember egyre kisebb szeleteket tud, (és még kisebbeket fog) vágni a "tortából". Ezt a tényt, (ennyi idő elteltével) nem az előző kormányra, nem a világgazdasági válságra,(hisz járunk külföldre, látjuk ott mi van) lehet fogni, hanem, igenis, egy nagyon rossz gazdaságpolitikára, ami valóban, rossz döntések láncolata. Ezt eredményezte a "nagyon dicső" kétharmados többség. (Hozzászólásom részben, külföldi elemzők véleménye.)”
  • 59. unknown 2011. október 20. 10:17
    „56. tótkomlósi 2011.10.20. 08:37

    Kicsi halacska voltam én a tagok sorában, hogy megtehettem volna! Különösen, hogy az állandó (megírt kritikáim) észrevételeim miatt a bögyiben voltam a rendszernek kb. úgy 1968 óta. :-) Egy tégla, annyi is sok, de annyi sem került a kezeimhez. Most éppoly átlag alatti kisnyugdíjas vagyok szerény másfélszobás lakásomban, mint bármely sorsüldözött.”
  • 58. unknown 2011. október 20. 09:56
    „53. jozko 2011.10.19. 23:48

    Tisztelettel üdvözöllek. Tudod az a nehéz teher került a jelenlegi kormány vállára, hogy rövid távon, két év alatt kell mintegy 15-20 milliárd eurós lejáró hitelt, visszafizetést kötelezettséget teljesítenie és ennek nem lehet lapos pénztárcával odaállni. Ezért kell feltölteni közép-, vagy hosszútávú deviza hitelekkel az MNB-t (akinek a vezetője ebben együttműködő Orbánnal annak ellenére, hogy politikailag fújnak egymásra). Ebben nem segítene bennünket az IMF az általa elvárt rövidtávú hitelezés politikájával, és a mindenképpen egyoldalú állandó megszorítások erőltetésével. Ezt tudva most kaparni, güzü mód gyűjtögetni kell, hogy az értéktőzsde hiénáinak ne legyen olyan érzése, hogy Magyarország és a magyar deviza megtámadható, csődbe vihető. mert hogy nem képes pótolni a kiadásait. Ez egy igen komoly kormányzati felelősség annak is, aki idáig juttatta az országot, meg annak is, akinek most hivatali kötelessége azt rendezni.”
  • 57. balihoho 2011. október 20. 09:10
    „Majd Szijártó kiáll a pódiumra, és el ordiítja magát: MINDENKI JÓL JÁR!!”
  • 56. tótkomlósi 2011. október 20. 08:37
    „47. unknown 2011.10.19. 20:01

    Csókolom csókolom!

    Nem tetszettek véletlenül nyakig bennevanni a privatizációban, és megtollasodni rajta?????

    Vagyon meglett, mostmár lehet ócsárolni!”
  • 55. Martynko 2011. október 20. 07:50
    „A Cora mar evek ota ures miota megnyilt a napfenypark meginkabb. A tesco nekem nem tunt uresnek., de teny hogy karacsonyig az Arkad viszi a vasarlokat.”
  • 54. bambinaXX 2011. október 20. 02:55
    „52! csak1 kérdés: jártál mostanában az Árkádban?
    ha igen, tudnád miért üres a cora, tesco..”
  • 53. jozko 2011. október 19. 23:48
    „43, 44 . unknown:

    Én is tagja voltam - önként - az MSZMP-nek, és ki is léptem belőle, amikor úgy láttam, hogy a saját elveitől is,
    és az idő diktálta követelményektől is eltér!
    Tanultam is, majd gazdasági vezetőként alkalmaztam is a szocializmus /és a kapitalizmus.../ politikai gazdaságtanát-
    az egyik olyan országos nagyvállalat vezérkarában, ahol elsők közt léptünk -óvatosan- a piacgazdaság útjára ,
    és dollár relációban is kereskedhettünk.
    A kilépésem még a hatalom /és vagyon.../ átmentés megtörtént.
    El is ástam magamat rendesen, az MSZMP akkor még nem volt döglött oroszlán.

    Azóta igyekszem függetlenként, pártsemlegesként gondolkodni - és elemezni.
    Nincs ezzel sikerem- a tényleg független, nem szponzorált választási programommal sem volt.
    A választások után igyekszem tiszteletben tartani a többség döntését - és szeretném, ha a Fidesz kormány
    megoldaná a problémát - azt, amit a választási kampányában többé-kevésbé bevállalt.

    Illúzióim természetesen nincsenek - mint ahogy ekkora adósság mellett egyetlen józan gondolkodónak
    sem lehetnek!
    Az én mellőzött választási programomban kidolgoztam egy talpraállási vázlatot -aminek helyességét napról napra mindinkább igazolva látom!
    Nem azonos a Kormány által diktált programmal - viszont ők nyertek a választásokon.

    Innen szép nyerni!
    Hajrá, én nem gáncsoskodom - viszont a felelősség olyan nagy,hogy egy durva hibába belebukhat
    Orbán Viktor és/vagy a kormánya!
    Nem egyszerűen aláaknázott területen toporgunk-időzítve is van!
    Az a baj, hogy akkor a legtöbben együtt robbanhatunk.

    Lehet, hogy csak én vagyok ilyen pesszimista?
    /esetleg sértődött?/”
  • 52. Lehiggadt 2011. október 19. 22:16
    „"47. unknown 2011.10.19. 20:01 "
    Te "ismeretlen", azaz UNKNOW!
    Te egy rettenetesen begyöpesedett, lóellenzővel ellátott, észérveket el nem fogadó, bigott fideszka hívő vagy!
    Sajnos én is ismerek ilyen elvakult, a tényekete elutasító, el nem ismerő embereket! Egyszerűen nem lehet velük még érvekkel sem vitatkozni, mert a vezérük és a papagájkommandante balkezének mondatait szajkózzák!
    1.: Az egykulacsos SZJA-val OVI-ék kinyírták a tömeges fogyasztást!
    2.: A gazdagabbak, akiknek több marad, az nem fog több mosógépet vagy kiflit venni! Ezért PANG a kereskedelem! Csak nézz körül a TESCO-ban vagy a CORA-ban! NINCS vevő!!! A CORA-t el fogják adni - értesüléseim szerint!
    3.: A söralátétre elférő adóbevalláshoz többszázliteres söröshordó kell a tervezetek szerint!
    4.: Az országban a beruházások még az amortizáció 3/4-ét sem kompenzálja => ergó lepusztul az ország! Ez nem a válságból való kilábalás!
    5.: A propagandisztikus, figyelemelterelő 5-leteivel - például az MSZMP-sek büntetéseit lehet kezdeni Kövér Lászlóval, Martonyival, Pozsgaival, Szűrössel és a többi köpönyegforgatóval! Vagy majd itt is érvényes lesz, hogy az én komenistám frankó komenista, de a Te komenistát, az büdös komenista?”
  • 51. studyfy 2011. október 19. 21:53
    „47, ez igaz, de ezért nem kell elkölteni rövid idő alatt ennyi pénzt, sorolhatnám a felesleges kiadásokat. Te is jól tudod, csak hallgatsz róla; mert ez nem vág az ideológiádhoz. Az elkötelezettséged gátol a tisztán látásba. Nem vagyok szoci fan, csak szeretek maradni a realitásnál. Nagyon sok paraméter mutatja , hogy nem megyünk jó irányba.”
  • 50. ferdzso 2011. október 19. 21:30
    „"Eredménye" a rossz döntések láncolatának.Erre mit hallok tegnap a Kossuthon?!: Az amerikai nagykövet nagyra értékelte... (stb.) Hát ezért az örömhírért kár volt várakoztatni! Vagy volt ott más közlendő is, csak az nem a médiába "szivárgott", hanem....”
  • 49. monq 2011. október 19. 21:14
    „Honnan gondolja bárki is, hogy lesz még választási lehetősége? Nem csodálkoznék, ha a következő lépése a Tisztelt Kormánynak az lenne, hogy kitalálják, hogyan ne lehessen őket leváltani.”
  • 48. zo 2011. október 19. 20:16
    „Én büszke vagyok a magyar népre hogy jó fizetésért éltesük politikusainkat, és ők ezért a pénzért semmilyen hatékonyságot nem nyújtanak.”
  • 47. unknown 2011. október 19. 20:01
    „Selmeczi Gabriella (Fidesz) az ATV-n adott interjújából idézek, hogy még egyértelműbb legyen a 43. sorszám alatt közölt véleményem.

    ",,Az egyik legnagyobb tragédia ez az átkozott privatizáció, hogy ma Magyarországon a XXI. század elején alig van valami állami és magyar kézben. [...] Meg lettünk etetve azzal, hogy jó a privatizáció" - nyújtott betekintést a kormány gazdaságfilozófiájába a fideszes politikus."”
  • 46. studyfy 2011. október 19. 19:53
    „unknown, csak egy kis matematika. Az Orbán kormány felvett 2000 milliárd hitelt (különböző konstrukcióban, de az IMF-nél magasabb kamattal), ezenkívül tőlünk pedig a MANYUP összeget - a régi alkotmányban meghatározottak szerint törvénytelenül. Ez közel 5000 milliárd forint, másfél év alatt. Az előző szoc. kormány 8 év alatt 8000 milliárd hitelt használt el. Ha az aránypárt felállítom, érdekes eredmény születik!”
  • 45. studyfy 2011. október 19. 19:36
    „43. A történeted vége sántít, de nagyon. Látom, nem olvastad el az általam ajánlott cikket. Vagy csak a narancsos újságokat tanulmányozod?”
  • 44. unknown 2011. október 19. 19:33
    „37. jozko 2011.10.19. 13:27

    "...Ezt megváltoztatni kell.
    Megmagyarázni nem lehet. "

    A cikkből ollózom ide: "...A költségvetés tervezete alapján mindenesetre a kormány 2012-ben 84,6 milliárd forintot szán a bérkompenzációra, ez azonban várhatóan nem lesz elegendő. "

    Tehát a kormány tervezetten kompenzálni akarja, hogy ne járjanak rosszul a 200 alatt keresők. Csak megint az a negatív sugallatú tálalás. Én ezt nem szeretem, az ilyen rosszul szerkesztett, hangulat felkorbácsolásra alkalmas cikket.”
63 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Magyar Telekom jövőre 250 dolgozót bocsátana el

Az elbocsátott munkavállalók többsége várhatóan 2011 végével távozik a társaságtól. Tovább olvasom