Délmagyar logó

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 13°C | 22°C Még több cikk.

Augusztusban kezdődik a nagyüzem az MNB-hitelprogram forrásainak kiosztásában

Eddig a bankok csak néhány tízmilliárd forint kihelyezését oldották meg, augusztusban azonban 100 milliárd forintot is meghaladó utalások indulhatnak.
A Napi Gazdaság szerint augusztustól várható, hogy megkezdődik a nagyüzem az MNB-hitelprogram forrásainak kiosztásában.

A lap hétfői száma szerint eddig a bankok csak néhány tízmilliárd forint kihelyezését oldották meg, augusztusban azonban 100 milliárd forintot is meghaladó utalások indulhatnak az MNB-től feléjük. A szakemberek szerint a jegybank múlt csütörtöki döntése, amely a lehívás határidejét egy hónappal, szeptember 30-ig kitolta, némiképp segíthet abban, hogy ütemezettebben lehessen megvalósítani a lehívásokat, ám összességében nem jelent nagy változást, hiszen az ügyfelekkel továbbra is augusztus 29-ig szerződhetnek a bankok.

Komoly segítséget jelent ugyanakkor az MNB másik döntése, amely a pénzintézetek számára leosztott kvóták közötti szabad átcsoportosítást tesz lehetővé. A vállalkozások - a bankok előzetes várakozásaival szemben - jóval kisebb igényt mutattak a korábban felvett devizahiteleik kiváltását szolgáló II. pillér iránt. Eddig egyetlen bank sem jelezte nyilvánosan, hogy ne tudná kihasználni a II. pillérben kapott kvótát, az azonban jól látszott, hogy az I. pillérben a 425 milliárd forintra emelt keret is kevésnek bizonyul a nagy érdeklődés miatt. Érdekesség ugyanakkor, hogy az első pillérből is hitelkiváltásra fordítják majd a legnagyobb részt - írja az újság.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

GKI: véget ért a recesszió, de növekedési fordulatról nincs szó

A növekedés szerintük döntően abból fakad, hogy idén a mezőgazdasági GDP legalább 20 százalékkal nő. Tovább olvasom